Észak-Magyarország, 1996. december (52. évfolyam, 281-304. szám)

1996-12-03 / 282. szám

Az európai biztonság múltjáról... A hidegháború után - új történelmi helyzetben - szerepét keresi az EBESZ ................................ Háttér ......................................... 1996, December 3., Kedd K épviselők a hétfőn nyílt EBESZ-csúcstalálkozón Fotó: AP Lisszabon (MTI) - Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) - a felfüg­gesztett Jugoszlávia kivételé­vel valamint hét együttműkö­dő partnerországának, köztük Magyarország vezetői a hét ele­jén a portugáliai Lisszabonban tartanak csúcsértekezletet. Összeállításunk a szervezet múltjáról számol be. Az Európai Biztonsági és Együtt­működési Szervezet (EBESZ) előd­je a hetvenes évek elejétől tanács­kozó Európai Biztonsági és Együtt­működési Értekezlet (EBEÉ), amely a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd és tárgyalás multilaterá­lis fóruma volt. Az 1975-ben aláírt, úgynevezett Helsinki Záróokmány az államok egymás közötti és ál­lampolgáraikkal szemben tanúsí­tott magatartásának kódexét fek­tette le. Az EBEÉ 1990-ig a tanácskozá­sok láncolata volt, de az 1990-es párizsi csúcsértekezleten elfogad­ták az úgynevezett „Párizsi char­tát”, amely az EBEÉ-t felszólította, hogy járuljon hozzá az Európában végbemenő történelmi folyamatok kezeléséhez és nézzen szembe a hi­degháború utáni korszak új kihívá­saival. Ennek érdekében az EBEÉ munkáját rendszeresebbé és szer­vezettebbé tették a következő két évben. Ugyancsak 1990-ben írták alá a hagyományos haderők és fegyver­zetek korlátozásáról szóló CFE- szerződést, amelyről a tárgyalások az EBEÉ keretében folytak. Az EBEÉ az 1994-es budapesti csúcs- értekezleten döntött arról, hogy szervezetté alakul. Az EBESZ ma páneurópai biz­tonsági szervezetnek tekinti ma­gát. Jelenleg 55 tagja van - az európai államokon kívül tagja az Egyesült Államok és Kanada - de Jugoszlávia tagságát a konfliktu­sok kitörésekor felfüggesztették. Ezen kívül két ázsiai (Japán és a Koreai Köztársaság) és öt közel-ke­leti együttműködő partnere van (Algéria, Egyiptom, Izrael, Marok­kó, Tunézia). Az EBESZ-t többek között az különbözteti meg más biztonsági szervezetektől - például a NATO-tól - hogy míg az utóbbi pusztán a katonai biztonság kérdé­seivel foglalkozik, addig az EBESZ a biztonság minden vonatkozásá­nak - például a gazdasági, környe­zetvédelmi, informatikai, stb. - as­pektusának is figyelmet szentel. A szervezet saját szerepét a válságok korai előrejelzésében, a tényfeltáró missziókban, a közvetítő szerep vállalásában és a katonai erők szétválasztásában határozta meg. Az EBEÉ tényleges átalakulása szervezetté még tart. Ez az egyik oka annak, hogy a lisszaboni csú­cson az EBESZ várhatóan saját belső, átalakulási problémáival is foglalkozik majd. Az EBESZ élén a soros elnök áll - idén még Flavio Cotti svájci kül­ügyminiszter, akit munkájában se­gít a „trojka” másik két tagja, az előző és a következő soros elnök. A lisszaboni csúcsot előkészítő bécsi értekezleten megállapodás szüle­tett arról, hogy Lengyelország veszi át 1998-ban a soros elnöki tisztet, így Magyarország most kiválik a trojkából, s helyét Lengyelország foglalja el. A bécsi EBESZ-titkárság mun­káját a főtitkár irányítja, jelenleg Giancarlo Aragona. Az EBESZ ke­retében működik Max van der Stoel kisebbségi főbiztos, prágai székhellyel és a Demokratikus In­tézmények és Emberi Jogok Hiva­tala, amely Varsóban székel, s főleg helyi választások előkészítésében és ellenőrzésében működött közre. Az EBESZ jelenleg 12 missziót tart fenn a konfliktusok sújtotta, térségekben, főleg,a volt Szovjet­unió területén - Észtországban, Grúziában, Lettországban, Moldo- vában, Tádzsikisztánban, Ukrajná­ban és Csecsenfóldön - valamint a volt Jugoszlávia területén: Bosz­nia-Hercegovinában, Horvátország­ban, Macedóniában, továbbá egy missziót a Koszovó, Szandzsák és a Vajdaság számára. A boszniai misszió meghosszab­bításáról szóló döntés - amelyet elv­ben Lisszabonban szándékoztak meghozni - már a bécsi előkészítő értekezleten megszületett: a missziót meghosszabbították. Az EBESZ politikai testületéi közül a leggyakrabban - hetente - a fegyverzetkorlátozással és biza­lomépítéssel foglalkozó Biztonsági Együttműködési Fórum, valamint az állandó tanács, amely döntésho­zó testületként működik Bécsben. A tagállamok külügyminisztériu­mainak vezető képviselői évente négyszer találkoznak Prágában, s ebből egy alkalommal gazdasági fó­rumot tartanak. A külügyminiszterek taná­csa évenként ül össze, mindig má­sutt, s végül a csúcsértekezlet minden második esztendőben ta­nácskozik. Az EBESZ parlamenti közgyűlé­sének titkársága Koppenhágában van, Békítő és Közvetítő bírósága Genfben tevékenykedik. További két állandó konzultatív csoport Bécsben tanácskozik a CFE, illetve a Nyitott Égbolt Szerződés megva­lósításáról. Az EBESZ egyik alapelve, hogy minden döntése konszenzus - azaz minden tagállam egyetértése alapján - születik. Ez jelentős mértékben lelassítja a folyamato­kat, s bizonyos esetekben - példá­ul ha tagállamot akar megbírálni az EBESZ - teljesen megtorpedóz­hatja a szándékokat. Ezért hosz- szabb ideje felmerült a „konszen- zus-1” gondolata, ami azt jelente­né, hogy a bírálandó ország nem vétózhatná meg ellenszavazatával a szervezet döntését. Az EBESZ most, a hidegháború vége és a történelmi fejlemények nyomán kialakult új helyzetben ép­pen úgy keresi helyét, mint a NA­TO, vagy éppen a Nyugat-Európai Unió. E szervezetek ugyanis még a tömbök szembenállásának korában gyökereznek, s alapvető feladatuk az akkori helyzet veszélyeinek enyhítése, az egyensúly fenntartá­sa volt. Az EBESZ hátrányai között említést érdemel a csak kialakuló­ban lévő szervezete és a viszonylag szűk költségvetése (mintegy 50 millió dollár), de nagy erénye a töb­bi biztonsági szervezettel szemben, hogy a biztonság minden aspek­tusával kész foglalkozni, s magá­ban tömöríti a kontinens minden államát. 6 ÉSZAK-Magyarország A kijelölt agrárminiszter Nagy Frigyes Fotó: Nagy Gábor Budapest (ISB - DÁ) - Mint az elmúlt hét csütörtökön a kormányszóvivői sajtótá­jékoztatón bejelentették: Lakos László utódja Nagy Frigyes lesz a földművelés­ügyi minisztériumban. A bejelentést kö­vetően alkalmunk nyílt a kijelölt minisz­terrel néhány szót váltani, s ezt egy rö­vid interjú elkészítésére használtuk fel. • Két és fél éve vagyok parlamenti képviselő - kezdte bemutatkozását Nagy Frigyes. - A kormányátalakítások során már egyszer-két- szer engem is hírbe hoztak az újságok. Ter­mészetesen minden komoly háttér nélkül. Ezek inkább légből kapott információknak bi­zonyultak. □ Érdekes, hogy légből kapottnak mondja. S lám, most bejött. Vajon hogy megy ez? Ha va­lakiről sokat beszélnek, felröppentik egyesek a nevét, akkor a legközelebbi alkalomkor már épp’ennek a hatására lesz nagyobb az esélye... • Ennek mechanizmusát nem ismerem. Min­denesetre azt hiszem, hogy a név-felröppenté- sek általában indokolatlanok. Nyilván, olyan neveket szoktak bedobni, akik azért a szak­mában ismertek. Néha önjelöltek is hallatják a hangjukat. Szeretném hangsúlyozni, hogy én nem ezek közé tartozom. □ Ön Mosonmagyaróváron él. A mi szemszö­günkből az ország másik végében. Talán ez az oka annak, hogy keveset tudunk eddigi mun­kájáról. • 1961-ben szereztem az agrármérnöki diplo­mámat. Túl vagyok a 35. gazdász találkozó­mon. Közel harminc éve a Lajta-Hanság Me­zőgazdasági Állami Gazdaságban, illetve utóbb részvénytársaságban dolgozom. Nyolc éve vagyok vezérigazgató. Nagy állattenyész­tő és növénytermesztő gazdaság a miénk. □ Ön tagja az MSZP parlamenti frakciójá­nak. A pártnak is? • Annakidején tagja voltam az MSZMP-nek, de ma már pártonkívüli vagyok. Mindig fog­lalkoztam országos kérdésekkel, publikáltam, egyetemeken oktattam. A Mosonmagyaróvári Egyetemi Kar címzetes egyetemi tanára va­gyok', de életem során elsősorban a napi me­zőgazdálkodással foglalkoztam. Az irányítá­sommal zajlott le a földkárpótlás, ami a 25 ezer hektáros gazdaságból 15 ezer hektárosat teremtett. Részt vettem abban a válságmene­dzselésben, ami a kilencvenes években szük­ségessé vált. A mi gazdaságunk egy nyeresé­ges, stabil gazdaság. □ Ön a Parlamentben - még e pillanatban - az európai integrációs bizottság alelnöke. • Ennek az az oka, hogy ebben a bizottság­ban nagyon nagy szükség volt agrárszakem­berre. A csatlakozás egyik legrázósabb kérdé­se az agrárkérdés. □ Nyilván nem kívánom, hogy az elődjéről nyilatkozzon, de amikor az ő leváltásáról be­szélnek, egyik okként azt emlegetik, hogy az európai integrációs folyamatokra nem helye­zett kellő hangsúlyt. • Ez messzemenően nem állja meg a helyét. Ki kell jelentenem, hogy a Lakos László ve­zette földművelési tárca igen sokat tett az európai integrációs csatlakozási kérdésekben. Sőt mondhatnám: a minisztériumok közül az egyik eminens volt. Nagy valószínűséggel ta­lán bizonyos módosításokra van szükség az agrárpolitikában, s annak a végrehajtásában. Fél szemmel állandóan az Európai Uniót kell néznünk, hogy ott miként valósítják meg az új agrárpolitikát. Mert hát Nyugat-Európá- ban is nagy gondok vannak a mezőgazdaság­gal. U Horn Gyulának nyilván megvolt az oka, hogy elődjének felmentését szorgalmazta. Fel­tételezhető, hogy ha valakit leváltanak, akkor az utódjától azt kérik: valamit másként csi­náljon. • Hangsúlyeltolódást mindenképpen jelent az én felkérésem. Az európai integráció ügyé­vel még kiemeltebben kell foglalkozni. Hozzá­tenném: Lakos Lászlót rendkívül nagyra be­csülöm. Az élet .ilyen. Most másnak kell ve­zetni a tárcát. Én ebbe belevágok, s legjobb tudásom szerint akarom csinálni. Senki sem tudta, hova szállítják a zsidókat. Iga­zoló iratokat külföldről akkor is nehéz volt be­szerezni. Dr. Vass Menyhért magyar rendőrtiszt nagyon sok zsidót megmentett. Romániából, ahol nem volt deportálás a zsidók Magyarország­ra menekültek. Elkezdődött a zsidók elszállítása. Naponta, min­den reményüket vesztett, szomorú emberek vo­nultak az állomásra. A járdákon ember ember mellett állott és nézte ezt a borzalmas elvonulást. A zsidók legnagyobb része teljes letargiában volt, mentek amerre hajtották őket. Később már nem vitték őket gyalog, mert az utcán és az állomáso­kon Dante poklát túlszárnyaló jelenetek játszód­tak le. A máshonnan érkező zsidókat szállító va­gonokból ordítottak, legalább a halottakat szedjék le a vagonokból. Süket füleknek kiabáltak, nem volt erre idő. Egy elmebajos asszonynak sikerült lecsúsznia a vagonból. Hagyták, hogy ott járkál­jon, nyitott ruhával, meztelen testét mutogatva. A vagonban lévők rimánkodtak, ne tegyék vissza hozzájuk. Induláskor a katonák bedobták a va­gonba. Egy szerencsétlen asszony a peronon szül­te meg halott gyermekét. Az anyát vitte tovább a halálvonat. Az elszállított zsidók tartózkodási helyét a la­kosság közül egy léleknek sem sikerült megtudni. Mindenki csak találgatott. Munkára1 használják őket? Hol? Milyen munkára? Hogy lemészárolják őket, erre senki sem gondolt. Hitler szinte napon­ta üvöltötte órákig tartó beszédeit a rádióban és többször kijelentette „Kezeinkhez nem tapad zsi­dó vér". Semmi sem szivárgott ki, a sok ezer em­ber tartózkodási helyéről. Csak mikor az első életben maradt zsidók hazatértek, akkor tudtuk meg mit éltek át. Már aki túlélte. * Mielőtt az utolsó transzportot útnak indították, felhívás jelent meg, hogy az összes vegyes háza­soknak igazolás céljából jelentkezni kell a rend­őrségen. Az igazolás abban állott, hogy a keresz­tény házastársnak igazolnia kellett őskeresztény voltát. Vagy ötvenen gyűltünk össze korán reggel a rendőrségen a folyosón. Nyomott hangulat, Kivételezettnek lenni sem öröm mindenfelé találgatások, mindenki mást tudott. Először átnézték mindenkinek az iratait. Kiderült, hogy egyetlen embernek, Szerdahelyi bácsinak, az öreg színésznek az iratai voltak csak rendben. Illetve meg volt minden szükséges irata. Hogy néztünk ezután az egyetlen házaspár után, amint zsidó feleségét, a keresztény férj karonfogva, bol­dogan vezeti a ki a rendőrség épületéből. A keresztény házastársnak igazolnia kellett, hogy mindkét szülője, valamint a négy nagyszü­lője őskeresztény, nekünk hiányoztak Littecki nagyszüleinek az iratai. Ezeket Tasnádról és Nagykárolyból kellett beszerezni. De voltak kö­zöttünk olyanok is akiknek iratait teljes lehetet­lenség volt beszerezni, mert Amerikából vagy Né­metországból kellett azokat megkapni. Ezek elve­szett emberek voltak. * Dr. Vass Menyhért, az egyik rendőrtiszt gorom- báskodott és ordítozott velünk. Egy rendes választ nem adott senkinek. Álgyűlölet volt ez, jóságból fakadt komiszkodás, mert sok zsidónak segített. Mást nem tehetett. Megkérdezem tőle, mennyi időt adnak az iratok beszerzésére. Rám ordított: „Boldoguljon ahogy tud, hagyjon békében". De sikerült odasúgnia nekem: „Szerezze be az irato­kat minél előbb, nem lehet tudni milyen rendelet jön a következő percben". Littecki azonnal útnak akart indulni, hogy megszerezze a hiányzó iratokat, de vonat azon a vonalon csak másodnaponként indult. Vagonhi­ány volt az állandó csapatszállítások miatt. Végre másnap útra kelt, kerékpárját minden eshetőségre számítva személypoggyászként magával vitte. Közben én - mivel Temesváron esküdtünk és a házasságlevél román nyelven volt kiállítva - el­mentem a közjegyzőhöz, magyarra lefordíttatni az iratot. Az irodában azonnal félretettek mindent és hozzáláttak a fordításhoz. Mintha a gyors for­dítással is segíteni akartak volna. Littecki Kraus llona,^ temesvári magyar-zsidó grafikus _____________________ emlékei L ittecki a városba visszatérve az első telefonál­lomásról értesített, hatvan kilométert tett meg ke­rékpáron. Megvoltak hát az iratok, egyet kivéve, a nagyapa születési bizonyítványát. A család Len­gyelországból, Zboróból vándorolt be és ennek az iratnak a felkutatása lehetetlen volt. Reméltük, emiatt az egy okmány miatt nem lesz baj. Más­nap már korán reggel ott voltunk a rendőrségen. A szobában éppen egy házaspár igazolása folyt. A férfi zsidó, az asszony keresztény. Vass Meny­hért rendőrtiszt ült az asztalnál és kérdi, hogy le­het az, hogy az asszony áttért zsidó vallásra és másnap visszatért eredeti hitére. A férfi elmondja, hogy akkor már Romániában is - ahol esküdtek - tilos volt a házasságkötés zsidó és nem zsidó kö­zött. Az anyakönyvvezető azonban azt tanácsol­ta, hogy térjen át az asszony a zsidó hitre és azu­tán térjen vissza katolikus vallásra. Ők így is cse­lekedtek. Az asztalon ki voltak teregetve a házaspár ira­tai, mikor bejött Pintér rendőrinspektor és belené­zett az iratokba. Volt olyan ügyes, hogy megtalál­ta a törvényt, amely szerint, ha a keresztény fél zsidó hitre tér, érvénytelen a visszakeresztelkedés és csak zsidónak számít. A házaspárt elvitték, sem a zsidó férj, sem a keresztény feleség nem jött vissza soha. Következtem én. Vas átvette az irataimat. Köz­ben Pintér a másik asztalnál tett-vett. Odajött, belenézett az én irataimba is. Vita keletkezett köztük a nagyapa születési bizonyítványa miatt. Dermedten figyeltem mi lesz ebből. Én legyek Pintérnek percek alatt a második áldozata? Vass tovább lapozott az iratokban, mikor egy rendőr kihívta Pintért. Erre Vass amilyen gyorsan csak le­hetett, összenyalábolta az egész iratcsomót, az asztalon át a kezembe nyomta és azt mondta: „Na, most gyorsan ki az ajtón". Úgy látszik Vass már gyanús volt, megbízhatatlan, azért lebzselt a szobában Pintér, ha pintért akkor a rendőr nem hívja ki... De volt a dolognak egy csattanója is. Pintér felesége éppen olyan kivételezett zsidó volt mint én. (folytatjuk) Lejegyezte: Gyöngyösi Gábor

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents