Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-28 / 278. szám

1996. November 28., Csütörtök Gazdaság ÉSZAK-Magyarország 7 c Gazdasági vegyes bizottság alakult Katowice vajdaság és megyénk a vállalkozói kapcsolatokért A közvetítők jártak jól Hegyalján Felvásárlók, hegyközségek, hegybírók és gazdák az idei szüretről Új tender az erőművekre Budapest (MTI) - A Magyar Energia Hivatal elkészítette az új erőművi kapacitások tenderezteté- sének irányelveit. Az új kapacitá­sok kiépítésére vonatkozó verse­nyeztetés minden bizonnyal árver­senyt eredményez majd a befekte­tők körében, s ez végső soron ked­vező hatással lesz a fogyasztói árakra is. Az első tendereket vár­hatóan 1997-ben írja ki a Magyar Villamos Művek Rt. Szörényi Gá­bor, a MÉH igazgatóhelyettese el­mondta: az MVM Rt. az áramszol­gáltatók igénybecslései, valamint a meglévő erőművek leállítási üteme­zése, a hosszú távú teljesítményle­kötések és a tartalékkapacitások alapján állítja össze éves bontás­ban a szükséges új erőművi kapaci­tások mértékét. Ez az alapja annak a létesítési tervnek, amelyet a kor­mánynak kell jóváhagynia. A leg­közelebb kormány elé kerülő terv 2000-ig mintegy 1000 megawatt, 2005-ig összesen 3000 megawatt új erőművi kapacitás kiépítését tartja szükségesnek. Kereskedők az autópályadíj akról Budapest (MTI) - A Kereskedők és Vendéglátók Országos Érdek­képviseleti Szövetsége (Kisosz) til­takozik az aránytalanul magas au­tópályadíjak ellen, s továbbra is szorgalmazza a nyugat-európai mértékkel azonos összegű díjak al­kalmazását, illetve kedvezményes bérletrendszer kialakítását azok számára, akik rendszeresen árut szállítanak. A Kisosz véleménye szerint a bérlet díja nem haladhat­ja meg az évi 15-20 ezer forintot úgy, hogy az érvényes valamennyi díjköteles autópályán. Minderről Antalffy Gábor, a szervezet főtitká­ra adott tájékoztatást. Elmondta: az érdekképviselet megnyugodva vette tudomásul, hogy a díj kérdé­sében született elsőfokú bírósági ítélet szintén túlzottnak minősítet­te az Ml-es autópályán a díj mérté­két. Amennyiben az ítélet jogerőre emelkedik, az Ml-es autópályán eddig kifizetett összegek felét visszakövetelhetik a vállalkozók. Valószínű, hogy hasonló vitákra kerül sor az M5-ös autópályán be­vezetésre tervezett díjak miatt is, amely a kiskereskedők és az őster­melők ellehetetlenüléséhez vezet­het. Az M5-ÖS üzemeltetője már je­lentkezett a szövetségnél. A lengyel Katowice vajdaság gaz­dasági vezetőinek delegációja egy gazdasági együttműködési vegyes bizottság felállításáról folytatott megbeszéléseket Miskolcon me­gyénk szakembereivel. A három­napos tárgyalás eredményeként a bizottság tagjai tegnap aláírták az együttműködési szerződést, és Gyárfás Ildikót, a megyei közgyű­lés elnökét választották a vegyes bizottság vezetőjévé. Az ünnepé­lyes aláírás alkalmával Emanuel Romanczky (képünkön jobbra), a Lengyelországból érkezett delegá­ció vezetője kijelentette, hogy a napi munkafeladata lesz a megál­lapodás kereteinek konkrét tarta­lommal való megtöltése. Tevé­kenységük összehangolása érdeké­ben a bizottság évente két alka­lommal ülésezik majd. Fotók: B. T. Tolcsva (EM - GSL) - A Zemplé­ni Településszövetség az idei szüret tapasztalatainak megvi­tatására hívta a térség szőlőter­mesztőit és feldolgozóit tegnap a Tokaj Kereskedőház tolcsvai székhelyére. A településszövetség elnöke, Kupa Mihály megnyitójában a szőlészek és borászok közös érdekeinek érvé­nyesítéséhez elengedhetetlen együttműködésre hívta fel a részt­vevők figyelmét. A térség legjelentősebb szőlőfel­vásárló cége szempontjából Ger- wald László, a Tokaj Kereskedőház Rt. vezérigazgatója értékelte az idei szüretet. Mint mondta: a ke­reskedőház 70 ezer mázsa szőlő fel­vásárlására kötött szerződéseket 300 millió forint értékben. Vállalá­suknak eleget tettek és rögtön fi­zettek. Mikor már „látható” volt, hogy a szőlő cukorfoka szeptember­ben alacsonyabb lesz mint augusz­tusban - és a „potenciális” vásárlók elálltak vételi szándékuktól -, ők akkor sem hagyták cserben a ter­melőket. De a korábban megkötött szerződéseken túli felvásárlások esetében 5 forinttal olcsóbb árat fi­zettek kilónként. A termelők is elmondhatták véle­ményüket- A védőárak kialakításakor fi­gyelembe kell venni a korrekt fel­vásárlók érdekeit és a piaci viszo­nyokat is, a termelőknek nem sza­bad hinniük a hirtelen alakult és gyorsan eltűnő kft.-k ígéreteiben - hangsúlyozta a vezérigazgató.- Az idei ősz bebizonyította, hogy csak magunkban bízhatunk - kezdete beszámolóját Leskó István, a Tokaj-Hegyaljai Hegyközség el­nöke. - A kialakult 33 forintos át­lagár a legrosszabb volt az ország­ban. Hiába próbáltak a termelők védekezni, a szüretet a felvásárlók vették a kezükbe. Már eleve rendezetlen viszo­nyok között indult a szüret. Nem születtek meg a hegyközségek munkáját segítő szabályozók. A borvidéken termett 300 ezer má­zsa szőlőből, 90 ezer mázsa ment ki a „kertek alatt”, és tűnt úgy el, hogy nem vethették ki a felvásár­lókra az összességében 8 millió fo­rintnyi hegyközségi hozzájárulást. A szüret legtöbb szereplője veszí­tett az üzleteken, a megállapított védőárból irányár lett, és csak a szőlőt, a borvidékről kiszállító köz­vetítők jártak jól - jelentette ki Leskó István. Mád hegybírója, Bonyók József elmondta, hogy egyetlen tisztessé­ges partnerük a Tokaj Kereskedő­ház volt. - Más felvásárlók 30 fo­rintot mondtak 16 mustfokos szőlő­re, majd mutogattak a csillékre, hogy ez 22, az 23 forintot ér kilón­ként. A termelő kiszolgáltatott, mert nem képes sem tárolni, sem feldolgozni a termést. A védekezés­nek egyetlen lehetősége, ha előre megkötött szerződések alapján egy- egy nagy felvásárló korai csoporto­sulnak a gazdák. Pénzpiac: A lakossági állampapírok n. Bár egyre kevesebb van belőle, megtakarított pénzét mindenki szeretné biztos he­lyen tudni, úgy befektetni, hogy az összeg hozamai meg­felelő haszonnal kecsegtesse­nek. Az egyik lehetőséget az állampapírok jelentik. Mit kell tudni az állampapír-be­fektetésről? Erre a kérdésre igyekszik válaszolni kilencré- szes sorozatunk, amelynek szerzője Wermeser Zsolt, az Államadósság Kezelő Köz­pont munkatársa. Jelenleg négy állampapírtípussal találkozhatnak a befektetők. A ma­gánszemélyek a postán vásárolhat­ják meg a Kincstári Takarékjegyet, a Kamatozó Kincstárjegy az érték­papír-forgalmazóknál és a velük szerződött banki hálózatokban, va­lamint a novembertől Kincstári irányítás alá került MNB fiókok­ban vásárolható meg. Az elsősor­ban intézményi befektetőknek szánt Magyar Államkötvény és a Diszkontkincstáijegy szintén elér­hető a magánszemélyék számára, ezekről az értékpapírokról bőveb­ben sorozatunk következő részei­ben olvashatnak. A legszélesebb értékesítési há­lózattal kifejezetten lakosságnak szánt Kincstári Takarékjegy ren­delkezik, amely országszerte 2600 postahivatalban kapható és vált­ható vissza. A Kincstári Takarék­jegy fizikailag kinyomtatott érték­papírként a banki értékpapírok­hoz hasonló megtakarítási forma. Az értékpapír bemutatója rendel­kezik a visszaváltás jogával, ezért különös módon kell vigyázni, hogy azt ne lophassák el és ne semmisüljön meg. A kibocsátó által piaci értékesí­tésre felajánlott mennyiségből bár­mikor lehet vásárolni majd visszaváltani értékpapírokat. A ka­matozás a befektető vásárlásakor kezdődik és a visszaváltásig tart. A jelenlegi sorozat kondíciói szerint az 1 év futamidő kivárásával 21 százalékos kamatot kaphatnak a Kincstári Takarékjegy vásárlói. Ér­demes ezután minél hamarabb be­váltani és új sorozatot vásárolni, mert a futamidő letelte után a pa­pír tovább nem kamatozik. Termé­szetesen itt is érvényes az állami garancia mind a befektetett tőke mind a kamat visszafizetésére, mai soha nem évül el. Amennyiben a befektető a futamidő lejárta előtt szeretné visszaváltani az értékpa­pírt, akkor is megilleti bizonyos mértékű kamat, ami az eltelt hó­napoktól fíiggöen egyre magasabb százalékot jelent. Három eltelt hó­nap után 16,5 százalék a fizetendő éves kamat, amely ezután minden hónap elteltével 0,5 százalékkal emelkedik. A Kamatozó Kincstáijegy is el­sősorban lakossági papírnak szá­mít, de belföldi magán- és jogi személyek között szabadon átru­házható. Valódi értékpapírformá- val is rendelkezik, de többnyire csak értékpapírszámlán tartják nyilván követelésként. Az érték­papírszámla a befektető és a kibo­csátó szempontjából is alacso­nyabb költséget, egyszerűbb nyil­vántartást jelent. Többek között ez is hozzájárul ahhoz, hogy gyak­ran magasabb kamatot ígérnek az állampapírok, mint a legtöbb banki értékpapír. A befektetők szempontjából további előny, hogy nem kell tartani az értékpapír megsemmisülésétől, elvesztésétől vagy az ellopásától. Az értékpa­pírszámlához a személyazonosság igazolása után csak a számla tu­lajdonosa vagy annak személyes meghatalmazottja férhet hozzá. Bár a Kamatozó Kincstárje­gyek valamennyi sorozatát beve­zetik a Budapesti értéktőzsdére, nincs igazán forgalmas másodpia­ca. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a befektetők ezt az értékpa­pírt általában megtartják lejártu­kig. Az 1 éves futamidő lejárta előtti visszaváltás a K&H, az MHB, az OTP valamint a közeljö­vőtől a Kincstár fiókhálózatában lehetséges, ahol a piaci hozamok függvényében hirdetnek vételük­re és eladásukra árfolyamot. A magyar- állam havi rendsze­rességgel, kéthetes jegyzési idő­szak során bocsátja ki a Kamato­zó Kincstárjegyeket külön soro­zatként, a X. sorozat például 21 százalékos kamatot biztosít vá­sárlóinak 1 éves futamidejére. A tőke visszafizetését az állam a le­járat előtt is bármikor garantálja. (A III. rész lapunk holnapi számában olvasható!) Hirdeti-s Átalakuló kereskedelem Budapest (MTI) - A kereskedelemben az el­múlt 5-6 év alatt tapasztalható fejlődés első­sorban mennyiségileg látványos. Tízszer any- nyi jogi személyiségű szervezet, hatszor annyi egyéni vállalkozó tevékenykedik ezen a terü­leten, mint 1989 végén. Az üzletek száma az országban megnégyszereződött, s a piacon már nem a kereslet, hanem a kínálat domi­nál. A beszerzési forrásokért folytatott ver­seny az értékesítés területére helyeződött át. Mindéiről Berényi Lajos, az Ipari, Kereske­delmi és Idegenforgalmi Minisztérium helyet­tes államtitkára beszélt a Prosperitás 2000 Csoport szerdán kezdődött nemzetközi gazda­sági konferenciáján. A helyettes államtitkár hangsúlyozta: a kereskedelemben a tulajdonváltás a nemzet- gazdaság egészéhez képest előbbre tart,. Nap­jainkban már csak néhány állami többségi tu­lajdonú társaság privatizációja jelent felada­tot. Ennek során továbbra is a piacfejlesztési követelményeket - a decentralizációt, a terü­leti és szakmai monopolhelyzetek megszünte­tését, a fiókhálózatos vállalkozások létrejötté­nek támogatását - helyezi előtérbe a tárca. Ez annál is inkább kívánatos, mert a nagy üz­lethálózatok mind a beszerzésben, múld az értékesítésben versenyelőnyben vannak. Árfolyamok Budapest (MTI) - Az igazán jelentős forgal­mat elérő részvények ára emelkedett az ér­téktőzsde kereskedése során, de néhány meg­határozó papír árfolyama már csökkenést mutatott. A szekció forgalma 1,709 milliárd forint lett, ebből 1,213 milliárdot az Egis, az Mól és a TVK hozott. Diszkont kincstárje­gyekre 1,703 milliárd forintot, államkötvé­nyekre 329,6 millió forintot, kárpótlási jegy vásárlására 45,5 millió forintot fordítottak a befektetők. A kárpótlási jegy 620 forinton nyitott, nap­közben 655 forintért is elkelt, záráskor 650 fo­rintot ért. A részvények közül 27 forgott. A TVK va­lamennyi üzlete 1400 forint felett született: hatalmas forgalma rengeteg kisebb-nagyobb és egy óriási, 168 300 darabos üzletnek kö­szönhető. Kárpótlási jegy Tó'zsde m Index nov. 27.: 3676,93 +10,97 Hivatalos árfolyamok (MNB) Érvényben: 1996. nov. 27. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. angol font 266,63 271.99 269,49 ausztrál dollár 129,02 131,58 130,42 belga frank* 505,99 516.29 511,04 dán korona 27.15 27,71 27,43 finn márka 34,65 35.35 35.01 francia frank 30.74 31,36 31,08 holland forint 92,92 94.82 93.85 ír font 266.95 272,31 269,73 japán yen* 140,74 143,58 141,88 . kanadai dollar 118,53 120,91 119,66 kuvaiti dinár 532,40 543.06 536,83 német marka 104,27 106.39 105,30 norvég korona 24,74 25,24 25.05 " olasz líra** 105.02 107.14 106,02 osztrák schilling 14,82 15,12 14.97 portugál escudo 103,35 105,45 104,28 Spanyol peseta* •123,35 126,37 125,04 : svájci frank 123,19 125.69 124,44 svéd korona 23,82 24,30 24.08 USA-dollár 159,39 162.37 160,62 ECU 200.96 205,04 203.07 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység Jegyzés: 1996. november 25-től december 19-ig (Túljegyzés esetén előbb lezárható) A jegyzés során 30 ezer Ft összcímletértékű kárpótlási jegy J| J 40 ezer Ft címletértékű, névreszóló törzsrészvényre cserélhető. f 'ÁLLAMI PRIVATIZÁCIÓS ÉS VAGYONKEZELŐ RT

Next

/
Thumbnails
Contents