Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-26 / 276. szám

14 ESZAK-Magyarország „A Nap Fotója A szérű őrzője Fotó: Serfőző László Jordánt vertek a honi amazonok Miskolc (ÉM - FJ) - Ha „katonáékról” szólna ez a híradás, legalábbis „élenjáró” teljesítményként aposztrofálhatnánk a miskolci zsaruk elmúlt hétvégi teljesít­ményét. Garmadával fogtak el különbö­ző bűncselekményekkel alaposan gyanú­sítható férfiakat és nőket(l). Érdekes: a gyengébb nembélieket terhelik a mar­kánsabb gaztettek. Szinte „bemelegítésként” említhető meg (mind­össze) K. Mihálynak az elfogása, akit a Nyír­egyházi Városi Bíróság elfogatóparancsa alapján dugtak rács mögé. De következett a H. András-K. Elek fémjelezte duó, akiket egy szombaton megesett lakásbetörés kapcsán kapcsoltak le. A két férfi - vélekednek a de­tektívek - Miskolcon, a Győri kapuban rá­molt ki egy lakást. A legérdekesebb, s ugyanakkor legszemtele­nebb „csínnyel” azonban kétségkívül O. Mi­hály, D. Sándor, H. Teréz és B. Agnes rukkolt ki. Ok - amint már beszámoltunk magáról a bűnsorozatról, csak épp’ „ismeretlen tetteses” formában - a fecskeszögi víkendtelepen törtek fel cirka kéttucatnyi vityillót. De ha még csak feltörték volna a hevenyészett faházakat! Szét is bontották azokat, s elhurcolták a bennük lé­vő szerszámokkal, felszerelési tárgyakkal együtt. A „háztolvajok” tehát rács mögött. Egy jordán állampolgárságú férfi méltán hihette hazánkban töltött hétvégéjén, hogy az amazonok földjére tévedt. Szerencsétlenségé­re. Hiszen szombaton este két nő - a nyomo­zók gyanúja szerint B. Sándorné és K. Ilona névre hallgatnak (szerencsére már a fegy- őrökre) -, oly’ alaposan elagyabugyálták a jor­dán vendéget, hogy az kénytelen volt eltűrni, míg a két vérmes fehércseléd elveszi tőle ira­tait, készpénzét és karóráját. „Naptár A Nap kel: 7 óra 05 perckor, nyugszik: 15 óra 58 perckor. A Hold kel: 17 óra 25 perckor, nyugszik: 8 óra 45 perckor. Névnap: Virág. Egyéb névnapok: Atanáz, Berengár, Ciklámen, Csongor, Konrád, Kúnó, Lénárd, Leonárd, Leonarda, Miklós, Milán, Péter, Szilveszter, Viktória, Viktorina. A Virág régi magyar női név felújítása a Flóra név megmagyarosítására. A köznévből ala­kult nevet a kislányok bóknévként kapták. Népszerűségét számos családnév is tanúsítja. =Időjárás Nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, csapadék, hó, havaseső, eső várható. A déli, délkeleti szél megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5, -1, legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és plusz 5 fok lesz. Napról Napra 1996. November 26«, Kedd Háromszor lőtte főbe magát... Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Szép nyári emlékek fűztek Me­zőkövesdhez egy idősebb férfit, aki végső elkeseredésében úgy döntött: ide jön meghalni. Ön­gyilkossági kísérletei azonban rendre kudarcba fulladtak, vé­gül gyalog indult haza. A napokban érkezett a város nya­ralótelepére, a Zsóryba az a buda­pesti férfi, aki ott akart meghalni. Feltört egy hétvégi házat, s három­szor főbe lőtte magát, ami „meg sem kottyant” neki. Ugyanis egy - tulajdonképpen légfegyvernek mi­nősülő - ólommagos, kis hatásfokú fegyverrel akarta kioltani saját éle­tét - tudtuk meg a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságon. A férfi - aki a betört lakásban töltötte az éjszakát - később az ere­it akarta felvágni, de a kés csak a csuklóját sértette meg, s nem oko­zott halálos sérülést. Az idős férfi ekkor talán már letett szándékáról, hiszen a sebet bekötözve hazafelé indult: gyalog. A rendőrök így találtak rá, ugyanis közben a hétvégi ház tulaj­donosa értesítette a rendőrséget a betörésről, s a lakásban található vérnyomok alapján sérült embert kerestek és találtak a rendőrök. A kihallgatáson a férfi elismerte a be­törést, s elmondta, hogy egyszerű­en meg akart halni. Orvoshoz vitet­ték, a sebeit ellátták, s kiszedték a golyókat, amelyek sehol nem sér­tettek csontot. Az illető ellen jelen­leg betörés és magánlaksértés mi­att folyik az eljárás. Budapesti pofon - a török maffiától Budapest (MTI) - Egy ismeret­len támadó Budapesten a Hil­ton szálloda halijában arcába vágott Mesut Yilmaz volt török miniszterelnöknek, a nemzeti liberális Haza Pártja (ANAP) elnökének, majd elmenekült. Dézsi Mihály a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivő­je a vasárnapi esetről tegnap számolt be. A politikus, akinek az ütéstől el­eredt az orra vére, a török hírköz­lésnek elmondta: támadóját nem ismerte. Osman Basak török üzlet­ember, aki Yilmazzal együtt volt Budapesten, a TGRT török televí­zió állomásnak kijelentette: az isme­retlen támadó ,Élárultad Catlit, de legközelebb már pisztollyal fogunk figyelmeztetni!” kiáltással tört rá Yilmazra. Catli nevének említése feltűnést keltett. Abdullah Catli ugyanis Törökország-szerte hírhedt maffiavezér volt, aki magas rangú török állami képviselők társaságá­ban a közelmúltban gépkocsi-sze­rencsétlenségben lelte halálát. A Törökországban 18 éve körö­Megorroltak rá Fotó: AP zött Abdullah Catli a közelmúltban úgy halt meg, hogy egy páncélozott Mercedesszel óránként 200 kilomé­teres sebességgel robogva összeüt­között egy kamionnal. A maffiave­zér a Szürke Farkasok török terror­szervezet egykori parancsnoka volt, akit mind a török rendőrség, mind pedig az Interpol régóta körözött gyilkosságsorozat és,kábítószer- csempészés vádjával. O volt az, aki segítséget nyújtott Ali Agcának, II. Pál pápa későbbi merénylőjének tö­rökországi börtönéből való szökésé­hez. Agca - szintén „szürke farkas” - most Olaszországban tölti élet­fogytig tartó börtönbüntetését. Úgy tudni, hogy Agcát később Catli sze­relte fel azzal a fegyverrel, amellyel „tanítványa” a pápát akarta meg­gyilkolni. De hogyan jutott be Catli török állami tisztviselők előkelő társasá­gába? Az ügy hátterének kideríté­sére a török törvényhozás parla­menti vizsgálóbizottságot hozott létre. Új belügyminisztert is nevez­tek ki Meral Aksener szintén DYP- párti főiskolai tanárnő személyé­ben. Az ügy azonban egyáltalán nem jutott nyugvópontra. Újságok arról cikkeztek, hogy Törökország­ban Agár volt belügyminiszter ve­zetésével titkos társaság működik az államgépezet és a gengsztervi­lág együttműködésével. A cél a PKK elleni harc. A társaság tagja­ként megnevezték a jelenlegi kül­ügyminiszter asszonyt is. Hogy mi­ként kerül ide most Yilmaz neve, azt csak a jövő fogja megmutatni. Fejtetőre állt forgalmi helyzet Tegnap reggel fél hétkor egy Miskolctapolcáról a megyeszékhely irányába tartó Wartburg típusú személygép­kocsi vezetó'je az egyetemi elágazásnál, a forgalomirányító fényjelző készülék tilos jelzése ellenére, nem adott elsőbbséget a Miskolcról érkező és Hejőcsaba felé tartó, szabályosan, balra kanyarodó Volkswagen személy- gépkocsinak. A két autó összeütközött, és a balesetben vétkes négykerekű „tetőre állt". Személyi sérülés nem történt, de az anyagi kár jelentős. Fotó: Vajda János „Horoszkóp III. 21. - IV. 20. Wf VII.23.-Vm.23. Lelkileg eléggé labilis állapotban van, pedig minden a legnagyobb rendben megy ön körül. Valószínűleg nem múlt el még az a feszültség, ami az el­múlt napokat jellemezte. IV. 21. -V. 20. Ne hagyja, hogy az otthoni gondok, a családi feszültségek befolyásolják a munkahelyi közérzetét. Ha ugyanis elhatalmasodnak önön e gondok, ko­moly problémát okozhatnak. ÍV. 21. -VI. 21. Kiegyensúlyozottnak tűnik ma. Úgy érzi, hogy szép az élet, a valóban van értelme annak, amit csinál. A szakí­táson most nem gondolkodik, pedig időnként már fontolgatta. *€: VI. 22.-VII. 22. Próbáljon szerencsét, most érdemes, mert elég jó periódusban van. Minden­képpen középpontba kerülhet, valami­lyen formában fel fognak ötire figyelni. Legyen óvatos, mert eléggé érzékeny lesz a fronthatásokkal szemben. Eltú­lozni azonban nem szabad a jelentő­ségét, mert végeredményben kivédhe­ti a káros hatásokat. vm. 24.-IX. 23. Csak azokra a feladatokra vállalkoz­zon, amelyekről biztosan állíthatja, hogy el is tudja végezni. Semmilyen kétes, előre nem látható kimenetelű üzletbe ne bonyolódjon bele. 2TÍ IX.24.-X23. Fejezze be végre azokat a teendőket, amelyeket régóta halogat, de nem volt lelkiereje megoldani. Ön az elo­dázás nagymestere, idegessége is a megoldatlan dolgokból táplálkozik. BUS X 24. - XI. 22. Szakmai gondjai, túlfeszített munka­tempója okozhatnak kellemetlen órá­kat. Ón azonban most is ügyesen ki­vágja magát, s helyreteszi a dolgokat. ^XI. 23.-Xn.21. Ma lazítson, s ne foglalkozzon semmi­lyen komoly dologgal. Egy-két napig talán még egy kissé fáradtnak érzi magát, de később megújult erővel lát­hat munkához. XÍXII. 22.-1.20. Legyen óvatos a szerelemben. Ne hig­gyen el mindent, tartsa nyitva jól a szemét. Nem biztos, de előfordulhat, hogy csúnyán rászedik. ^ 1.21. - II. 20. Minden a legnagyobb rendben halad. Nyugodt, kiegyensúlyozott a légkör otthon, s ez kihat a munkájára is. Ha ön vállalkozó, a következő napokban is sikerre számíthat. 55 ii. 2i.-m. 20. Labilis hangulatban van még mindig. Nem tudja, mi vidíthatná fel, s nem is nagyon keresi az alkalmat a kikap­csolódásra, pedig az lenne az egyedüli megoldás. Lottónyeremények Budapest (MTI) - A Szerencsejá­ték Rt. tájékoztatása szerint a 47. játékhét nyereményei a jövedelem- adó levonása után a következők. Az 5/90-es lottón egy darab telitalá- latos volt, nyereménye 97 979 140 forint. A 27 darab négyesre egyen­ként 592 376 forintot, a hármasok­ra egyenként 6879 forintot, a ket­tesekre egyenként 386 forintot fi­zetnek. A 6/45-ös lottón is egy teli- találatos szelvény akadt, nyeremé­nye 25 383 587 forint. A két darab 5+1-esre egyenként 1 800 587 fo­rintot fizetnek. Az ötösök egyen­ként 59 036 forintot, a négyesek egyenként 1219 forintot, a hárma­sok egyenként 298 forintot érnek. A Jokeren nem volt telitalálatos szelvény, a következő hétre átvitt nettó nyereményösszeg 60 687 870 forint. Bomba(hír) Miskolc (ÉM - FJ) - Akárha is­tentelen, gonosz lélekként esdekel- tek volna bebocsátásért Szent Pé­ternél, olyan rendíthetetlen szigor­ral utasította el munkatársainkat tegnap délelőtt az APEH megyei igazgatóságának biztonsági őre. Ami a fiatalemberben felkelt(h)ette a gyanakvást a sajtó iránt: alig né­hány perccel korábban még bom­bát kerestek a tűzszerészek a Mis­kolc belvárosában lévő épületben. Hogy mi az összefüggés a „bom­basztikus kutatás” és a merev el­zárkózás között? Szerintünk sem­mi. A - saját bevallása szerint sem „kompetens” - őr azonban határo­zottan állította: senki nincs az épü­letben, akivel több reménnyel ele­gyedhetne szóba újságíró... Más forrásból sikerült megtudnunk: tegnap reggel, valamivel fél nyolc előtt egy ismeretlen (és az adóható­ságot vélhetően csak kevéssé ked­velő) telefonáló azzal fenyegetőzött, hogy bombát helyezett el a Petőfi téren székelő „adósoknál”. A bomba(-)hír - szokás szerint légből kapott volt. Kisiklott a gyors Pécs (MTI) - Kisiklott a Pécsről Győrbe tartó gyorsvonat hétfőn reggel 5 óra 12 perckor Újme- csekalja-Cserkút és Bicsérd állo­más között. Személyi sérülés nem történt, de a vonat negyedik vagon­ja, amely elhagyta a sínpárt, 500 méter hosszan megrongálta a va­súti síneket, és megsérült a villa­mos felsővezeték több tartóoszlopa is. A MÁV főmenetirányítójától ka­pott tájékoztatás szerint 12 óra 20 perckor - óránként öt kilométeres sebességgel - ismét járhatnak a vo­natok a vonalszakaszon. Festményeket loptak Eger (MTI) - Tizenkét, muzeális értékű védett festményt, valamint egyéb műtárgyakat zsákmányolt az a betörő, aki november 24-én, va­sárnap hajnalban behatolt az Eger- csehi-Szúcs Bányatelepen az Ady Endre utca 13. szám alatti házba. A Heves Megyei Rendőr-főkapitány­ság hétfői tájékoztatása szerint az eltűnt műtárgyak együttes értéke eléri a 9 millió forintot. A betörő egyebek között elvitte Nyilas Sán­dor: Kertben ülő hölgy, Ferenczy Károly: Kalapos női fej, Hollósy Si­mon: Técsői Tisza-híd, Rippl-Rónai József: A körtvélyesi kastély, Ké- méndy Jenő: A lovag és az uzsorás, Koszta József: Krumpliszedés, Munkácsy Mihály: Barbizoni kas­télyudvar, Peske Géza: A remete, valamint Tróján Alfonz: Őszi fák cí­mű olajfestményét. A rendőrség ké­ri, hogy aki az eltűnt tárgyakkal, vagy a bűncselekmény elkövetésé­vel kapcsolatban bármilyen infor­mációval rendelkezik, értesítse a Heves megyei Rendőr-főkapitány­ság bűnügyi osztályát 36/412-945-ös telefonszámon, vagy hívja a 07-et. _ ÜT-------- = © CTIEILCT Ügyeletes riporter: Feczkó János Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/241 Ü

Next

/
Thumbnails
Contents