Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)
1996-11-16 / 268. szám
November 16., Szombat ÉM-riport ÉM-hétvége III □ Ötvenéves barátság fűzi össze a két idős urat. Egyikük húsz-, másikuk harmincéves volt, amikor először találkoztak. Az egykor közös munkahelyről az idők során elsodródtak. Nagy Lajos például a vendéglátásból a kohászatba került, de azért mindketten vendéglátósnak tartják magukat ma is. Száraz Pál, az egykor Miskolc-szerte ünnepelt konyhafőnök ma már kora, de inkább fájós lába miatt ritkán hagyja el avasi lakását, a hűséges barát azonban rendületlenül viszi a vendéglátásról, a vendéglátósokról szóló híreket: El se hiszed, kivel találkoztam... No, mi van vele? Emlékszel, amikor... Korhelylevest az Lévay Györgyi- Rendkívüli módon szeretem Miskolcot, hiszen a jósors vezényelt ide. Árva gyerek voltam, nehezen éltem, amikor tizenhat éves koromban megismerkedtem egy pesti séffel. Megkedvelt, és amikor idehelyezték, magával hozott. Két év múlva konyafőnök lettem Miskolcon. Tizennyolc évesen. Azóta itt élek, miskolci lányt vettem feleségül, itt nőttek fel a gyermekeink. Szeretem a várost, de azt nem tudom megbocsátani, hogy hagyták tönkremenni a legpatinásabb szállodát, a Koronát, a későbbi Kossuthot, amit aztán Avasnak neveztek. Más városok büszkék nagyhírű, legendás szállodáikra. A debreceniek az Arany Bikára, a pécsiek a Nádorra, és így tovább. A mi gyönyörű Fehér-termünkben meg, ha jól tudom, ócska holmikat árulnak, zsibvásár színtere lett - méltatlankodik Száraz Pál.- Pedig sok híres ember megfordult ott. Vendégként is, fellépő művészként is. Ákos Stefi, Hollós Ilona, Orbán Zsuzsa, Kovács Erzsi énekelt, és többször zongorázott nálunk a fiatal Cziff- ra György. Őt ugyan az Abbázia szerződtette, ám mivel barátságban volt a mi zongoristánkkal, játszott néha a mi vendégeinknek is. Ó, és el ne felejtsük Karády Katalint!- Ot nem lehet elfeledni. Varázslatos volt a művésznő. Szépsége, bája mellett közlékeny, barátságos, kedves. Nálunk lépett fel utoljára. Én engedtem ki a hátsó ajtón, mondta, hogy a repülőtérre hajtat, merthogy Kassára repül. Onnan már nem jött haza soha. Ezt persze nem tudhattam, amikor kezet csókoltam neki ott a hátsó ajtóban.- Te voltál az utolsó magyar, aki idehaza kezet csókolt Karády Katalinnak.- Minden bizonnyal - tűnődik Száraz Pál. , - Én londiner voltam a szállóban. Édes Istenem, mennyi cipőt kellett kitisztítanom! Egy életre megutáltam a cipőbokszolást. A művésznő minden száma után átöltözött, mégpedig a londinerek sufnijában. Szebbnél szebbek voltak a toalettjei. Mindig volt hozzám is néhány kedves szava, pedig én akkoriban csak „a fiú” voltam. Sosem felejtem el, egyiptomi cigarettával kínált. Aranyvégűvel... - emlékezik Nagy Lajos is. A háború alatt Száraz Pál a gyári konyhán - a vasgyáriaknak főzött.- Amikor megtudtam a németek szakácsától, hogy másnap visszavonulnak, ügyesen kivételeztük a húst a raktárukból. Egy folyosó telt meg fél- marhával, féldisznóval. Egészen az Al- só-Szinva utcáig álltak az ebédért sorakozó emberek. Egy ideig jól élt a környékünkön mindenki, aztán a debreceni ideiglenes kormánynak volt egy nagy rendezvénye Lillán, a Palotában. Elfogyott a németektől zsákmányolt hús. A háború utáni években nagy jövés-menés volt Miskolcon. Épült a nagykohó, aztán a sajóbábonyi vegyigyár, és a többi nagyüzem.- Fiatal emberek voltunk, gyakran csaptunk murit. No, ne szépítsük, fájdalmasan másnapos voltam aznap, amikor mondták, hogy hozzánk jön ebédre Dobi István, az Elnöki Tanács elnöke. Merthogy a Bükkben vadász- gatott. Dobiról mindenki tudta, hogy szereti a piát. No, gondoltam, ha az én beteg gyomrom a savanyú zöldbablevest kívánja, akkor az elnök elvtársé se lehet másképpen vele. Nem volt ez akkor akármi: bablevest tálalni, amikor a legkiválóbb pecsenyék voltak előírásosak. Szerencsémre ízlett Dobinak a bablevesem. Egy kicsit szeminá- riumozott az asztal mellett, de aztán jó étvággyal megette. Egy másik alkalommal nemzetközi pártdelegációknak főztem az Annában, Tapolcán. Már az omlett-szuflénál tartottam, amikor a baj esett. Ézsöl Jancsi, a helyettesem dolgozott a kezem alá, mert sietni kellett. Cukor! - adtam ki a vezényszót, és jó alaposan meghintettem az édességet a kezembe adott - sóval. A vendégek fintorogtak, de az üzletvezető - már a nevére nem emlékszem - igen ügyesen feltalálta magát. Odasúgta a németek, a jugók, a csehek tolmácsának, hogy a szovjet elvtársak ezt az ételt így szeretik. Nem volt mit tenniük, megették a szörnyűre sózott édességet. Emlékezetes nagy főzések voltak az ’50-es években. Amikor Gerő Ernő átadta a nagykohót, 3700 tojásból készítettem a sonkás omlettet. És ez csak az előétel volt, és csak a fejesek ettek belőle. Után jött a borjúragu, és a többi. Ha szovjet vendégeknek, vagy magas helyről jött magyaroknak főztem, mindig volt valaki, aki előkóstolta az ételeket. Csak azt az elsózott szuflét nem kóstolta senki. Úgy látszik, akkorra már megbíztak bennem.- Csuda dolgok történtek a szállodában. Egyszer fellépett Miskolcon a Mojszejev együttes. Áz egész szállodát kiürítették, egyszerűen felkérték a szállóvendégeket is, hogy távozzanak. Hozták a kertészetből a hatalmas pálmákat, egészen mediterrán lett a hangulat. Aki abban a percben a személyzet közül bent volt a házban, azt egészen addig nem engedték haza, amíg itt tartózkodott a híres együttes. Nem volt váltás, nem jöhetett be más. Elővigyázatosság lehetett, vagy mit tuSzeletek a miskolci vendéglátás múltjából - és jelenéből dóm én. Egy másik esetre is élénken emlékszem, akkor már portás voltam a szállodában. Egy amerikai vendég jelentkezett be, azt, mondták, katonai konzul. Hogy honnan jött, miért jött, nem tudom, de nagy volt a futkosás. Az igazgató felhívta az ÁVH-közpon- tot, hogy itt van egy amerikai. Ők azt parancsolták, minden mozdulatára ügyeljünk, percig se tévesszük szem elől. No, nekem is kijutott az őrzéséből. Nem csinált persze semmit, ivott valamit, aztán ebédet kért. Szerencsémre. Nem tudom, mit kellett volna tennem, ha valami „gyanúsat” észlelek a vendég körül. Aztán megérkeztek végre az ÁVH-sok, és átvették az őrzését - meséli Nagy Lajos. Mesélik, mivel több vendéglátó vállalat működött Miskolcon, nagy volt a konkurencia.- Jó volt az mindenkinek. Meg kellett küzdeni a vendégekért, és csak a színvonallal tudtunk versenyezni. Az árakkal kevésbé, hiszen szabott árakkal dolgoztunk. Tény, hogy tele voltak a vendéglők, a bárok, az eszpresszók, mert azokban az évtizedekben, amelyekben én vendéglátós voltam, tehát a ’30-as, a ’40-es, az ’50-es, a ’60-as és a ’70-es években megengedhették maguknak a miskolciak, hogy családostól, sőt a baráti körükkel vacsorázni menjenek mondjuk a Fehér-terembe, ott táncoljanak, zenét hallgassanak, szórakozzanak. Ahogy hallom, manapság konganak az ürességtől a szórakozóhelyek. Fehér-terem pedig már nincs is. Irreálisan magasak a vendéglátói árak, az emberek nem tudják megfizetni. Nem is szeretnék ma konyhafőnök lenni. Áz Avas Szállóban régen kihűltek a tűzhelyek, melyeken egykor Száraz Pál habarta a savanyú zöldbablevest. A ház - amely éppen jövőre lesz száztíz éves - sorsa nemcsak az alkalmazottak, hanem állítható, hogy a miskolci polgárok többségét is izgatja. Százegy éves kocában, 1988-ban zárták be. A közeli Pannónia Szállodát akkoriban újították fel, s a működtető vállalatnak, a HungarHotels-nek az erejét ez kellőképpen igénybe vette, nem tudott belevágni a 63 szobás, Fehér-termes, presszós, falatozós, sőt mozis épület felújításába. Az épületet akkor 300 millió forintra becsülték. Szebeni Zalán, a HungarHotels akFotók: Vajda János elnök elvtársnak kori miskolci igazgatója így emlékszik arra az időre:- A miskolci városi tanács és a vállalat vezetői között zajló tárgyalások, úgy látszott, megnyugtató eredményt hoznak. Mi jelképes összegért, 1 millió forintért eladtuk akkor az épületet Miskolcnak a szervizkészlettel, berendezéssel együtt. Meg kell jegyeznem, értékes, muzeális bútoraink — szekrények, komódok, székek, fotelek - is voltak, amelyeknek az eszmei értéke közelített a szépemlékű Roráriusz cukrászda bútoraiéhoz. A városi tanácsnak az volt a terve, hogy' felújítja az épületet, aztán majd gondoskodik az üzemeltetéséről.- Nem csak állagmegőrző felújításról volt szó?- Az elképzelések és a konkrét tervek is imponálóak voltak. Bővítették volna az épületet a Patak utca felé, és korszerűsítették volna. A mi időnkben először csak négy, aztán tizenkét szobának volt fürdőhelyisége, emiatt csak egycsillagos volt az Avas. A felújítás, átépítés után emelkedett volna a műszaki színvonal, az osztályba sorolás. A házban albérletben működő mozi helyére exkluzív báltermet terveztek, és már azt is eldöntötték, hogy a szálloda visszakapja eredeti nevét, és Koronaként nyit újra. Mint tudjuk, a városnak az elmúlt nyolc év alatt nem tellett erre a nagy- beruházásra. Madarak fészkelnek benne, az épület, mint minden lakatlan ház, biztosan halad a teljes műszaki romlás felé. Erkölcsi romlása pedig nem is a bezárással, hanem - Száraz Pállal és Nagy Lajossal együtt ezt vallják a legtöbben — azzal kezdődött, amikor használtcikk-bazárnak rendezték be a Fehér-termet. A legendás helyiséget, amelyet nem is túl sokkal korábban eredeti állapotának megfelelően hoztak helyre. Klusóczki Lajos, a HungarHotels igazgatóhelyettese tiszteletre méltó nyomozást végzett annak érdekében, hogy kiderüljön, milyenek voltak a Korona átadásakor a falak aranyozott stukkói, milyen a karzat, milyenek az oszlopok, a bútorok, a csillárok... Egy- pár évig élvezhették csak a szállóvendégek, és a miskolciak a terem hangulatos küllemét. A miskolci közgyűlés november első napjaiban határozatot hozott: egyetért azzal a javaslattal, hogy az Avas Szálloda épülete a Miskolci Ingatlankezelő Rt. kezelésébe kerüljön oly’ módon, hogy az ingatlan bérbeadását piaci feltételek között az épület felújításának érdekében tegye meg. Az épületben működő mozit - 1432 négyzetméter - a Cine-Mis Moziüzemi Szolgáltató Kit. bérleti díj fizetése nélkül üzemeltetheti, de úgy, hogy a felújítási költségekhez a kft. évente hozzájárul. A Cine- Mis nyereségéből köteles a karbantartáshoz is hozzájárulni, ennek mértékéről a tulajdonosi bizottság dönt.- A patinás épületet átmentjük, felújítjuk, ez a célunk - jelenti ki Edőcs József, a Miskolci Ingatlankezelő Rt. elnök-igazgatója. - A rekonstrukció forrásigénye azonban nagyon nagy. A saját, tehát önkormányzati erőt mindenképpen meg kell támogatni. Többféle tőke termelő funkció-sémáról gondolkodunk. Ám hogy valaki is használatba vegye a házat, vagy annak részeit az átmeneti időre, és fizessen érte, ahhoz halaszthatatlan állagmegőrző munkálatokra van szükség. A tetőt és a fűtőrendszert kell először is rendbe tenni. Ezek nagy munkák, drága munkák, de nem látványosak, a miskolciak nem is sokat látnak majd belőle. Néhány szoba, és most már a Fehér-terem is kulcsra zárva, feltehetőleg itt raktározzák a szálloda bútorait, eszközeit. Körösi István, a polgármesteri hivatal üzemi gondnokságának vezetője ezt megerősíti.- Megvannak hát a muzeális bútorok, rekonstruálni lehet majdan az enteriőrt?- Sajnos, nem. A városi tanács ellátó szervezetének vezetője voltam, amikor a HungarHotels átadta az épületet, pontosan emlékszem mindenre. A vállalat a felszámolás során a bútorok egy részét leselejtezte. A berendezést nem leltárszerúen adták át. Az átadást követően viszont mi leltárba vettünk mindent, ami az épületben maradt. Fájdalom, de ezek nem azok a bútorok, amelyeknek örülnünk lehetne. Van néhány elem a Fapados bútorzatából, ittmaradt néhány intarziás, de nagyon rozoga szekrény, és az edénykészlet maradványai. Olyan kevés a használható régi bútor, hogy egy szobát sem lehetne vele berendezni - mondja. Tévedés ne essék, nem lopta el senki az értékes berendezést, a szálloda- lánc üzemeltetőinek jogukban állt elvinni azokat. Igen, sajnos akkor is, ha egy régi miskolci szálloda berendezési tárgyai, ennek a háznak a részei voltak. Valahol bizonyára megvannak a szép darabok, gyönyörködnek is bennük valakik. Számukra csak szépek e tárgyak, a miskolciak számára viszont értékesek. Mások nem, csak az itteniek emlékezhetnek, milyen mozdulatokkal foglalt helyet a híres énekesnő a Korona oroszlánkarmos foteljében... Hogy' perelni nem érdemes a bútorokért, azt már tudjuk a Roráriusz óta, de keseregni szabad.