Észak-Magyarország, 1996. november (52. évfolyam, 255-280. szám)

1996-11-14 / 266. szám

4 ÉSZAK-Magyarország Helyi Hírek____~~ 1996. November 14., Csütörtök A miskolci városháza híreiből Miskolc (ÉM - BAL) - A racionalizálás „nép- szerű” elveit követve a Városi Könyvtár ta­valy ősszel megszűntette az Ifjúsági és Szaba­didő Házban működő önálló, de nehezen meg- közelíthetőnek és gyenge forgalmúnak tartott fiókkönyvtárát. Könyvek hányattatása A könyvállományt a József Attila Könyvtárba telepítették át. Ugyanakkor a Szolártsik té­ren működő fiókkönyvtárat is fel kellett szá­molni, mivel a helyet adó ingatlant a város odaadta a katolikus egyháznak. A könyvállo­mányt - miután az éppen felújításra váró Bu­dai Nagy Antal Művelődési Házba nem vihet­ték - a Görömbölyi Általános Iskolának ad­ták át. A fenti változások azonban szükséges­sé tették a városi könyvtár és telephelyei ala­pító okiratának módosítását - ezt a közgyűlés október végén meg is tette. Pénzt vagy épületet? A képviselő-testület elé került a Hősök tere 7. szám és a Déryné utca 6. szám alatti ingatla­nok kérdése is. Az elképzelések szerint a vá­ros a két épületet valamilyen formában átad­ná a katolikus egyháznak. Az október végén tárgyalt javaslat azt célozta volna, hogy a két ingatlan helyett azok értékének megfelelő pénzbeli kártalanítást ajánljanak fel az egy­háznak. Időközben azonban a másik fél leve­let juttatott el a polgármesteri hivatalnak, ami az ügylet eltérő lebonyolítására tesz ja­vaslatot. Ennek függvényében a képviselő- testület levette a napirendről a határozati ja­vaslatot, és további egyeztetésekre vissza­utalta az előterjesztőnek. „Idegen” lett kilenc lakás A Miskolci Gyermekváros - mint költségvetési intézmény - által használt ingatlan 1991-ben jogutódlás címén Miskolc tulajdonába került. A területén található kilenc szolgálati lakás bérlői - akiknek a bérleti viszonya a munkavi­szonyukhoz kötődik - azóta kérik, hogy a la­kásokat megvásárolhassák. A kezdeménye­zést mindeddig a hivatal nem támogatta. 1995-ben azonban megszűntették a laká­sok „szolgálati” jellegét és Gyermekváros va­gyonából elvonták azokat. Az elmúlt időszak­ban a MIK megkezdte, illetve elvégezte a la­kások műszaki és ingatlannyilvántartási le­választását (telekkialakítás, önálló közmű- csatlakozások és mérőberendezések). A telek- megosztás révén immár kialakult egy három­ezer négyzetméteres ingatlan, egy kilenc la­kást magába foglaló lakóépülettel. Ezeket egyébként - külön rendelkezés hiányában - továbbra is a Gyermekváros üzemelteti, a bérlők az intézménynek fizetik a lakbért. A közgyűlés most megállapította, hogy a lakások az elidegenítésre kijelölhetők - tehát ezennel kijelölték azokat. A vételár a forgalmi érték 60 százaléka, a vevőt terheli a fentiek­ben taglalt kiépítés költségeinek rá eső része. Saját telefon kellene a faluháznak Bodrogkeresztúr (ÉM - PT) - A vezetői pótlék ügye is napirendre került, amikor az önkormányzat a Faluház tevékenysé­géről tájékozódott. Csatlósné Komáromi Katalin ugyanis évekkel ezelőtt igazgatóként kezdte el az intézmény irányítását, majd a gyes után visszatérve a közalkalmazotti törvény egyfajta értelmezése alapján előadói státust kapott. Májer József polgármester szerint az önkormányzat jövőre helyreállítja az eredeti állapotot és a vezetői pótlék kifizetésének sem lehet akadálya. A faluház tevékenysége a rendezvények száma és minősége alapján egyébként megfe­lel a falu elvárásainak. A kiemelt programok -a szőlészeti-borászati nap, a falunap, a mil- lecentenáriumi események - színessé, válto­zatossá tették az idei kínálatot. A rendhagyó irodalom- és énekórák, az úszótanfolyam, a színházi látogatások és kirándulások különle­ges élményt nyújtottak a gyerekeknek. Az in­tézmény idén egy videót adott át az óvodá­nak, valamint magnót, lemezjátszót és más eszközöket az általános iskolában kialakított stúdiónak. A faluháznak viszont egy új külté­ri hangosító berendezésre, valamint saját te­lefonvonalra lenne szüksége. Az önkormány­zati munkaidőn túl ugyanis az önkormányza­ti vonalra kapcsolt kulturális intézmény nem érhető el, de onnan is csak helyi hívásokat le­het lebonyolítani. A szervezők, menedzserek és művészek pedig többnyire este és hétvégén érhetők csak el és a programok döntő többsé­ge is a munkaidő után veszi kezdetét. Családot építenek a szerviták Mezőkeresztes (ÉM - CSKA) - Nemrégiben két szervita nővér érkezett Mezőkeresztesre, ahol jelenleg két árva, és egy nehéz családi körülmények között élő gyermeket nevelnek. Már csak napok kérdése, hogy megkap­ják a működési engedélyt a hivatalos nevelőotthonukhoz, s akkor még több mostoha sorsú gyermeket vehetnek ma­gukhoz. Mezőkeresztesen, a római katoli­kus templommal szemben lévő plé­bániát kapták meg a nővérek az egri érsekségtől, a keresztesi egy­házközség hozzájárulásával, hogy ott nevelhessék a szülők nélkül cse­peredő gyermekeket. Az ódon, már- már kolostorszerű épületben köz­vetlen családra utal a légkör. A chilei nővér nálunk az Edit nevet kapta. O vállalkozik a beszél­getésre. Tört magyarsággal formál­ja a szavakat. Mint mondja: a Fáj­dalmas Anya szolgálóiként érkez­tek hazánkba néhány éve, mind­össze négyen. Mezőkeresztesre ket­ten kerültek nemrégiben, mert elő­ször Egerben a nyelvet tanulták, később Makiárra mentek, hogy az időseket segítsék. Még eközben ta­lálkoztak két, édesanyját elvesztett gyermekkel. Magukhoz vették őket, hiszen a nagymamájuk már túl idős volt ahhoz, hogy nevelje a két kislányt.- Elgondoltuk, milyen rettene­tes lenne nekik magukban, főleg ilyen tragédia után - magyarázza Edit nővér. - Az is lehet, hogy szét­Edit nővér: Meddig maradunk Ma­gyarországon? Amíg szükség van a segítségünkre... Fotó: Gál Péter választották volna a két gyerme­ket. így bár az időseket akartuk se­gíteni, az utunk végül is a fiatalok felé vezetett... Makiáron nehezebb körülmé­nyek között éltek - tudjuk még meg a nővértől. A lakás sem volt igazán megfelelő, s akkor vetődött fel, hogy Keresztesen üresen áll a plébánia, ahová beköltözhettek. Úgyhogy a gyerekek már itt kezd­ték meg az idei tanévet. S hamaro­san megkapják az engedélyt, hogy Családi Nevelő Otthon néven mű­ködve még több gyermeket fogadja­nak magukhoz. Most 12-14 éves gyermekeik vannak, akikhez nem­sokára megérkeznek - 5-6 éves — leendő testvéreik.- Nálunk ugyanis mindenki a család tagja, testvér - mondja a nyugalmat és derűt árasztó nővér.- A legfontosabb, hogy megkapják tőlünk azt a szeretetet, melegséget, amire az ilyen korú gyerekeknek szükségük van. A szerzetesren­dünk sokban támogat minket, s ha lesz engedélyünk, akkor már az ál­lamtól is kapunk majd némi segít­séget. Hogy meddig maradunk itt? Ameddig szükség van ránk. Most úgy érezzük, hogy van: a gyerekek nem akarnak elmenni tőlünk... Bí­zunk benne, hogy hamarosan töb­ben csatlakoznak a rendünkhöz, s akkor ők is segítenek majd az itt élő embereknek. Az otthonhoz való ragaszkodást bizonyítja a hamarosan betoppanó kislány is, aki már másodszor ke­rült a nővérekhez. Először ugyanis- szavaival élve -, rossz magavise­leté miatt el kellett hagynia őket.- Miért? - kérdezzük tőle.- Időnként még a háztetőre is felmásztam - hangzik a válasz. Az iskolából hazatért kislány hozzá­teszi:- Többé nem akarom itthagyni a nővéreket. Az iskolában is befo­gadtak. Én nem vagyok árva, az édesapám él, de a körülmények úgy hozták, hogy itt élek - mondja a korához képest talán túlságosan is felnőttesen. - Várom, hogy a többiek is megérkezzenek. A kis­testvéreim... Kámforrá vált gázengedélyek A ZAB külön telefonvonalakon próbálja tisztázni a helyzetet Taktaszada (ÉM - PT) - Nem kapják meg időben a haszná­latbavételi engedélyt a tulajdo­nosok, pedig a községben már gáz alá helyezték a. vezetékeket és a lakosság mielőbb fűteni szeretne vele. > Örkény Imre polgármester a prob­léma tisztázására rendkívüli egyeztető tárgyalást hívott össze a napokban a községházára, amelyre a Zemplén-Abaúj Közműfejlesztő és Szolgáltató (ZÁB) Kft. főmérnö­kén kívül a tervezőket is meginvi­tálta. Az utóbbiak azonban nem jöttek el. Janik Kálmán - a ZAB főmérnö­ke - szerint az engedélyezésre váró terveket a szakemberek adhatják be a szerencsi központú irodába. Az előadók aláírásukkal ellenjegy- zik az átvételt. Sajnos előfordult olyan eset is, amikor a dokumentu­mokat nem igazoltatták le a ZAB referenseivel és emiatt valóban el­kallódhatott egy időre néhány terv. Az irodán bevezetett intézkedések azonban ma már ezt a lehetőséget kizárják. Néhány felelőtlen tervező is közrejátszhat abban, hogy a megrendelő becsapottnak érzi ma­gát és a ZAB-ot okolja a késedele­mért. Többször bebizonyosodott már, hogy a magántervező félretá­jékoztatja a tulajdonost és azt mondja neki: már rég leadta a ter­vet engedélyeztetésre. A dokumen­tum pedig még el sem készült, vagy a fiókban hever. Ezért amennyiben a tulajdonosnak aggo­dalma van engedélyével kapcsolat­ban, a ZAB telefonon információt ad az ügy állásáról. A vonalak azonban eléggé terheltek és sokat kell várni esetenként a hívott félre. A ZAB vezetése ezen probléma megoldására újabb telefonvonala­kat és több, a felvilágosítással fog­lalkozó kollégákat állít be a közel­jövőben. Újabb beruházás indul a Zsóryban Mintegy nyolcvanmillió forint a fürdő felújításának folytatására Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - A napokban fejeződik be a mezőkö­vesdi Zsóry fürdő gyógymedencéjé­nek harminchétmilliós rekonstruk­ciója, de már a felújítás következő szakaszán gondolkodik az önkor­mányzat. Ugyanis a miskolci terü­letfejlesztési tanács pályázatán 56 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a város erre a cél­ra, amihez az önkormányzat mint­egy harminc százalék önerővel já­rul majd hozzá. Herkely György polgármester érdeklődésünkre elmondta: a na­pokban helyezik üzembe a felújított gyógymedencét, ami után nem sok­kal folytatják a rekonstrukciót. Még ebben az évben huszonötmillió forintot szeretnének felhasználni az előirányzott összegből. A fedett medence légtechnikai és az épület­gépészeti beruházását kívánják eb­ből az összegből megoldani, jövőre pedig a gyógyrészleg rekonstrukci­ója folytatódhat az elnyert pályázat alapján. Már folyamatban van az egyeztetés a tervezőkkel, hogy a munkákat minél hamarabb meg­kezdhessék. Bár a rekonstrukciót három év­re ütemezték, ha lehetőség van rá, már jövőre befejeznék. Hirdetés i* BRflUO FIAT BRAVO. A VÁLASZTÁS SZÉRIATARTOZÉKOK Állítható magasságú vezetőülés, Fiat Code, „Functionality” csomag (osztható hátsó ülés, hátsó fejtámláit), rádiómag­TWIN '93 Kft., 3533 Miskolc, Loróntffy Zs. u. 36., tel.: (46) 339-604, fax: (46) 334-736 nó, légzsák (air-bag) a vezető oldalán5, fordulatszámmérő*, szervokormány 175/65 14 méretű gumiabronccsal5, blokkolásgátló rendszer (ABS)55, utastérből állítható fényszórók555, „Visibility” csomag (elektromos visszapillantó tükör, ködfényszóró)555. * -1.6 SX, 1.8 16v GT és a 2.0 20V típusokhoz " - 2.0 20V típushoz •** -1.8 16v GT és a 2.0 20V típusokhoz A SZENVEDÉLY VEZET MINKET BOBO Kht. lesz az ózdi VTV-ből Ózd (ÉM - BTGY) - Az eddig köl- ségvetési intézményként műkőm Ózdi Városi Televízió közhaszna társasággá történő átalakulására határozott keddi ülésén a képviselí- testület, majd ezzel összefüggésből személyi kérdésekben is döntötta grémium. Ennek megfelelően a kiz- hasznú társaság első ügyvezetőjéé az eddigi főszerkesztőt, H. Sző:e Mariannt nevezték ki. Már lehet építeni az út mellett Sajószentpéter (ÉM - SZN) - ki­oldotta az önkormányzat a 26-os o- út mellett, a temetővel szembóii területen korábban érvényben vilt építési tilalmat, ugyanis a tiltásé már nincs jogalap. Más helyzetbe! van viszont az a magántulajdonbai lévő ingatlan, amelynek földműn káinál értékes történelmi leleteké tártak fel, s ezért az Országos Mi- emlékvédelmi Hivatal továbbra s fenntartja itt az építési tilalmat. oZ ingatlan tulajdonosa több ízbn szeretett volna előrelépést az ü,y- ben, hiszen amíg áll az OMH-iál az elbírálás folyamata, s nincs ön­tés a templomrom sorsáról, aidig őt kár éri az építkezés elhúzófása miatt. A polgármesteri hivatanak nincs anyagi lehetősége, s egylőre alapja sem a kisajátításra, vizont a műemlékvédelmi állásfogalás megkérésére az OMH-tól a mi na­pig nem kapott választ, mini aho­gyan az országos hatóság a tuajdo- nost esetleg megillető kártériésről sem nyilatkozott. Fórum a Kavicsos tóról Mezőkövesd (ÉM) - Lakossági fó­rumot rendez ma délután 5 ónkor a polgármesteri hivatal „B” éplet- bében a helyi önkormányzat. ^Ka­vicsos tó területének részletes-en- dezési tervéről lesz szó. A terv ég- legesítése előtt minden mezőköes- di megteheti észrevételeit, javsla- tait. A terv nyilvános bemutatsán Sáth Péter főépítész várja a: ér­deklődők kérdéseit. Fogadás a tornateremben Stgóbábony (ÉM) - A települé:60- 70 éves polgárait látja vendégülSa- jóbábony önkormányzata, hogyegy kellemes estét szerezzen a szárruk- ra. Az általános iskola tornaer- mét díszítik fel péntek délutánra, s 4 órakor gyermekműsorral veszi kezdetét a program. Az önkormány­zat apró ajándékokkal kedveskedő a község idős embereinek. Szegi szocialisták szervezete Szegi (ÉM) - Megalakult a: MSZP-szervezet november elejéi Szegiben. A szocialisták helyi elnö ke Horányi Tivadar, elnökhelyette se Juhász István lett. Ünneplő bolgár kisebbség Miskolc (ÉM) - Ünnepséget ren­dez szombaton délelőtt 10 órától a Miskolcon élő bolgár kisebbség. Az apropót a kisebbségi önkormány­zat megalakulásának 1 éves évfor­dulója adja. Az esemény helyszíne a 12. számú Általános Iskola (Sol­tész Nagy Kálmán utca 27.). Fórum az egészségügyről Kazincbarcika (ÉM) - Egészségügyi fórumot tart a Ma­gyar Demokrata Fórum Kazinc­barcikai Szervezete holnap dél­után 5 órakor az Egressy Béni Mű­velődési Központ klubtermében. Meghívott vendég: Kiss Gyula, az MDF országgyűlési képviselője. Erzsébet-napi vásár Tarcalon Tárcái (ÉM) - Erzsébet napi állat- és kirakodóvásárt rendez novem­ber 16-án, szombaton Tárcái önkor­mányzata a település vásárterén.

Next

/
Thumbnails
Contents