Észak-Magyarország, 1996. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-16 / 242. szám

1996. Október 16., □ Adó-koktél vállalkozóknak Miskolc (ÉM) - Adó-koktél címmel a szakmai ismeretszerzést és a szó­rakozást igyekszik összekötni az a rendezvény, amelyet a Vállalkozói Sztár Klub Bt. szervez október 25- én a Herman Ottó Gimnázium dísztermében. A 17 órakor kezdődő program vendégei: Surányi Imré- né, Lutz Lászlóné, Csáki Gyuláné, Nagy Gábor - ők négyen a Pénz­ügyminisztérium munkatársai valamint Rózsa Ernő, az APEH megyei igazgatója. A meghívott szakemberek előadásait követően állófogadás kezdődik, majd Harasz- tosi László parafenomén lép a kö­zönség elé. Kamarai találkozó üzletembereknek Miskolc (EM) - Kínai-magyar üz­letember-találkozót szervez a Bor- sod-Abaúj-Zemplén megyei Keres­kedelmi és Iparkamara a Magyar- Távol-Keleti Üzleti Klubbal közö­sen. A kamara miskolci székházá­ban október 16-án 14 órától meg­tartandó eseményen több mint 10 kínai nagyvállalat képviselője vesz részt, és 30 magyar társaság jelezte részvételét. Gyarapodó PHARE-programok Brüsszel (MTI) - Az utóbbi évek­ben jelentősen felgyorsult a közép­európai országoknak megítélt PHARE-pénzek hasznosulása - de­rül ki az Európai Bizottságnak a PHARE-program tavalyi eredmé­nyeiről kedden közzétett jelentésé­ből. Tavaly az EU az előző évinél 19 százalékkal több, összesen 1,155 milliárd ECU (közel 1,5 milliárd dollár) segélyt helyezett kilátásba a tizenegy kedvezményezett ország­nak, köztük Magyarországnak. Eb­ből 1,143 milliárd ECU-nak már tavaly meg is találták a helyét, és 762,4 millió ECU-t ténylegesen ki is fizettek. Magyarország tavaly 92 millió EGU-nyi (115 millió dollárnyi) PHARE-pénzt pályázhatott meg, és az 1999-ig terjedő időszakra még összesen 416 millió dollárnyi EU- hozzájárulásra számíthat. A PHA­RE elsősorban az integrációs felké­szülést, a szakképzést, a privatizá­ciót, a gazdasági szerkezetváltást, a szociális szféra reformját és az infrastruktúra fejlesztését támo­gatja. A tavaly indított programok között található egy 12,5 millió dol­láros vidékfejlesztési projekt, 8,7 millió dollárnyi támogatást nyert az Ausztriával indított kétoldalú együttműködési program, 5 millió dollárral támogatta az EU az ener­giaszektor átalakítását, 6,25 millió dollár jutott a vízügyi programra, összesen 31,5 millió dolláros rész­vételt vállalt a PHARE két közle­kedési és távközlési tervezetben, 6,25-6,25 millió dollárral támogat­ták a privatizációt és a vidékfej­lesztést, 1,25 millió dollár jutott idegenforgalmi fejlesztésre. Az építőipar augusztusban Budapest (MTI) - Az építési-sze­relési tevékenység értéke 1995. ja­nuár és augusztus között folyó áron 233,646 milliárd forint volt. Az év Vili. hónapjában értéke elérte a 36,6 milliárd forintot. Az építési­szerelési munkák nagysága - a sze­zonálisan kiigazított indexek alap­ján - augusztusban megegyezett az előző havival. A termelés volumene augusztusban 3 százalékkal ma­radt el az egy évvel korábbinál. Mindezt a Központi Statisztikai Hivatal tudatta kedden az MTI-vel. Az építés-szerelés terén a növeke­dés a szak- és szerelőiparban 2,5, a mélyépítőiparban 1,2 százalékos volt. A magasépítő-ipar augusztúsi teljesítménye 10,1 százalékkal, az épületfenntartás és - korszerűsítés alágazaté 1,2 százalékkal csökkent az előző havihoz képest. Az 1992. évi szintet csak az építési szak- és szerelőipar termelése haladta meg 8,4 százalékkal. A termelésben a legnagyobb, 15,2 százalékos visszaesés a mélyépítő- iparban következett be, az épület- fenntartás és -korszerűsítés alága- zat termelése 14,2 százalékkal csök­kent, A magasépítő-ipari teljesítmé­nyek 6,7 százalékkal estek vissza. Szerda Gazdaság ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 7 Csődbe mehet az állattenyésztés Kevesebb a szarvasmarha ma hazánkban, mint a háború után 250000 200000 150000 100000 Szarvasmarha Sertés Az állatállomány alakulása Borsod-Abaúj-Zemplén megyében Miskolc (ÉM - GSL) - A szakmi­nisztérium legutóbbi helyzet- értékelése arra enged követ­keztetni, hogy a takarmány­árak és a mezőgazdaság ipari eredetű költségeinek emelke­dése, ugyanakkor a felvásárlá­si árak stagnálása csődbe vihe­ti az állattenyésztési ágazatot. A megyénkben kialakult hely­zetről kérdeztük Fábián Gyu­lát, a Mezőgazdasági Érdekvé­delmi Szövetség (MÉSZ) ügy­vezető elnökét. Az elmúlt évihez viszonyítva a ter­melői és felvásárlási árak stagnál­nak, a vágómarha 10, a baromfi 30, a tej 4 forinttal emelkedett ki­lónként, illetve literenként az idén. A takarmányárak ugyanak­kor 80-100 százalékkal, a húster­melés ipari eredetű költségei pe­dig 45-50 százalékkal növekedtek. Ennek hatása egyértelműen meg­látszik a tenyésztési kedven, bár meg kell mondani, az állatállo­mány csökkenése nem az idén kezdődött — szögezte le Fábián Gyula a MÉSZ ügyvezető elnöke. 1990-ben valamivel több mint 84 ezer szarvasmarhát tartottak a megyében, ’92-re ez a szám 56 ezerre csökkent, ’95-ben pedig 47 ezer 256 darabos volt az állomány. Ugyanebben az időszakban a juh- nak, a legigénytelenebb haszonál­latnak a tenyésztése szintén közel a felére esett vissza. A legkevésbé a sertésállomány fogyatkozott, 204 ezerről 171 ezer­re. A tenyészállatok esetében majd­nem ilyen arányú a csökkenés. Ez egyértelműen arra utal, a gazdák értelmetlennek tarják az állattar­tást. A kényszervágás pillanatnyi­lag csak azért nem folytatódik, mert már nincs aki megvegye az ál­latokat. A tendencia megfordításához mindenképpen az agrártámogatá­sok növelésére és a rendszer stabi­lizálására lenne szükség - jelen­tette ki Fábián Gyula. Összeha­sonlítva a hazai támogatások összegét a nyugat-európai orszá­gokban szokásossal kiderül, hogy a magyar tenyésztőknek 40-60 százalékos dotációban részesülő külföldi kollégáival kellene verse­nyeznie. Mint mondta, az agráriu- mot érintő pozitív döntések halo­gatása azt a veszélyt is magában rejti, hogy az Unióhoz való csatla­kozásunkkor a jelenlegi lecsök­kent állatállomány jelenti majd a tárgyalási alapot a tenyésztési kvóták és az exportálható mennyiségek meghatározásakor. Szerződés helyett - előkészítés Az MBFB vizsgálja a BEM további működtetésének lehetőségeit Marczin Eszter Miskolc, Budapest (ÉM) - Egye­lőre nem írta alá a. Borsodi Er- celőkészítő Mű (BÉM) vagyon­tárgyainak kivásárlásáról szóló szerződést az ércelőkészítő fel­számolója, a Reorg Rt. és a Ma­gyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB). Az MBFB igaz­gatójától, Szili Pétertől kapott információ szerint a szerződés- kötés előkészítő munkálatai fo­lyamatban vannak. Négyéves felszámolási procedúra végére tehet pontot az a szerződés, amely a Borsodi Ércelőkészító Mű (BÉM) felszámolója, a Reorg Rt. és a Magyar Befektetési és Fejlesztési Bank (MBFB) között jön létre - ir­tuk lapunk október 9-i számában „Az MBFB pályázik az ércelőkészí­tőre” című anyagban. Az eredetileg - információink szerint - október 9-ére tervezett aláírási procedúra kapcsán megjelent írásban igyekez­tünk megszólaltatni az ügyben érintetteket. így - többek között - elmondta véleményét Sashalmi László, a SeM Rt. elnök-vezérigaz­gatója, mivel, cége az elmúlt hóna­pokban a BÉM területén kialakí­tandó ipari parkról hosszas tárgya­lásokat folytatott éppen a szóban- forgó pénzintézettel. Kifejtette ál­láspontját Szabó Zsolt, a megyei re­organizáció irányításáért felelős kormánybiztos is. Rajtunk kívülál­ló okok miatt nem tudtuk azonban közölni a kivásárlásban vevőként érdekelt MBFB képviselőjének nyi­latkozatát. A fejlesztési bank vezé­rigazgató-helyetteséhez, Kaposi Annamáriához október 8-án faxon eljuttatott kérdéseinkre ugyanis csak tegnap érkezett meg a válasz, Szili Péter igazgató aláírásával. A faxon küldött levélben az igaz­gató megerősíti, az MBFB Rt. illeté­kes döntéshozó testületé valóban foglalkozott a BÉM és a Kohászati Betételókészító (KBE) tárgyi eszkö­zeinek megvásárlásával, és lehető­séget látott a temlet és az eszközök hasznosítására. Ez alapján az MBFB vételi ajánlatot tett a felszá­molónak, a szerződéskötés előkészí­tő munkálatai folyamatban vannak. Arra a kérdésünkre, hogy miért álltak le az ipari parkkal kapcsola­tos tárgyalások a SeM és az MBFB között, Szili Péter kifejtette: az MBFB illetékes részlegei megvizs­gálták az ajánlatot, de annak túl­zottan kockázatos volta és bizony­talan megtérülése miatt elutasítot­ták. Tehát az MBFB-nek nem a SeM ellen volt kifogása - hangsú­lyozta - magát az ipari parid pro­jektet nem találta megalapozott­nak, kidolgozottnak. Ez volt az oka annak is, hogy a pénzintézet nem kereste meg a miskolci önkormány­zatot. Szili szerint a bank minder­ről tájékoztatta a SeM Rt. Érdeklődésünkre, hogy az MBFB-nek saját részre miért érné meg mégis megvásárolni az érceló- készítót, Szili Péter kifejtette; ,Az MBFB általában az ipari park létre­hozásával nem értett egyet, annak túlzott kockázatos volta miatt. A BÉM és a KBE tárgyi eszközeinek más módon történő hasznosítására ugyanakkor lehetőséget látott” S, hogy mit jelent ez a más mó­don történő hasznosítása pénzinté­zet szakembere szerint?- Azzal, hogy a Diósgyőri Acél­művek Kft. október 31-tól új acél­gyártási technológiára tér át, az érczsugorítás a sajókeresztúri cé­geknél megszűnik. Ez jelentette a társaságok alaptevékenységét és természetesen a foglalkoztatás alapját. Jelenleg nem ismerjük, hogy az egyéb kiegészítő tevékeny­ségek közül melyek végezhetők gazdaságosan. Új projektek telepí­tése is hosszabb időt. igényel. A kü­lönböző lehetőségeket vizsgáljuk és azt követően tudunk nyilatkozni arról, hogyan lehetséges a BÉM il­letve a KBE reorganizálása - vála­szolta lapunknak Szili Péter. A BÉM sorsának alakulásáról a továb­biakban is tájékoztatjuk olvasóinkat. Vidéken vegetálásra rendezkedhetnek be Gagyvendégi (ÉM - BGY) - A Kistérségi Fejlesztő Szerveze­tek (KIFÉSZ) Országos Klubja tegnap Gagyvendégiben tartot­ta soros ülését a Csereháti Te­lepülésszövetség központjában. Odor Ferenc, a Csereháti Telepü­lésszövetség elnöke köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, majd is­mertette a vendegekkel az intézőbi­zottság elmúlt heti ülésének állás­pontját, amelyet az edelényi kórház megmentése érdekében alakítottak ki. Megjegyezte, hogy a Csereháti Településszövetség alapcéljaiba, koncepciójába egyáltalán nem illik bele az edelényi kórház leépítése. Mert ezzel a Bódva völgye egészsé­gügyi ellátása lényegesen romlana. Az edelényi kórház megszűnése esetén Kazincbarcikára vagy Mis­kolcra kellene utaztatni a betege­ket és ez a rászorulók állapotában súlyosbodást idézne elő. A vidéken élés feltételeinek megteremtése nélkül az itt lakók egyébként is hátrányos körülményei még csak rosszabbodnának. A témához kap­csolódva Keresztúri Ferenc, a Cse­reháti Településszövetség központ­jának igazgatója feltette a kérdést: Valójában hogy’ is néz ki akkor Ma­gyarországon a területfejlesztés? - Meggyőződésem - mondotta - a fej­lesztés címszó alatt koncentrálódás történik valamennyi területen és a leszakadókkal senki sem törődik. Régen ezt körzetesítésnek nevez­ték, most területi központok kijelö­lésének. A vidéken élők vegetálás­ra rendezkedhetnek be. „Monarcia-szendvics” Miskolc (ÉM - ML) - Az egész világon egységes minőségi normák szerint, fran­chise rendszerben működő étteremháló­zat, a McDonald’s - családi vállalkozás­ként - három évvel ezelőtt nyitotta meg első üzletét a megyeszékhelyen. Az azóta tovább bővült miskolci vállalkozás há­roméves múltjáról a tulajdonosok, míg a világszerte ismert vállalatról a McDo­nald’s Magyarország Étterem Hálózat Kft. marketing igazgatója beszélt tegnap a cég új termékének „szendvicsbemu­tatóján”. Az ország valamennyi McDonald’s éttermé­ben tegnap debütált a cég új terméke, a McCountry. Mivel ezt az ételfajtát Európában - hazánkon kívül - csak Ausztriában forgal­mazzák, akár a monarchia-szendvics nevet is kaphatta volna - jegyezte meg a miskolci ter­mékbemutatón Sztaricskai Tamás, a McDo­nald’s Magyarország Étterem Hálózat Kft. marketing igazgatója. Tőle tudtuk meg, hogy' a világszerte ismert hálózatba való bekerüléshez, a McDonald’s franchise ötletének megvásárlásához és meg­valósításához egy' vállalkozónak minimum 5 millió forinttal kell rendelkeznie. A bankokat azonban nem nagyon kell noszogatni azért, hogy' hitelezzék meg az üzletnyitáshoz szük­séges pénz egy részét - értékelte az Észak- Magy'arország kérdésére a hazánkban jelen­leg 41 étterem működése fölött ellenőrzést gyakorló, kiegyensúlyozottan terjeszkedő McDonald’s-lánc pénzügyi körökben kivívott presztízsét a marketing igazgató. Véleménye szerint a világhír mellett köszönhető ez rész­ben annak is, hogy a licenszért folyamodó partnereiket gondosan szelektálják, így ma­gyarországi éveik alatt egyetlen esetben sem kellett - az egyébként 20 évre kötött - fran­chise szerződést felbontaniuk. Az árat, az alapanyagok beszerzését, a ter­mékek forgalmazásának megszervezését az anyavállalat tartja a kezében, miközben nap­rakészen követik a forgalmat is. Emellett ál­landó a minőségellenőrzés, az éttermek érté­kelése, amelyben a két miskolci üzlet immár harmadik éve a legjobbak között található - tudtuk meg a miskolci tulajdonosoktól. A lizingdíjért, az épületek használatáért, a termékek forgalmazásáért, a marketingdíjért cserébe állandó felügyelet jár, ami hatással van a vállalkozás fejlődésére is: látogatóik szá­ma ’93-ban 1 rnillió '225 ezertvolt, ’95-Yő Őz á szám 2 millió 400 ezerre nőtt. A fejlődést jelzi emellett, hogy a miskolci éttermekben ez év őszétől bevezették a szelektív hulladékgyűj­tést, amit a jövő év első harmadától valamen­nyi magyarországi étteremre kiteijesztenek. „Árfolyamok Budapest (MTI) - Az értéktőzsde mai napja kiemelkedő forgalmat hozott, a 2,232 milliárd forintból a tegnap felfüggesztett BorsodChem 889,5 millió forinttal, a TVK 575,4 millió fo­rinttal, a Richter 339,8 millió forinttal része­sedett. Kárpótlási jegy Tőzsde liH il H Üllli! ^ i! Index okt. 15. 3692,06 +9,88 Hivatalos árfolyamok (MNB) S*sS5 Érvényben: 1996. okt. 15. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. angol font 248,86 253,62 251,71-Avű ausztrál dollár 124,82 127,22 126.03 belga frank” 499.08 509,10 . 502,67 Síi dán korona 26,82 27,36 27,02 Ünn márka 34.47 35.15 34,69 francia frank 30,37 30,97 30,61 holland forint 91,66 93,50 92,31 Ilit ir font 253,50 258.44 255.68 japán ven* 140,71 143.53 141.93 is kanadai dollár 116,40 118,62 117,64 kuvaiti dinár 524,87 535,07 530,63 * német márka 102.91 104.97 103,59 norvég korona 24,23 24,71 . 24,42 sM olasz lira** 103,27 105.29 104,20 osztrák schilling 14,62 14,92 14.73 portugál escudo' 101,74 103.74 102.45 spanyol peseta* 122,33 124.75 123,15 ü svájci frank 125.22 127,74 125,92 svéd korona 23.91 24.37 24,07 USA dollar 157,46 .160,52 159,19 ECU 197,23 201,11 199,05 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység. **: 1000 egy'ség , P

Next

/
Thumbnails
Contents