Észak-Magyarország, 1996. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-16 / 242. szám

1996. Október 16., Szerda Megyei Körkép ÉSZAK-Magyarország 5 Egészségnevelés - nyereményekkel Miskolc (ÉM - KJ) - Az öngyógyí­tás, az-otthoni betegápolás lehető­ségeiről, különböző egészségvédő Programokról tartanak előadásokat es rendeznek kiállítást október 18-án és 19-én Miskolcon, a Nem­zetközi Kereskedelmi Központban. A lakosság és a szakemberek tájé­koztatása a célja a kétnapos ren­dezvénynek, amelyre bárki elláto­gathat. A „Gyógyszer és ápolás az egészségért” című program során Pénteken délelőtt 10 órától hallha­tók a témában jártas szakemberek előadásai - tájékoztatta tegnap a Sajtót Gayer József, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézet téma- menedzsere, a rendezvény főszer­vezője. A két nap során térítésmen­tes koleszterin-szűrést, illetve vér- nyomásmérést is tartanak, s lesz Játék is. szombaton 10 és 11 óra kö­zött. Egészségnevelési totót tölthet­nek ki a látogatók értékes - az egészséges élettel kapcsolatos - nyeremények reményében, illetve villámkérdésekre válaszolhatnak az érdeklődők. Ingyencsepp az időseknek Miskolc (ÉM - SZA.) - A Béres Alapítvány a Teljes Életért októ­berben, az idősek hónapjában part­nerei segítségével 100.000 üveg Bé- 1-es Csepp Pluszt ad a koros embe­riknek. Az adomány értéke 45 mil- nó forint. Az akció során az ország­ban 800 helyszínen, közel 50 000-en Részesülnek adományban. Mint azt Szabó Gizellától, a Béres Alapítvány PR-menedzserétől meg­tudtuk: az évek óta hagyományos nkció lebonyolításához a megyei vö- J'öskeresztesek segítségét kérték. A borsod-abaúj-zempléniek nem éltek •ehetőséggel, így az alapítvány a miskolci önkormányzattól, illetve a megyeháza humánszolgáltató fő- °sztálytól kért és kapott segítséget ahhoz, hogy az adományok eljussa­nak a rászorulókhoz. A közreműkö­désnek köszönhetően megyénk szo­báiig otthonaiban, illetve Miskol­con összesen 3000 üveg Béres Esepp Pluszt osztanak ki. A menedzser hozzátette, arra nincs ■ehetőség, hogy ellenőrizzék: hová kerülnek az adományaik, de bíz­nak abban, hogy az eddig rendkí- Vül készségesnek bizonyuló partne­rek jól végzik majd a dolgukat. ■ Egy busszal több lesz majd Miskolc (ÉM) - Reagálva lapunk °któber 7-i számában, a Szólástér Rovatban „Túlzsúfoltság a hajnali “6-os járatokon” címmel megjelent mvasói levélre, az Miskolc Városi közlekedési Rt. vezetése közölte: a kifogásolt időszakban megvizsgál­ták az Avas-kilátóból induló 36-os ••utóbuszok kihasználtságát. Ennek mapján a panaszt jogosnak találták, ®zért október 21-tól a kora reggeli Időszakban - 4 óra 58-kor - még egy Járatot indítanak „az érintett ne­gyedórában koncentráltan jelentke- ?° kiemelkedően magas utazási •gény kiszolgálása érdekében”. Jótékonysági Rríísor Klaudiáért Miskolc (ÉM) - Kossuth Klaudia, rtontvelörákban szenvedő miskolci máklány, manöken külföldi műtét­inek anyagi hozzájárulására jóté­konysági műsoros divatshow-t Kzervez Furdi Zsóka divatstúdiója október 24-én este 6-tól a Rónai Művelődési Központban. A műsor- jtán többek között fellép az Avas Néptánccsoport, a Ködmön Tánc- együttes, az IQ-40 humoristapáros, pujó Gábor üvegxilofonon, Hegyal- Sándor bűvész, s láthatja a kö­zönség a Furdi Zsóka divatstúdió tájait, továbbá a Miskolci Nemzeti Színház művészeit. Református Jogásztalálkozó Miskolc (ÉM) - Református jogász- alálkozót rendeznek ma a Diósgyőri Református Napok keretében, este 6 ?í’ától a Református Gyülekezeti ftázban (Táncsics tér 1.). Az össze­jövetel témája: Munka és pihenés a jogász hivatásában. Bevezetőt mond: 0vák István ny. megyei bíró. Kék Ház: a nyolcadik nekifutás Most „végre" sikerülhet az ifjúsági információs iroda bezárása Elkészült a városháza javaslata a Kék Ház (képünkön) megszüntetésére, október végén tárgyalnak róla a döntéshozók Fotó: Végh Csaba Miskolc (ÉM) - Október végi ülésén a megyeszékhely önkor­mányzata várhatóan úgy dönt: bezárják a Kék Ház Ifjúsági és Információs Irodát. Az intézmény megszüntetéséről már elkészült az előterjesztés, ez alapján dönthetnek a képviselők. Az irodát 1988-ban hozták létre, mint a Családsegítő Szolgálattal közös költségvetésű, de szakmailag önálló intézményt. Fő tevékenysé­ge az ifjúság mentális és szociális egészségének védelme érdekében információs szolgáltatás és tanács­adás volt, a problémákkal küzdő fi­atalok és a velük foglalkozó szerve­zetek számára. Az időközben kialakult és min­denki előtt ismert gazdasági nehéz­ségek miatt felmerült annak szük­ségessége - fogalmaz az előterjesz­tés -, hogy az irodát, mint. szakma­ilag önálló intézményt, meg kell szüntetni. Ezt erősítette meg érdeklődé­sünkre Káli Sándor alpolgármester is. Mint mondta, a bezárásnak sem politikai, sem szakmai indoka nincs - hiszen az ott folyó munká­val a város vezetése elégedett volt -, kizárólag gazdasági érvek hatá­sára döntöttek így. Bár az érintett bizottságok állásfoglalása és a köz­gyűlési szavazás még hátra van, a Kék Ház megszüntetése szükség- szerű következménye annak, hogy az önkormányzati intézményrend­szer működtetését drasztikusan felül kellett vizsgálni. Káli Sándor is elismerte, hogy az iroda működé­se relatíve kevés pénzt igényelt a várostól, de „amikor iskolákat, kór­házakat is be kell zárni, akkor ne­hezen megítélhető, mi számít ke­vés pénznek” - magyarázta az al­polgármester. Azt az előterjesztők is elismerik: „keserű döntés” ez a javaslat, de te­kintve, hogy jövőre az önkormány­zat támogatása tovább csökken, jobban meg kell fognia a városnak a pénzt.. Bár vizsgálták az informá­ciós iroda különböző formákban va­ló működtetésének esélyeit, a szá­mítások végül a felszámolás felé mutattak. A Kék Ház által végzett tevékenységi kör egy része a tervek szerint az évvégi bezárás után - a közalkalmazotti státusú munka­társakkal egyetemben - átkerül a Családsegítő Szolgálathoz. A fel­szabaduló ingatlan sorsa Káli Sán­dor szerint még nem tisztázott, va­lószínű, hogy megtartják valami­lyen városi funkcióban. A kérdést természetesen más­hogy látja a december 31-vel fel­mentendő irodavezető, Ginovszky- né Szendrák Dóra. Felháborítónak nevezte, hogy egy fontos - orszá­gos, illetve nemzetközi rendszer elemeként dolgozó - ifjúságpoliti­kai intézmény sorsát egyszerűen csak pénzügyi viszonyoktól teszik függővé.- Három év alatt nyolcadszor fognak hozzá, hogy megszüntesse­nek minket - mondta Szendrák Dóra most alighanem sikerül... Elmondása szerint az iroda mintegy 4 millió forintot kapott az önkormányzattól - emellett vi­szont számos országos, miniszté­riumi és egyéb pályázaton indul­tak és nyertek támogatást -, rá­adásul felajánlottak a város veze­tésének egy olyan konstrukciót is a jövőre nézve, amiben az önkor­mányzatnak csak a három alkal­mazott bérét kellene fizetnie, a fenntartási költségek nagyrészét ugyanis egy alapítvány átvállalta volna. Szendrák Dóra szerint a polgármesteri hivatal illetékeseit ez a megoldás sem érdekelte. Pe­dig időközben az iroda tevékeny­sége egyre sikeresebb lett: üj cso­portok, tréningek indultak, meg­nőtt a kliensforgalom, nemrég pá­lyázatból számos fiatalt képeztek ki egy tanfolyamon az iroda mun­kájában való közreműködésre - olyan sikerrel, hogy az ország más, hasonló intézményei is ér­deklődnek a képzés iránt. Az elkeseredett irodavezető vé­gül úgy fogalmazott: talán „túl“jó helyen van”, túl exkluzív az intéz­mény, esetleg „szemet szúrt” vala­kiknek. Az mindenesetre tény, hogy az elmúlt hónapokban több­ször is különböző, az iroda munka­társai számára ismeretlen befekte­tők keresték fel a Kék Ház helyisé­geit. és ott úgy szemlélődtek, mint­ha a szobák máris az ó tulajdonu­kat képeznék: ezt a falat ki­vesszük, oda tesszük az íróasztalt... Erről Káli Sándornak nincs tu­domása - derült ki az alpolgármes­ter szavaiból. MIT, HOL, MENNYIÉRT? o © © © © © © © Napraforgó étolaj (liter) 186 183 189 210 — 189 179 184 Ecet (20%-os) 86 95 89­102 96 89 79 Teavaj (10 dkg) 48 51 50­­49 49 51 Ráma (25 dkg) 77 81 86 > :\\<y 90 80 78 Sertészsír (50 dkg, dobozos) 79 89 105­­89 89 85 Tojás (db) 16­15 15 19 Kristálycukor (kg) 108 109 109­­109 106 109 Asztali só (kg) 29 28 29­28 29 29 Finomliszt (kg) 59 64 63­­59 59 57 : Rizs („B” fényezetlen) 139 139 139 jjfjpill 139 129 129 Tej (liter, 2,8 %) 57 56 61­— 61 55 57 i Tejföl (2 dl, 20%) 38 35 39­­41 33 37 Trappista sajt (kg) 595 590 619­­639 599 599 Tehéntúró (50 dkg) 161 1S2 199­212 169 175 Sertésmájkrém (10 dkg/db) 24 23.90 29 28 32 27 25 23 Párizsi (kg) 299 322 309 295 321 295 279 279 Sertéscomb (kg) 599 — 639 565 565 589 619 599 Rövidkaraj (kg) 599 659 580 575 599 619 599 Hosszúkaraj (kg) 599­619 545 555 579 599 579 Sertésoldalas (kg) 525 529 460 490 480 499 509 Sertésmáj (kg) 290­239 310 356 319 319 348 Virsli műbélben (kg) 299 389 369 345 350 355 279 279 Fagyasztott egész csirke (kg)­384 399 340 405 369 409 390 Csirkefarhát fagy. (kg) 149 148 149 145 158 151 149 179 Csirkeaprólék (kg) 199 326 299 260 — 276 249 — 7: Papírzsebkendó (100 db) 69 69 79 — 68 69 65 WC-papír (2 tekercses) 89 59 — — — 54 49 49 Hypo (liter) 31 26 36 : V ' ­— 33 29 25 Tomi Sztár (2,4-es)­660­­­579 539 539 o 505. Hz. „Kereknap” Diszkont Ózd, Vasvári ut 60. © Kádas és Molnár Bt. Diszkont Aruház S^jószentpéter, Hunyadi u. 2. © 925. sz. Szent György' ABC, Miskolc, Szentgyörgy út 21. © ABA Húsbolt Miskolc, Andrássy út 16. © Sajó Húsbolt Miskolc Bajcsy-Zs. út 22. © 926. sz. ABC Áruház Miskolc, Testvérvárosok út 8. © Platán Unió Diszkont Miskolc, Szentgyörgy út 3. © Áru csarnok Miskolc, Búza tér Patak nem büntet a gázos csúszásért Sárospatak (ÉM - BSZA) - A gázberuhá­zás jelenlegi helyzetéről, a Területfej­lesztési Tanácstól elnyert pályázatokról, valamint a Miskolci Rádió bejátszó stú­diójának kiépítéséről esett szó tegnap a sárospataki városházán megtartott saj­tótájékoztatón. A gázberuházásról szólva Toldi Miklós, a kivi­telezést fővállalkozóként végző Gáz Globál Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy ezt Sárospatakon és térségében hat ütemre bon­tották föl. Az első ütemben elvégzett munkák műszaki átadása szeptember végétól folya­matos es a jövő héten lezárják. A második és a harmadik ütem 97 százalékban elkészült, a végardói és a belvárosi részen vannak elma­radásaik. Mint kiderült, a városnak vannak olyan részei is, ahol szabvány alóli felmentést kell kérni az adottságok miatt (Fazekas-sor, Görbe út), ezeken a helyeken idén egészen biztosan nem lesz gáz. A csúszás okairól és a kötbérekről szólva Jánosdeák Gábor polgár- mester részéről elhangzott, egy ilyen mértékű beruházásnál két hónapos csúszás nem olyan hosszú idő, hogy azért bárkit büntetni kelle­ne. Ráadásul a késedelemért sem egyértel­műen csupán a beruházót és a kivitelezőt ter­heli a felelősség. A gázláng gyújtás pontos időpontjáról sem Toldi Miklós, sem Sárosdi György, a Vegvépszer képviselője, sem pedig Cifra János, a Zemplén-Abaúj Kft. megbízott­ja nem tudott közelebbit mondani, mivel az engedélyeztetések és a kivitelezési munkála­tok hosszú időt vesznek igénybe, emellett azok eredményét nem is lehet előre kiszá­mítani. A következőkben Jánosdeák Gábor tájé­koztatást adott a Területfejlesztési Tanácstól Sárospatak és térsége által elnyert pályázati pénzekről. Ezek szerint 12 millió forintot kap a város Sátoraljaújhellyel együtt a közösen megépítendő szennyvíztisztító és komposztáló telepre; 97 milliót adnak e körzetnek a ki­egyenlítő alapból, amelyből harminc milliót a végardói üdülőtelep útjainak rekonstrukciójá­ra fordítanak. Mint elhangzott: ez része egy - a közeljövőben végrehajtandó - programnak, e szerint a strandot is felújítják, esetleg egy új medence megépítésére is lehetőség nyílik majd. Az intézmények gázra történő ráköté­sére - szintén ebből a pénzből - 24 millió fo­rintot költenek. A sajtótájékoztató'végén a polgármester lapunk kérdésére elmondta, hogy tárgyalások folynak a Miskolci Rádió és a sárospataki ön­kormányzat között egy bejátszó stúdió létre­hozásáról. Az elmondottak szerint az együtt­működési megállapodás még nem végleges, de az elképzelések szerint az önkormányzat helyet biztosít a rádiónak, de a műszaki és a működtetési költségek fenntartásáról a Mis­kolci Rádiónak kell gondoskodnia. A kérdés­ben a testület az október 28-ai ülésén dönt majd. Negyedszáz döntés Ózd (ÉM - BTGY), - Nagy fába vágta teg­nap a fejszéjét Ózd önkormányzata. A testület ugyanis - az egyebeken kívül - 25 témát tűzött napirendre, így nem cso­da, hogy lapzártánk után fejezték be a tanácskozásukat. A testület - többek között - rendeletet alko­tott a közbeszerzések helyi szabályairól, mó­dosította a zeneiskolában fizetendő térítési dí­jakat, döntött az Ózdot Borsodnádasddal összekötő kerékpárút kiépítésének támogatá­sáról, megszavazta a gondozóház létrehozásá­ra vonatkozó javaslatot, majd megfogalmazta azon irányelveket, amelyeket a közművelődé­si intézmények racionalizálása során követ­nie kell az illetékes bizottságoknak. A továbbiakban a városi televízió átalakí­tásának kérdéskörét tekintette át az önkor­mányzat, ezt követően pedig - zárt ülés kere­tében - a szociális ellátásokkal kapcsolatos fellebbezések ügyében hozott döntést. Lényegében vita nélkül született határozat a Gömör-Obükk Területfejlesztési Társulásba történő belépésről, valamint a város kommu­nális ágazatának átalakítására vonatkozó el­képzelésekről. Ezt követően meghatározta a testület az önkormányzati hitelfedezeti körbe tartozó vagyontárgyakat, s áttekintette azon munkálatok körét is, melyet az idén végzett el a Városgondnokság és Közhasznú Foglal­koztató. Délután szintén fajsúlyos témák kerültek a testület napirendjére. Górcső alá vették töb­bek között a háziorvosi tevékenység működé­sének eddigi tapasztalatait, tájékoztatót hall­gattak meg a Tigáz-részvények megvásárlá­sával kapcsolatos ajánlatokról, az Ózdi Kari- tász szolgálat munkájáról, majd több helyi ci­vil szervezet helyiségigényét bírálták el. Ezen döntések kapcsán több képviselő is leszögez­te: az önkormányzatnak kötelessége, hogy le­hetőségei határain belül támogassa ezen igé­nyeket, hiszen az önszerveződő közösségek létfeltételeinek javítása az önkormányzatnak is elemi érdeke.

Next

/
Thumbnails
Contents