Észak-Magyarország, 1996. október (52. évfolyam, 229-254. szám)

1996-10-11 / 238. szám

LII. évfolyam, 238. szám 1996. október 11., péntek TV PL.USZ TELEVÍZIÓS MŰSORMELLÉKLET Két amerikai Borsodról Tapasztalataik segítségével a bukásoktól, de legalább egy részüktől szeretnék megkímélni magyar partne­reiket. (7. oldal) BORSOD - ABAÚJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Könyvekbe zárt utazások A messziről jött ember bár­mit mondhat, de honnan tudjuk, mi igaz belőle? Egy könyvkiállításra már elég ez a kérdés. , (4. oldal) Meghallgatták Suchman Tamást Budapest (MTI) - Suchman Ta­nias meghallgatásával folytatta a Tocsik-ügy vizsgálatát csütörtökön az Országgyűlés alkotmányügyi bi­zottsága. Tocsik Márta ezúttal sem jelent meg a bizottság előtt, csak le­velében tájékoztatta a testületet arról, hogy szerdához képest - ami­kor is egészségügyi állapotára való hivatkozással maradt távol - nem változtak a körülmények. A bizott­ság ülése 9 órakor kezdődött Kocsis István, az ÁPV Rt. vezérigazgatójá­nak és Puskás Sándor, a szervezet felügyelőbizottsága elnökének meg­hallgatásával. Ezt szakították félbe 10 órakor a privatizációt is felügye­lő ipari és kereskedelmi miniszter megérkezése miatt. Suchman Ta­más mái' rövid tájékoztatójában ki­jelentette: valószínűleg sok kérdés van, amelyre nem tud válaszolni. (Részletek a 2. oldalon.) Balesettől kórházig hosszú az út Bükfürdő (MTI) - A baleset bekö­vetkezésétől számítva Magyaror­szágon átlagosan alig kevesebb mint másfél óra telik el addig, amíg a beteg kórházba kerül; kirívó eset­ben ez az idő elérheti a két órát is. Mint a Magyar Oxyológiai Társa­ság a Vas megyei Bükfürdőn csü­törtökön kezdődött kétnapos konfe­renciáján elhangzott: ez az idő mesz- sze alatta marad az európai átlag­nak. A tudományos tanácskozás amelynek témája éppen a sürgőssé­gi baleseti ellátás volt, összekap­csolódott az Országos Mentőszolgá­lat főorvosi és vezető mentőtiszti ér­tekezletével. így Göbl Gábor, az OMSZ főigazgatója elmondta: amennyiben az Országos Mentő- szolgálat pénzügyi finanszírozásá­nak kérdése továbbra sem oldódik nieg, az ellátás jelenlegi színvonala sem tartható fenn hosszú ideig. Indulatmentesen a Kárpát-medencében Szigetvár (MTI) - A kárpát-me­dencei szlovákok szerepével és a Magyar-szlovák kapcsolat történe­teve] foglalkozik a csütörtökön kez­dődött kétnapos történész konferen­cia, melyet a Pécs-Baranyai TIT, a “anus Pannonius Tudományegye­tem és a szegedi szlovák kisebbségi önkormányzat szervezett Szigetvá­ron. Polányi Imre történészpro­fesszor elmondta: a szigetvári kon­ferenciák történetében talán most először sikerült indulatok nélkül Megközelíteniük a két ország tudó­sainak a népek együttélésének és konfliktusainak problémakörét. Ez Orra utal, hogy mindkét fél reálisan fekszik értékelni a ma­gyar-szlovák kapcsolatok múltját. Megyenapot ültek ^aranyában ^écs (MTI) - A millecentenárium Xlszteletére és Baranya címerének I h2 éve történt adományozása em­sére a megye napjává nyilvání­tották október tizedikét. I. Lipót császár 1694-ben ezen a napon aoornányozott császári címert és Pecsétet Baranya megyének, amely óta ismét használja a koronás Oastyán szőlőfürtöt vivő munkáso­kot ábrázoló grafikát. Az első me- ifyenapot csütörtökön Pécsett ün­nepi közgyűléssel köszöntötte, a öaranya Megyei Önkormányzat Teljes „elzárkózást” rendeltek el Megyei polgári védelmi gyakorlat - lakossági mentéssel A speciális tűzálló öltözet belseje 1300 Celsius-fokban is csak 30-40 fokra melegedhet fel Kazincbarcika, Múcsony, Szuhakálló (ÉM - SZN) - Egy délelőttön át mutatták be a mintegy 80 főnyi szakember­nek, a polgármesternek és a ssgtó képviselőinek tegnap, ho­gyan működne a vegyvédelmi mentés és a lakossági menekí­tés, ha egy 35 tonnás, ammóni­át szállító tartálykocsiból bal­eset következtében ömleni kez­dene a veszélyes gáz. A többhelyszínes bemutató élesben természetesen jóval gyorsabban zajlana, mint a tegnapi, de a válla­lati védelmi rendszer és a polgári védelem, valamint a gyakorlatba bevont intézmények a „főpróba” so­rán is jól működtek. A havária helyzetet a Borsod- Chem „teremtette”, miután a gyár­látogató érdeklődők kobakot és gázálarcot kaptak a bejáratnál. Az elképzelt baleset helyszínén a mes­terséges gázfelhő gyorsan el is in­dult Sajószentpéter irányába. A helyszínre érkező vállalati, önkor­mányzati és önkéntes tűzoltók azonnal munkához láttak. A két „sérültet” első feladatként mentet­ték ki, majd a vegyvédelmi ruhát öltött mentők vízfiiggöny mögé szo­rították az ömlés helyszínét, és habbal semlegesítették a veszély- forrást. A baleset-imitáció arra is alkal­mat adott, hogy a BorsodChem tűz­oltói egy kéményről magassági mentést mutassanak be, de ugyan­ilyen sikert aratott a különböző eszközök tűzből való kimentése is. A speciális tűzálló öltözet belseje 1300 Celsius-fokos külső hőmér­sékleten is mindössze 30-40 fokra melegedhet fel. Múcsonyban Viszlai Viktor pol­gármester élethűen játszotta el Fotó: Bujdos Tibor munkatársaival az ammónia-ve­szély esetén szükséges mozgósítást. A lakosság tájékoztatását a kazinc­barcikai rádió és a helyi kábeltele­vízió segítségével oldották meg és a Szirénák megszólalása után a résztvevők azt is láthatták, hogy az általános iskolából és egy családi házból hogyan folyik a menekítés. A szuhakállói helyszínen Tinyó Ottó polgármester rendelt el teljes elzárkózást. Az érdeklődőknek be­mutatták a nyílászárók megfelelő szigetelését és a megyei polgári vé­delem speciális járművének és mentőegységének munkáját. A fel­tételezett baleset és a légtér szennyeződése a valóságban 20-25 perc alatt megtörténhet. Az azon­ban a háromórás polgári védelmi gyakorlat során sem derült ki, hogy valódi veszélyhelyzetben valóban tudná-e a lakosság is, hogy mi a dolga. A vasbucáktól a nagyolvasztóig Kohászattörténet a honfoglalástól egészen napjainkig Felsőhámor (ÉM - Hl) - A törté nelmi Észak-Magyarország kohá szattörténetét bemutató tárgyak ból, fotókból, rajzokból nyílt kiállt Fotók, tárgyak vallanak Észak-Magyarország kohászatáról Fotó: Végh Cs. tárlaton a honfoglalás korától nap­jainkig kísérhetjük figyelemmel a kohászat alakulását. Az érdeklő­dők többek között megismerked­hetnek a X-XII. századi vasolvasz- tó-technikával, az úgynevezett vas- bucák feldolgozásával (ami nem té­vesztendő össze a későbbi technoló­giákban használatos bugákkal), ta­nulmányozhatják a középkori ol­vasztók működését és a bányaváro­sok címereit. A tárlat büszkesége a kassa-hámori vasgyár eredeti rajza 1852-ből, valamint a pecsétnyomók gyűjteménye, közöttük Fazola Henrik pecsétjével. A XVI. századi tollas buzogány, a hámorok építé­séhez használt szegek mellett a kü­lönböző anyagok adagolásához használt 56 kilós bécsi mázsát és egy Újinassán öntött szarvasbogár alakú csizmahúzót is rejtenek a tárlók. Áz észak-magyarországi vasművek termékjelzései mellett a kiállítás anyagát tanulmányozva megismerhetjük az' 1870-ben épült első diósgyőri faszéntüzelésű vasol­vasztót és Topiczer János szabadal­mat, az úgynevezett megiston acélt, amelyet főleg lövegek eszter- galására használlak. „.Kommentár Bombajö Brackó István Csak a történeti hűség kedvéért jegyzem meg, hogy éppen 25 évvel ezelőtt röpült a levegőbe a hajdani, híres-neves Rorári- usz cukrászdát is magába foglaló mis­kolci épület. A Széchenyi utat lezárták, pirotechnikusok fúrták a lyukakat az öreg falakba, s helyezték el a detonáto- rokat. Minden tervszerűen, rendben folyt. Anyagi kár nem keletkezett, sze­mélyi sérülés nem történt. Az üres tel­ken, tízesztendőnyi huzavona után fel­épült a sokfunkciós Pátria-ház. Az újkori robbanások nagyobb viharo­kat kavarnak, s rémületet keltenek. A kár is tetemesebb. A szó valóságos és képle­tes értelmében is. Legutóbb a piliscsabai autóbusz bombája okozott sérülést, és a Wesselényi utcai kukáé keltett bizonyta­lanságot. Matuska Szilveszter mai utódai egyelőre névtelenek, s cselekedetük in­dítéka sem ismert. Hogy néhány fővárosi mulatóhelyre kézigránátot dobtak?! Va­lószínűsíthető, hogy üzleti leszámolásról van szó. De miért robbantották be az Országház 19. számú kapuját? Akadhat- e épelméjű magyarázat a Mátyás temp­lom pokolgépes megrongálására? Ki és kin akart bosszút állni egy „élesített" ket- chup-ös dobozzal az élelmiszerboltban? A rendőrség nyomoz, s a siker érdekben hallgatásba burkolózik. A törvénytisztelő polgár tanácstalan és aggódik. Hol ké­szül, hol pusztít az újabb Molotov-kok- tél? A vonatokra kőzápor zúdul, a pia­con nemcsak adnak-vesznek, hanem lopnak is, a nagymama nyakából fényes nappal szakítják le az aranyláncot, a gyerektől a játszótéren veszik el bringát, s még örüljön, ha nem verik meg... Bombajó! Honnan ez az esztelen, dur­va, alantas tettekre sarkalló szándék? Mi mozgatja a bombagyártók kezét, s mi készteti a telefonálót arra, hogy közintéz­ményeknél bombariadót jelentsen be? Lehet, hogy ez csak a felszín. A petárdás indulatok a mélyben bújkálnak. Mert van olyan bomba, amelynek se füstje, se lángja, de óriási a közéleti durranása. Nem folyik vér, de a sokkoló detonáció a falhoz vágja az embert. A nyugdíjak fél százalékos emelése, a pedagógusok, egészségügyiek lapátra kerülésének híre mind ilyen volt. Most itt a botrányos To­csik-ügy, a miniszterváltás, a kormány költségvetési hezitálása. Ady után szaba­don: nekünk Mohács kell! Vagy egy erős nyugtató. Az olcsóbbikból, hiszen a gyógyszer is drágul. De dinamitra, TNT- re, puskaporra futja. Ki érti ezt?! Csiha Judit elvállalja Ha ismét lesz privatizációt felügyelő tárca nél­küli miniszteri poszt, akkor Csiha Judit elvál­lalja a feladatot. Az Igazságügyi Minisztérium politikai államtitkára (képünkön Szabó Györggyel) elmondta: át kívánja tekinteni az ÁPV Rt.-nél a megbízási szerződésekre és az iratkezelésre vonatkozó szabályokat. Fotó: ISB tás tegnap a felsőhámori Országos Műszaki Múzeum Központi Kohá­szati Múzeumában. Az 1997 áprilisáig látogatható

Next

/
Thumbnails
Contents