Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-04 / 206. szám

8 ÉSZAK-Magyarország Gazdaság 1996. Szeptember 4., Szerda Veszélyben az ország profitja Budapest (LP) - A közvélemény szó nél­kül tudomásul veszi, ha Mr. Smith mesés profitot vág zsebre, azt viszont már nem nézi jó szemmel, ha Kovács János vállal­kozó gazdagodik - nyilatkozta a közel­múltban Demján Sándor, a neves üzlet­ember, a Közép-Európai Fejlesztési Tár­saság vezetője. Pedig az elmúlt néhány évben idehaza is jó néhányan tettek szert komoly vagyonra. Diczházi Bertalan, a Privatizációs Kutatóin­tézet tanácsadója szerint a tőkefelhalmozás különféle módozatai révén a hazai, jelentős magántulajdonosoknak négy csoportja ala­kult ki. Elsőként a külföldről hazatért vállal­kozókat említhetjük, akik ismerték a nyugati technikát. Várszegi Gábor, Zwack Péter, Ko­los László sorolható ide. Viszonylag ismertek, de nincsenek túl sokan. A másik csoportot azok alkotják, akik a korábban kialakított kapcsolati tőkéből építették ki vállalkozásu­kat. Vezetőik korábban javarészt a politiká­ban, a közigazgatási apparátusban és a Ma­gyar Nemzeti Bankban dolgoztak. E körben például a Dunaholdingot, a Co-Nexust, a Bankár Kft.-t lehet említeni, vagy olyan sze­mélyeket, mint Nagy Imre, Gyurcsány Fe­renc. A harmadik csoportot azok alkotják, akik már a nyolcvanas években is vállalkoz­tak, mint például Széles Gábor. Ok viszony­lag kevésbé tudtak részt venni a privatizáció­ban. Egy-egy vállalatot próbáltak meg felfut­tatni, de nem mindig találtak kapcsolatot a sikeres hitelszerzéshez. A negyedik, legna­gyobb kör a vállalati menedzsment tagjaiból áll, akik zömmel csak egy-egy cégben szerez­tek tulajdonrészt. A hazai tőkefelhalmozódást alapvetően meghatározza a külföldi tőke rendkívül erős szerepe. Ma a hazai hozzáadott érték 40-50 százalékát külföldiek állítják elő, akik való­színűleg előbb utóbb otthoni cégeiket látják el megrendeléssel. Ez a legnagyobb különbség a lengyel, cseh vagy szlovén kapitalista átala­kuláshoz képest. E helyzet nagyon sok jóté­kony hatása sokkal gyorsabb átalakulásra készteti a gazdaságot, mint másutt. Veszélye azonban az - ennek nagyságát egyelőre felbe­csülni sem lehet -, hogy hosszabb távon ha­talmas profitot szív ki a magyar gazdaságból. Talán ezért sem lenne baj, ha a honi köz­vélemény nagyobb toleranciával fogadná a hazai vállalkozók megerősödését. ^Árfolyamok Budapest (MTI) - 1,8 milliárd forint volt az értéktőzsde összforgalma - ebből a részvény- szekció 1,2 milliárd forinttal részesedett, de az árak jelentősen mérséklődtek, csak a Gra­boplast és a Pannonplast emelkedett új re­kordszintre, és a kárpótlási jegy árfolyama erősödött jelentősen. A korábbi napok húzó- papírja, az Egis megtorpanását a Richter is követte, az OTP ereszkedése is folytatódott, tovább zuhant a Cofinec, míg a BorsodChem és a TVK tartott árfolyamon forgott. Kárpótlási jegy Tőzsde Index szept. 3. 3513,78 - 60,87 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1996. szeptember 3. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol font 239,90 244,66 241,89 Ausztrál dollár 121,67 124,07 122,75 Belga frank* 501,10 511,12 505,97 Dán korona 26,70 27,24 26,98 Finn márka 34,14 -34,82 34,38 Francia frank 30,19 30,79 30,46 Holland forint 9?,06 93,90 92,98 ír font 248.70 253,64 140.70 143,52 250,61 Japán jen* 141,90 Kanadai dollár 112,33 114,55 113,19 Kuvaiti dinár 513,19 523,39 517,63 Német márka 103,18 105,24 104,24 Norvég korona 23,82 24,30 24,10 Olasz líra** 101,46 103,48 102,38 Osztrák schilling 14,66 14,96 14,81 Portugál escudo* 100,96 102,96 101,83 Spanyol peseta* 122,31 124,73 123,42 Svájci frank" 126,96 129,48 1.28,15 Svéd korona 23,16 23,62 23,35 UHA-dollár W 153,75 .156,81 155,03 ECU 194,61 198,49 196,70 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység A Szőlő- és almaszüret előtt Az átlagosnál nagyobb gyümölcstermés várható A nyékládházi almásban. A megye termőterületeiről 40 ezer tonna ter­mésre számítanak. Fotó: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - GSL) - Az átla­gosnál nagyobb termés várható az idén szőlőből, gyümölcsből, és elegendő napsütés esetén a minőséggel sem lesznek gon­dok. Ugyanilyen pozitívumok azonban nem mondhatók el a feldolgozóiparral kapcsolatban - tudtuk meg Németh Lászlótól, a Megyei Földművelésügyi Hi­vatal főkertészétől. Az átlagosnál 20-25 százalékkal többre, mintegy 60 ezer tonna sző­lőre lehet számítani a megyében. Ez első sorban a sok esőnek kö­szönhető, de figyelemre méltó az is, hogy a gazdák - mivel tavaly, terü­letenként változóan a termés 10-40 százalékát vitte el a lisztharmat - az idén több gondot fordítottak a növényvédelemre - értékeli a bor- nakvaló helyzetét Németh László főkertész. Becslése szerint a szép­nek ígérkező termés nagy részét - előre láthatólag 54 ezer tonnát - történelmi borvidékeinken szüre­telhetik majd a gazdák. Tokaj-hegyalja ötezer hektáros szőlő termőterületéről 34 ezer ton­na fürtös gyümölcs várható. A remények szerint megyénk ezen területén nem lesznek gondok a feldolgozással és az értékesítéssel, mivel az elmúlt években a to­kaji borgazdaságokban is előtérbe került az úgynevezett reduktív bortermelés. Ez azt jelenti - fejte­gette a főkertész -, hogy a szüret után néhány hónapon belül már a borpiacra kerülhet az idei ter­més egy része. A jellegzetes, több évig érlelt tokaji borok termé­szetesen megmaradnak, de a gyorsabb megtérülés érdekében kellett ezt az újfajta technológiát bevezetni. Az év elején megalakult Bükkal- jai Borvidék Hegyközségi Tanács 2200 hektáros szőlejében 20 ezer tonna termés ígérkezik. Ennek ja­va részét azonban az idén is alföldi Miskolc (ÉM - Nyl) - Az idei Gasztronómiai Olimpiának Berlin ad otthont szeptember 8-12. között. A német házigaz­dák - akik az USA elől „szip- kázták el” a rendezés jogát - hatalmas új csarnokot építet­tek, itt mutatkozik be mintegy 70 ország(l) legjobb szakács- és cukrászválogatottja és egyéni versenyzője. A tizenegy fős ma­gyar nemzeti válogatott tagjai­nak több mint fele Borsodból került ki. • Az Észak-Magyarországi Gaszt­ronómiai Társág eddigi fennállásá­nak legsikeresebb évét tölti — mondja büszkén Kandik Ferenc, a társaság elnöke, aki egyébként Ve- nes-díjas mesterszakács, több nem­zetközi verseny győztese. - Ez az első igazán nagy világverseny a megalakulás óta, s mindjárt re­kordlétszámmal mutatkozhat be régiónk a nemzeti válogatottban. A tizenegy tagú csapat tagja lesz a megyénkből Hevesbe elszármazott, Budapest (MTI) - Nem változtak meg az év elejétől tartó tendenciák, továbbra is az export a gazdasági növekedés motorja. Ezt mutatják az első hét hónap külgazdasági adatai - hangsúlyozta Berényi La­jos, az Ipari és Kereskedelmi Mi­nisztérium megbízott közigazgatási államtitkára keddi sajtótájékozta­tóján. A kivitel értéke az év első hét hónapjában elérte a 7,3 milli­árd dollárt, ami 5,2 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál. A behozatal ugyanakkor 0,1 száza­lékkal nőtt, és 9 milliárd dollárt tett ki. A külkereskedelmi árufor­galom egyenlege 1,7 milliárd dollár hiányt mutat, ami 300 millió dol­lárral kevesebb, mint tavaly július­ban. A hiányból a fizetési mérleget 1,2 milliárd dollár terheli. A kivitel, ha a dollárárváltozást is figyelembe vesszük, 8 százalékos és egri felvásárlók viszik el - jósol­ta Németh László. Bár a történelmi borvidékek jel­lemző szőlőfajtáiból csak az eredet és minőség védelmére létrejött hegyközségi tanácsok külön enge­délyével szállíthatnának ki a nagy- kereskedők, a gyakorlat máig azt mutatja, hogy a hegyközségi hozzá­járulás kifizetése nélkül - szabály- ellenesen - szállítják ki és dolgoz­zák fel a Bükkaljai Borvidéken ter­mett szőlőt. A keletkező haszonból így nem járulnak hozzá a helyi sző­lőtermesztés költségeihez. A szőlő mellett az alma tovább­ra is a megye legjelentősebb gyü­mölcse: az 1360 hektárnyi termőte­rületről megközelítőleg 40 ezer ton­na termésre számítanak. Mivel azonban a megyében nincs jelentős gyümölcsfeldolgozó, a termés egy részét - immár hagyományosan ­talán legtöbb nemzetközi díjjal ren­delkező Kopcsik Lajos mestercuk­rász. Aztán a miskolciak: Mátyás Rudolf Oscar-díjas mesterszakács, a magyar nemzeti csapat séfje, Or- tó Gyula Aranysapka-díjas, több nemzetközi verseny győztese, Ta­más Csaba, aki szintén több nem­zetközi verseny győztese. Társasá­gunk színeiben indul, de egyéni versenyzőként Flórián Lajos mes­terszakács, valamint Flórián Gábor szakács, Kuna Klára Tünde kony­hafőnök, Juhász Attila mestersza­kács Egerből, és Horváth György. □ Milyen reményekkel indul a csa­pat a berlini versenyre? • Az, hogy a magyar nemzeti gasztronómiai válogatott tizenegy tagjának több mint a fele borsodi, nagy öröm számomra. Ilyenre még nem volt példa! Ez azt jelenti, nem volt hiábavaló a sokéves munka, másrészt: helyt kell állnunk, iga­zolnunk kell ország-világ előtt, hogy méltók voltunk a válogatásra, a megmérettetés lehetőségére. □ Ön mondta: ennyi borsodi szakács volumen-növekedést mutat. A nemzetközi statisztikai megfigye­lési rendszerrel összhangban, ha az ipari vámszabadterületek for­galmát is hozzáadjuk az exporttel­jesítményhez, akkor az ezzel együtt mért exportnövekedés már 12 százalékot tesz ki. Az ipari vámszabadterületek forgalmával együtt az összes kivitel 8,6 milli­árd dollár, a behozatal 10,2 milli­árd dollár volt az év első hét hó­napjában. A vámszabadterületek exportteljesítményének mintegy felét a három autógyár, az Opel, a Suzuki és az Audi adja. Az export megoszlása Berényi Lajos szerint stabilizálódott, 71 százaléka jut a fejlett országokba, 23 a volt szocia­lista, négy pedig a fejlődő orszá­gokba. Külkereskedelmi forgal­munkban az első helyen áll Né­metország, a másodikon pedig továbbra is nyírségi és békési üze­mek vásárolják fel. De jut belőle a kelet-európai országok piacaira is. A múlt év export-eredményeit viszont az idén bizonyára nem si­kerül megismételni - vélekedett Németh László. Ennek oka rész­ben az, hogy a tavaly francia és holland gyümölcsösöket ért fagy­károk nyitotta piaci résre az idén nem számíthatunk. És nem tettek jót a magyar alma hírének a tűzel- halásról felröppentett hírek sem. Borsodban ugyan egy gyümölcsös­ben sem észlelték a betegséget, ez azonban nem érdekli a külföldi megrendelőket. Az értékesítés tekintve - a mi­nőség függvényében - a léalmának 20, a közvetlen fogyasztásra szánt gyümölcs kilójának pedig 40 forint körüli felvásárlási árakat jósolt a főkertész. nem utazott még világversenyre vá­logatottként. Honnan a pénz ehhez? • A pénz legnagyobb részét mi te­remtettük elő. Például a Diósgyőri Várban megtartott korhű vacsora­est bevételéből, a lillafüredi ven­déglátós bállal, s természetesen vannak támogatóink is, akiknek köszönjük áldozatkészségüket. □ Hamarosan indulnak. Hol tart a felkészülés? •Valóban ketyeg az óra. A főpróba lezajlott Budapesten a Gundelben. Az egyéni indulók itthon készültek, s még készülnek mindig. Már van­nak jelzéseink is. Hunger Károly, a szövetség elnöke például elmondta, ilyen nagy létszámú és rangos me­zőny, mint a mostani, még sosem gyűlt össze nemzetközi gasztronó­miai versenyen. □ Nem fáj Kandik Ferencnek, hogy mindezt most kívülről nézi, éli meg? • Mindenkiben van nosztalgia, bennem is. Am most arra lehetek büszke, hogy három tanítványom is a nemzeti csapat tagja, s ha győz­nek, velük együtt örülhetek. Ausztria, a harmadik-negyedik helyen osztoznak Olaszország és Oroszország, az előzőnél az expor­tot, az utóbbinál az importot véve meghatározónak. Az év első hét hónapjában tovább nőtt a gépipar és a bérmunka részesedése a kivi­telből. Ugyanakkor a mezőgazdaság és az élelmiszeripar csak a tavalyi teljesítményét tudta megismételni. Ebben jelentős szerepet játszik a bú­zaexport első félévi elmaradása, amely a második félévben jelentke­zik majd. Ez egyben azt is jelenti, hogy a hús-, zöldség- és gyümölcski­vitel dinamikusan bővült, és miután a mezőgazdasági import alatta ma­radt a tavalyinak, javult az ágazat külkereskedelmi szaldója. Berényi Lajos közölte, hogy a kukoricaex­port engedélyezéséről még nincs döntés, azzal a kormányzat megvár­ja a pontos termésbecsléseket. Növekszik a sertésállomány Budapest (MTI) - Növekszik a sertések száma Magyarországon: a Központi Statisztikai Hivatal ada­tai szerint augusztus 1-jén számuk már csaknem elérte a 6 milliót. Ez 14 százalékkal magasabb mint az előző évben június 30-án volt. Kü­lön örvendetes, hogy emelkedik az anyakocák száma, 3 százalékkal többet - együttesen csaknem fél­milliót - tartanak, mint az előző év azonos időszakában. A sertéstartók gazdasági pozíciói a vizsgált időszakban tovább romlot­tak, a legjelentősebb mértékben a jövedelmezőség csökkent. A legna­gyobb mértékű jövedelmezőség az egyéni gazdáknál következett be. Ebből a statisztikusok arra követ­keztetnek, hogy a hús ára ismét nö­vekedni fog. Ézt a tendenciát tá­masztják alá a jelenlegi és a várha­tó állományadatok, valamint a kü­lönféle takarmánygabonák magas opciós árai. Mindennek ellenére - vélik a szakértők - még a fenti ten­denciák sem indokolnak olyan drasztikus húsáremeléseket, aho­gyan azt az utóbbi időben egyesek sugallják. Nemzeti minőségi díj Budapest (MTI) - Az ipari és ke­reskedelmi miniszter pályázatot hirdet az idei Nemzeti Minőségi Díj elnyerésére - jelentették be kedden az IKM több mint 90 százalékos tu­lajdonában lévő Magyar Befekteté­si és Kereskedelemfejlesztési Rt. (ITD) sajtótájékoztatóján. A legjobb vállalatok elismerésének kifejezésére számos országban ala­pítottak nemzeti minőségi díjat. Hazánkban a minőségügyben ki­emelkedő eredményt felmutató ma­gyar cégek tevékenységének elis­merésére a miniszterelnök idén nyáron rendeletben alapított Nem­zeti Minőségi Díjat, amely az Euró­pai Minőségi Díj követelményrend­szerén alapul. A Nemzeti Minőségi Díjat decemberben a magyar mi­niszterelnök kezéből vehetik át első ízben a nyertesek. A díjra pályázatot nyújthat be, bár­mely, Magyarországon bejegyzett, nyereségérdekeit termelő és szol­gáltató szervezet, a kereskedelmi társaságok, a jogi személyiséggel nem rendelkező gazdálkodók, a ta­nácsadó szervezetek kivételével. A pályázat elkészítéséhez szükséges dokumentáció a Magyar Ipari és Kereskedelmi Minőségfejlesztési Központban és a Magyar Minőség Társaságnál szerezhető be. A pályázat önértékelésen alapul, és a pályázatok elkészítéséhez segít­séget ad a minőségfejlesztési köz­pont, amely egynapos térítésmen­tes felkészítést biztosít a pályázók­nak a PHARE támogatásával szep­tember 10-én, 12-én vagy 13-án. A pályázatot legkésőbb október 10-ig lehet beadni a Minőségfejlesztési Központhoz. A pályázati eljárás dí­ja a vállalkozás nagyságától függő­en 50-100 ezer forint. A tájékoztatón Soós Károly Attila, az IKM államtitkára felhívta a fi­gyelmet arra, hogy az értékelésben a legnagyobb pontszámot a vevői elégedettségi mutató képviseli. Könnyűipar: csökkenő kereslet Budapest (MTI) - Jelentős mér­tékben visszaesett tavaly a magyar textilipar termelése, értéke az előző évinek csupán 96-97 százaléka volt. A múlt évi 60 milliárd forintos ter­melési érték összehasonlító áron nem érte el az 1994. évi 47 milliárd forintot sem. Ezt Cseh József, a Ma­gyar Könnyűipari Szövetség főtitká­ra ismertette az In-Tech-Ed ’96 nemzetközi konferencia sajtótájé­koztatóján kedden. A háromnapos rendezvény, a textil-, a ruha-, a cipó és a bőripar műszaki fejlesztésével és oktatásával foglalkozik. A főtit­kár szerint azért esett vissza a könnyűipar felsorolt ágazatainak termelése, mert erőteljesen csök­kent a belföldi kereslet, és mérsék­lődött a kivitel növekedési üteme is. Míg 1994-ben ez a dinamika 10-12 százalékos volt, addig a múlt évben már csupán 1-2 százalék. A textil-, a ruha-, a cipő- és a bőripar össztermelésének 54 százaléka ke­rül külföldre. Jelentősebb műszaki fejlesztésre lenne szükség ahhoz, hogy továbbra is versenyképesek maradjanak e magyar iparágak. r* « « v > /"K A szakácsok legjeinek olimpiája A gasztronómiai válogatott tagjainak több mint fele borsodi Az export a gazdasági növekedés motorja

Next

/
Thumbnails
Contents