Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-28 / 227. szám

September 28., Szombat Literáfor fem-hetvege VII Szerkeszti: Vass Tibor B-VÁLTOZAT Birtalan Balázs B-változat című kötetéről Nyilas Atilla (Anonymus Kiadó, Budapest, 1995) A kötet hátsó borítóján olvasható önvallo­más szerint Birtalan Balázs hiszi Jézus Krisztust, s egy rádióműsorban római kato­likus vallásáról is nyilatkozott. Aki ezek után valami statikus világképű, hittan- könyv-szagű, lapos lírát vár tőle, bizonyára halódni fog, ha megismerkedik a B-vál­tozat verseivel. Igaz, a bibliai kontextus közvetlen vagy közvetett módon nemcsak a verseknek leg­utóbb felében, de a belső szövegösszefüggés tólytán az egész kötetben jelen van, s a hi- télet gyakran témaként is jelentkezik (Ele- onachronistica, Kitárt kezek függönye). Kgyik olvasatukban azonban a kötet versei Uem állítják és nem is tagadják sem Isten tótét, sem a kinyilatkoztatás igazságát. A némelyik vers belső világképe szerinti léte­ző, amely ha tetszik, egyeztethető kereszté­nyi istenfogalommal, az említett olvasatok­ban kiindulópont az értelmi-érzelmi moz­gás számára. (Mi van, ha föltételezzük, nagy az ember hívő...) így a Parittya nélkül című nyitóversben, ahol egy (képletes) fö­ladáson Dávid királyt szólítja föl a beszélő arra, hogy sorsukat összehasonlítván te­sten említést róla Jézus Krisztusnak. A be­dőlő (majdani) helyzetében („mezítelen védtelenül állok / egy szál parittya nélkül”) tóljesíthetetlennek mutatkozó feladat ered- Utónyesen szembeszállni „a góliátokkal” . A nyitóverset követő három szövegcso- Bort címe sorrendben: ÍME:, ÍME: AZ, ‘ME: AZ EMBER. Az Ecce homo című vers fz elsőbe tartozik — „miután bebizonyítot­ták / megvalósítása lehetetlen / kezdett fog­lalkoztatni / a perpetuum mobile elkészíté­sének / problémája. Ez Birtalan Balázsnak korai, 1983-ra datált verse (azaz 14 éves kora körül írta); programszerűen fogalma­zódik meg benne költészetének egyik fő jel­legzetessége: az olykor megoldhatatlannak tetsző feladatokkal való foglalkozás. Ezek a feladatok mind az ún. lelki élet körébe tar­toznak, és az autentikus emberi léttel kap­csolatosak, hátterükben XX. századi sze- mélyiségmodellekkel, gondolati-etikai problémákkal. Ilyen feladatok: a személyi­ség hiteles voltának megteremtése-megőr- zése, a szerelem, szeretet átélése, a másik ember vagy Isten megértése, segítése, illet­ve megóvása valamitől, a végtelenséggel, az értelemmel fel nem foghatóval való ér­telmi szembesülés, az élmények íölidézése, a tudat folytonosságának megőrzése, a gon­dolkodás összehangolása a tudatalatti, az álom világával, végletes ellentmondások egységben való látása, személyes felelőssé­get érezvén iránta biztosítani a világ rend­jét, érvényesen élni, ünnepelni, beszélni, tanítani, írni, hallgatni. Birtalan Balázs költészetének egyik kulcsfogalma a parado­xoné. Maga a szó meg is jelenik a kötet zá­róversében (Kis nyelvtani példázat a transzcendencia paradoxonjára). A kötettel azonos című vers (B-változat) egy értelmezése szerint éppen általános­ságban az emberlétet helyénvalónak fölfog­ni látszik kivitelezhetetlennek („...és körül­nézvén látá: / ímé, túl jól sikerült minden. / Ekkor így szóla: /»Teremtsünk embert..«“). A köteteim ilyen értelemben utal a szöve­gegyüttes közös témájára. Más megközelí­tésben arra a versszervező elvi-e hívja föl a figyelmet, ahogyan a szövegek kulturálisan adott, ismert összefüggéseket, történeteket - egyfajta nyelvként kezelve - aktualizál­nak, írnak át. A már említett rádióműsor­Ex libris­ban Birtalan Balázs a B-változat címet azzal is összefüggésbe hoz­ta, hogy kötete soka­dik átszerkesztés után nyerte el nyomtatás­ban megjelent formá­ját. Ezenkívül pedig szerzője teljes nevével alliterálva tematizálja Birtalan Balázs köl­tészetének kapcsolatát Birtalan Ferencével (ő a polgári életben édesapja Balázsnak). Kettejük írásmódjának szoros rokonsá­ga mellett szembeötlóek a különbségek. Birtalan Ferenc gyakran (személyesen átélt) közösségi témák megszólaltatója, köl­tői magatartása a számbavételé, a keserű konstatálásé, lázadása inkább érzelmi. Bir­talan Balázsnál egyértelműen egyéni (bár más vonatkozásban általános) problémák állnak előtérben. Az ütköztetések mintha élesebbek lennének nála, mert belsővé vált ellentéteken alapulnak; a versekben megje­lenő lázadás inkább értelminek tűnik fel. A két költészet kapcsolata - legalábbis közös­ségre és egyénre vonatkozásukban - emlé­keztet engem az O- és Újszövetség viszo­nyára. Azt hiszem, Birtalan Balázsnak azok a legjobb versei, amelyekben etikai látás­módja, problémaérzékenysége, nyelvtiszte­lete, feszes szerkesztésmódja evidencia-ere­jű megszólalással társul, mint a Kis nyelv­tani példázat a transzcendencia paradoxon­jára címűben, jobban kiaknázza a műfaji hagyományok alkalmazásának-megűjítá- sának lehetőségét, ahogyan a balladiszti- kus Apokrifben, különösen, ha mindez mély iróniával szólal meg, és itt ki kell emelnem az Oda egy őshüllőhöz című köl­teményt. Változatok karneválra Kábái Zoltán mert-kert trinf1 '1 az otthon. Mert az otthon, kert. Mert kertelés nélkül ismerem bár- i ely hajlatát a fáknak. A levelekről is elmondanám, de nem lenne köze az ón M^0Z' merl a tóvelek elhagynak. Minden évben átesnek a reinkarnáci- , • Mint én ebben a kertben kamaszkoromban. Mintha itt lenne megírva, enf!'Y utocskos csavargó leszek, kurvapecér, nepper, betörő, gyilkos vagy iber. Megtanított virágot nevelni, harmincöt négyzetméteren kertésznek I« ni- Vigyázni és vigyázódni. Mintha a teremtés az ő műve lenne. A kert az rno?' híplál, ahogy vigyázod. S ha megtartod törvényeit, ő ígéreteit tartja ler®' Áa csak egyszer lerészegedsz, megbüntet, mert nem vetted észre, kel- aJ® főár permetezni. Megbüntet az Isten, az otthon, az anya. Mert a kert az hQ, < a gyümölcsei az emlők, amelyen lóghatsz a világba. S úgy szeret, ho^ S2eresd őt. Megbocsát, mert kegyes nő, és elzavar, ha istentelen vagy, n«V aztán vendégeskedhess ebben a kertben. Karnevál legyen. Legyen kar- am t ^'on<Iiu^ tavasszal. Mert a tavasz, álarc a kerten. Színes üveggolyó, Drozsnyik István műhelyrajzai n - , 'egg . nyár elején elvesztesz. Oda az illúzió, a csók, amit egy kedves, fehéren . , .,u, cicjtril eiVtJbZltJbiÜ. UUd UZ III - . I Vlragzó fától kaptál, amiről azt hitted, ez már a szerelem, pedig nem is, csak a tavaszi hőséggel együtt növő libidód téves terméke az egész. Mellre szívni sem érdemes, hisz jön az új tavasz, az új fa, az új csók. S egyszercsak úgy ?rzed, muszáj a kertben maradnod, mert a fa valahogyan fehér maradt, vala­hogyan vel^d maradt, de addig még sok-sok fa. Itl ez a kert, az Isten, az otthon, a karnevál, a nő, az anya, s meg kellene ar ÍWrz ... - ' • • .... csontoznunk, mert helt°n talpunk. száraz a föld, mert szárad a föld. —f V-,1 ( ÁJ- ----------­. ur. —, él > ,** L _d 1. S fiú' 1«-^«-fC Of. L. Xs- ■v*— ’Roc'»*' K» /f 'Í'C MI-TM Cl Tv 5*» W tic's Ab S , O Úri. C Ű- *> ■ t ha*' W *-+■<] •— -J i'i ír 4~ Fekete Péter ES MEG MINDIG nem biztos, hogy nem álmodtam az egészet, vagy nem csak egy filmen láttam, bár egy színészt sem is­mertem, de akkor is emlékszem a történtekre; Margit, Ót kerestem már évek óta, mintha csak eltettem volna és nem találnám, utána kutattam már réges-régen, de sehol sem leltem, mindenütt csak lá­ba nyomára bukkantam, mint macskakövek borították utamat, mint aprócska macskakövek, és az út sose ért véget és nem vezetett sehová, mint ahogy most sem, hogy idekeveredtem erre a különös karneválra, ide, hol elvesztettem macskakó lábnyomait, mert olyan sokan vannak, hogy mind eltaposták, de érzem itt kell megkeres­nem Őt, mert itt van, ide jött a karneválra, ide bolyongani a tömeg­ben, itt kell lennie, mert érzem, hogy itt van, és rohanok is utána, keresem, minden arc mögé bekukkantok, de nem látom Ót, és válto­zik a karnevál is, egyre csendesebb és csendesebb, csak én ordítom a nevét, és változik a karnevál is, vagy nem is az, lehet, hogy tévedtem, lehet, hogy egy akasztásra keveredtem én ide, nem karne­vál, csak azt tudhatnám kit akasztanak, de valaki rámutat, nem tudom mit akar, de megfognak mostan, igen, hál’istennek én vagyok a főszereplő, engem fog bámulni az egész tömeg,én leszek az akasztott, úgy fogok fityegni ottan, mint valami lógó cicin, igen azért, mert az egész Margóval kezdődött, aztán mégsem Margit miatt, hanem va­laki más miatt, akiről nem szívesen beszélek, mert lehet, hogy tény­leg megöltem, és elmondom én, így. az utolsó szó jogán, nem hiszem, hogy bűnös lennék, de azt sem hogy nem, mert történt egy s más ami úgy kimaradt az életemből, és most lesnek rám, azért az is le­het, hogy normális vagyok, tudom magukat csak a halálom érdekli, bár elmondanám még azt is, hogy ....de valami leli a hangomat mos­t an, egy mukk sem jön ki a számon, ezek meg azt lúszik befejeztem, és sok minden kimaradt az életemből, mert tudom valaki jegyzi ezt is, és most a hiányzó részeket a fantáziája pótolja majd, de hát rám is vadásztak, mint ahogy én Margitra, csak az üldöző üldözői vala­mivel gyorsabbak voltak, mert nekem olyan nagy lábaim vannak, és fog ez a feketeruhás ember, és felállít egy sámlira, mondom neki: lá­tom nincs semmi a szekrény tetején, zsákot húz a fejemre - Techno- kol Rapid -, és a kötelet úgy hurkolja a nyakamra, mint egy jó me­leg sálat, elég vicces látvány lehetek mostan, hogy így egyre csak ling-long, ling-long, ling-long....­K ubai Zoltán és Fekete Péter írásai elhangzottak Hegedűs Mária: Az én karneválom című kiállításának megnyitóján, szeptember 20-án, a Miskolci Képes Műhely Kisgalériájában. Birtalan Balázs Versei Kis nyelvtani példázat a transzcendencia paradoxonjára én vagyok érted (mert másképp értelmetlen) te vagy értem (mert másképp értelmetlen) ő van aki vaii (számunkra érthetetlen) mi vagyunk érte (minden más lehetetlen) én a szemedbe nézek (másfele miért néznék) te a szemembe nézel (másfele miért néznél) ő a szívünkig éréi (és érintése megvált) mi a szemébe nézünk (csak így láthatjuk egymást) én ölellek téged (szótlanul a halálig) te ölelsz engem (szótlanul a halálig) őt megölték értünk (szótlanul tűrt a hegyen) mi öleljük egymást (hogy a harmadnap: LEGYEN) Az út előtted Hátrahajolva nézz az égre. Szemedre ülnek csillagok, három időben elmerülve őrlik a manna-illatot. Isten gyerm ek, gyöngyökkel játszik. Végtelen fekete sort fűz. Lépésnyi az út előtted. Kétoldalt jegenyesortűz. Óda egy őshüllőhöz Végignézvén ez elvadult, ám steril kórházi pusztán, csodállak, hétcentis, műanyag dinoszauruszkám, s váltig állítom: te vagy az osztály esze! Hát néked szól e óda, ó, Ede - nesze! Folyvást bízom, titkodat majdan ellesem: mint állasz naphosszat méltóságteljesen nacht kasztlim on, arcodon fónséges közönnyel, nem gondolván volt s jövő vízözönnel, s mint dacolsz századok szu­vas fogával... Légyen mementó néked e fonák dal! Gyakorta jártatom tikkelő szemem ide-oda, Ede, szépívű gerinceden, nyakadon, s mély alázattal fogadom, miként idéztetnek föl bennem ősi képek: meglesem a kardfogú őzikéket ablakom alatt, mit lágy öleléssel koszorúznak kőkori liánok... S ha történetesen nővérért kiáltok, és rögvest jő a mentő-injekció, nem látszik rajtad döbbent reakció - ezt oldaltpillantva legott konstatálom. Majd midőn rámharap holmi félvad álom, rémítvén abszurd XX. századokkal, büszkén állsz tovább. Gigantikus farokkal félresöpörsz többezer évnyi gondot, s a verssorok végén izzadó három-pontok szániára nyugodt menedéket ad előkelőén fújtató orrlikad (számukra ez tán az egyetlen biztos mankó), melyből, ha hirtelen beáll a zimankó eltakarva mindent, árad a sűrű pára,.., így szuszogsz, s fütyülsz a pszichiátriára! Stille Nacht Add, Istenem, rá ne bukkanjanak egy korhadó papirusztöredékre, melyen megírták ódon betűkkel karácsony igaz történetét: hogy mentek, mentek a csillag után, kísérte őket angyalok glóriája, míg elértek a rozzant istállóhoz, hol nem járt ember évtizedek óta, csupán középen állt egy ócska jászol, s nem volt benne, csak rohadó szalma

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents