Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-03 / 205. szám
6 Ms Itt-Hon 1996. Szeptember 3., Kedd Itt-Ho* MISKOLC r Az EM regionális szerkesztőségének munkatársai várják Önt! Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky út 15. Telefon/fax: 46/341-888 mellék Mnkatársaink bármilyen hirdetési és reklámmal apcsolatos ügyben tapasztalatokkal és tanácsokkal az Ön rendelkezésére állnak. Kérésére felkeresik Önt. Miskolci mellékletünk a térképen jelölt térség olvasóihoz jut el. Lapzárta csütörtök 12°°-----TEHÁT MINDEN KEDDEN Itt-Hon----M AGYARORSZÁG BAN r Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 4 hívás Ingyenné | A Széchenyi utcai hirdetésfelvételi I irodánk folyamatosan áll 1 Tisztelt ügyfeleink f rendelkezésére. NYITVA TARTÁS: hétfőtől péntekig: 9-17 óráig, szombaton: 8-12 óráig. Tel.: 46/341-893. s __ E SZAK-mag\mország árusítás is 1996. SZEPTEMBER 3., KEDD Itt-Hon Ms 3 A MINŐK nem ismernek lehetetlent Túlélési programmal és egyéb „praktikákkal" küzdenek Miskolc (ÉM - BO) - Ha két nő összedugja a fejét, ott bizonyára van miről beszélgetni. Hát még ha olyanok teszik ezt, akik a rendszeres diskurzusoknak, vélemény- cseréknek nemcsak hogy értelmét látják, hanem azokat szervezeti formában és minél nagyobb nyilvánosság előtt kívánják folytatni. Tizenketten gondolkoztak így, amikor ’96 januárjában bejegyeztették szervezetüket, a Miskolci Nők Egyesületét a cégbíróságon. Bodolai Kálmánná Azóta közös dolgaikat megbeszélni a Kazinczy klubban jönnek össze általában kéthetente szerdai napokon. Találkozóikat gyakorta más rendezvényekkel is összekötik. Taglétszámuk pár hónap alatt 30 fölé emelkedett, de voltak jócskán teltházas programjaik is. Az egyesület elnöke Bodolai Kálmánná, a Munkácsy Mihály Általános Iskola pedagógusa, aki rövidesen búcsúzik a katedrától. • Nyugdíjba készülök, de nem kívánok végleg megválni az iskolától. Továbbra is szeretnék részt vállalni a Ritmus Művészeti Gyermekközösség és a Főzőcske szakkör munkájában. Idegen tőlem a tétlenség, mindig szívesem dolgoztam a közért, az elmúlt tanévben például munkaközösség-vezetőként és a közalkalmazotti tanács tagjaként is. □ Honnan jött az MINŐK ötlete? • A múlt év szeptemberében baráti körömből, környezetemből toboroztam össze azt a kis közösséget, melynek tagjait nem elégítette ki a család körüli tennivaló. Javasoltam, hogy rendszeresen találkozzunk és vitassuk meg egyéni és közös dolgainkat. Természetesen panaszkodtunk is gyakorta és berzenkedtünk a nehezedő életkörülmények miatt. Aztán színházba jártunk, vendégeket hívtunk, tanácsokat adtunk egymásnak... Mivel hamarosan kiderült, hogy valamennyiünket egyformán hajija a tettvágy, a lelkesedés, úgy gondoltuk, jó lenne eljuttatni véleményeinket, javaslatainkat az illetékesekhez - a döntéshozókhoz - is. Ehhez azonban hivatalos keret kellett, így megalakítottuk az egyesületet annak rendje és módja szerint. □ Milyen célokat fogalmaztak meg alapszabályzatukban? • Elsősorban is a női jogok védelmét. A közéletben, a (jó) munkahelyeken a nők vannak kisebbségben, holott létszámuk ennek az ellenkezőjét indokolná. Nem akarunk „férfiszerepeket” kisajátítani, de el kell ismerni, vannak olyan területek, feladatkörök, amelyekben a nők is kimagasló teljesítményt nyújtaínájnak, - ám ez csak keveseknek adatik meg. Szeretnénk ezen változtatni, ezért például olyan tanfolyamokat, rendezvényeket szervezünk, amelyek révén a hölgyek segítségére lehetünk az elhelyezkedésben, az önismeretben, a közéletiségben... Fontos, hogy mindannyian megtalálják helyüket a társadalomban, és hogy a családban rájuk háruló feladatok mellett legyen idejük önmagukra. Legyen idejük művelődni, eszmét cseréim, s legfőképpen legyenek céljaik és azokat képesek legyenek megvalósítani. Szociálpolitikai és egészségmegőrzési programunknak ugyancsak hangsúlyozott szerepet szánunk. □ E rövid idő alatt lehet-e már eredményekről számot adni? • Sikeresen alakult eddig minden. Gyarapodik taglétszámunk, rendezvényeinkről jók a visszajelzések. Számon tartanak bennünket az önkormányzatnál, és nagy örömünkre több helyi és országos szervezettel, alapítvánnyal van kapcsolatunk. Miskolcon például a családsegítő központ humánszolgálatával, a Szülők Egyesülete a Gyermekekért Alapítvánnyal, a budapesti székhelyű Jogvédő Ligával, a Magyarországi Nők Alapítvánnyal, a Magyar Nők Szövetségével, a Közéleti Roma Nők Egyesületével... A kisebbségek helyzete az átmeneti társadalmakban, a nők kettős megkülönböztetése címmel meghirdetett európai szintű konferencián, melyet Budapesten rendezett meg június 28. és 30. között a bécsi Renner Intézet, társszervezői minőségben is jelen voltunk. □ Pályázatok? • Ez nehéz ügy, pontosabban fogalmazva jó néhányról azért kellett lemondanunk, mert nincs meg a kötelezően előírt „induló tőkénk”. Tagdíjból gazdálkodunk, ami alig valamire elég. A PHARE-program keretében azonban benyújthattuk túlélési pályázatunkat, amely a munkanélküli nőknek és nőkről szól. Vannak már szponzoraink, mint a Győri Keksz Kft., s reméljük mozgalmunknak, melyet szeretnénk országos hálózattá fejleszteni, újabb patrónusokat is megnyerünk. A pozsonyi konferencia állófogadásán Heti Jegyzet Vigyázat! Sakálok! Nagy Zoltán Az idősebb emberek falvakban és városokban egyaránt szinte ereklyeként őrizgetik régi bútordarabjaikat, használati eszközeiket. Az utódok pedig nosztalgiából, avagy a szülőföld, a szülőház iránti hűség okán ragaszkodnak e régiségekhez. Sok, szépen berendezett új lakás őrzi a múlt idők emlékeit, hol egy kerekes guzsaly, egy régi faragott lóca, támlás szék, netán szövőszék maradványa, hol csupán egy szenes vasaló, rézmozsár, cserépkancsó, tányér idézi a félmúltat. (Családunk is korhadásáig őrizte a pásztorkodása nyugodt óráiban fafaragásnak hódoló dédnagyapa mesterműveit.) Mára kibővült a régiségnek számító tárgyak köre, s nőtt az érzelmi kötődéstől igencsak távol eső érdeklődés is: megjelent a vadkereskedelem. Ez úgy működik, hogy a „nagy rabló" a háttérből uszítja a falvak népére, újabban templomaikra is a felhajtókat. Ezek a mindenre elszánt „jó emberek" - tisztelet a kivételnek - jobbára nyugati márkájú nagy - igaz, többnyire használt - kocsikkal érkeznek és hangos dudálással csalogatják a kapuk elé az embereket. A kellékekhez tartozik a megfelelő mennyiségű arany, vagy annak tűnő lánc, hozzá még a látványos kereszt is. Jobbik eset, amikor rábeszéléssel, potom pénzért vásárolják meg a régiségeket. A rosszabbik eset, amikor egyszerűen ellopnak akár templombéli műtárgyakat is. (Lásd Észak-Magyar- ország augusztus 26. számát: Ellopták még Szűz Máriát is). Nem véletlenül nevezik ezeket az enyhén szólva is rablókat sakáloknak. (Magam Miskolcon és környékén, például Sajóhídvégen, Körömben és Gi- rincsen találkoztam ezzel a megnevezéssel.) Jutott eszembe: hát akkor miként sakálkodhatnak a távolabb eső abaúji, csereháti falvakban, ha ezt merik tenni városban, ivárosközeiben is. Merthogy az ügy itt is megjárta a maga útját. A lopást bejelentés követte, azt meg vizsgálat az előírások szerint és végül minden lezáratott, mert hogy a tettes ismeretlen! s Uj dimenziói jelentkeznek hát a rablásnak. Embertelen és undorító. Mondják némelyek, hogy ennek bizonyosan szociális indítékai vannak, a szegénység a fő okozója. Kétlem, az a találó megnevezésük, amit a hídvégiek mondtak rájuk: dudáló sakálok.
