Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-03 / 205. szám

1996. Szeptember 3., Kedd 8 B _ Borsodi Portré A tanár úr Edelény (ÉM - KS) - Szeptember 2- án 8.00 órakor Demeter Endre har­minckilencedik tanévét kezdi az ede- lényi Izsó Miklós Gimnáziumban. A ta­nár pedagógus családba született, pe­dagógust vett feleségül és gyermekei­ből is pedagógust nevelt. Mert hatvan évesen, nyugdíjba vonulása előtt is meggyőződéssel vallja, hogy nincs szebb dolog a gyermekek nevelésénél.- Nekem az a hitem, hogy az itte­ni gyerekek is tehetségesek. Azért kell velük foglalkoznunk, hogy általunk to­vább juthassanak, főiskolát, egyetemet végezhessenek. Sok nagy embert ne­veltünk mi már ki és a legjobb érzés, hogy a megyében mindenütt találko­zunk volt tanítványainkkal. Ezért volt érdemes itt, ezt a negyven évet végig­csinálni - mondja csendes mosollyal. Demeter Endre Szín községben szü­letett pedagógus családban, ezután Perkupán járt általános iskolába, majd a miskolci és sárospataki tanítóképző következett. Érettségi után az egri ta­nárképző főiskola biológia-földrajz sza­kán tanult, ezt befejezve a szegedi Jó­zsef Attila Tudományegyetemen szer­zett biológia-földrajz szakos középisko­lai tanári oklevelet kitűnő ered­ménnyel. Hídvégardón kezdett taní­tani, majd az edelényi járás általános tanulmányi felügyelője lett, s a volt já­rás hetvenegy általános iskolájának pedagógiai munkáját irányította. Ezért ismeri ő jól az itteni gyerekeket, és ezért hisz az értük való munka értel­mében. Volt az ormosbányai, majd az edelényi Izsó Miklós Gimnázium igaz­gatója is. Többször kapott szakmai ki­tüntetést. Miniszteri elismerései „Az oktatásügy kiváló dolgozója” és a „Kiváló munkáért” kitüntetés. Elhivatottságát a pálya iránt Sáros­patakon tanulta. Szabad idejében sző- lészkedik, s mindemellett még futotta energiájából arra is, hogy negyven éves érettségi találkozójára egy 120 oldalas emlékkönyv szerkesztésében is részt vegyen. Felesége szintén a sárospata­ki Comenius Tanítóképző Főiskolán végzett. Két gyermekük van. A lánya magyar-történelem szakos tanár Bu­dapesten, a fia pedig matematika-fizi­ka szakos tanár Polgáron, a József At­tila Gimnáziumban. Itt-Hon Tanítok egy iskolában Rajzolta: Kovács Eszter, 8 éves, Onga Iye el e -' on .c.v; ­Hétvégi Ügyeletek Térségünkben ORVOSOK Edelény: (szombat reggel héttől hétfőn reggel hét óráig) 24 órás ügyelet a Deák F. u. 6. sz. alatt. Te­lefon: 48/341-309. Kazincbarcika: felnőttügye­let a Városi Kórházban, a Május l'u. 56. (péntek 17-től hétfőn reggel hét óráig), gyer­mekügyelet a Május 1. u. 13. szám alatt (szombat-vasár­nap 8 és 12 óra között), tele­fon: 48/311-411/322-es mel­lék. Fogászati ügyelet: a Vá­rosi Kórház épületében a Má­jus 1. u. 56. sz. alatt (szom­baton 8 és két óra között). Te­lefon: 48/311-411. Mezőcsáton: a Hősök tere 33. sz. alatt tartanak ügye­letet szombaton reggel hét órától hétfőn reggel hét órá­ig. Telefon: 49/352-444. Mezőkövesden: a Mátyás király út 75. sz. alatti Kórház-Rendelőintézetben tartanak gyermek- és fel­nőttorvosi ügyeletet szomba­ton és vasárnap. Hívhatók a 49/414-411-es telefonon. Fo­gászati ügyelet csak szomba­ton van nyolctól két óráig a József Attila út 3. sz. alatti rendelőben. Telefon: 49/ 412-734. Ózdon pénteken este fél hét­től hétfőn reggel fél hétig van orvosi ügyelet a Nemzetőr u. 1/C. épületben. A felnőttorvo­si ügyeletet a 48/471-411, a gyermekorvosit a 48/472-300- as telefonszámon hívhatják. Putnok: felnőtt- és gyer­mekorvosi ügyelet a Kossuth u. 27. sz. alatt pénteken hét órától hétfőn reggel hét órá­ig van. A 48/430-205-ös tele­fonszámon hívhatók. Sajószentpéter: felnőtt- és gyermekorvosi ügyelet a Kos­suth u. 200. sz. alatt, a 48/345-108-as telefonon. Tiszaújváros: gyermek- és felnőttorvosi ügyelet a Beth­len Gábor u. 23. sz. alatt pén­teken este öt órától hétfőn reggel nyolcig. Telefon: 49/341-900. GYÓGYSZERTÁRAK Edelény: István király útja 64-66. Telefon: 48/341-285. Kazincbarcika: ügyeletes az Egressy B. u. 3. sz alatti gyógyszertár, a 48/311-614-es telefonszámon hívhatók. Mezőcsát: a Hősök tere 32. sz. alatt. Telefonszámuk: 49/352-324. Mezőkövesd: a Szent Lász­ló tér 2. sz. alatti gyógyszer- tár tart ügyeletet. Telefonszá­muk: 49/311-254.- Ozd: a Vasvár u. 54—60. sz. alatti gyógyszertár az ügye­letes, hívható a 48/472-580- as számon. Putnok: Andrássy u. 4. Te­lefon: 48/430-281. Sajószentpéter: Kossuth u. 218. Telefon: 48/345-101. Tiszaújváros: az orvosi rendelővel egy épületben, a Bethlen G. u. 23 sz. alatt. Te­lefonszámuk: 49/341-900. ÜGYELETES ÁLLATORVOSOK Kazincbarcikai kerület: Kovács Tibor, Szendrő, Kos­suth út 34. 48/460-106 Senánszky Andor, Boldva, István király út 42. 60/481- 774 Ádám Antal, Ózd, Bolyki fő út 83. 30/581-368 Ivancsó Tibor, Putnok, Erdé­lyi út 38. 48/430-868 Miskolci kerület: Szemán János, Miskolc, Tam­pere lépcső 11. 60/305-311 Istók László, Ernőd, Kazinczy út 4. 46/476-212 Fehér József, Girincs, Rózsa F. út 16. 49/355-430 Sándor Ernő, Megyaszó, Mo­noki út 6. 47/350-077 Mezőkövesdi kerület: Dobos Gyula, Mezőkövesd, Magdolna út 1. 49/312-284 Pap József, Mezőkövesd, Pap Z. út 22. 60/480-932 Cservenyák József, Mezőcsát, Dózsa út 2. 49/352-541 Pénz nélkül is lehet hajtani Ötven év után ismét van sportpálya és focicsapat Körömben Köröm (ÉM - FL) - Az emlékezet szerint utoljára 50 évvel ezelőtt volt a községben focipálya és labdarúgócsapat. A központo­sítás nemcsak a település önállóságától fosztotta meg a lakosságot, hanem a saját csapatától is. Augusztus 25-én új sportpá­lyát avattak Körömben. Mintegy a vissza­nyert önállóság jelképeként. Régi álma volt az embereknek, hogy legyen is­mét egy sportpályánk - tájékoztatta lapunkat Tóth Tibor polgármester. - Ezért pályáztunk és az OTSH-tól elnyert 100 ezer forinttal elindítot­tuk a beruházást. Mondanom sem kell, hogy ez az összeg édeskevés volt. Önbecsülésünk viszont arra sarkallt bennünket, hogyha már építünk, akkor nemzetközileg is elfogadhatót csináljunk. A sportpálya félmillió forint értékű. Ebből száz­ezer forint az OTSH-tól kapott pénz, a többit a helynek adták. A szponzorok 178 ezer forintot, a lakosság a kétkezi munkáját. A 110x70 méteres pályát a miskolci mezőgazdasági szakmunkás- képző intézet tanulói gyepesítették, de minden­ki a segítségünkre volt a legutolsó percig. A te­reprendezéstől, a takarítástól, a gumifestéstől kezdve ami itt van, az mind az összefogás ered­ménye - hallottuk a polgármestertől. És természetesen a képviselők hozzáállásá­nak is köszönhető a pálya - derül ki a szavai­ból. Hiszen együtt küszködnek a mai nagyon ne­héz gazdasági helyzetben. A település is forrás- hiányos, de azt mondták a helyiek: ez nem ok arra, hogy megálljának és pihenjenek. Be kell bizonyítani az országos vezetőknek, hogy lehet pénz nélkül is szívvel lélekkel hajtani.- Én máig aktív labdarúgó vagyok és híve az egészséges életmódra nevelésnek - folytatta a polgármester. - Hála Istennek a községbeli fia­A kezdőrúgást a 73 éves Varga Gyula végezte el Az avatóünnepségre természe­tesen összegyűlt a község ap- raja-nagyja. Legalább négyszá­zan vették körbe a pályát és szurkoltak a Köröm-Mezőzom- bor közötti pályaavató mérkő­zésen. A kezdőrúgá.st az 50 év­vel ezelőtti labdarúgócsapat egyik legendás játékosa, a most 73. évében járó Varga Gyula végezte el. Aztán követ­kezett az első „vérre menő” mérkőzés, ami l:l-es döntet- Fotók: C.K. lennel ért véget. Tóth Tibor polgármester átvágta a szalagot talok is hasonlóan gondolkodnak és ennek kö­szönhetően már negyven igazolt játékosunk van. Bevallom, kezdetben kicsit féltem, sikerül-e ez az egész? Most viszont az emberek már látják az eredményű és bízom benne, nagy közönségünk lesz. Egyelőre csak labdarúgók vannak, de sze­retnénk a sportegyesületben sakk- és kézilabda szakosztályt is indítani. Valamikor, azt hiszem 50 évvel ezelőtt volt itt futballcsapat. Most el­jutottunk odáig, hogy ismét van pálya és ismét van csapat! Tudni kell, hogy Köröm község na­gyon keveset volt önálló. Hát most hat éve meg­próbáltuk. Az önállósodásunknak egyik jelképe, bizonyítéka ez a sportpálya, ami végre megépült. Továbbfejlesztjük. Ősszel fásításhoz kezdünk, ezt a szép környezetet, ezt a ha­talmas területet még szebbé tesszük. Szabadtéri játékokat gondoltunk ide az ovisoknak, az iskolásoknak, aztán kézi- és ko­sárlabda meg futópályát - fejez­te be a polgármester. _A Tartalomból Sajóhídvégen mindig történik valami 1991-től rendezik meg Sajóhídvégen évről évre a falunapot a községszépí­tő egyesület szervezésében. Mindig ke­resnek hozzá valamilyen apropót: a te­lepülés történetéhez kapcsolódó évfor­dulót, valamilyen létesítménynek az avatását, kiállítást... Ilyenkor hazajön­nek az elszármazottak is. Az idén a millecentenáriumra, a település fenn­állásának 755. évfordulójára és a vil­lany 40 évvel ezelőtti bevezetésére em­lékeztek. (3. oldal) MiHecentenáriumi ünnepség Csépányon A település hagyományőrzői az Együtt a Várossal'kulturális egyesületbe tö­mörülve évek óta szorgalommal kutat­ják, gyűjtik a település múltban gyö­kerező emlékeit. A millecentenáriumi évforduló jó alkalom arra, hogy eze­ket szélesebb körben megismertetve a honszeretet elmélyítését szolgálják. Ezért kezdeményezte az egyesület, hogy a honfoglalás 1100. évében - a városi program részeként - állítsanak emléket a település névadójának. (4. oldal) Állatfigurás libikókák Augusztus 20-án zárta kapuit a Közép­európai Művésztelep Tállyán és egy­ben megnyitotta azt a kiállítást, amely három hét munkájából állt össze. A művésztelep koncepciójából fa­kad, hogy hazai profi alkotókon kívül helyet ad határon túli magyar és Ma­gyarországon élő nemzetiségi művé­szeknek is. Ebben az évben nyolc or­szág mintegy hetven profi művésze mellett a tábor vendége volt Viszolay Béláné Ernődről és Agócs Attila Fel- sőzsolcáról. Mindketten fafaragók. (6. oldal)

Next

/
Thumbnails
Contents