Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-19 / 219. szám

AWb. SZEPTEMBER 19»« CSÜTÖRTÖK SPORT LS ZAK-M AGYARORSZÁG 17 Együttműködési megállapodás Tiszaújváros (ÉM) - Kedden alá­írták a Tiszaújvárosi Sport Club és a Miskolci EAFC kosárlabda szak­osztály közötti együttműködési megállapodást, amely szerint ven­dégjátékosokkal erősödik az NB II- ée most felkerült TSC férfi csapata. A szerződés tartalmazza továbbá azt is, hogy a későbbiekben a tisza­újvárosi utánpótlás arra érdemes játékosainak a MEAFC biztosítja a magasabb osztályban való edzési és versenyzési lehetőséget, vala­mint a továbbtanulás előtt állókat is segítik. A MEAFC részéről Csótai József el- üök, Zsiga Gábor társelnök és Sza- mszló Sándor szakosztályvezető, a TSC részéről pedig Kulcsár Albert elnök és Bráz György szakosztály- elnök írta alá a megállapodást. A ceremónián Koscsó Lajos alpolgár­mester, országgyűlési képviselő is megjelent. Ezt követően nagy ér­deklődés mellett a miskolci NB I/B-s csapat 15 perces bemutatót tartott, amely 29-29 arányú döntet­lennel zárult. Majd a MEAFC juni­orok és a TSC legénysége előkészü­leti mérkőzést játszott, az ered­mény: MEAFC - TSC 81-55 (44-24). A két csapat pontdobói: MEAFC: Bükki (8), Dohány (8), Jávorszki 118), Sneider (7), Szabó (17), Tóth 18), Vitális (11), Vadkerti (4). Edző: Miien Vukisevic. TSC: Benőcs (4), Brunyászky (11), Büdi (4), Domán, Fazekas (7), Kalmár, Lukács (15), Makó, Nagy (2), ifj. Pogonyi (8), Soltész (4). Edző: Szendrey Tibor. Bérletek a DKSK-BC mérkőzéseire Miskolc (ÉM) - A DKSK-Borsod- Chem női kosárlabdacsapata meg­kezdte a bajnoki és nemzetközi ku­pamérkőzésekre szóló bérletek áru­sítását. Az 1996. december 31-ig ér­vényes bérletek ára 2500 forint, helyet a szombati Bajai TK-Elma elleni mérkőzés előtt a városi sport­csarnok jegypénztárában megvásá­rolhatnak a szurkolók (a bérlet megvásárlása esetén 12 hazai mér­kőzést láthatnak a bérlettulajdono­sok, amelyek közül 3 Ronchetti Ku­pa találkozó). Újdonságnak számít, hogy bővült az eddigi jegyválaszték, hiszen - a üyugdíjas-diak és a felnőtt belépők mellett - szombattól páholyjegyek Js válthatók, amelynek darabon­kénti ára 300 forint. Az újfajta bilé- ták számozottak és az oldalpáholy- ba érvényesek. Áz amatőr rádiózás világnapja Miskolc (ÉM) - 1996. szeptember "E az amatőr rádiózás világnapja, .zen jeles esemény alkalmából a ^ágnapon rádióamatőr-bemutatót irtanak Miskolcon az Ifjúsági és kzabadidőházban délután két órától. Az ÓKC megtörte a „Hangtalan” Pécset Tengely József Ózd (ÉM) - Tegnap délután ha­zai pályán játszotta harmadik bajnoki mérkőzését a férfi kézi­labda NB I-ben az Ózdi KC együttese. A Závodszky legény­ség legyőzte a Pécsi MKC gár­dáját, megszerezve ezzel máso­dik győzelmét. Ózdi KC - Pécsi MKC 30-27 (12-13) Ózd, 1800 néző. Vezette: Soltész, Soós. Ózdi KC: Rapovec - JAKAB (7), FUJÁK (10), Vitális, Fejes (7), Ör- dögh (4), Csörgő (2). Csere: GRAND- JEAN (k), Kerekes, Krasznij, Mol­nár. Edző: Závodszky István. Pécsi MKC: SZENTE - Várhelyi (1), Islerics, Füzesi (4), Kovács J. (1), HANG (5), NÉMETH (9). Cse­re: Jandó (k), Becskei, FRELY J. (5), Franyó (2), Frely T. Edző: Tóth András. Füzesi góljával kezdődött a mérkő­zés. Erre Fuják hatalmas átlövés- góllal válaszolt. A hazaiak idege­sen, a pécsiek higgadtan kézilab­dáztak, és elsősorban Hang révén sorra szerezték góljaikat. A félidő közepén egyenlített az ÓKC, majd Fejes találata után már 6-5-re át­vették a vezetést. Ekkor bejött Krasznij is, de a „belemelegedő” Németh jóvoltából a Pécs vissza­vette a vezetést, sőt Hang betörésé­ből már három góllal is elhúztak, Zöld-fehér előadás főpróba nélkül szését, a szerződtetésből mégsem lett semmi, mert a röplabdás hölgy Miskolc helyett végül Franciaor­szágot választotta. A nagy sajnálkozásra nem volt sok idő, mert a tegnapi edzés végé­re befutott egy zilahi röplabdás, aki ma próbajátékon vesz részt a csa­patnál. Menedzsere kérésére a ro­mán lányról egyelőre csak annyit írhatunk meg, hogy a játékos 23 éves, 184 centi magas. Kőhalmi Ri- chárd annyit még elárult, ha min­denki úgy akarja, hogy a játékos a Vasútban szerepeljen, akkor való­színűleg első ütőben veszi majd számításba. Az ígéretek szerint a napokban várható egy marosvásárhelyi röp­labdás felbukkanása, akit feladó­ként hasznosíthatna a csapat. Addig azonban még túl kell esni az idei tűzkeresztségen is a kupá­ban a BHG SE ellen. Hogy milyen összeállításban, azt jelenleg még nem lehet tudni. Az biztos, hogy Boldizsár Klára hiányozni fog a társaságból, hiszen nyári műtété után ismét kórházba vonult, ahol tegnapelőtt kivették a lábából a csavarokat. Tegnap még vállsérü­léssel bajlódott Sike Gabi is, aki azonban reménykedik abban, hogy szombatra megszűnnek a fájdalmai és ott lehet a pályán. Miskolc (EM - BG) - Szolid a jö­vés-menés a Miskolci VSC női röplabdacsapatának háza tá­ján. A távozik rovatba egyedül az eddigi feladó, Kovács Éva nevét lehetett bevésni, aki Jászberényben folytat­ja pályafutását, az érkezik rubrikát egyelőre egy ifista és egy visszatérő neve gazdagítja: Szurkos Bernadet­té és Juhász Judité. Szeptember 21-én pedig már kupamérkőzés Budapesten, a BHG SE ellen. Az előjelek nem túl biztatóak, hiszen a lányok hiába tréningeznek szorgo­san már augusztus eleje óta, idáig még egyetlen edzőmérkőzést sem játszottak. Kőhalmi Richárd vezetőedző szerint egy feladóra és egy első ütő­re lenne szüksége a csapatnak. Je­lentkező volt is, van is és talán lesz is. Két ukrán játékos is bejelentke­zett a Vasútnál, egyikük igencsak elnyerte a szakosztályvezetés tet­Megfogyva bár, de...: a háló bal oldalán Dobos Erika próbálja szemmel követni a labdát a levegőben „balettozó" Puskás Ivett bombája után A pécsi Jandó (háttal) sem tudta megállítani az Ózdot Fotó: Vajda jános 9-12. A félidő hajrájában a vendé­gek átlövője azonban „összeszedte” harmadik kétperces büntetését, így kizárták a játékból. A végén két Fuják góllal zárult a játék. Fordulás után Ördögh azonnal egyenlített, és a Rapovecet váltó Grandjeannak köszönhetően „gól­szünetet” tartottak a vendégek. Eközben az ózdiak nem tétlenked­tek, és Fuják vezérletével 17-13-ra „megléptek”. A 3-4 gólos vezetést biztosan tartották a hazaiak. Grandjean parádés védéseinek, a feljavult Jakab és a minden hely­zetből gólt lőni képes Fuják gólere­jének köszönhetően a végére nem sok izgalom maradt. Az utolsó pil­lanatokban a mezőny két legjobb embere, Fuják és Németh találatai­val alakult ki a végeredmény. ZÁVODSZKY István: - Gondol­tam, hogy nehéz mérkőzés lesz. A Pécs meglepően jól felkészült belő­lünk, az elején kapusuk óriásit vé­dett, ezért nagyon nehéz volt „megtörni” őket. A második félidő elején kihasználtuk az előnyünket, és visszatértünk megszokott játé­kunkhoz, amin sokat segített re­mek kapusteljesítményünk is. TÓTH András: - Sajnálom na­gyon, mert egy nagy lehetőséget szalasztottunk el, Hang kiválása ennyit jelentett. Repka Attila „gyerekes gondolatai” A Diósgyőri Birkózó Clubnál munkába állt az új vezető edző Fotók: Bujdos Tibor Miskolc (ÉM - BCS) - A Diós­győri Birkózó Clubnál szep­tember elsejei dátummal munkába állt az új vezető edző, a megye egyetlen olim­piai bajnoka, Repka Attila. A versenyzőből trénerré avan­zsált legendás birkózót mun­kahelyén, a DBC-csarnokban kerestük fel - természetesen munka közben. A csarnokban fél három után pár perccel még csak a szakmai stáb van jelen két edző-sportoló, Barna es Pető személyében. Rajtuk kívül az eddigi és az új tréner — Görcsös József és Repka Attila - motosz- kálásától „visszhangzik” terem. A csendet a Repka család legifjabb tagja, Réka hangja töri meg, aki megfázása miatt óvoda helyett edzésre jött az édesapjával. Nem lehet szó nélkül elmenni a szem­mel látható változások mellett sem, hiszen az edzői „barakk” és a régi öltöző közötti részen egy újabb felépítmény körvonalazódik ki- A csodálkozásra Repka »mester” kérdés nélkül válaszol: • Két új öltöző lesz itt - ha majd valamikor elkészül... Az egyik ~~x Repka és a gyerekek szponzorunk segítségével kezdőd­tek el a munkálatok, amelyek most kb. 50 százalékos készült­ségben vannak. Remélem, hogy hamarosan kész lesz ez a létesít­mény. Annál is inkább, mert sok új gyerek érkezésére számítunk mostanában. □ Gondolom nem amolyan „üzemi látogató”gyerekekre számítanak... • Nem. Es nem is „turistacsopor­tokat” várunk. Diósgyőr birkózó- sportja utánpótlás nevelésének alapjait készülünk lerakni. Az el­múlt két hétben iskoláról iskolára jártunk és járunk most is, s az ilyen toborzó körutakon próbá­lunk gyerekeket verbuválni. □ Mekkora sikerrel? • Ezek a toborzások legalább annyire nehezek, mint szőnyegen birkózni egy-egy versenyen. □ Ezek szerint nem válogatnak, várnak minden gyereket. • Természetesen jöhet bárki, örömmel fogadjuk, legyen akár 6 vagy 10 éves. Az sem baj, ha nem tud egyből helyből szaltót csinál­ni, hiszen van itt olyan srác is, aki amikor először volt itt, még buk­fencezni sem tudott. Nem úgy képzeljük el a birkózást a gyere­keknél, hogy amíg itt vannak, vé­gig edzenek - játék közben szeret­nénk megszerettetni velük ezt a sportágat. Remélem ez sikerülni fog, aminek az első jele az, hogy már van egy „profink” is, aki ugyan még csak hat éves de kije­lentette, hogy ő nem akar iskolá­ba járni, ő csak birkózni akar... Egy szülő érkezik, aki 6 éves fiát először hozta le a csarnokba, míg a papa a körülményekről tu­dakozódik, a kissrác szemrevéte­lezi az edzésre a focival melegítő leendő társait. A néhány perces diskurzus után újabb szülők ér­keznek, akik szintén csemetéjü­ket hozták le „erősödni”. Az érke­zés forgatókönyve megegyezik az előzővel, hiszen míg a szülők in­formálódnak, addig a gyerek kör­benéz, majd elmegy átöltözni - élete első edzésére. Ismét egy kisfiú érkezik, aki Perecesről egyedül(l) jött birkózni a DBC-be. 20 percen belül ó már a harmadik toborzott gyerek, aki­nek a mai edzés lesz az első. Összenézünk Repka Attilával és ugyanazt olvassuk ki egymás te­kintetéből. „Beindult?” Igen, re­mélhetőleg beindult... Labdarúgó NB I Budapest (MTI) - A labdarúgó NB I. hetedik fordulójában folytatódott az MTK menetelése. Az üldözők közül az Újpest, a Vasas és a Fe­rencváros is vendégként győzött. Eredmények: Innstadt Stadler FC - PMFC-Titán 1-0 (04)). Akasztó, 400 néző. G.: Mohiár. Békéscsabai EFC - Videoton FC Fehér­vár 0-0. Békéscsaba, 4000 néző. MTK FC - Győri ETO FC 4-0 (2-0). Hungá­ria körút, 2500 néző. G.: Illés, Farkasházy, Preisinger, Talapa. Csepel SC - UTE 1-4 (0-2). Csepel, 4000 né­ző. G.: Baranyi, ill. Kovács Z. (2)., Sanyo, Bérczy. Vác FC-Samsung - DVSC-Epona 0-2 (0-0). Vác, 2500 néző.. G.: Sándor T. (2). Kispest-Honvéd TIG FC - III. kér. TVE 2-0 (0-0). Bozsik-stadion, 3000 néző. G.: Plókai A. (11-esből), Bárányos. Siófoki Bányász SE - ZTE 0-2 (0-1). Siófok, 2000 néző. G.: Németh, Szabó II Zs. Haladás VFC - Vasas CV 0-1 (0-1). Szom­bathely, 7000 néző. G.: Szilveszter. BVSC - Ferencváros 1-2 (0-0). Népsta­dion, 5000 néző. G.: Kaszás, ill. Arany, Jagodics. AZ NB 1. ÁlLÁS— 1. MTK FC 7 7 _ _ 20­■ 4 21 2. Újpesti TE 7 6 i 2- ' I 21­■ 6 18 3. Vasas CV 7 5 1 1 10­3 16 4. Ferencváros ' 7 5 1 1 15 10 16 5. DVSC-Epona 7 4 1 2 16­9 13 6. Videoton FC 7 3 ' 3 1 11­■ 6 12' 7. Haladás VFC 7 3 2 2 8­6 11 8. ZTE 7 3 1 3 10­•14 10 9. Győri ETO 7 3 1 3 6­11 10 10. BVSC 7 2 2 3 8­• 8 8 11. Kispest HFC 7 2 2 3 10­13 8 12. III. kér. 7 2 2 3 7­10 8 13. Békéscsaba 7 2 1 4 9­10 7 14. Csepel SC 7 1 ; 5­2 6­10 ’5 15. Stadler FC 7 1 1 5 3­12 4 16. Pécsi MFC 7 1 1 5 5­15 4 17. Vác FC 7 1­6 9­16 3 18. Siótok 7 1­6 3­14; 3 DKSK-BC toborzó Miskolc (ÉM) - A DKSK-BorsodChem női ko­sárlabda-egyesület azoknak a 4-5. osztályos lányoknak a jelentkezését várja, akik kedvet éreznek a kosárlabdához és szeretnének szer­vezett keretek között - egyesületi szinten - kosárlabdázni. A Diósgyőr utánpótlás csapa­taiba jelentkezni lehet a Zrínyi Ilona Gimnázi­um tornacsarnokában (Miskolc, Nagyváthy utca) keddtől - péntekig 15.30-tól 16.35-ig No- vák Judit és Lőrincz István edzőknél. Sífelvonó-kezelői tanfolyam Bánkút (ÉM) - A Bánkúti Síklub sífelvonó­kezelői tanfolyamot indít 1996. október 13-án. A kétnapos oktatás után a végzetteknek téli munkalehetőséget biztosítanak. Jelentkezni és érdeklődni a 46/390-135-ös telefonszámon, Tavasi Viktornál lehet.' Svábok a csúcson Miskolc (ÉM) - Folytatta szenzációs rajtját a VfB Stuttgart labdarúgócsapata, amely ked­den lejátszotta a Karlsuhe elleni találkozóját, ez ugyanis elmaradt a második fordulóból. A svábok idegenben is győzni tudtak, így két ponttal a tabella élére ugrottak. A Stuttgart fennállása óta nem fordult még elő, hogy' az első hat játéknap után ilyen bravúrosan szerepeljen, hiszen ötször nyertek és mindössze egy döntetlent könyvelhetnek el a veszteségi rovatban, de ezt is a címvédő Dortmund otthonában. Berthold már a 11. percben megszerezte a vezetést az idén bajno­kaspiránssá avanzsált stuttgartiaknak. Ez volt egyébként a 20. Bundesliga-gólja. A mér­kőzés kemény küzdelmet hozott, hiszen Jan­sen játékvezető 6 sárga lapot osztott ki (Witt- wer, Fink, Wück, Hengen, illetve Legat és Soldo). Ráadásul egy csúnya faultjáért Rittert a hazaiak nagy bánatára ki is állította a 79. percben. A KSC mindent megpróbált az utol­só negyedórában az egyenlítés érdekében, de a szerencsével is hadilábon állt, így aztán szá­mukra Elber 86. percben elért találata a ke­gyelemdöfést jelentette. A vendégek közül Verlat, Plegat játszott kiemelkedően, a pálya- választók közül pedig Hassler és Reich nyúj­tott, az átlagosnál jobb teljesítményt. Ez a 2-Ö- ás stuttgarti győzelem változást hozott a ta­bella élén. A svábok maguk mögé utasították a mezőnyt és 2 pontos előnyüket a hétvégén még csak növelhetik, hiszen megszokott kör­nyezetükben fogadják a sereghajtó Düsser- dorfot, ugyanakkor a dortmundiak Mön- chengladbachba utaznak, a müncheniek pe­dig a Karlsruhét látják vendégül. A hatodik forduló után a tabella állása: 1. Stuttgart 17-2 16 pont, 2. Bayern München 13-5 14,3. Dortmund 14-7 13.

Next

/
Thumbnails
Contents