Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-16 / 216. szám
4 ÉSZAK-Magyarország Levelezés, Szólástér 1996, Szeptember 16., Hétfő Szerkeszti: Bodnár Ildikó Zenés nyeremények Nagyon szeretem a zenét, legyen az komoly- vagy könnyűzene. 40 évvel ezelőtt - 1956-57-ben amikor Miskolcon volt operatársulat, én is mint tizenéves, hat társammal szerepeltem három operában (Tosca, Bajazzók, Parasztbecsület) ministráns gyerek, utcai vásott kölykökként. Egyik társam, M. Szilágyi Lajos jelenleg is a Nemzeti Színház tagja. Nagyon mély nyomot hagyott bennem a szereplés. Mindig szeretettel emlékezem vissza a színházban eltöltött szép estékre és a színpad varázsára. Kisebbik fiam szereti a játékot, így egy rádiós vetélkedőben nyert 2 jegyet a Miskolci Nemzeti Színház szeptember 8-i millecentenáriumi „Hazám, hazám” előadására. Mindig szeret örömet szerezni, így meglepett a két jeggyel. Az előadásra nővéremmel mentem el. Az időjárás nem fogadta kegyeibe a résztvevőket, így a Nemzeti Színházban tartották meg a bemutatót. Olyan élményben volt részünk, hogy míg élek nem felejtem el. A szereplők mindannyian a tudásuk legjavát nyújtották. Nem tudok, de nem is akarok senkit sem külön kiemelni. A zenekar, az énekkar, az énekesek, a táncosok és nem utolsó sorban a meghívott művészek olyan hangulatot teremtettek, hogy a hálás közönség szűnni nem akaró tapssal jutalmazta a produkciót. Köszönet a felemelő élményért. Mágori Józsefné, Miskolc Esély az elesetteknek Örömmel olvastam az ÉM augusztus 28-i számában az Egyenlőtlen pályák és esélyek című írást, amely elesett emberekről szólt. (Megjegyzem, több hasonló tartalmú cikket szívesen fogadnánk). Bizony jó lenne, ha mind többen odafigyelnének az önhibájukon kívül (!) elesettekre, akik bár keményen dolgoztak és dolgoznak, még sincs annyi nyugdíjuk vagy fizetésük, hogy abból normálisan étkezzenek és gyógyszerezzék magukat. Pedig ők igazán az utóbbira szorulnak, ám ennek ellenére gyakorta előfordul, hogy nem tudják kiváltani a fontos medicinát és szégyenkezve(pedig egyébként nincs, nem lenne miért szégyenkezniük) kisomfordálnak a patikából. A mi egyesületünk azért alakult, hogy az elesetteken, rászorulókon segítsen, hogy ne érezzék magukat kitaszítottnak, feleslegesnek. Hiszen munkájukkal ők is letettek valamit az asztalra, nem szabad hát méltatlanul bánni velük, csak azért, mert valami okból megnehezült az életük. Mi ezt a munkát ingyen csináljuk és elkötelezetten. Nincs irodánk - pedig mi is szívesen vennénk ha lenne, miként más egyesületeknek egy magánlakásban tevékenykedünk, s itt tároljuk a támogatásra szánt dolgokat: gyógyszereket, ruhákat, stb. Segítségünkkel az alacsony jövedelemmel rendelkező rákos, szíves és egyéb szervi megbetegedésben szenvedő emberek megszerezhetik gyógyszereiket. Mitőlünk nem csak a rokkantak várhatnak támogatást, hanem azok is, akik problémájukkal magukra maradtak. Egyesületünk léte a megértésen, a gondoskodáson alapul; mi egymást kezét fogva működünk. Segítünk, bár mi is szegények vagyunk, gazdagságunk szeretünk erejében rejlik. Nagyon jó a kapcsolatunk a helyi nyugdíjbiztosítási kirendeltséggel, így különféle jogosultságokról értesülhetünk tőlük, amit mi is továbbadunk. Belszervi Rokkantak és Betegek Sárospatak és Vidéke Egyesülete nevében; Takács Éva elnök „Foghíjas” pihenők Örömmel nyugtázzák sokan, hogy mind Miskolc belvárosában, mind a távolabb eső részeken vannak fedett buszmegállók és azokban ülőalkalmatosságok. Szépek, esztétikusak, már ahol megmaradtak olyannak, mint kihelyezésük időszakában. Sajnos egynémelyikükre már alig lehet ráismerni, annyira eltorzultak a vandálok keze által. Leginkább a rácsos ülőkéjük hiányzik, meglehet, valakinek pinceablakra kellett védőrácsnak... S mert azok nélkül kényelmetlen lenne a „kereveten” megpihenni, így marad az ácsorgás, míg, a busz be nem fut a megállóba. Úgy látszik, nem lehet olyan köztéri pihenőket készíteni, amelyek ellenállnának a kemény fickóknak. Bár ha jól meggondolom, masszívabb, betonba öntött változataik jobban megmaradnak és megmaradtak városszerte. Igaz, azok kevésbé szépek, de legalább használhatóak. Sajnos, ha a praktikusságot, de legfőképpen a maradandóságot tartjuk szem előtt, engedni kell az esztétikusságból. Addig mindenképpen, amíg a közös értékeknek nem lesz meg a becsülete. Nyíri Kálmán Miskolc Szerkesztői üzenetek K. S., Miskolc: Előfordul a gyakorlatban, hogy a vásárlónak egy bizonyos terméket annak hosszú javítási ideje vagy alkatrészhiány miatti javíthatatlansága miatt kicserélnek, s a kicserélt termék ugyanúgy elromlik. Ilyenkor vannak, akik kijelentik, hogy: a termék iránt megrendült a bizalmuk, és újabb csere helyett a vételár visszafizetését kérik. Ilyen esetekben a bíróság általában elismeri a vásárló elállási igényét. „Bizonytalanság” jeligére: A köztisztviselői jogviszony „felmondására” a köztisztviselői törvény szigorú előírásokat tartalmaz; lényegében olyan megkötöttséget, hogy mindaddig nem lehet felmentéssel megszüntetni a köztisztviselő jogviszonyát, amíg az adott hivatali szervezetben vagy az annak irányítása alatt álló közigazgatási szervnél az érintett dolgozó képzettségének és besorolásának megfelelő olyan másik munkakör van, ahová áthelyezhető, feltéve, hogy az áthelyezéshez hozzájárul. __Szólástér _ í rja: az Olvasó Megkésett^?) gondolatok Atlanta után Nehogy ünneprontás vádja érhessen, rögtön kijelentem, hogy már a háború előtt is megkönnyeztünk minden magyar sportgyőzelmet, bárhol is hangzott fel a nálunk, kisebbségben élőknél tiltott nemzeti imádságunk a rádióból. Ha például a prágai Sparta, vagy Slavia pályán a Fradi, Újpest vagy Hungária csapata futott ki, a harsogó huj-huj-hajrázá- sunk számukra szinte otthoni légkört biztosított. Most idehaza vagy „odahaza” szintén természetes volt, hogy a magyar sportrajongók magyar sportsikerekért szurkoltak Atlanta olimpiájának idején. A magyar kormányfő az olimpikonok fogadásán bejelentette, hogy „ezután még több támogatást fog a kormány biztosítani a sport számára”. Ha ezt szóról szóra kell értenünk, akkor helyén van a dolog. Még sok-sok sportpályára, sportcsarnokra, uszodára, sporteszközre lemre szükségünk. Ha azonban az állna az ígéret mögött, hogy tovább fogjuk fokozni az úgynevezett szocialista világból átmentett „sporttenyészetet”, akkor el kell gondolkodnunk. Nem hiszem el, hogy az ókori olimpiákon csak sportolásból élő, naponta kétszer sportkörökben, edzőtáborokban, sok lebzselő sportszakember közreműködésével felkészült sportolók szerepeltek volna. Azt viszont tudom, hogy az olimpiai győztesek az ország megbecsült tagjai és életük végéig az ország eltartottjai voltak például Görögországban. Ma mit látunk hazánkban? A sport egy foglalkozás, mely állami támogatásban részesül, hogy a nagyvilág sporteredményeinkre felfigyelve szerezzen rólunk tudomást. Közben nem vesszük észre, hogy az erőltetett sporthisztéria mennyire káros az emberi szervezetre. Túlhajszolt sportolók közül sokan már fiatal korukban kiégnek, később megrokkannak (láthattuk az olimpiai lángot fellobbantó egykori bálványt, Alit), mert úgy hajszolják bele őket a sportba, mint a vándorcirkuszok akrobatáit, zsonglőréit, állatidomáijait - naponta! Régen csak amatőr sportolók vehettek részt az olimpiákon, amit ugyebár, könnyű volt kijátszani egyes országoknak... Ma milliomosok csapnak ösz- sze szegényekkel, profik amatőrökkel. Mondják, hogy nagy eredményeket ma csak profi sportolók érhetnek el. Megcáfolom. Az északi országok sportolóinak legnagyobb része csak munka után sportol. Ismerős-e Heino neve, aki egykor az olimpia előtt 5 nappal rendőrként beszélgetett Szepesi Györggyel Helsinki terén és azután 2 arannyal tért visz- sza az olimpiáról? És Nurmi? És Kiss Balázs, aki Amerikában tanul? És az amerikai egyetemi sportolók, akik nem sporteredményeikért kapnak diplomát? És az izlandi labdarúgók, .akik két vállra fektették „aranylábú fiainkat”? Ma sokszor nem kívánkozunk kimenni futballt nézni, mert az embernek látszó „rajongók” között állva a szombati vagy vasárnapi ebéd kikívánkozik belőlünk a fergeteges „buzdítások” hallatán. Bizony ideje lenne megtisztítani a sportot a mocsoktól és az élősdiektől. Ekkor lesz az ép testben ép lélek! Deine Dezső Miskolc Messze van még az ígéret földje... A különböző vallásfelekezetek hívei igazán nem panaszkodhatnak. Rangos események (pápalátogatás, Európa legnagyobb zsinagógájának az újraavatása, országos tanévnyitó egyházi iskolában) más, jelentőségében ugyan kisebb, de figyelemreméltó történések pl. a millecen- tenáriumhoz kapcsolódva egyházi létesítmények és emlékhelyek átadása, egyházi személyiségek aktív részvétele a különböző társadalmi, közéleti megmozdulásokon, amelyekről a tömegkommunikáció és a sajtó bőségesen, részletesen tájékoztat, mind a hívők megelégedésére szolgálhatnak. A rendszerváltozás óta az egyházak folyamatosan növekvő befolyásának vagyunk a tanúi. Meggyőződéses ateista és 49 éve kommunista párttagként - rendhagyó módon - most én is egy jelentős egyházi dokumentumra irányítom a figyelmet. Nemcsak elolvastam, tanulmányoztam is a Magyar Püspöki Kar körlevelét, melynek egyik címzettje én is vagyok, miután minden jóakaratú emberhez szól, és magamat is bátorkodom idesorolni. Jóleső érzéssel állapíthatom meg, hogy a dokumentumban foglalt helyzetelemzés számos helyen olyan megállapításokat is tartalmaz, amely vagy teljesen megegyezik, vagy egészen közel áll az általam képviselt nézetekhez. A Munkáspárt november végi XVII. Kongresszusára készülve vitára bocsájtott két olyan dokumentumot is (Munkáspárttal a XXI. századba és a Rendszerváltás hét éves mérlege), amelyekben hasonló, sőt a körlevélben megfogalmazottakkal teljesen megegyező megállapítások is vannak. Nos ez nem mindennapi helyzet. Ugyanakkor félreérthetetlennek és félremagya- rázhatatlannak kell lennem. Nem a körlevél egészét és ideológiáját vallom ma* gaménak, hanem a helyzetelemzés egyes megállapításait. „Az utóbbi években egyre súlyosabb válságtünetekkel is szembe kell nézni... Most immár tovább nem halasztható kötelességének tartja, hogy a történelmi sorsfordulón megszólaljon” - olvasható a dokumentumban. Az egyház - amely mindig is politizált - a püspöki kar által kibocsájtott körlevélben helyesen ismerte fel, hogy a mai magyar társadalomban annyi ellentmondás és feszültség halmozódott fel, amely valamilyen formában híveinek mindegyikét érinti, így e témában meg kell szólalnia, és állást kell foglalni. Önmagában tehát a körlevél tárgya és a megszólalás ténye is sokatmondó. A 70 oldalas dokumentumnak akár a legfontosabb részeire való reflexió is képtelenség egy rövid újságcikk keretében, ezért azon részekkel, melyekkel vitáznom kellene, egyáltalán nem foglalkozom, kizárólag olyan (nem valamennyi) momentumra hívom fel a figyelmet, ahol kommunistaként maradéktalanul egyetértek a körlevélben megfogalmazottakkal. Hazánkban a legsúlyosabb problémák közé tartozik a növekvő szegénység, amit a nélkülözők számának rohamos növekedése jellemez. A világszerte tapasztalható irányzat ma már hazánkban is érvényesül, a gazdagok egyre gazdagabbak, a „A jelenlegi oktatási rendszerünk semmilyen szinten nem kapja meg a kellő anyagi támogatást" Fotó: Farkas Maya szegények egyre szegényebbek lesznek. 1995-ben a gazdagok és a szegények élethelyzete közötti különbség már nagyobb volt, mint a nyugat-európai országok átlagában. 1989-ben 5 százalék volt a szegények aránya, 1995-ben már 3-3,5 millió ember élt létminimum alatt. A közerkölcsök megromlása, a korrupció, a politikai hatalommal való visszaélés, egyesek tisztességtelen magatartása súlyos tehertételként nehezedik ránk. A közerkölcsök romlásának leglátványosabb és legsajnálatosabb jele a köz- biztonság nagyarányú romlása, és ezt a tényt még aggasztóbbá teszi az, hogy az elkövetett bűncselekmények súlyossága, erőszakos jellege is növekedett, mégpedig az elmúlt hat évben gyorsuló ütemben. A bűnözés okozta fenyegetettség hatására zárak és rácsok mögé rejtőzünk és igyekszünk hozzászokni ahhoz, hogy csak a belénk idegződött szorongást legyőzve léphetünk az utcára. A bűnözés megfékezésének súlyos akadálya a korrupció, amely átszövi a gazdasági, a politikai, sőt a társadalmi élet különböző területeit, közép- és felső szinteken büntetlenül előfordulhatnak visszaélések. Veszedelmesen terjed a durva, faragatlan, önző viselkedés, sőt a másokat vagy a közjót súlyosan károsító, szándékosan pusztító brutális magatartás. Veszélybe került mind a köztulajdon, mind pedig a magántulajdon. A kizsákmányolás új módjai vannak terjedőben. Némely munkaadók a munkanélküliséget vagy a feketemunka lehetőségét kihasználva éhbérért dolgoztatnak embereket. Mindannyian tapasztaljuk, hogy az átalakulás hatalmas gazdasági visszaeséssel járt. Az elmúlt években a lakosság nagy részének csökkent az életszínvonala. A magánosítás folyamata tele van ellentmondásokkal. Az élelmiszeripar és a kereskedelem nagy részének külföldi kézbe adása, a mezőgazdasági hitelek magas kamata, a támogatások leépítése, a magyar piac védelmének hiánya a mezőgazdaságot mélypontra juttatta. Drámaian fokozódtak a területi egyenetlenségek is, főleg az ország nyugati és keleti fele között. A keleti országrészben például háromszor akkora a munkanélküliség, mint a nyugati megyékben. A jelenlegi oktatási rendszerünk semmilyen szinten nem kapja meg azt az anyagi támogatást, amely legalább a szin- tentartáshoz szükséges volna, a fejlesztésről nem is beszélve. A politikai átalakulás nem váltotta be azokat a reményeket sem, amelyeket sokan fűztek hozzá. Nemcsak jogrendünk, politikai rendszerünk, gazdasági életünk helyes működése forog kockán, hanem erkölcsi-kultu- rális-emberi életünk is. Nos, tisztelt olvasó, a fentieket nem Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke mondotta (habár ezeket a Munkáspárt dokumentumaiban már régebben kifejtette), és nem a párt lapjában, a Szabadság című hetilapban jelent meg, hanem a püspöki kar körlevelében és ehhez semmiféle külön kommentár nem szükséges. írásom címe idézet a körlevélből. (A szavak sorrendjét megváltoztattam.) Nos, az ígéret földje valóban messze van és ennek elérése előtt egyelőre ezen a ° J ezer négyzetkilométernyi Magyarországon, ennek a 10 millió állampolgárnak - hívőnek és nem hívőnek — kellene a jelenleginél normálisabb életet teremtem, ez ügyben kellene összefogni minden jóakaratú embernek. Ez nehéz feladat, de nem lehetetlen. Befejezésül még egy idézet. „Szépítés nélkül ki kell mondanunk, hogy nehézségeinkért, gondjainkért magunk is felelősek vagyunk.” Ebben is egyetértünk. Gáti Sándor Miskolc, a Munkáspárt tagja Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik' A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. Á széra«- lyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt som jelenhetnek meg. aK r» h \/ •/
