Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-14 / 215. szám

8 ÉSZAK-Magyarország Sport 1996» Szeptember 14«, Szombat Rendőrkordon kíséri a szurkolókat Kazincbarcika (ÉM - SZN) - Vasárnap dél­után fél ötkor harsan a játékvezetői sípszó a Kazincbarcika - Diósgyőr bajnoki mérkőzé­sen, ám az esemény biztosítására már koráb­ban felkészülnek a barcikai rendőrkapitány­ságon és a szakvezetésben. Mintegy 1000- 2000 vendégszurkoló érkezésére számítanak, hiszen a szomszédvárak közötti távolság és a tömegközlekedési körülmények ideálisak a „kiránduláshoz”. Idén is operatív bizottság alakult az eseményre. Nyizsnyovszki Géza őr­nagy, a rendőrkapitányság közbiztonsági osz­tályának vezetője készítette a biztonsági ter­vet, de a közlekedési osztálynak és a „civil ru­hásoknak” is akad majd feladata vasárnap délután. Megerősítik a kapitányság belső ál­lományát az előállítások esetére, fokozott szű­rést végeznek az ellenőrző pontokon, a sport­telep bejáratainál. 111 hivatásos, 30 fős ren­dezőgárda és további 30 polgárőr vesz részt az akcióban. Ez alkalommal nem különbusz viszi mérkőzés után a vasútállomásra a mis­kolciakat, mert ez tavaly torlódást okozott a stadion kijáratánál. Idén a vonatozók laza rendőrkordon között sétálhatnak az állomás­ig. A Miskolcról Barcikára 15.07-kor és 15.15- kor érkező személyvonatokat megerősítve, a szokásosnál több kocsival látja el a MÁV, a pluszkocsikat a vegyészvárosban lekapcsol­ják, s a mérkőzés után 19 órakor különvonat- ként indítják vissza. A Borsod Volán szintén mentesítő autóbuszokat állít be negyed hét után. A gépkocsival érkezők a buszvégállo­másnál, a 112-es intézetnél és a Csontváry ki­vételével a környező utcákban parkolhatnak. Bejárta a bizottság a sporttelepet, a mérkőzés helyszínét is. A műszaki állapot - emlékezze­nek a korábbi palánk és kerítés problémákra! - olyan, amilyen, anyagi keret hiányában nem tudnak változtatni rajta. Nem árt, ha a Diósgyőr-imádók ezt szem előtt tartják. Deák úgy maradt, hogy ment A közeljövőben álláshoz juthatnak a diósgyőri birkózók Miskolc (EM - BCS) - A Diós­győri Birkózó Club főállású sportolóit az új Sporttörvény értelmében 1996. június 30-án „kirepítette a fészekből” az ad­digi munkaadó a DIMAG Rt., így hat birkózó - Barna, Deák Bárdos, Lakatos, Pető, Repka és Vígh - lett állástalan. A klub elnöksége nehéz helyzetbe ke­rült, hiszen az egyesület napi működtetéshez szükséges for­rásokon kívül, munkahelyeket is kell(ene) keresni. Ezt a feladatot, azonban nem sike­rült „sérülésmentesen” megoldani, hiszen két birkózó a távozás mel­lett döntött. Deák Bárdos Mihály a Szegedi VSE-hez igazolt, míg Vígh Attila Németországba szerződik, ahol munka mellett fog versenyez­ni. Ez idáig csak az olimpiai baj­nok, Repka Attilának sikerült „munkába állnia”. A munkahely­problémák, közvetve a diósgyőri birkózó sport jövőjére is kihatnak, s ennek megoldásáról kérdeztük Mo­hácsi Gábort, a DBC elnökét. □ Jelen pillanatban mi a helyzet a munkahelyek ügyében? • Konkrétumokról még nem tudok beszámolni, ma az „utcára került” sportolók közül egyiknek sincs állá­sa. Am minden erőnkkel azon va­gyunk, hogy ez a helyzet megvál­tozzon. Hajtjuk, keressük és váijuk azokat a szponzorokat, akik segít­hetnek ennek megoldásában. A Megyei Birkózó Szövetség elnöké­nek, Rónai Kálmánnak a segítségé­Repka a jövőben gyerekekkel fog foglalkozni Fotók: Farkas Maya vei három embernek a munkahely- teremtése folyamatban van, ami rövid időn belül realizálódhat. Úgy néz, ki hogy a közeljövőben három helyen is új birkózó szakosztály alakul. Szendrőn, Tokajban és Tak- taharkányban is folynak az előké­születek az egyesületek megalakí­tására és Pető, Barna valamint La­katos edzőként fogja segíteni az „újak” beindulását. □ De ha a diósgyőri birkózók - tá­vol a DBC-től - edzéseket tartanak, akkor mikor fognak ők edzeni? • A tervek szerint az edzői felada­tok ellátása egy héten 2-3 délutánt venne igénybe, s ez nem jelent olyan nagy kiesést. □ Viszont a két távozó sportoló kie­sése jelentős érvágás. Kezdjük a „kisebb falattal”, Vígh Attilával... • Sajnos Vígh Attilának nem volt elég türelme, úgy döntött, hogy máshol keresi a boldogulását. Tu­domásom szerint Németországban fog munkát vállalni és mellette bir­kózni is fog. □ Deák Bárdos Mihály ügye egy ki­csit „keményebb”, hiszen nagyon so­kan őt tartották a Repka utáni diós­győri birkózósport fő eredményszál­lítójának... • Misi elment, mert jobb lehetősé­get és biztos állást kapott. De a tör­ténet egy kicsit színesebb. Amikor kiderült, hogy a DIMAG-nál meg­szűnnek a munkahelyek, leültünk vele tárgyalni. O fizetésemelést és egy használt autót kért. A fizetés- emelést megígértem neki. Az autó­ra azt mondtam, hogy térjünk vissza rá az olimpia után. Arra is ígéretet tettem, hogy szerzünk neki egy edzőpartnert úgy, hogy vagy le­igazolunk valakit, vagy heti három alkalommal leutaztatunk valakit Budapestről, akivel együtt gyako­rolhat. Ez a megbeszélés egy hétfői napon történt és akkor Deák Bár­dos azt mondta, hogy marad. Eh­hez képest szerdán telefonált, hogy Szegedre igazolt... □ Hivatalba lépett-e már az új veze­tőedző a klubnál? • Igen, Repka Attila átvette a sta­fétabotot Görcsös Józseftől, de az ügyvitel oroszlánrészét továbbra is Görcsös úr végzi, hiszen Attila a vezetői feladatok mellett folytatja a versenyzést. □ Kikkel fog foglalkozni Repka? • Gyerekekkel. Egy diákcsoportot vállalt el Attila, amelybe még vár­juk azokat a gyerekeket, akik az ő csoportjába szeretnének kerülni. Kocsmafoci Miskolc (ÉM) - A Diósgyőri FC labdarúgócsapatának szervezésé­ben működtetett mini szurkolói an­két helyszíne a Kazincbarcika elle­ni mérkőzést követően a Red Net klub-söröző lesz, amely Miskolcon, a Széchenyi út 14. szám alatt, az első emeleten található. A Kocsma­foci kezdési időpontja a szokások­nak megfelelően hétfő este 6 óra. Bíró kerestetik Encs (ÉM) - Az Encs Körzeti Lab­darúgó Szövetség 1996. október 4- től játékvezetői tanfolyamot szer­vez. A jelentkezési feltételek: - 8 ált. isk. végzettség, - 16-45 év kor­határ, - büntetlen előélet. Jelent­kezni személyesen vagy írásban le­het: 3860. Encs Gagarin út 11. Vá­rosi Sportcsarnok. Tel.: 46/385-688. Kölcsönkosarasok Miskolc (ÉM) - A kosárlabda NB I/B-ben szereplő MEAFC férfi csa­pata és az NB II Keleti csoportjá­nak tagja, a Tiszaújváros SC együt­tese az 1996/97-es bajnoki évre já­tékos átadási megállapodást írt alá. A szerződés értelmében a ME­AFC négy 20 év alatti kosaras köl­csönadásával segíti az újvárosi klu­bot, amely játéklehetőséget biztosít a következő játékosoknak: Jávorsz- kinak és Dohánynak - egyébként ők mindketten Tiszaújvárosi szüle­tésűek és jelenleg is ott laknak -, valamint Vitálisnak és Sneidemek. A négy fiatal kosaras elsősorban a Tiszaújváros hazai mérkőzésein fog szerepelni. Tornyi: „Győzni megyünk Barcikára!” Csak 7 játékos van, aki minden edzésen részt vett a héten „Nem fogjuk tárt karokkal várni a DFC-t” A Kazincbarcikai SC a három pont begyűjtésére készül Berecz Csaba Miskolc (ÉM) - A Tiszafü­red ellen aratott háromgó­los győzelem és az ezért já­ró három bajnoki pont begyűjtése után a Diósgyő­ri FC együttese a Kazinc­barcikai SC ellen holnap délután fél ötkor is szeret­né folytatni az eredményes játékot, s győzelemmel sze­retne kedveskedni szurko­lótáborának. Az NB II Keleti csoportjában a Diósgyőri FC labdarúgócsapa­ta a második fordulót követően a bajnoki tabella 10. helyén állt - a Tiszafüreddel holtver­senyben - úgy, hogy a leját­szott két mérkőzésen mindö­ssze egy pontot tudott szerezni a piros-fehér együttes. A kö­vetkező három fordulóban, ha nem mindig szemet gyönyör­ködtető játékkal, de megindult „felfelé” a DFC. Á Tomyi-team két győzelmet és egy döntet­lent kasszírozott be (ez utóbbi sem történt volna meg, ha Kecskeméten a hosszabbítás perceiben végig koncentrálnak a diósgyőriek), minek követ­keztében a táblázaton a 4. helyre jött fel a csapat. Egyva­lami azonban nagyon hiányzik a gárda eredménytárházából: az idegenbeli győzelem. A ha­todik fordulóban, vasárnap dé­lután, a Kazincbarcikai SC el­leni megyei rangadón ezt a szépséghibát szeretné kijavíta­ni az avasaljai „group”. A Di­ósgyőr vezető edzője hasonló­képpen fogalmazott mint azt tette Tóth György - a négyhe­tes eltiltás után csapatkapi­tányként visszatért játékos - a hétfő este a miskolci Bounty Bárban megtartott Kocsmafo- cin. • Győzni megyünk Kazincbar­cikára! - jelentette ki Tornyi edző. - Abban reménykedem, hogy az különbség, ami a két csapat között van, a mi ja­vunkra dől el. Bár tudom, hogy a labdarúgás nem ennyire vegytiszta, hiszen nem mindig az előzetesen esé­lyesebb csapat nyeri a mérkő­zést, de úgy érzem, hogy ebben a bajnoki évben a végelszámo­láskor mi végzünk előrébb a tabellán, s ennek a különbség­nek a vasárnapi mérkőzésen ki kell jönnie. □ A két csapat elég jól ismeri egymást, hiszen a közelség mi­att szinte naprakész informáci­ókkal rendelkeznek egymás­ról... 9 Videóztunk a héten, de nem mozifilmek, hanem a Kazinc­barcika mérkőzései voltak mű­sorra tűzve. Ezen kívül - a szokásoknak megfelelően - megfigyelőt is küldtünk a leg­utóbbi KBSC mérkőzésre. Ezen túlmenően a két egyesü­let közötti jelentős játékosmoz­gás, a játékosok közötti barát­ságok miatt más jellegű infor­mációkkal is rendelkezünk. □ A Barcika és a Diósgyőr összecsapásai - a két csapat helyezésétől függetlenül - min­dig nagy csatát hoznak... 9 Amikor nem a Barcikával játszunk, akkor nekik drukko­lunk, szeretnénk, ha tagjai lennének a jövő évi egy csopor­tos NB Il-nek. Ám a vasárnapi meccsen a terveink eléréséhez nyernünk kell! Ebben nagy se­gítségünkre lehet a csapatot elkísérő népes szurkolótábor, amely egyben biztosítéka a jó hangulatú mérkőzésnek is. □ S milyen most az Ön hangu­lata? Ki az, akire nem számít­hat a KBSC ellen? 9 Sajnos ezen a héten csak 7(!) játékos vett részt minden edzésen... A három „stabil” sé­rültünk, Danes, Horváth és Vi­telki továbbra sem áll rendel­kezésemre. Sarlai és Tóth Da­ni iskolai elfoglaltságok miatt hiányzott. Chiratcu combizom- , Földvári hám-, Nagy S. Achilles-sérülés miatt hagyott ki edzéseket. Tábori csonthár­tyagyulladással bajlódik, Far­kas Jánosnak a húzódása még nem jött rendbe, Kiser pedig belgyógyászati vizsgálatokon vett részt a héten - gyomorpa­naszai miatt. □ Hét egészséges játékosa van, a jegyzőkönyvbe pedig 11 lab­darúgó nevét kell beírni a mér­kőzés előtt... Kik lesznek, kik le­hetnek azok, akik pályára lép­nek? 9 Egy-két játékos felépülésé­ben bízom, de tervezett csapat­ról nem lehet beszélni, hiszen az összeállítás „adja magát”. Minden valószínűség szerint a következő csapat fog kezdeni: Rácz - Dzsinovics - Földvári, Nagy S., Farkas A. - Kiser vagy Varga, Chiratcu, Buliga -Tóth Gy., Kotula, Ruskó. Tólh György, a DFC játékosa négyhetes eltiltása után, az el­múlt hétvégén a Tiszafüred el­len csapatkapitányként góllal tért vissza a csapatba. A csatárt a vasárnapi mérkőzés esélyeiről kérdeztük: □ Mi jut eszébe, ha azt mon­dom: KBSC - DFC? 9 Szomszédvárak találkozója, hajtós meccsekkel. A legutóbbi KBSC - DFC összecsapásról a kiállításom jut az eszembe, va­lamint az, hogy remélhetőleg holnap teljes létszámban és győztesen fejezzük be a mérkő­zést. □ Hétfőn délután a Kocsmafo- cin azt ígérte a Diósgyőr szur­kolóknak, hogy két-három gólt „rámolnak be" a Barcikának. Egyedül vállalta be ezeket a ta­lálatokat, vagy úgy gondolta, hogy a csapat együtt szerez majd két-három gólt? 9 Természetesen a csapatra gondoltam, de az se lenne nagy baj, ha mindegyik gólt én lő­ném. A lényeg azonban nem ezen van. A fontos áz, hogy nyerjünk, de nem a gólarány számít. Egy gól különbség is elég a sikerhez. □ Visszatérése után az idei első mérkőzésén gólt szerzett, s a piros-fehér szurkolók további találatokat várnak Öntől... 9 Természetesen örülök annak, hogy sikerült gólt lőnöm a Ti­szafürednek és ezáltal hozzátet­tem valamit a győzelemhez. De annak még ennél is jobban örülnék, ha ezt folytatni tud­nám a Kazincbarcika ellen is, hiszen az esetleges gólomat nagyszámú DFC-közönség tap- solnatná meg. Sztahon József, a Kazincbarci­kai SC söprögetője évek óta biztos pont a kék-sárgák együt­tesében. Az előző héten sors­döntő büntetőt hibázott az Eger ellen. □ Kísért még az egri emlék? 9 Életem első tizenegyesét hagytam ki Egerben. Akkor na­gyon rossz érzés volt, de a mér­kőzés után az öltözőben sem az edzőm, sem a társaim nem es­tek nekem emiatt. Ez nagyon jól esett, hiszen ők is tudták, hogy nem csak emiatt lett döntetlen a meccs, mint ahogy azt is tud­ták, hogy bárki hibázhatott vol­na hasonló helyzetben. Ez is jelzi, kezdünk egységes, igazi nagybetűs csapttá válni, olyan­ná, amelyet jobbára szürke eminenciások alkotnak, akik azonban egymásért is képesek hajtani, robotolni. □ A diósgyőri csatársor egyik taßja hétfőn, a DFC-kocsmafo- cm már üzent Barcikára, hogy két-három gólnál nem adják alább. 9 Mondhatnám erre, hogy meg is ijedtünk, de nem mondom. Eddig buta hibákból buta gólo­kat kaptunk, de az egri mécs­esén már megmutattuk, hogy a védelmünk megtanulta a leckét. A barcikai védelmen nem fog elmenni ez a mérkőzés, hiszen azzal, hogy Szabó Zsolti végre játszhat, sokat erősödött ez a csapatrész. Döntetlennél nem lesz rosszabb az eredmény a Diósgyőr ellen sem, de bízom abban, hogy egy góllal legyőz­zük az DFC-t. Ez hatalmas lö­kést adhatna a csapatnak, na­gyobbat, mint ha Egerben nyer­tünk volna. Bánhegyi Gábor Kazincbarcika (ÉM) - A Ka­zincbarcikai SC stadionjá­ban a péntek délelőtti sze­merkélő eső és a hideg el­lenére sem fagyos a hangu­lat, a játékosok kedélyesen beszélgetve vonulnak ki a pályára a kilencórás edzés­re, amelyet az időjárásra való tekintettel az edzőpá­lyán tartottak meg. Nyoma sincs sápadt arcoknak, fé­lelemtől már előre remegő lábaknak, a nagy rangadó előtti felfokozott várako­zásnak. Farkas Tibor, a KBSC elnöke nem akar tippelni: - Csak azt szeretném, ha hosszú ideig ez lenne az utolsó barcikai KBSC - Diósgyőr mérkőzés. Ezzel természetesen nem azt aka­rom mondani, hogy jövőre már azért ne találkozzon a két csa­pat, mert mi az NB Ill-ban ját­szunk, hiszen jól érezzük ma­gunkat itt az NB II-ben, ha­nem azt, hogy a Diósgyőr vég­re jusson fel az NB I-be. Meg­érdemelné már ez a megye, hogy legyen egy első osztályú focicsapata. Azt persze talán mondanom sem kell, hogy va­sárnap ettől függetlenül sze­retnénk megfosztani a DFC-t a három bajnoki ponttól, mert arra nagy szükségünk lehet a végelszámolásnál. Kálmán Vilmos vezetőedzőtől először arról érdeklődtünk, mi­ként sikerült a csapatnak ki­heverni az elmúlt két forduló­ban - a Kecskeméti TE ellen hazai pályán, az Eger ellen idegenben - „elszenvedett” döntetlent. • Ilyen sanszokat egy magára valamit adó csapatnak nem szabad kihagynia, hiszen eze­ket az elhullajtott pontokat már nem tudjuk visszaszer­ezni. Elemeztük a KTE elleni mérkőzés tanulságait, és en­nek Egerben már meg is volt az eredménye, ugyanis a vé­delmünknek hál’ istennek si­került eltüntetni a repertoár­jából a szarvashibákat. Heves­ben viszont a támadójátékunk mondott csődöt. Hiába voltunk nyolcvan percen keresztül me­zőnyfölényben, ezt még bünte­tőből sem tudtuk gólra váltani. Hétfőn azonban a kesergést le­vettük a műsorról, és a héten teljes mellszélességgel a DFC ellen készültünk. Nem fogjuk tárt karokkal várni a Diós­győrt. Egyértelmű célunk a három bajnoki pont begyűjté­se. Véleményem szerint nem fogja megbánni, aki kilátogat a meccsre. Nem lesz ugyan gólzápor, de az biztos, hogy hatalmas harc, óriási taktikai csata fog zajlani a pályán. □ A győzelemvárás a kötelező optimizmusból fakad,? 9 Egyáltalán nem. Úgy érzem, egyre inkább formálódik a csa­pat. Egyet akar a társaság, a csapaton belül hihetetlenül jó a hangulat. Másrészt nyugod- tabban várhatjuk a mérkőzést a Diósgyőrnél, hiszen nekünk nincs olyan nagy veszteniva­lónk mint nekik. □ Minden játékos harcra kész? 9 Szerencsére egyetlen ko­moly sérültünk és eltiltott já­tékosunk sincs, elvileg min­denki hadra fogható. Kezdő­csapatot azonban még nem tu­dok mondani. Nem azért, mert már ez is hozzátartozik a tak­tikai harchoz, hanem azért, mert jónéhány poszton még gondolkodom. Próbálom meg­találni az ideális párokat, mert a Diósgyőr megérdemli, hogy ennyire odafigyeljünk rá­juk. A hálót Kiss vagy Fülöp őrzi majd. Nem azért töpren­gek a változtatáson, mert Kiss Árpi teljesítményével elégedet­len lennék, hiszen a Kecske­mét elleni gólokról nem ő tehe­tett, Egerben pedig érintetlen maradt a kapunk. Lehet, hogy a meccs előtti időjárás, a pálya talaja fog dönteni arról, hogy ki lesz a kapus. Valószínűleg Sztahon lesz a söprögető, jobb­oldali emberfogóként Takács vagy Földeák jöhet számítás­ba, a védelem bal oldalán Sza­bó Zsolt fog kezdeni. A közép­pályás sor a Hanász, Harnócz, Mogyoródi, Gál, Lukács, Körö­si, Szaniszló, Implom nyolcas­ból kerül majd ki, a két ék pe­dig Remenár és Farkas lesz. Még az is lehet, hogy Reme- nárt hátravonom a középpá­lyára és akkor Mogyoródi lesz a jobb oldali ék. De még az sem biztos, hogy Mogyoródi pályára lép egyáltalán, hiszen a múlt héten az ifiválogatottal Lengyelországban három meccset is játszott, és jelenleg még egy könnyű combsérülés­sel küzd. 1 * m \ # 1/

Next

/
Thumbnails
Contents