Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)

1996-09-13 / 214. szám

2 ESZAK-Magyarország Országban - Világban 1996. Szeptember 13., Péntek Az MSZP-frakció a 46 százalék mellett Budapest (MTI) - Az MSZP-frakció elnöksé­ge egyhangúlag támogatja azt a személyi-jö- vedelemadó-táblát, amely szerint a legmaga­sabb adókulcs (2 millió forintos jövedelem fölött) 46 százalék lenne - közölte Szekeres Imre frakcióvezető a testület csütörtöki ülését követően. Elmondta: az általuk kidolgozott adótábla alapelve az, hogy a családfenntartó, átlagos jövedelemmel rendelkező állampolgá­rok az adócsökkentés során „kiemelt helyzet­ben legyenek”. Ezt a célt szolgálják a kor­mány javaslatáénál magasabb sávhatárok, és az új adókulcsok is. A táblázatot hétfőn vitat­ja meg az MSZP képviselőcsoportja. Ha támo­gatják az elképzelést, akkor megkezdődhet­nek az egyeztetések a kormánnyal és a kisebb koalíciós partnerrel. A frakcióelnökség két kulcskérdésben egyetért a kabinettel: az szja- bevételeknek el kell érniük az 521 milliárd fo­rintot, illetve az adóterheket átlagosan másfél százalékkal szükséges csökkenteni. A frakcióelnökség által elfogadott javaslat szerint 300 ezer forint éves jövedelemig 20 szá­zalék, 300-600 ezer között 30 százalék, 600 ezer és 1 millió között 40 százalék, 1 millió és 2 millió között 44 százalék, 2 millió forint éves jövedelem fölött pedig 46 százalék lenne az adókulcs. Kérdésre válaszolva Szekeres leszö­gezte: a kormányétól eltérő javaslat nem konf- rontációs céllal készült, mindössze azt szeret­nék elérni, hogy az adótörvények november kö-- zepére tervezett parlamenti vitájáig elegendő idő legyen a szakmailag és politikailag legmeg­felelőbb változat elfogadására. * A kormányülési utáni sajtótájékoztatón egy kérdésre válaszolva Kiss Elemér leszögezte: a kormány álláspontja nem változott, a kabinet továbbra is 42 százalékos felső adókulcsot tart kívánatosnak. MAGYARORSZAG Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csörnök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817, 411-276. Telefax: 341-817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon/Fax: 411-425, Telefon: 341-611/223 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokal terjesztiaz Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Romvári Attila Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalvány­on vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példá­nyonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 22,00 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 06-80/411-276 A HÍVÁS A MEGYÉBŐL INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletet! a TAXI, akkor CITY AZ ÉSZAK-MAGYARORSZÁG AJÁNDÉKA | 500 Fi feletii viteldíj esetén 100 Fi kedvezmény l HÁ felmutatja ezt a szelvényt!1 HÍVJA a 46/ 303-303,31 i-111 éjjel-nappnij Irak nem adja meg magát Az USA-t az olaj érdekli, de kimenekítené a kurd ellenzékieket Sun City, Bagdad (MTI) - Bili Clinton amerikai elnök figyel­meztette Szaddám Húszéin ira­ki vezetőt, hogy minden szük­ségeset megtesz azoknak az amerikai pilótáknak a védel­mére, akiknek a feladata ki­kényszeríteni az Irak fölötti re­pülési tilalmi övezet tisztelet­ben tartását. Irak viszont eluta­sítja az amerikai fenyegetést, és hivatalos bejelentés szerint fegyveres erői szembe fognak szállni a kilátásba helyezett amerikai megtorló lépésekkel. Az iraki légvédelem föld-levegő ra­kétát indított szerdán két olyan amerikai F16-os vadászbombázó el­len - anélkül, hogy eltalálta volna őket amelyek az Eszak-Irak fölött létesített repülési tilalmi zó­nát ellenőrizték. Szaddám Húszéin előzőleg közölte, hogy nem veszi tu­domásul az országa légiereje szá­mára kijelölt tiltott övezeteket. Ezek egyike Észak-, másika Dél- Irak fölött húzódik. William Perry védelmi miniszter azt üzente Bag­dadnak, hogy az Egyesült Államok nem játszadozik, s hogy az iraki pro­vokációkra adandó amerikai válasz­lépések nem lesznek arányban a ki­váltó akcióval. Al-Gafur iraki tájé­koztatási miniszter erre kijelentette, hogy országa Washington fenyegeté­sei ellenére helyre fogja állítani a legutóbbi amerikai légicsapások ál­tal tönkretett, a katonai repülésirá­nyítást szolgáló objektumokat. Tárik Aziz miniszterelnök-he­lyettes ugyancsak csütörtökön köz­leményben figyelmeztette Kuvai- tot: Bagdadban Irak-ellenes hábo­rús cselekménynek tekintik, ha Kuvaitba készülő amerikai pilóták. Irak nem hagyná szó nélkül. Fotó: AP Kuvait hozzájárul, hogy az ameri­kai repülőgépek kuvaiti területről szálljanak fel iraki célpontok elleni támadásra. Az Egyesült Államok mindeköz­ben elismerte: beletelhet még „bizonyos időbe” míg sikerül megfé­keznie Szaddám Húszéin iraki el­nököt, aki az elmúlt hetekben, a kurd szervezeteket egymás ellen fordítva, kiterjesztette ellenőrzését a nemzetközi védelem alatt álló Észak-Irakra. Nicholas Burns, a washingtoni külügyminisztérium szóvivője egyértelművé tette, hogy stratégiai érdekei Washingtont nem a térségben élő kurdokhoz, ha­nem a Bagdad által fenyegetett szaúd-arábiai és kuvaiti olajlelőhe­lyekhez fűzik. Ugyanakkor Was­hingtoni hivatalos források közlése szerint az amerikai kormányzat kész arra, hogy helikopterekkel ki­menekítse Észak-Irakból azokat az iraki és kurd ellenzékieket, akik az utóbbi években a kurd lakosság megsegítésére irányuló szövetséges művelet keretében az Egyesült Ál­lamok számára dolgoztak. A légi­híd létrehozását egyelőre akadá­lyozza, hogy Törökország még nem adta beleegyezését felállításába. Projektek a spanyol vállalkozóknak Budapest (MTI) - Mostani tár­gyalásaim alapján az a meggyő­ződés alakult ki bennem, hogy Magyarország számíthat Spa­nyolország segítségére az euro- atlanti törekvéseket illetően - mondta csütörtökön Kovács László külügyminiszter azon a sajtótájékoztatón, amelyet spa­nyol kollégájával, Abel Matu- tes-sal közösen tartott tárgya­lásaik befejeztével. A spanyol diplomácia irányítója I. János Károly király kíséretében érke­zett Magyarországra. Kovács László hangoztatta: a kétol­dalú viszonyt áttekintve megelége­déssel állapították meg, hogy bő­vülnek a kereskedelmi kapcsola­tok, amelyek immár túlvannak az 1993-ban elszenvedett visszaesé­sen. Magyar részről azt szeretnék, ha a spanyol tőke még nagyobb ak­tivitást mutatna a magyar piacon. A remények szerint ezt ösztönözte az a csütörtök délelőtti találkozó is, amelyen magyar és spanyol üz­letemberek vitatták meg az együtt­működés lehetőségeit. Szó esett a külügyminiszterek találkozóján a kulturális kontaktusokról is. Ma­gyarország azt szeretné, ha mi­előbb megnyílna a Cervantes Inté­zet, amely ösztönözné a kulturális kapcsolatok bővítését. Ennek tech­nikai, pénzügyi problémái áthidal­hatóak - vélekedett a külügymi­niszter. Abel Matutes hangsúlyozta: Spanyolország támogatja Magyar- ország abbéli szándékát, hogy az euroatlanti szervezetek teljes jogú tagjává váljon, s ezt I. János Ká­roly is kifejtette magyarországi lá­togatása alkalmával. A külügymi­niszter tágabb kitekintésben utalt arra, hogy teljes mértékben átraj­zolódik Európa II. világháború utá­ni térképe. Á remények szerint a létrejövő új rend a békén, a szolida­ritáson, a kereskedelmen alapszik, s Európának nagyobb szerepet kell vállalnia a jövőben. Ami a két or­szág viszonyát illeti, kiválóak a kétoldalú politikai kapcsolatok. Ugyanakkor a külügyminiszter hangoztatta azt is, hogy a spanyol vállalkozásoknak nagyobb szerepet kellene játszaniuk a magyarországi privatizációban. Ezután Soós Károly Attila ipari és kereskedelmi államtitkár, illetve spanyol kollégája, Jósé Fernandez Norniella kereskedelmi államtitkár tartott tájékoztatót. Soós Károly Attila megemlítette: a látogatáshoz kapcsolódóan szerdán megnyílt Spanyolország új kereskedelmi iro­dája. Az ibériai ország egyébként viszonylag szerény mértékben, 40 millió dollárral részesedik a Ma­gyarországra érkezett mintegy 14 milliárd dollárnyi tőkebefektetés­ből. A remények szerint az üzlet­emberek találkozója is ösztönzést ad az erőteljesebb spanyol részvé­telnek a magyar piacon. A magyar kormány kész olyan projekteket ki­dolgozni, amelyek alkalmat adnak a nagyobb arányú spanyol részvé­telre; ugyanakkor ez elsősorban a spanyol vállalkozók érdeklődésén múlik. Meciar: fél óra kevés Pozsony (MTI) - A nagyjából fél­órás megbeszéléseken nem igazán lehet érdemi megoldásokat elérni, inkább csak a hogyan tovább kér­déseiben lehet megállapodni - vá­laszolta szerdán este a szlovák tele­vízióban Vladimír Meciar szlovák kormányfő arra a kérdésre, hogy mit vár a Horn Gyula magyar mi­niszterelnökkel esedékes rövid pén­teki, a CEFTA-országok miniszte­relnökeinek tátrai csúcsértekezle­tén megtartandó megbeszélésétől. A Golán marad Jeruzsálem (MTI) - Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök a kormány csütörtöki ülésén megerő­sítette, hogy elődje, a merénylet ál­dozatául esett Jichak Rabin a bé­kéért cserébe hajlandó lett volna le­mondani a Golán-fennsíkról, sőt ilyen értelmű szóbeli ígéretet is tett. Netanjahu rögtön hozzátette azonban, hogy őt nem kötelezi előd­jének ígérete, s a stratégiai jelentő­ségű terület izraeli kézen marad. Őrzők gyülekezése Bukarest (MTI) - Az RMDSZ Te- mes megyei szervezetének kezde­ményezésére és rendezésében hét­főn, a Románia és Magyarország közötti alapszerződés napján Te­mesváron, a gyárvárosi Millenniu­mi Templomban „Őrzők, vigyázza­tok a strázsán” címmel “magyar ökumenikus gyülekezésre” kerül sor, amelynek felkért szónokai kö­zött az RMDSZ és a romániai ma­gyar egyházak több vezetője szere­pel. A szervezők a megmozdulást nem tekintik tiltakozó tüntetésnek. .Röviden. Végh Antal olimpiai naplója 15, Részletek az író hamarosan megjelenő könyvéből Stadler úr nem tud szépen enni kés­sel és villával. Ha villát fog, akkor jóval lentebb fogja a kelleténél. Szinte csak a nyelének legvégét. Csuklóin bikaláncszerű arany fi- tyegők. Ujján gyermekkéz nagysá­gú gyűrű. Ezeket már egyszer lefog­lalták a nyomozók, de visszaperelte az ékszereit. Komótosan, önmaga gyönyörű­ségére fogyasztja az ebédjét. Ná­lunk Szatmárban is így ettek a pa­rasztok. Látszik, Stadler úr nem is akarja másképp. Mint ahogy beszélgetésben se mórikálja magát. Természetes, egy­szerű, minden csináltság nélküli. Aztán sor kerül az „interjú­ra", mely részemről egyetlen kér­désből áll. „Mondja, Stadler úr, maga vala­mikor volt juhász számadó is, vagy csak mindig bojtár?" És Stadler úr hosszú, élvezetes beszélgetésbe kezd. Amiből aztán kiderül, hogy ő bizony számadó ju­hász sosem volt, mindig-mindig csak bojtár. Az édesapja juhnyájá- nál is, később az akasztói téeszben is. Amikor három órakor kellett kel­ni a fejőshez, amely művelet még élénken él az én emlékezetemben is. Kegyetlen nehéz munka a juhot fejni. Ráadásul a hajnalban felkel­tett birka menten el is kezdett fosni. Különösképpen meg úgy májustájt. És fosik, és fosik a juh, akár fejes közben is. Stadler úr elbeszélése szakszerű, hiteles. Nincs a mondataiban egy szó sem, amely kétségeket támasztana bennem volt-bojtár mivolta iránt. Közben az asszony sürög-forog. Telefonál, kiüzen a folyosóra, beüzen az öltözőbe. Irányítja, szer­vezi a Stadler-udvartartást. Olykor meg egy szőke, két-hároméves gye­reket ölel magához, itatja teával cu- misiivegből. Még jóval a mérkőzés előtt meg­érkezik Stadler úr édesanyja is. Je­len van a Stadler FC minden hazai mérkőzésén. „Kell ez a kis kikap­csolódás" -mondia. Rajta kívül még úgy kétezer akasztói meg környékbeli nézőnek is. Több nincs. Ez kevés egy NB l-es csapathoz. Bár ahogy vesszük. Mert a többi NB l-es meccsen sincsenek sokkal többen. Sőt. Csepelen, az MTK-pályán, a BVSC-nél még ennyien sem. Á futball kiment a divatból. Ki­vitte magát. Hogy beszélhetnék-e Dragoner Attilával? „Miért ne?" Megígérem, hogy nem csábítom másik csapathoz, nem tömöm to­vább a fejét. Mert Stadler úr szerint Dragoner most kelendőbb, mint bár­melyik piacon a rántani való csirke. Lecsaptak rá, mint sas a böndőre. Legelőször a magyar sport pro­fesszora, dr. Mezey. Dragonért ká­bítják, szédítik, ígérnek fűt-fát a gyereknek. Csakhogy Stadler úr okos ember. Hamar átlátta, hogy ebben a fiúban most, az olimpia után pénz van. Mégpedig nagy! Mert külföldről is mutatkozik érdek­lődés iránta. Úgyhogy meg kell gondolni, ki kell tartani!- Mégis, mennyit fog hozni a fiú? - kérdeztem Stadler Józsefet.- Húszszoros pénzt is foghatunk rajta - mondja kertelés nélkül. Dragoner olaszos fazonú, ma­gas, jó kiállású. Huszonegy éves. Eddig négy élvonalbeli csapatban játszott. A Honvéd neveltje, tíz évet töltött Kispesten. De ahogy kinőtt az ifiből, eltanácsolták. Most, mióta hazajött az olimpiáról, csaknem mindegyik NB l-es egyesület meg­környékezte. A Kispesti Honvéd nem. Nincs önkritika a honvédos vezetőkben? (Folytatjuk. Következik: Dragoner, az olimpikon) Ó PALE - A Nemzetközi Törvény­szék által háborús bűnösnek talált boszniai szerb vezetők, Radovan Karadzic és Ratko Mladic részt vesz a szombati választásokon, • LONDON - Az első kelet-euró­pai NATO-tagjelöltek 1999 áprilisá­ban, a szervezetet életre hívó was­hingtoni megállapodás 50. évfordu­lóján léphetik át az atlanti szövet­ség küszöbét - jelentette ki egy ma­gas rangú amerikai diplomata. • MOSZKVA - Botrány kezd ke­rekedni Moszkvában Alekszandr Lebegynek a Stern magazinban megjelent interjújából, amelyben állítólag közvetve lemondásra szólí­totta fel Jelcin elnököt. Lebegy saj­tószolgálata cáfolta, hogy a nemzet- biztonsági tanács titkára Jelcint le­mondásra szólította volna fel. • MOSZKVA - Borisz Jelcin szó­vivője csütörtökön elképzelhető­nek nevezte, hogy az államfő szív­műtétje miatt rövid időre Viktor Csernomirgyin kormányfőnek ad­ja át az „atomgomb”, azaz a hadá­szati csapásmérő erők feletti el- ■ lenőrzést. A' * a

Next

/
Thumbnails
Contents