Észak-Magyarország, 1996. szeptember (52. évfolyam, 204-228. szám)
1996-09-10 / 211. szám
' ' ' • , • . - . BORSOD - ABAÚJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Kereskedők a multi árnyékában A Metro megjelenésére piaci csapásként készültek a már jelen lévő kereskedelmi üzletláncok. Úgy tűnik, nem hiába. (7. oldal) US Open: Graf és Sampras győzött Sampras repülőrajtot vett, „lelőtte” a pályáról Changot. A női egyes döntője viszont a vártnál simábban alakult. (Sport: 14-15. oldal) LI1. évfolyam, 211. szám 1996. szeptember 10., kedd Ára: 22,00 Ft Elsietett bezárás: kizárva A miskolci 16-os iskola épületét visszakapta az egyház, ám most még - pénz híján - nem azok használják, akiknek szánták. (4. oldal) Felülvizsgálnák a történelemkönyvet Budapest (MTI) - A Magyar Tudományos Akadémia javasolni fogja a Román Tudományos Akadémiának, hogy országaikban egyaránt kezdeményezzék a történelemtankönyvek felülvizsgálatát és a román-magyar kapcsolatok kutatására vonatkozó akadémiai ösztön- díjrendszer,’továbbá a tudományos díjak rendszerének kiépítését, valamint közös történettudományi periodikák kiadását. Ezt Glatz Ferenc, az MTA elnöke jelentette be hétfőn a Magyar-Román Történész Vegyes Bizottság négynapos, budapesti konferenciájának megnyitóján. Új törvényről, régi gondokról Siófok (MTI) - Siófokon rendezik meg a három napig tartó X. Országos Környezetvédelmi Konferenciát és Szakkiállítást; a hétfőn kezdődött tanácskozáson kétszáz szakember vesz részt, s harminc cég mutatja be gyártmányait. Az előadók elsősorban a környezetvédelem aktuális kérdéseiről és feladatairól szóltak: az év elején hatályba lépett új környezetvédelmi törvényül és a hozzá szorosan kapcsolódó más törvényekről, illetve rendelkezésekről. Szó esik majd a fórumon a közlekedéspolitika és a környezetvédelem kapcsolatának néhány lényeges kérdéséről, a termőföldről szóló törvény talajvédelmi rendelkezéseinek végrehajtási tapasztalatairól, az ipái- és környezetvédelem kapcsolatáról; foglalkoznak vízvédelmi és szennyvízkezelési kérdésekkel, föld és talajvédelemmel, a levegő tisztaságának védelmével, a hulladékkezelés és hulladékártalmatlanítás témakörével. FRDÉSZ: támogatják a tűzoltókat Budapest (MTI) - A Fegyveres és rendvédelmi Dolgozók Érdekvédel- rn' Szövetsége (FRDÉSZ) egyetért a tűzoltók keddre tervezett tüntetésevei. A szervezet közleménye sze- mt az elhalasztott béremelések emcsak konzerválják, hanem toll3 rontják a szakma életszínvo- aJat. A tűzoltói munka veszélyes- eget növeli a felszerelések hiánya, orszerűtlensége, miközben egyre ^agyobbak az elvárások. ^ keresztény ^gység napja "«dapest (MTI) - A Szent Kereszt ^"^Sasztalásának ünnepén, szep- "»bor !4-én a pannonhalmi apatres, fí^etében rendezik meg a ke- esysbg napját - mondta e„ 0l} varszegi Asztrik főapát. Az k0ntlenyen részt vesz III. Senuda TUíyn f\rt°dox PaPa> ®s képviseltetik az h. - a Protestáns, az ortodox, ^^rmeny és a grúz egyházak is. ^ na§y esők után aradnak a Körösök mótp8 ~ K Fekete-Körösön 7 másnmu ar várható. Az előző hét eev m ^e|e3en naponta általában szintié6 6rt ára<*t a Körösök víz- temKn'. ^ augusztus végi, szep- hatolm O GJbcsúcsokat döntögető jelent,-,,38 ts°n®s miatt keletkezett hét vétó1' ^hám következtében a készüld n ,e rendelt árvízvédelmi Készültség tovább tart. Az otthon dermesztő hidege Elvileg szeptember 15-től kellene a távfűtőknek a szolgáltatást igénybe vevők rendelkezésére állni. Hogy egyelőre nem teszik ezt, az annak tudható be, hogy tegnapig a szokatlanul hideg szeptemberi idő ellenére sem rendelték meg a lakóközösségek a meleget. (Részletek a 4. oldalon.) Fotó: Bujdos Tibor Fecskendővel tüntetnek a tűzoltók Miskolc (ÉM - KJ) - A mai budapesti tűzoltó-demonstráción a megyénkbeli alakulatok tagjai is részt vesznek. Hogy hányán és honnan, az még nem teljesen tisztázott. A parancsnokok többsége nem ért egyet ugyan a tüntetéssel, de annak szándékát támogatja, s saját költségén utazó beosztottját nem gátolja abban, hogy a Parlament épülete elé vonuljon: több bért, jobb technikát, emberibb munkakörülményeket követelve. Gulácsi Lajos őrnagy, a Megyei Tűzoltóparancsnokság helyettes vezetője érdeklődésünkre elmondta: a megyében működő tűzoltóságok technikai felszereltsége rendkívül kedvezőtlen, a műszaki színvonal országos viszonylatban is a legalacsonyabb. A járművek átlagéletkora a 10 évet jócskán meghaladja, a különleges szerek pedig már 20-25 éve szolgálnak. Sebességük nem felel meg a kivánalmaknak, csak a tűzoltók „babusgatásának” köszönhetően tudnak még egyáltalán közlekedni. A fecskendő-korszerűsítés területén ugyan volt némi javulás, a korábbi belügyminisztériumi pályázatokon nyert összegek segítségével egy-egy újat kapott Ózd, Szerencs és Mezőkövesd, Sátoraljaújhelyen, Kazincbarcikán és Miskolcon azonban nagyon rossz állapotok uralkodnak e területen. Egyedül Tiszaújvárosban működik európai szintű tűzoltóság a megyében, itt a vízszállító közeljövőben történő cseréjével a teljes rekonstrukció megtörténik. A lánglovagok béréről Kriston József, a Miskolci Túzoltóparancs- nokság szakszervezeti csoportbizalmija tájékoztatta lapunkat: a végrehajtó állománynál egy-két éve dolgozók bruttó bére 26-28 ezer, a 10-15 éves munkaviszonnyal rendelkezőké 28-30 ezer, míg a nyugdíj előtt állóké 40-42 ezer forint. A veszélyes munkakörnek nem minősülöd) foglalkozáshoz nem jár veszélyességi, éjszakai, készenléti, hétvégi pótlék, egyedül az állami ünnepeknek minősülő napokra kapják a beosztottak a fizetésük egytized részét - bruttóban. (Folytatás az 5. oldalon) Engedély nélkül készültek az érettségire Iskolaváltás ellen tiltakoznak a szülők és a diákok Miskolc (ÉM - Hl) - Itt ez a sapka. Megfogom, és átdobom az asztal túloldalára. Minket is így dobál az iskola, mintha tárgyak lennénk, nem is emberek! - kel ki magából elkeseredetten a 31 diák egyike. A diákok az ellen tiltakoznak, hogy a miskolci Szemere Bertalan Középiskolában megkezdett évüket szeptember 9-től Perecesen kell folytatniuk. A múlt tanév szakmunkásvizsgáinak utolsó szakaszában ugyanis a Szemere Bertalan Középiskola vezetősége tájékoztatta a szülőket: szeptembertől lehetőség nyílik arra, hogy a diákok ebbeír az iskolában folytassák tanulmányaikat kétéves, érettségit adó nappali tagozaton. A felvételi elbeszélgetéseket követően ilyen módon hoiskolnztnk 72 diákot. Szeptemberben megindult az oktatás, ám az első hét végén, szeptember 6-án kiderült-, a képzés megindítását a város közgyűlése szeptember 5-i ülésén nem hagyta jóvá. A gyerekeknek ezentúl Perecesre, a Debreczeni Márton Középiskolába kell járniuk, ha érettségizni akarnak. A döntés ellen a szülök is tiltakoznak. Petíciót juttattak el Orosz Gáborhoz, a megyei közigazgatási hivatal vezetőjéhez, melyben kifejtik: szeretnék, ha gyermekeik továbbtanulnának, de a perecesi iskola megközelíthetősége nem megfelelő. Véleményük szerint az időkiesés és az utazással járó fáradság nagyon megnehezíti a tanulást. Mindamellett nehezményezik, hogy a tanév megkezdése után kell a diákoknak iskolát váltaniuk. (Folytatás a 8. oldalon) Úgy dobálnak minket, mint egy tárgyat - sérelmezik a diákok Fotó: D.K. „Kommentár Tűz dán,babám! Brackó István A parlament hivatalos őszi ülésszakának első napját némileg megzavarhatja, hogy az ablakon kitekintő honatyák demonstráló embereket látnak a Kossuth téren. Hogy hányán lesznek, azt nem tudni, de az biztos, hogy a tüntetők egy része egyenruhát visel. Ha egyenruhások vonulnak az utcára, az még ebben az újmódi demokráciában is furcsa, rendhagyó. A tűzoltókról van szó. Nem Örkény István bogaras, köztiszteletben álló, végül gyilkos kényszerbe került Tót Lajos és társai teszik tiszteletüket a Tisztelt Ház előtt. Ezek fegyelemhez szokott és fegyelmezett emberek. Ám a patina nemcsak a rézfecskendőn kopott meg, hanem a szakmán, az élethivatásul választott mesterségen is. Nagy (belső) tűz kell ahhoz, hogy a vörös kakas vigyázói az utcára menjenek, s nem víz kell ahhoz, hogy ez a régóta szunnyadó zsarátnok végleg kialudjék. A képes beszéd egy képtelen helyzetre keres magyarázatot. A testület technikai felszereltsége elégtelen. A tavaszi aszály miatt fellobbanó erdőtüzek kiitták a többségében már amortizálódott piros kocsik tankját. Magyarán: kimerült az a keret, amely az üzemanyagfogyasztás költségét finanszírozza. Közben „kétcsövűvé" vált a szervezet. A szakmai felügyeletet a Belügyminisztérium, illetve a megyei parancsnokság gyakorolja, de a csákányosok, a sugárcsőkezelők az ön- kormányzatokhoz kerültek. Ez a kettősség ellentmondásokat szült, hiszen az önkormányzatok anyagi helyzete és támogatása nem mindig és mindenütt tette lehetővé, hogy a központi „pántlikázott" juttatást a szükséges mértékig egészítse ki. Hogy mi a szükséges mérték? Azok, akik a tűzvonalhan dolgoznak, a létminimumon élnek. A tavalyi béremelés, egy - gyakorlatilag - visszhangtalan kivonulás után, kétharmadát tette ki az inflációnak. Ez a köztes megoldás - a szakszervezel javaslatára - ma ismét összetartásra szólítja az ország tűzoltóit. Oltani, menteni muszáj. Kötelező. Tüntetni nem. De nem is tilos. Szent Flórián katonái keveslik a zsoldot. Illetve... Nem zsoldosok ők. Meleget, hideget tűrő emberek, akik gyakran életeket mentenek, életük kockáztatása árán is. Ma, ha egyáltalán megszólal, értük is szól a sziréna. De abban minden polgár biztos lehet: ha segítség kell, ha félreverik a harangot, vagy hívják a 05-öt, akkor kivonul a félárnyékban élő, szürke egyenruhás hadsereg. Fantomúszóverseny A Népszava tegnapi számában közölt írás szerint az atlantai olimpiára néhány magyar úszót egy nem létező verseny eredményeivel delegáltak. A 11 érintett között fedeztük fel Kerékjártó Tamás (képünkön), a Miskolci Vízművek versenyzőjének nevét is. (Részletek a 15. oldalon.) Fotó: Véph Csaba