Észak-Magyarország, 1996. augusztus (52. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-31 / 203. szám

Augusztus 31., Szombat

EM-interjú

EM-bétvége III

A liberalizmus gátja az előítélet

Ludassy Mária filozófus: A kollektív kulturális jogok és a liberalizmus összekapcsolhatósága

□ A klasszikus liberalizmus szerint a közösség létrejöttének feltétele, hogy az egyén szabadon választja a közösséghez tartozást. Miért tiltakoznak ez ellen maguk a közösségek ?

• A klasszikus organicista közösségfelfogás egyenesen kikéri magának, hogy ő bárminek - választásnak, individuális kritikának - ki legyen téve. Egy fundamentalista felfogásba nem fér bele az, hogy az individuum bírálhassa a hagyományokat. Holott a szabadelvű felfogás elfogadhatja, gyakran'el is fogadja a nemzeti-vallási meghatározottságot, de nem mint valami szent tehenet, amiről semmi bírálót, semmi kételyt nem lehet megfogalmazni. Ez, azt hiszem, két fajta mentalitás ütközése.

□ A kulturális közösség egyáltalán megőrizhető-e diszkrimináció nélkül?

• Nagyon nehéz az a politikafilozófiai vita, amely különben Amerikában, Kanadában zajlott le, éppen erről. Vagyis hogy egyrészt olyan alkotmányt akarunk, amely nem ismer megkülönböztetést az egyének és csoportok között, másrészt ha kollektív kulturális értékeket fenn akarunk tartani, akkor mégis várunk tőle egyfajta diszkriminációt, igaz, hogy ez pozitív diszkriminációt.

Toleráns társadalmakban azzal nem szokott baj lenni, hogy megtűrik, elfogadják a különféle kultúrák létezését. Amihez nem nagyon szokott lelkesen csatlakozni a többség, az, hogy a kisebbséget plusz költségvetési támogatással is segítsék megmaradásában. Mert ez viszont már nem érdeke. Azt szeretnék egyes liberális és összességi kulturális javak fönntartását egyaránt vágyó gondolkodók, hogy értéknek tekintse a többség is, ha sokfajta kulturális közösség van, és mint ilyet, támogassa.

□ Várható-e fejlődés a liberalizmus terén a modern államokban?

• A klasszikus liberalizmusnak két fajta fejlődési vonala van. Az egyik a hetvenes években ment végbe: Rawlls és Dworkin az egyenlőség, a társadalmi igazságosság eszméi felé nyitották a liberális elveket, a másik a nyolcvanas-kilencvenes évek fejlődése, ahol bizonyos közösséggel, a kulturális értékekkel kapcsolták össze a szabadelvű értékrendszert.

U Magyarország hol tart ebben a fejlődésben?

• Attól tartok, hogy nálunk olyan szo- rítóak a napi gazdasági problémák, hogy az első, az egyenlőség elvű bővítése a liberalizmusnak - ezt nevezik különben szociálliberalizmusnak - sajnos nincsen napirenden. A másodikat nem akadályozná ennyire az anyagi szűkösség, annak kibontakozását viszont - attól tartok - meggyökeresedett előítéletek gátolják.

□ Valaha leküzdhető lesz ön szerint az emberi előítélet?

• Annyi szörnyűséget leküzdöttünk már: a pestist, az inkvizíciót, a fasizmust, kommunizmust, hátha ezt is sikerül.

A vallás lényege az intolerancia

Donáth László evangélikus lelkész: A másság mint teológiai probléma

□ A kereszténység nevében annyi embertelenséget elkövettek már. Hogyan lehet mégis kijelenteni: a kereszténység a szeretet vallása?

• A jézusi magatartáson semmit nem változtat a magukat tanítványuknak vallók magatartása. Tehát mivel az evangéliumot Jézus magatartása hitelesíti, így minden időben az ő magatartása - amit tett, tanított, ahogy élt és meghalt - a kereszténység abszolút normája. Ha az abszolút normát megváltoztatják, helyébe rakják a közösséget, egy világegyházat, vagy egy konkrét gyülekezetét, és azt mondják, hogy a mi körünkben ilyen és ilyen normák vannak, abban a pillanatban tudhatjuk, hogy eltértek. Éppen ezért - immár kétezer éve - az eredeti jézusi tanítás és magatartás mindig továbbél, de nem feltétlenül azokban a közösségekben, amelyek magukat odatar- tozónak vallják. S ez a kettősség okozza azt a furcsaságot, hogy az olyan embert, mint Hegel vagy Kant, akit nem tartanak kereszténynek a szó egyházias értelmében, azoknak a gondolkodása és hatása más emberekre lényegileg keresztény volt.

□ Ezek szerint nyugodtan kereszténynek vallhatom magam anélkül, hogy egyszer is átlépném a templom küszöbét?

• így van, sőt egy jezsuita professzor húsz évvel ezelőtt tételben megalkotta azt a dogmatikai fogalmat, amely szerint, aki keresztény, annak a jézusi határait nem az egyház szabja meg, kizárólag az ember cselekvése, és ami abból a másik számára valósággá válik, az dönti el, hogy ő valójában kicsoda. Nem pedig az, hogy milyen csoporthoz tartozik, milyen papírjai vannak, de még az sem, hogy önmagát minek vélelmezi.

□ Előadásában kijelen tette: az ember eredendő bűne, hogy félelemmel teli gyűlölettel viseltetik a másság iránt. Elvárható-e akkor tőle a tolerancia? • A toleranciát illetően szintén furcsa kettősség tapasztalható a fogalom és a valóság terén. Tudniillik minden esetben toleránsnak kell lenni, ahol nem természettudományos módon bizonyítható dologról van szó. Tehát hogy kétszer kettő négy, az nem tolerancia kérdése. Ugyanakkor az einsteini relativitáselmélet óta még a természettudományokra sem áll teljesen ez, mert az, hogy hány dimenzió van, s hogy az idő dimenzió-e, már a természettudomány keretein belül is felveti a tolerancia kérdését. De a szellemtudományokba, és egészen konkrétan az emberrel foglalkozó tudományok esetében a tolerancia a szellemi tisztesség minimuma. Ezért mondom azt, hogy senkit sem lehet a gondolkodása, meggyőződése, az általam kritiAnnyi szörnyűséget leküzdöttünk már: a pestist, az inkvizíciót, a fasizmust, kommunizmust, hátha sikerül leküzdenünk az emberi előítéleteket is. Erről a Demokrácia, pluralizmus, tolerancia címmel Miskolcon rendezett nyári szabadegyetem egyik előadója beszélt lapunknak nyilatkozva.

A héten tartott rendezvény három filozófus vendégével a modern társadalmak legfontosabb fogalmairól beszélgettünk.

kailag nem ellenőrizhető szférába tartozó tudása alapján viszonyítani. Nem beszélve arról, hogy ha valaki cigánynak születik, akkor nem lehet azt kijelenteni, hogy ő másodrendű ember. Attól, hogy valaki bűnöző, legyen akár a legszömyűbb bűnök elkövetője is, nem tartható olyan körülmények között, amelyek emberi méltóságában megsértik. Ezek alapdolgok. Ugyanakkor butaság lenne a huszadik század végén azt mondani, hogy létezik vallásos magatartás, amely toleráns lenne. A vallás lényege az intolerancia. Épp az általunk ismert legmagasabb rendű vallásokban a legerősebb az intolerancia. Ez az in- tolerancia végül is átfordítható pozitívvá. Ha az ember a maga hétköznapi létezésében - alávetve a gazdaság, a közélet nyomorúságainak - szétesik, felpuhul, enerválttá, szkeptikussá lesz, elveszíti a bizonyosságát, hogy miért van a világon, hogy miért kell reggel felkelni, munkába menni, gyereket nemzeni és így tovább, ebben az esetben az, ami kirántja a gödörből, ami fölemeli az arcát, ami lelkesedést ad a szívébe, az a vallás - a vallás in- toleranciája. Intoleránssá teszi ugyanis azzal a nyomorúsággal szemben, ami őt a gödörbe vitte. És van egy másik pozitív oldala is. Az ember világa - és ez kezdettől fogva így van, és nem is nagyon hiszem, hogy mássá válik - úgy van kitalálva, hogy bár tudjuk: minden ember testvére a másiknak, vagyis mi a magunk nemében egy vérből teremtettek vagyunk, mégis időről időre vannak, akik fólülre kerülnek, míg az óriási tömeg lent marad. És éppen a vallás intoleranciája az, ami az embert mindig ebben a lényegi hamisságban rendíti meg. Tehát rákényszerítheti, hogy ne fogadja el ezt a helyzetet. Mert ha az az igazság, hogy minden ember egy vérből teremtetett, minden ember Isten képére teremtetett, minden ember egyenlő, akkor ehhez ragaszkodva tud szembeszállni mindenféle konkrét, aktuális, őt emberségében megnyomorító eszmével, megnyilvánulással anélkül, hogy ez öt - jó esetben - ugyanolyanná tenné, mint akikkel szembeszáll.

Az oldalbordából teremtett asszonyember

Hell Judit filozófus: Nemek egyenlősége/egyenlőtlensége; Feminizmus a nyugati világban

□ Feministának tartja-e magát?

• A szó jó értelmében tartom magam feministának, látom és elismerem azt, hogy alapvető egyenlőtlenségi viszonyok alakultak ki az egész világon, és a társadalom minden alrendszerében (gazdaságban, politikában, oktatásban, családban, erkölcsben, szexualitásban stb). De nem tartom magam a szó pejoratív értelmében feministának, tudniillik a nők érdekét érvényesíteni kívánó mozgalmárnak, mint ahogyan azt a nyugatiak teszik: rendkívül agresszíven, intoleránsán, olykor a férfiak iránti gyűlölet érzésével lépnek fel. Úgy gondolom, hogy férfiak és nők között azt az őseredeti egyenlőségi viszonyt kellene helyreállítani, amelyről a zsidó-keresztény kultúrát megalapozó alapműben, az ószövetségi teremtéstörténetben, Mózes első könyvében olvashatunk. E szerint az Úr Adóm oldalbordájából teremtette a nőt, akit Ádám társul ismert el, és asszonyembernek nevezett. Lényegesnek tartom, hogy a teremtő Isten az oldalbordából formálta Évát (és nem a lábszár- vagy a koponyacsontból), mert ez kifejezi, hogy az ősi elgondolás szerint is mellérendelt viszonyban van a nő és a férfi. Vagyis egyenértékűek, egyenrangúak, eredendően összetartoznak, egymásra utaltak, egymást kiegészítik, kapcsolatuk szétszakíthatatlan. A feminizmusra vetítve ez azt jelenti, hogy nincs külön örök, változatlan, biológiailag determinált női és férfi termé-' szét: egységes emberi természet van. Ennek a kijelentésnek pedig azért van jelentősége, mert valójában a feministák - még a legvadabb feministák is - úgy gondolják, hogy külön férfi és női elv létezik a világban, ezek közül pedig a női a magasabb rendű, jogosulatlanul birtokolják tehát az

„első nem” elnevezést a férfiak. Hogy ezt a tézisüket alátámasszák, bőven idéznek igazolásul szolgáló példákat a mitológia történetek gazdag tárházából. És persze a férfiak is ugyaninnen próbálnak meríteni más történeteket annak bizonyítására, hogy a férfitermészet különbözik, és magasabb rendű. Voltaképpen persze azok a szerepek a különbözőek, amelyeket a társadalom a különböző nemek számára kioszt, és elvárja az egyedektől e szerepeknek megfelelő jellemvonások kialakítását, az ezeknek megfelelő magatartásmódot, röviden: ezen szerepeknek az elsajátítását. A férfitól férfias jellemet és magatartást vár el, és ellenkezőleg, a nőkre női szerepeket szab. E szereposztás azonban törté- nelmileg-társadalmilag (ha lassan is, de) változik és nem feltétlenül mindig biológiailag determinált.

U Van-e kiút a nemek harcából?

• Többen úgy gondolják, hogy a megoldás egy újfajta személyiség kifejlesztése volna, vagyis arra kellene biztatni és nevelni az újabb nemzedékek tagjait, hogy a férfiak és nők legpozitívabb tulajdonságait egyesítsék magukban. Lehet, hogy ez ideális elképzelés, de mégis csak egyféle megoldást kínál. A másik felfogás szerint nem egyetlen ideális személyiségtípus létezne, hanem azért harcol: adassék meg minden egyénnek, hogy szabadon választhasson (a választás szabadságán van a hangsúly) a hagyományos női vagy a hagyományos férfi, esetleg mindkét nem karakter- vonásaira épülő szerepek közül. Érdekes az a felfogás is, amely azt tartja, hogy a nők emancipációjával jól járnak a férfiak is. Ameddig ugyanis a nő nem fejlesztette magát autonóm személyiséggé, addig a felelősség és a döntéshozatal minden terhe a férfira

hárul. Az emancipáció lehetővé teszi, hogy vége legyen azoknak a napoknak és kapcsolatoknak, amelyek „végtelen péniszlengetésbe, izomfeszítésbe és bukszafitogtatásba rángatták bele a férfiakat, csak azért, hogy bizonyíthassák: méltóak a sze- retetre és a tiszteletre.”

□ Hol tart a feminizmus hazánkban? • A feminizmus olyan szélsőséges formáiról nem beszélhetünk, mint mondjuk Angliában vagy Amerikában. De azt nagy eredménynek tartom, hogy legalább már lehet munkahelyi szexuális zaklatásért jogorvoslásért folyamodni. Igaz, hogy ez elvileg mindkét nemre vonatkozik, mégis az effajta zaklatásnak alapvetően a nők vannak kitéve, hiszen tudvalevő, hogy Magyarországon is a vezető állások többségét férfiak töltik be. Azt is sikerként könyvelem el, hogy most már elismerik: házassági kapcsolaton belül is történhet erőszakos nemi közösülés. Ugyanakkor számos társadalmi hátrányt bizonyító adat van a birtokunkban. Például: csak a népesség egyötöde tartja elfogadhatónak a nő önmegvalósítását a házasság rovására; a nők 94 százaléka, a férfiak 87 százaléka szerint házasságban vagy partneri kapcsolatban mindkét félnek különbség nélkül kell a háztartásról és a családról gondoskodnia, ehhez képest a férfiak általában kisebb javítások elvégzésén, porszívózáson túl már nem vállalnak részt a mosásban, takarítás egyéb fázisaiban nem osztoznak. A vécépucolás a családok nyolcvan százalékában kizárólag a nők feladata.

U Szerintem minden példára fel lehetne hozni ellenpéldát. Mondjuk legalább annyira szexuális zaklatásnak tartom, ha egy gépíróm) bugyivillantó szoknyában hajlong nap mint nap férfi

kollégái előtt. És igenis nagyon sok - például ház körüli - fizikai munka létezik, amelyet egy családon belül kizárólag a férfiak végeznek. Azt is furának tartanám, ha a férfi és a női szerepeket összevonnák, hiszen egy „apróságról” nem esett szó: a gyermek kihordására, szülésére, szoptatására - minden elbor- zasztó kísérlet ellenére remélhetőleg - csakis a nők alkalmasak. Legyen mégoly erős, bátor és harcos egy nő, am ikor áldott állapotba kerül fizikailag is védettséget kíván. Régen is inkább a gyakorlat, mint az elmélet különítette el a női és a férfi szerepeket. Ha időben visszapillantunk, meglehetősen nevetséges kép villan elém : mondjuk - Petőfi korában - egy hét hónapos viselős nő lóháton, kivont karddal száguld a harcmezőn az ellenség lemészárlására. De továbbmegyek: szerintem azáltal,

hogy nem általában az emberek egyenlő jogáért küzdenek a feministák, saját magukat különböztetik meg, ráadásul elsősorban másokban keresve a hibát.

• A feminizmus harmadik hulláma valóban azt hangsúlyozza, hogy a különbséget ne töröljük el férfi és nő között, de a különbözés joga kapcsolódjék össze az egyenjogúság megtartásával. Nem kívánjuk mi most magunkat úgy hasonlítani a férfiakhoz, mint ahogy Szendrey Júlia tette azzal, hogy levágatta a haját, nadrágot hordott stb., igenis maradhassanak meg a nők nőknek, a férfiak férfiaknak. A feministák voltaképpen az ellen lázadnak, ha a különbségeket akkor hozzák elő érvként, amikor a nemek közötti különbség nem releváns. Amikor például azzal érvelnek, hogy a bírói karban ne legyen nő, mert a nők az érzelmeikre hallgatnak, és képtelenek az elfogulatlan ítéletalkotásra. Természetesen amikor arról van szó, hogy dajkát és testőrt keresnek, akkor nyilvánvaló, hogy a nők részben természetes adottsága, részben tanulással kialakított karakter- vonásai alapján alkalmasabb lesz a dajka-, a férfi pedig fizikai adottságai alapján a testőrszerepre. Összegezve: a biológiai-genetikai előny (nőknél) vagy ugyanezen értelemben vett hátrány (férfiaknál) nem alapozhat meg egyenlőtlen társadalmi bánásmódot egyik biológiai nem vonatkozásában sem, amennyiben igazságos társadalmi viszonyok kialakítása a célunk.

Az interjúkat Szalóczi Katalin készítette. Fotók: Bujdos Tibor

T