Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-03 / 154. szám

16 ÉSZAK-Magyarország _A Nap Fotója Mossák, az isten lábát, azaz tisztítják a 30 méter magas aranyozott bangkoki Budd- ha-szobrot Fotók: AP Sokba került a meggyszedés Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Igen sokba, mintegy félmillió forintba került annak a hölgynek a meggyszedés, aki a minap kezdte az ígéretes gyümölcsöt leszedni a fáról - tud­tuk meg a Mezőkövesdi Rendőrkapitánysá­gon. Történt ugyanis, hogy míg ő hátul a kert­ben ezzel foglalatoskodott, addig idegenek be­mentek a csukott, de nem kulcsra zárt kapun, és mintegy félmillió forint értékű ékszert lop­tak el. A hölgy észrevéve az idegenek jelenlé­tét, visszament a kertből, és kérdőre vonta az udvaron álló két férfit: mit keresnek ott? Azt a választ kapta, hogy autószerelőt keresnek a környéken, de egyikük rögtön futásnak eredt, és így már gyanússá vált a lakástulajdonos­nak a dolog. Megkérdezte az ott maradó fér­fit, hogy járt-e a lakásban, mire az nemmel felelt. Utána elindult ő is kifelé, majd futás­nak eredt. A hölgy természetesen most már követte őket, s látta, amint beszállnak egy pi­ros színű Mercedes autóba, amiben már ült egy nő. A kocsi ezután gyorsan elhajtott. A hölgy a lakásába visszatérve rögtön ellenőriz­te az ékszeresdobozt, ami a szekrényben szo­kott lenni, de az az értékes ékszerekkel együtt eltűnt. Jelen pillanatban a Mezőköves­di Rendőrkapitányságon folyik a nyomozás az ügyben, de mint megtudtuk, a munka ered­ményességét veszélyeztetné, ha további ada­tokat szolgáltatnának ki az esettel kapcsolat­ban. „Naptár A Nap kel: 4 óra 52 perckor, nyugszik: 20 óra 44 perckor. A Hold kel: 22 óra 11 perckor, nyugszik: 9 óra 04 perckor. Névnap: Kornél, Soma. Egyéb névnapok: Anatol, Bernét, Heliodor, Héliosz, Hia- dor, Jácinta, Leó, Leon, Tamás. A Soma férfinevet magyar nyelvújítók alkot­ták a som szóból a Kornél magyarítására. A névalkotás alapja az a származtatás volt, mely szerint Kornél, vagyis Cornelius a latin cornum - som - szóból ered. „Időtárás Nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, eső már csak a keleti országrészben valószí­nű. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 16, a legmagasabb nappali felmelegedés 22 és 27 fok között alakul. Egy nő száz napja az űrben ...................... Napról Napra 1996. Július 3., Szerda Sh annon Wells Lucid (középen) két orosz kollégája társaságában augusz­tus elejéig dolgozik a Mir űrállomáson - ezzel új, férfikollégái űrrepülé­seit is meghaladó amerikai időtartamrekordot állít majd fel. Miskolc (ÉM - NCS) - Az orosz Mir űrállomás fedélzetén teg­nap töltötte 100. napját a vi­lágűrben az 53 éves Shannon Wells Lucid amerikai űrhajós­hölgy. Női asztronauta ennyi időt még sohasem töltött meg­szakítás nélkül Föld körüli pá­lyán. Lucid 1943. január 14-én született, gyermekéveiben szüleivel - akik baptista misszionáriusok voltak - fárasztó repülőutak során ingázott a Japánban lévő amerikai tábor és Shanghaj között. Ekkor került kö­zelebbi kapcsolatba a repüléssel. Tizenkilenc éves korában vett elő­ször repülővezetésből órákat, majd hamarosan megszerezte a kereske­delmi pilóta-képesítést. Visszaköl­tözve az USA-ba Oklahomában ál­lami iskoláiban folytatta középis­kolai és egyetemi tanulmányait. 1963-ban az egyetem kémiai tan­székén tanársegéd, majd egy labo­ratóriumban asszisztens volt. 1966 és ’68 között kémikusként dolgo­zott és férjhez ment a szakmabeli Edelény (ÉM - SZN) - Nincs ép­pen nyugalmas vakációjuk az edelényi rendőröknek: egy hó­nap alatt annyi őrizetes rosszfi­út szállítottak vendégségbe a kapitányságra, mint tavaly egész évben. Gyetvai József bűnügyi osztályveze­tő most arról számolt be, hogy még mindig igen nagy divat fémet lopni és azt orgazdának eladni, arra azonban még maguk a zsaruk sem számítottak, hogy a leleményes be­törők használatban lévő, nagyérté­kű, teljesen ép gépekre „mennek Michael Lucidhoz. 1978-ban je­lentkezett az űrhajós-kiválasztás­ra, s egyből be is került a csapatba. Férjével Texasba, Shannon űj munkahelyére költöztek. Lucid első rá”, amelyeket aztán alkatrészeikre szedve adnak tovább a nem sokat kérdezősködő fémkereskedőnek. Az első alkalommal, két héttel ezelőtt keresték fel a hívatlan láto­gatók a MIKSZ telephelyét, hogy a szövetkezet munkagépeit, szerszá­mait megdézsmálják. Valószínűleg az orgazdának kedvére való volt az áru, mert az „anyagbeszerző” csoport néhány nappal később visszatért a hely­színre, s az utánpótlást különböző munkaeszközökből, villanymoto­rokból biztosította. Csakúgy, mint a rendőri figyelőszolgálat a szóban űrrepülésére 1985 júliusában a Discovery fedélzetén indult, ő volt a hatodik amerikai űrhajósnő. Négy űrrepülése során több mint 34 na­pot töltött a világűrben. forgó cég telephelyét másnap este, mivel az addigra már másfél milli­ós kárt okozó betöréseknek bizony a fele sem volt tréfa. A sötétben ólálkodó banda menetrend szerint érkezett, ám ezúttal a szívélyes rendőri fogadóbizottság résen volt és lecsapott. A négy edelényi illető­ségű jómadár nem úszta meg ej- nyebejnyével, pénteken ugyanis a Kazincbarcikai Városi Bíróság elő­zetes letartóztatásukra áment mondott. A „fémhulladékot” felvá­sárló személy ellen természetesen eljárás indult orgazdaság alapos gyanúja miatt. KEN Ó- nyerőszámok Budapest (MTI) - A Szerencsejá­ték Rt. tájékoztatása szerint a jú­lius 1-jei KENŐ számsorsoláson a L következő nyerőszámokat sorsol­ták ki: 1, 7, 13, 15, 18, 19, 24, 28, 32, 34, 39, 40, 44, 45, 57, 63, 64, h 68, 72, 74. Két Lotti Miskolc (ÉM) - A 27. heti „Két Lotti (33-ból 3-at)” játékban a 3+3- asokra jutó, összesen nettó 74 178 483 forint tovább halmozódik. A 3 talá- latos nettó nyereménye 161 142 fo­rint, a 2 találatosoké 437 forint. A közölt adatok nem véglegesek. A Két Lotti nyerőszámai: 3, 35, 63 és 4, 34, 66. A szelvényeket péntekig veszik át, fizetnek nyereményt az IBUSZ- és EXPRESS-irodákban, a kijelölt postákon, takarékszövetke­zetekben. Sorsolás keddenként 10.08-kor a Kossuth rádióban. Tehénhűség Teherán (MTI) - Hűség dolgában a tehenek sem teljesítenek rosszabbul, mint a kutyák - lega­lábbis ez a tanulsága egy iráni esetnek. Történt, hogy egy 35 éves iráni asszony kislányával elin­dult, hogy tehenüket a rétre hajt­sák. A legeltetés közben a kislány játszott és egy közeli folyóba pottyant. Mialatt az anya utána ugrott, hogy megmentse gyerme­két, a tehén hangos bőgőssel a kö­zeli faluba futott, hogy a falusiak figyelmét felhívja és „rábírja” őket, hogy a folyóhoz jöjjenek a bajba jutottakon segíteni. Mire azonban odaértek, anya és lánya egyaránt megfulladt. A tetemeket látva a hűséges tehén maga is holtan rogyott össze. Sitten a rablók Sarkad (MTI) - Megtalálták és letartóztatták azt a két román ál­lampolgárt, aki vasárnap hajnal­ban Sarkad határában leütött, majd lefegyverezett egy magyar határőrt. A tetteseket kedden reg­gel - személyleírás alapján - a sarkadkeresztúri pályaudvaron ismerte fel egy szolgálaton kívüli határőr őrmester: éppen a Sarkad felé induló autóbuszra szálltak fel. A tiszthelyettes azonnal érte­sítette a kötegyáni határőr-kiren­deltséget, ahonnan a sarkadi rendőrkapitányságot riasztották. A rendőrök megállították a buszt és leszállították a gyanúsította­kat. Az ülés alatt megtalálták a határőrtől elvett pisztolyt és a hozzá tartozó lőszereket is. A két román állampolgárt őrizetbe vet­ték, hivatalos személy elleni erő­szak bűntette miatt indul ellenük eljárás. Kölcsönpandák Peking (MTI) - Kína tizenkét évre kikölcsönöz egy óriáspanda párt a kaliforniai San Diego állatkertjé­nek, amely ezért évente egy millió dollárt ad Kínának a ritka állatok életterének védelmére. A kínai ha­tóságok nagyon sokáig fontolgatták az amerikai ajánlatot, míg végül el­döntötték hogy kölcsönadják a 14 éves hím Si-Sit és a négyéves nős­tény Baj Junt. A Kínai Népköztársaság 1972:ben megajándékozta az Egyesült Álla­mokat két óriáspandával. Ling- Ling, a nőstény - a kínai kormány ajándéka Richard Nixon történelmi pekingi látogatása alkalmából - 1992-ben kimúlt. A hím Hszing-Hszing jelenleg is a washingtoni állatkert lakója. A kölcsönügylet létrejöttéről már be­számolt az amerikai sajtó, de azt egyelőre nem tudni, hogy a várt pandapár mikor érkezik Kaliforni­ába. === 70f== Ä) = ©(BMLEír Ügyeletes riporter: Mészáros Béla Telefonszámunk: 13.00 órától 18.00 óráig 341-611/231 1 Betemetik a Rudapitecus lelőhelyét Rudabányán, a valamikori vasércbánya szomszédságában található az az ősrégészeti lelőhely, amely a kutatók szerint a vértesszőlősinél is gazdagabb. Hernyók Gábor 1964-ben itt találta a Rudapitecus Hungaricus, a tízmilliót!) éves előember maradványainak első csontdarabját, majd öt évvel később teljes állkapcsát, azóta pe­dig mintegy 130 leletdarab került elő. 1986-ig, amíg üzemelt a bánya, a lelőhely viszonylagos biztonságban volt, azóta azonban az elhagyatott területen műkedvelő régészek rongálják a rétegsort, s ezzel óriási károkat okoznak, azonkívül az esőtető hullámpaláit, a kerítés oszlopait, drótját, de még a kutatóházakat is gyakorlatilag „elhordták". Mivel a védelemre, az őrzésre pénz nincs, a szakemberek úgy döntöttek, hogy védő földréteget helyeznek a területre. A kutatás természetesen tovább folyik. Fotó: Kozma István .Horoszkóp. ííHP m. 2i. - ív. 20. Nyugtalaníthatja joggal a magánéle­te, ugyanis kapcsolatában lazaság érezhető, s emiatt sürgősen változtat­nia kellene. Kénytelen lesz belátni, hogy valamit túlságosan elsietett. ^ IV. 21.-V. 20. Szerencsésnek vallhatja ezen a héten magát. Szerteágazó ügyei elintézésé­ben valóban remekelhet. Azért ne mutassa ki mindenkinek örömét, le­gyen kicsit visszafogottabb. #V. 21. -VI. 21. Most beérik korábbi igyekezetének a gyümölcse. Alig van olyan új feladat, amely elől meghátrálna. Lendülete másokra is ráragad, így még segítők­re is talál. így tovább. VI. 22.-VII. 22. Érdemes kihasználni a mostani előnyét. Ne riadjon vissza a kocká­zattól, mert most biztosan nyer. Olyan dolgokban is belevághat, ami­be eddig nem mert. A Fortuna ked­vez Önnek. a* VII. 23. -VIII. 23. A most kibontakozó kapcsolata hosz- szabb távra szól. és nagyszerű élmé­nyekkel kecsegtet. De még ne tegyen fel mindent egy kockára. Jó, ha több vasat is tart a tűzben. vm. 24.-IX. 23. Partnereinek ötletei meghökkentőek, s össze kell szednie magát, ha követni akarja a fantáziáját. Most az egyszer engedje el magát, s hagyja, hogy meg­történjenek önnel a dolgok. Tí IX. 24.-X 23. A lehetőségei csábítóak. Egyetlen adandó alkalmat sem kell kihagynia. Most érdemes lenne belevetnie magát a munkába, s majd később ráér még pihenni. Big X. 24.-XI. 22. Csak a távlati tervei ígérnek jó ered­ményeket, éppen ezért ne riadjon vissza a kezdeti nehézségektől, sőt még a kisebb kudarcoktól sem. Ne feledje, hogy a kudarcokból is csak épül az ember. XI. 23. -XII. 21. Egy találkozás felszakítja a régi szerelem már gyógyultnak hitt sebeit. Mérlegelje, hogy valóban még ér­zelmekről van szó, vagy csak nosztal­giázik. irt xn. 22.-1.20. Pénzügyeiben és hivatásában kelle­metlen fordulatok várhatók. S újabb az eddiginél is nagyobb terheket rak­nak a vállára rokonai, sőt barátai is. Minél hamarabb túljut a dolgokon, annál jobb. 1.21. - n. 20. Szokatlanul felbolydult ön körül a vi­lág. A munkahelyen áll a bál. Min­denki a leépítéstől tart. Kesergés, ide­gesség helyett kezdjen új munkahe­lyet keresni. 25II. 21. -III. 20. Szívügyekben mindig elragadják az- érzelmei. Időnként az eszére is kelle­ne hallgatnia. Ha nem ezt teszi, ak­kor most is csak kudarcra számíthat. Térjen végre észhez. Másfél milliót érő gépek az orgazdának

Next

/
Thumbnails
Contents