Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-30 / 177. szám
1996. Július 30., Kedd 8 Z Itthon LZempiéini Póriké Rácz Edit Tállya (ÉM - SFL) - Portrét írni egy olyan emberről, aki még alig húsz éves, nagyon nehéz. Nincs élettapasztalat, karrier, szakmai múlt. Meg kell találni azt a pozitív, esetleg negatív értelemben vett különlegességet, ami az átlagból kiemeli. Rácz Edit sokak szemében kivétel, már ami korosztályát illeti. Édesanyja tősgyökeres tállyai, édesapja Hemád- szentandráson született. Mindketten gazdálkodó famíliából származnak, így a földművelés, állattenyésztés jelenleg is meghatározó profilja a család megélhetésének. Editkét apró gyermekkorától a fizikai munkára szoktatták, bátyját úgyszintén. Számukra nem misztikus szerszám a kapa, gereblye, vasvilla. Míg az Edittel azonos korúak a szabadidő szórakozási lehetőségeit keresték, ő a szőlőben kötötte a vesszőket, amíg mások strandokon bar- nultak, ő ugyanezt tette, csak éppen a bab, vagy a kukorica kapálása közben. Természetesen a munka nem ment a tanulás rovására. Kitanulta a női- férfi fodrászat csínját-bínját és jelenleg ebben a szakmában dolgozik saját üzletében, a házban, ahol lakik. Akkor sem jönne zavarba, ha nem lenne állása, mert a termőföld eltart mindenkit, csak éppen érteni kell hozzá. Persze örül annak, hogy abban a munkakörben dolgozhat, amelyhez mindig is vonzódott. Törzsvendégei elsősorban kedvessége és ezt megelőzve szakmai tudása miatt járnak hozzá. Nem jön zavarba, ha valaki különleges óhajjal ül a fodrászszékbe és különleges frizurát szeretne valamilyen alkalomra. Nincsenek elérhetetlen vágyai, viszont a házasságot nem akarja elkapkodni. Azt mondják, a szem a lélek tükre. Editke szemei ezt ékesen bizonyítják. Csillog ha örül, homályos ha szomorú és kikerekedik ha csodálkozik. Ezek a szemek kikerekedtek, amikor közöltem vele, hogy portrét írnék róla. Éppen maltert kevert édesapjával, csinosítják lakóházukat, amelyben egykor a verbunkoskirály Lavotta János élete befejeződött. Nem értette, miért éppen rá esett a választás. Hiszen nincs az életében semmi különleges... Hamis ötvenmarkasok —a Sárospatak (ÉM - BSZA) - Lopás vétsége miatt indított eljárást a Sárospataki Rendőrkapitányság ismeretlen tettes ellen, aki idén június 15-ét megelőzően ajtókifeszí- tés módszerével behatolt egy kenézlői lakásba, ahonnan egy Tátra típusú tévét és egy gázpalackot tulajdonított el 15 ezer forint értékben. S. KÁROLY teremtett július elején veszélyhelyzetet gépkocsijával Tolcsván amikor áttért az úttest baloldalára, ott felhajtott a járdára. P. Károly és Károlyné éppen arra jártak, a veszély közeledtének láttán a félj a kerítés mellé rántotta feleségét, akinek a lábát így is elérte az autó. S. Károly a történtek ellenére megállás nélkül továbbhajtott. A rendőrök az elkövetőt lakásán érték utol. A PREZENT Ajándékbolt ablaküvegét emelte ki Sárospatakon ismeretlen tettes július 4-ére virradó éjszaka. Onnan karórákat, öngyújtókat és dezodorokat tulajdonított el. Az okozott kár értéke harmincezer forint. G.. OTTÓ ERDŐHORVÁTIBAN előbb megfenyegette, majd megerőszakolta felesége húgát június 13-án. Az eset csak jóval a bűntény elkövetése után derült ki. Az elkövető valószínűleg hosszú RENDŐRSÉGI HÍREK időre búcsút mondhat a gyengébbik nemnek. JÚLIUS 9-ÉN hatolt be ismeretlen tettes az áfész györgytarlói boltjába, ahonnan 73 ezer forint értékben tulajdonított el cigarettát, kávét, élelmiszert és üdítőitalt. MEG KERESIK azt az ismeretlen elkövetőt, aki július 6-án Sárospatakon egy Polski Fiat 126-os típusú személygépkocsi első és hátsó szélvédőjét betörte. Az okozott kár tizenhétezer forint. A RENDŐRSÉG eljárást indított Cs. Csaba mezőzom- bori lakos ellen, aki egy Li- az tehergépkocsival az úttest baloldalára áttérve elütötte az ott haladó E. Gábornét. Az asszony nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. A SÁTORALJAÚJHELYI rendőrök őrizetbe vették S. Zs. lácacsékei lakost, aki erőszakkal behatolt a lácacsékei általános iskolába. Két darab Mountain bike kerékpárt tulajdonított el ötvenezer forint értékben. Úgy látszik, a tettest ez sem elégítette ki, ugyanis Dá- móc magánházait látogatva még ötvenezer forintnyi kárt okozott lopással a tu; lajdonosoknak. MÁR AZ AUTÓKAT is kipécézték maguknak a zsivá- nyok Sátoraljaújhelyen. A Szlovák Iskola parkolójában dísztárcsát loptak le egy járműről, míg egy másik parkoló autó szélvédőjét betörve hangszórókat tulajdonítottak el ötvenezer forint értékben. 1ELŐZETES letartóztatásban van G. M. sátoraljaújhelyi lakos, aki szlovák korona vásárlása ürügyén készpénzt vett fel emberektől, majd korona helyett hamis ötvenmárkásokkal próbálta kárpótolni a sértetteket. A cselekmény elkövetésével gyanúsítható személy elfogásakor hét darab hamis öt- venmárkás és egy hamis kétszázmárkás bankjegyet foglalt le a rendőrség. Most hamis pénz forgalomba hozatala miatt és pénzhamisítás bűntette miatt folyik ellene eljárás. A KÖZLEKEDÉSI biztonságot veszélyeztette Sz. Zoltán és három társa, akik a pataki diszkóból „feldobott” • állapotban a 37-es úton Sátoraljaújhely felé tartva 29 nyomvonaljelző oszlopot húztak ki, illetve törtek ösz- sze. Ezekből egy darab helyreállítása kétezer forintba kerül. Gyümölcsszedés Rajzolta: Gazdóf Anita, Tíszalúc Béres Ferenc utolsó nyilatkozata Az énekes rendezni akarta adományai helyzetét A Sárospataki Képtár. Itt őrzik Béres Ferenc gyűjteményét. Taknavölgyi László Sárospatak (ÉM) - „...jöhet egy olyan pillanat, hogy egyszer ideáll egy teherautó és mindent elvisz. Mert jogom van hozzá: hűtlen vagyonkezelés! A hűtlenség ott kezdődik, hogy én semmit sem tudok a kezemben tartani. Ez a bolond (ironikusan magára gondolt) hozta össze ezt a hatalmas nagy anyagot. Talán bizarr- nak és nevetségesnek tűnik, de szeretnék a város jogászaival leülni, és ahogy Dómján Jóskával, And- rássy Kurtával, ugyanúgy velem is illenék szerződést kötni”. A talán kissé talányosnak tűnő idézet Béres Ferenc énekművésztől való. Sárospatak első díszpolgára e keserű szavakat a június 27-ei testületi ülésen mondta el. Napirend előtti hozzászólásában a Sárospataki Képtár (melyet ő alapított Galéria néven 1968-ban) körüli áldatlan állapotokat ecsetelte. Szerinte rendezni kellene már végre az intézményben található gyűjtemény tulajdonjogát.- Az a kifogásom - kezdte egy héttel később a lakásán, miután telefonon kerestük Béres Ferencet (akinek feltehetően ez az utolsó nyilatkozata, mivel nem sokkal később elhunyt), hogy nincs alapszabálya a Képtárnak, meg aztán velem, mint alapítóval semmilyen szerződést sem kötöttek közel 30 év alatt. Mintegy háromszáz festményt, vízfestményt, grafikát és metszetet adományoztam a városnak, ezekről - most raktáron vannak - semmilyen dokumentum nem készült. Jogilag is tisztázatlan a helyzet - folytatta Sárospatak díszpolgára -, mert a műtárgyakat ugyan Sárospataknak adományoztam, de a Képtár a megyéhez tartozik. Ezért forszírozom, hogy a város vegye át saját kezelésébe a Képtárat és valamilyen alapból vagy alapítványból működtesse.- A megoldás?- Le kell ülni a város vezetőivel, meg kell beszélni ezeket a dolgokat és létre kell hozni egy szakmai bizottságot az operatív feladatok ellátására. Nem akarom a képtárvezetőt támadni, de ez a Képtár már igényli, hogy szakképzett vezetője legyen. Fotó: Bódisz Attila Azért mondom mindezt, mert aggódom az értékek megőrzéséért, az adományom és a Képtár sorsa iránt. Hiányzik a szakszerűség. Ilyen helyzetben mit mondjak annak a volt pataki diák Szathmáry Lajosnak, aki az USA egyik leghíresebb szakácsmestere, három egyetem díszdoktora, dollármilliomos és több száz nagyon értékes képet akar Sárospataknak adományozni?- Erre a megbeszélésre mikor kerülhet sor?- Én sem élek örökké, úgyhogy minél hamarabb. Legkésőbb ősszel. * Jánosdeák Gábor, Sárospatak polgármestere lapunk kérdésére elmondta: a Béres Ferenc által említett tulajdonjogi kérdések rendezése mintegy két évvel ezelőtt megtörtént, amelyet a vagyonátadó bizottság vitt véghez. Véleménye szerint leginkább az bántotta a művészt, hogy adományát állandó kiállításon szerette volna látni. Ez nem jött létre, csupán időszaki kiállításokon láthatták az érdeklődők ezeket a képeket. _A Tartalomból Jelfa a továbbélésért Jelfát avattak július 20-án Sárospatakon A Művelődés Háza melletti park- ban.Az alkotást az 1972-től 1984-ig működött Sárospataki Alkotótábor fafaragói készítették elhunyt társaik és a táborban résztvevők tizenhárom éves munkájának emlékére. (2.oldal) Öt takarékos pont A sátoraljaújhelyi önkormányzat legutóbbi ülésén Daragó Ferenc, a kulturális bizottság elnöke, a Kossuth Lajos Gimnázium és Szakközépiskola igazgatója tizenegy pontból álló takarékossági javaslatot tett le képviselő- társai elé. A beadvány nemcsak a kulturális, hanem több másik bizottság hatáskörét is érinti, ezért a képviselő- testület úgy döntött, hogy a nyári szünet alatt az érintett grémiumok tárgyalják meg a javaslat rájuk vonatkozó pontjait. Június végén megtette ezt a kulturális bizottság is. A megbeszélés eredményéről kérdeztük Daragó Ferencet. (3.oldal) Magánrádió Újhelyben Híreink szerint Sátoraljaújhelynek hamarosan lesz rádiója, amely Milic néven üzemel majd. Egyre jobban erősödnek a civil kezdeményezések, amelyek a lakossági érdekeit kívánják szolgálni. A jövő ezeké az elképzeléseké, ahol egy lelkes csoport megmutathatja mit tud elérni, milyen erőket tud megmozgatni és maga mellé állítani. Erre a legnagyobb lehetőség a médiákban van. Két miskolci fiatalember, Katona András és barátja aktív rádiósként elhatározták, hogy az egykori Zemplén vármegye székhelyén alapítják meg a magánrádiójukat. (4.oldal) Táj ház Mogyoróskán A környékről lassan eltűnik minden fagerendás, zsúptetős csűr. A meglevőket is bepalázzák. Az utolsók egyikét ezért Mogyoróskán tájházzá alakítják át lehetőleg még a nyár végéig. (5. oldal) Gyerekek honi rajzasztala