Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-27 / 175. szám
1996, Iúlius 27-, Szombat Hírek - Tudósítások ESZAICMagyarország 3 Magyar-szlovák: ősszel folytatják Pozsony (MTI) - Jóllehet nem tudtunk megállapodni szlovák Partnereinkkel, de bízvást remélhető, hogy Pozsony részéről a jövőben talán mérséklődni fog a Magyar-magyar csúcs nyomán kialakult feszültség, s talán a szlovák nyilatkozatok hangneme is - jelentette ki Pozsonyban, a magyar és a szlovák parlament külügyi bizottságai képviselőinek pénteki tárgyalásai után Eőrsi Mátyás, a magyar küldöttség vezetője. Ősszel ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, addig is közvetlen kapcsolatot létesítenek a két külügyi bizottság között, hogy az esetleges további félreértéseket tisztázni lehessen, és ne a sajtón keresztül kelljen üzengetni. Egészségügy: mit ér a megállapodás? Budapest (MTI) - „A jelenlegi finanszírozási rendszer fenntarthatatlan”. Egyebek között ezt tartalmazza az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezete Országos Vezetőségének tegnapi nyilatkozata. Követelik a megállapodások betartását, vagyis az egészségügyi ágazatban az infláció mértékével megegyező dologi kiadás és bértömeg tervezését. Szolidaritáshoz is kell a termelés Budapest (MTI) - A társadalmi szolidaritás alapvető feltétele, hogy az ország képes legyen gazdasági teljesítményt felmutatni, hiszen elosztani csak abból lehet, amit Megtermeltünk. Az anyagi lehetőségek korlátozott volta nemcsak a Mgányságot, illetve a helyzetük javítását célzó támogatások mértékét, hanem a piacgazdaság összes Vesztesét érinti - igaz, a romákat az átlagosnál is nagyobb arányban sújtják az átalakulás következményei. Ezt pozitív diszkriminációval kell ellensúlyozni. Egyebek között éjről beszélt Horn Gyula miniszter- elnök a Magyar Rádió Cigányfélóra Mmű műsorában. Jobbra, balra kettőt tarolt Miskolc (ÉM) - Hihetetlenül bonyolult - de veszélytelen - baleset történt tegnap este tájban a miskolci Szentpéteri kapuban, a kórház előtti kereszteződésben. Öt au- to szaladt egymásba - és a középső román sofőr volt a hibás. Zöld Opellel ugyanis megcsúszott a vizes utón, belehajtott az előtte lévő La- hnba, a sorban legelső Wartburgok lökve azt. Az Opel azonban ngyanakkor „vissza is pattant”, a mögötte jövő bordó Opelt találva el, e» azt meg hátrafelé, a „konvoj” vé- Sén haladó második Ladának taszí- °Ua. Az eredmény: öt összekoc- Cant, elöl-hátul „megnyomott” autó. A sérülékeny vízbázisoké az elsőbbség Miskolc, Budapest (EM - SZK) - A kormány a közelmúltban fogadta el a települési szennyvíz- tisztítás és -elvezetés országos irányelveit. A Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) Vízgazdálkodási Osztályának főosztályvezetője szerint ennek jelentősége abban rejlik, hogy a kormányzat most már a probléma teljes tudatában anyagi fedezet biztosításával is részt kell hogy vállaljon a megoldásból. (Folytatás az 1. oldalról) A program elfogadásával - jelentette ki Szabó Lajos — koránt sincs megoldva a gond, az azonban biztató, hogy a kormány elkötelezte magát: részt vállal a mintegy 15 évre szóló, 500 milliárd forintot igénylő feladatból. A program - az Európai Unió követelményeivel összhangban - elsőként a nagyvárosok szennyvízelvezetésére, -tisztítására koncentrál. (A jelenleg folyamatban lévő beruházás költsége 1992- es árak szerint számolva 80 milliárd forint.) Ugyancsak prioritást élveznek azok a sérülékeny vízbázisok, ahol hiányzik a vízzáró réteg, amely a felszín alatti vízkészlet védelmét természetes módon biztosítaná. Egyelőre azonban a kormány konkrét intézkedése a programmal kapcsolatban az volt, hogy megbízta a KHVM-et a szakmai alapok átdolgozásával, amivel körülbelül jövő év májusára készülnek el - mondta a főosztályvezető. Ombódi István, az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese által rendelkezésünkre bocsátott adatok szerint megyénkben az ivóvíz-ellátottság 99 százalékos. (Igriciben, Pusztafalun és Kesznyétenben jelenleg hidroforos megoldással biztosítják a vizet, az épülő hálózat átadása 1997-re várható; emellett a hiányzó 1 százalékhoz tartoznak még egyes települések távol eső külterületei.) Ezen belül az ivóvíznaiozatna kapcsolt lakások aranya 67 százalék, udvari csapos megoldással a lakások 21 százalékát, míg közkifolyós megoldással 11 százalékát látják el vízzel. A csatornázási arány Borsod-Abaúj-Zeniplén átlagát nézve 34,2 százalék, de ettől kb. 8,8 százalékkal több azon lehetőség, amellyel nem élnek a lakok. A megye 24 üzemelő .szennyvíztisztító telepe mindössze 38 település szennyvizét fogadja. Sebestyén László, az Észak-magyarországi Regionális Vízmű Rt. karbantartási üzemvezetője úgy véli, kevés megye lehet a miénknél rosszabb helyzetben, ugyanis az ivóvíz-hálózat jószerivel csupa sérülékeny vízbázisra épül, amelyek közül a lázberci tározó, az Aggteleki- és a Bükki-karszt területei vannak leginkább veszélyben. De ide sorolható a Sajó, a Bódva és a Hernád völgye: ilyen vízbázisra épül a sajóbábonyi, az encsi, a tiszaújvárosi, a borsod- sziráki, a Borsod környéki vízmű, a sajóládi és a keleti csúcsvízmű is. 25-féle katona - 25-féle akcentussal Solana: Jól működik a Partnerség a békéért program Solana (középen) és Kovács László (jobbra) a tábori kórházban Fotó: MTI Szolnok (MTI) - Fő látogatási és zárónapját tartották pénteken a Cooperative Chance '96 (Esély az együttműködésre) NATO-vezetésű, többnemzetiségű légierő-gyakorlatnak. Karel Vervoort vezérőrnagy, a légierő-gyakorlat NATO-igazgatója és Báli József vezérőrnagy összegzésében sikeresnek minősítette a gyakorlatot.Nem fukarkodott az elismeréssel Javier Solana NATO főtitkár sem. Háláját fejezte ki Magyarországnak a vendéglátásért, hangsúlyozva: a légierők kiváló együttműködése igazolta, hogy a Partnerség a békéért program jól működik. Kovács László külügyminiszter szerint e gyakorlattal tovább erősödött a bizalom a közép- kelet-európai térség országai között, hiszen jelen volt Magyarország szomszédai közül négy is: Ausztria, Románia, Szlovákia és Szlovénia. Végh Ferenc altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka egy kérdésre válaszolva elmondta, hogy a magyar katonai technika nem vallott szégyent, és megfelelt az elvárásoknak. Különösen örömteli, hogy a magyar katonák nyelvi képzése meghozta gyümölcsét. Mint megjegyezte, a gyakorlat 25 országbeli résztvevője 25 akcentusban beszélte a közös nyelvet, az angolt, de azért szót értettek egymással. Nem titok a pályaudvar olajszennyezettsége Miskolc (ÉM - SZK) - Egyik napilapunk felröppente a hírt, ami szerint a Tiszai pályaudvaron titokzatos olajszennyeződés-elhárítás folyik. Az Észak- magyarországi Környezetvédelmi Felügyelőség (ÉKF) igazgatóhelyettese, Németh Csaba a hír igazát elismerte, de hogy titokról volna szó, cáfolta. Németh Csaba tájékoztatása szerint a MÁV északkeleti részén 1993-tól ismert olajszennyeződés három forrásból táplálkozott. Az egyiket a MÁV-nál sokáig alkalmazott, igen rossz műszaki állapotú mozdonyok jelentették, amelyeknek gyakorlatilag minden illesztése engedett. Egy-egy hosszabb leállás alatt akár 1-2 liter olaj is bekerülhetett a földbe. A másik hibaforrás a korábbi technológiai fegyelmezetlenségből adódott: a mérőóra nélküli üzemanyagtöltésnél szintén jó adag olaj csoroghatott alkalmanként mellé. A talaj és a talajvíz legnagyobb fokú szennyezettségét azonban az évekkel ezelőtt történt gázolajvezeték törése okozta. Az ÉKF kötelezte a MÁV-ot mind a felszíni, mind a mélységi kár elhárítására. A kármentesítési terv alapján ez év tavaszán láttak hozzá a konkrét munkálatokhoz, amely főként a szennyezett terület lehatárolásából, a talajcseréből, s a talajvíz felszínén úszó - jelenleg átlagosan 15-20 centiméter vastag - szénhidrogén vízkénezéssel, szeparálással történő eltávolításából áll. A lehatárolásnak köszönhetően - hangsúlyozta Németh Csaba - a martintelepi kutak nincsenek veszélyben. A-DECESLAZ A szurkoló: „Szeretnék NB I-es mérkőzéseket látni” Miskolc (EM) - A DFC és az NB I címet viselő cikksorozatunk a diósgyőri szurkolók levélíró-kedvét is meglendítette- A sorozat zárórészében az Észak-Magyarország sportrovata „régi” levelezőjének, az ^elényi Bódvai Mihálynénak a gondolatait közöljük. Tesz- szük egyrészt azért, mert eddigi leveleiből is sugárzott, u°gy szinte él-hal a DFC-ért, •uásrészt pedig azért, mert Mább következő sorainak tulajdonképpeni címzettje Zom- bor Péter, a Diósgyőri FC el- uöke, akivel terjedelmes interjút készítettünk, melyet lapunk július 29-i, hétfői számában közlünk. Ebben az elnök részletesen elemzi az elmúlt bajnoki év eseményeit és kifejti a véleményét arról, milyen garanciákat lát arra, bogy a hamarosan induló bajnoki szezonban a DFC előrelepjen. Á „Hét témája” című cikksorozatára reagálva, ha szabad a szurkolónak is véleményt nyilvánítana, akkor az alábbi benyomásaimat szeretném megosztani a sportot szeretőkkel. Az elmúlt év a DFC labdarúgó- csapatának kudarcot hozott. Ez tény, célkitűzéseiket nem váltották valóra, nem is tehették, hiszen az egész évet a kapkodás jellemezte, edzők és játékosok jöttek és mentek. A vezetőség maradt. Az elnök úr nyilatkozata szerint sokat dolgoztak, felújították a vizes blokkot, mely munka elkerülhetetlen és felbecsülhetetlen volt. Biztosan így van, de kérem engedjék meg, hogy engem, a szurkolót a játék és az eredmény érdekeljen. Ez pedig kritikán aluli volt. Ha rajtam múlna én nem engedném az elnök urat pótvizsgára. Mi lesz ha megint megbuknak? Marad az NB II. Úgy gondolom, mindenütt így van a világon, a bukás nem csak az edzők és játékosok munkájának eredménye. Nem lopta be elnök úr a szívembe magát akkor sem, amikor megengedte, hogy Vámosi helyére a mester hozza a saját emberét. Vajon mennyibe került? Elfogadom, minden edzőnek vannak kedvencei és ha teheti, hurcolja magával. De drága elnök úr, ha ért a focihoz, látnia kellett, hogy abban a csapatban egy poszton történt száz százalékos teljesítés és az a Vámosié volt. Ha én vagyok az ön, önök helyében, szembeszálltam volna még a „Mágussal” is. Remélem, hogy Vámosi bebizonyítja, mennyit ér. Tudom, nem illik az elnököknek beleszólni a szakmai kérdésekbe, de én már olyanról is hallottam, hogy az elnök pressziót gyakorolt az edzőre, s rendszeresen „besegített” a csapat összeállításába. Tudom, önök ezt sohasem tennék, de én elvárnám, hogy az arra érdemes játékost megvédjék. Kérem elnök urak, engedjék meg nekem, hogy ne szeressem Leskó urat. Az ő játékosmúltja nem predesztinálja arra, hogy az NB II kispadján üljön. Nekem hiába magyarázza Leskó úr a statisztikáját, az általa vezényelt, s megálmodott játék elszomorító volt és lehangoló. Statisztikája is része volt az eredménytelenségnek. Azon is elgondolkodtam, Földesi úr hol szerezte NB Il-es színvonalú szaktudását, tapasztalatát. Balsejtelmek gyötörnek, pesszimizmusom minden képzeletet felülmúl. Aggódom, és tudom, nem vagyok egyedül. Vágyom a mielőbbi eredményre, hiszen életem harmadik harmadába léptem, s tudom, nincs sok időm. Sok játékos maradt, akik az én NB lies csapatomba nem férnének be, s engem igazol a megszerzett bizonyítvány. Mindezek ellenére ott leszek minden hazai, s néhány elérhető idegen mérkőzésen is. Teljes szívemből szorítok önnek, önöknek, sok sikert kívánok - teszem ezt elsősorban magam miatt, mert nagyon szeretnék már NB I-es mérkőzéseket látni -, hiszen vágyaink azonosak. Ha bárkit bántott véleményem, bocsánatot kérek, nézzék el nekem tévedéseimet, hiszen én nem értem, csupán csak szeretem a focit. Tudom, szócséplés helyett hasznosabb lenne, ha pénzt szerezhetnék a focira. Sokat foglalkoztat ez a gondolat is, mert tudom, a pénz nagyon fontos tényező a jó focihoz. Véleményem közreadását, s vállalását csakis a jobbító szándék ösztönözte. Bódvai Mihályné Edelény Csak nem jött meg az olasz pénz Rudabánya (ÉM - FD - Két évvel ezelőtt elhelyezték Rudabányán a hulladékégető mű alapkövét. De a beruházásból még semmi sem valósult meg, sőt a június 30- án esedékes milliókat sem kapták meg az olasz cégtől. Ülést tartott tegnap Rudabánya önkormányzati képviselő-testülete. Az első félévi gazdálkodás tapasztalatait értékelve nagyon nagy sajnálattal állapították meg, hogy az olasz érdekeltségű Rudabányai „H & H” Hulladékégető és Energia Hasznosító Korlátolt Felelősségű Társaság nem utalta át az utolsó részletet jelentő 10 millió forintot június 30- ával az önkormányzat számlájára. Ugyancsak nem kapták meg az őket megillető részt a hulladékégető létesítésében érintett szomszédos önkormányzatok - Ormosbánya, Izsó- falva és Szuhogy - sem. Ezáltal Rudabánya önkormányzatának éves pénzügyi terve teljesen felborult. A képviselő-testület utasította a polgármesteri hivatalt, hogy a tervezett bevétel elmaradása miatt dolgozzon ki intézkedési tervet a II. félért gazdálkodás módosítására, egyes feladatok elvégzésének átütemezésére. Mint a település jegyzőjétől megtudtuk, az elmaradt átutalások miatt már többször hívták a cég magyar képviselőjét, aki intézkedési jogkör híján nem tudott érdemi válasszal, még kevésbé pénzzel szolgálni. A központba, Olaszországba is elküldték már több faxot, de választ mind a mai napig egyikre sem kaptak. Azt gyanítják, hogy az olasz befektetők nem rendelkeznek a beruházás megvalósításhoz szükséges tökével. Ötéves az ózdi Munkás Kft. Ózd (ÉM - BTGY) - A kohászat berkeiben kicsit is járatos olvasóink közül bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy 1991 nyarán az Ózdi Kohászati Üzemek Finomhengermúve fölött is megkongatták a vészharangot. Erre a harangszóra azonban az üzem 700 dolgozója teljesen rendhagyó módon reagált. Nem ültek halotti tort, nem kezdtek kollektív' sírásba, hanem úgy döntöttek, megalakítják az ország első Munkás Kft.-jét. Erre emlékeztek tegnap Ózdon az egykori alapítók a Kaszinó Tükörtermében.- A hiten, az elszántságon kívül az induláskor jóformán semmivel sem rendelkeztünk - mondotta egyebek mellett a kezdetekről Marczis Gáborné ügyvezető igazgató. - Lerobbant - sőt szándékosan lepusztított - berendezéseket örököltünk s jóformán egyetlen filler forgóeszközzel sem rendelkeztünk. A Finomhengermű Munkás Kft. elmúlt öt éve korántsem volt felhőtlen. Akadtak bizony olyan hónapok, amikor bérre se igazán tellett. Ám a 700 ember vállalt valamit, és ha azt kérték tőlük, hogy a szükséges fejlesztések miatt mondjanak le az egyébként indokolt bérfejlesztésről, akkor zokszó nélkül megtették. Mert - mint hallottuk - nem eltartottak, hanem dolgozok akarnak lenni, akik munkabért kapnak, nem pedig állami könyörado- mányt. A társaság - hangzott el - túlélte életének első kritikus öt évét. A fél évtized bizonyságát adta annak, hogy, ha tudomásul vesszük az új szabályokat, akkor igenis képesek vagyunk pályán maradni. Mert ez a szellemi tőke, ami Ózdon másfel évszázad alatt felhalmozódott, pénzt ér. 168 milliót kapott a munkaügyi központ Miskolc (ÉM - GSL) - A megyei munkaügyi központ a munkaadók számára kiírt pályázatok segítségével munkatapasztalatokhoz kívánja juttatni az állástalan, pályakezdő fiatalokat. A munkanélküliek elhelyezkedését segítő programok általában kiemelten kezelik a pályakezdő fiatalok álláshoz jutásának problémáját. A Borsod-Abaúj-Zemplen Megyei Munkaügyi Központ most 76 millió forintot kapott annak a július 1-jén hatályba lépett kormányrendeletnek a végrehajtására, amely munkatapasztalat-szerzési támogatásban kívánja részesíteni az iskolából kikerült, de munkahelyet nem találó fiatalokat. A program keretében a munkaadók számára írnak ki pályázatokat. Bővebb információkat a munkaügyi kirendeltségeken kaphatnak az érdeklődők. A megyei munkaügyi központ a Központi Szakképzési Alapból további 80 millió forintot kapott a munkanélküliek gyakorlati képzését javító, illetve új képzési férőhelyek kialakítását elősegítő gépek és egyéb felszerelések beszerzésének támogatására. A programban nappali tagozatos iskolarendszerű megyei szakképző iskolák, szakképzési hozzájárulásra kötelezett gazdálkodó szervezetek és a társasági adóról szóló törvény szerint adózó vállalkozók vehetnek részt. Á pályázat maximum 2 millió forint nyerhető el.