Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-24 / 172. szám
1996, Túlius 24», Szerda ~ Atlanta *96 Ä Vitorlázás Két okból halasztottak el futamokat Savannah-ban, az olimpia vitorlásversenyeinek első napján. Először az okozott gondot a szervezőknek, hogy túlságosan enyhe volt a szél, majd változott a helyzet, hiszen később vihar hiúsította meg a hajók vízre szállását. Szerencsére Rendeződtek a körülmények, így hajóosztályonként egy-egy futam küzdelmeit lebonyolíthatták. A Csillaghajósoknál egy kanadai kettős, a Ross MacDonald, Eric Jes- Persen duó győzelmével ért véget az első futam. A Finndingiseknél a spanyol Jose van der Ploeg várhatja az élről a folytatást, a Soling hajóosztályban pedig a házigazdák egysége, Jeff Madrigali, Jim Barton és Kent Massey nyerte az első futamot. Litkey Farkas a 11. helyen végzett a Finndingi első futamában. Eredmények: Finndingi, 1. futam: 1. Jose van der Ploeg (spanyol), 2. Jurij Tokovoj (ukrán), 3. Michael Maier (cseh)...11. Litkey Earkas. Soling, 1. futam: 1. Jeff Madrigali, Jim Barton, Kent Massey (amerikai) 2. Georgij Sajdukov, ümitrij Sabanov, Igor Skalin (fehérorosz) 3. Garrett Connolly, Marshall King, Daniel O,Grady jjr). Csillaghajó, 1. futam: 1. Ross MacDonald, Eric Jespersen (kanadai), 2. Torben Grael, Marcelo Ferreira (brazil), 3. Roderick Davis, Bonald Cowie (új-zélandi). Az első aaP után a Soling hajóosztályban a Wossala György, Kovácsi László, Vezér Károly egység a 13. helyen áll. Csillaghajóban a Haranghy Csaba, Komm András duó a 22. helyről várhatja a folytatást. Military-rajt Megkezdődött a Georgiái nemzetközi lovasparkban a lovastusázók küzdelmével ebben a sportágban is a versenysorozat. Tizenhat nemzet négyese rajtolt, köztük a Schaller Gábor, Tuska Pál, Sós Attila és Kerczegfalvi Tibor összeállítású magyar válogatott is. Az első számot, a díjlovaglást az Egyesült Államok nyerte 123 hibaponttal pagy-Bri'tannia (127.8) és Új-Zé- *and (135.6) előtt. A magyarok a fő. helyen zárták a napot. Schaller GO-8, Tuska 71.8, Sós 63, míg a esaknem utolsónak induló Herczeg- talvi 72.4 hibaponttal zárta a versenyt, így utóbbi eredménye esett Tegnap magyar idő szerint késő pSfe a terepverseny volt a program, l^rutkay Zoltán csapatvezető elmondta, hogy a viszonylag konyább harmadik erőpróbán, a díjugratásban akár a 10-12. helyre is •elzárkózhatnak Tuskáék. Nem maradi visszhang nélkül a Pehelysúlyú Nagy János John Kel- Mari elleni mérkőzése. Mint ismerés, az 57 kg-os súlycsoport első Indulójában lezajlott ringülközet a harmadik menet közepén úgy ért Véget, hogy a barbadosi öklözőt le- 'éptették. Ő azonban nem értett ygyet a döntéssel, tiltakozását kifejezve az eredményhirdetésnél nem ls nyújtotta oda a kezét a mérkő- 2ésvezetőnek. Csak állt, s közben m°ndta a magáét... John Kelman viselkedése nemtetszést váltott ki a Nemzetközi Amatőr Ökölvívó Szövetségben (AIBA). Úgy döntöttek, n°gy a barbadosi bokszolót azon- nal hazaküldik, s egy évre eltiltják az amatőr versenyektől. — Kelman a vereség után mérgesen eldobta a kesztyűjét a ringben(képünkön), Egyszóval botrányosan viselkedett. ^ történteket megvitattam a Barba- dosi Olimpiai Bizottság elnökével, s ő is egyetértett abban, hogy Kel- Mant azonnal hazaküldjük és eltilt- Ll ~ nyilatkozta Anwar Chow- dnry, az AIBA elnöke a Reuter brit hírügynökségnek. Érdekesség, hogy Nagy János találkozójának mérkőzésvezetőjét is felfüggesztettek, így ő a továbbiakban már nem működik közre az olimpián. ivet magyart is poronara szólítottak a súlyemelők hétfő esti 64 kilogrammos döntőjében. Kecskés Zoltán (Debreceni VSC) és Popa Adrián (Nyíregyházi VSC) kapott helyet a kategória 11 legerősebb emberét felvonultató A-csoportban, ahol a legnagyobb figyelem a törökök klasszisát, Nairn Szulejma- noglut (törökösen Süleymanog- lu) övezte. Márcsak azért is, mert a kétszeres olimpiai bajnok búcsúra készült, de hozzá méltó búcsúra: aranyérmesként, az ötkarikás játékok történetének első háromszoros súlyemelő olimpiai bajnokaként kívánt lelépni a színről. Szulejmanoglu egy rontás után kiszakította a 147,5-öt, s vezető helyről várhatta a lökést. Ahol is parádés párbajban jutott hozzá újabb aranyérméhez a török versenyző. Vele a végén már csak Leonidisz tartotta a lépést, s nem is akárhogyan. Előbb Szulejmanoglu produkált 145 kilós új világcsúcsot a fogásnemben, és 332,5-t összetettben, amire válaszul a görög 187,5 kilóval visszavette a lökésrekordot. Viszont Szulejmanog- lunak utolsó fogása ugyanezen a súlyon szintén sikeres volt, így 335 kilogrammra tornázva tovább a csúcsot, élete harmadik ötkarikás elsőségét is begyűjtötte. Ami a két magyart illeti, szakításban Kecskés és Popa egymással szinkronban jó gyakorlatot mutatott be 130 és 135 kilón is, a 137,5- tel viszont már egyikőjük sem bírt. Lökésben Kecskés az egyéni csúcsával megegyező 167,5 kilón zárta a versenyt, így 302,5 kg-os összteljesítménnyel 8. lett. Popa viszont saját eddigi legjobbját felülmúlva Nairn Szulejmanoglu (fent) az első súlyemelő a világon, aki három olimpián is diadalmaskodni tudott. A magyar Popa Adrián (jobbra) ebben a súlycsoportban ötödik lett kilökte a 172,5-öt is, a 307,5 kilóval pedig az elismerésre méltó és két olimpiai pontot érő 5. helyen végzett. Úszás - Horváth nyolcadik lett Jókora meglepetésben volt részük mindazoknak, akik kihagyták a hétfő délelőtti úszóselejtezőket. Az esti fináléban nem találkozhattak két nagy favorittal, a női 400 m gyors, és a női 100 m hát világcsúcstartójával, az amerikai Janet Evansszel, illetve a kínai He Ci- honggal. Pedig mindketten eljöttek az atlantai olimpiára, mindketten indultak is az említett számban, de egyikőjük sem jutott túl a délelőtti akadályon. Nos, két papírformaeredmény, egy Smith-diadal (női 400 m gyors), és egy Popov-arany (férfi 100 m gyors) után következett a női 100 m hát fináléja, amelyet az eddig nem különösebben jegyzett Beth Botsford nyert meg. Ezután következett a férfi 200 m pillangó, amelyben Horváth Péter révén az A-döntőnek is volt magyar szereplője. Tőle már az is nagy eredmény lett volna, ha pontszerző helyen, azaz az első hat között végez. A remények csak a táv elején, az első 50 méterig éltek. Ekkor még harmadikként fordult az OTP- SportPlusz SE 21 esztendős sportolója, utána visszaesett a nyolcadik helyre. Az orosz Gyenyisz Pankratov kiemelkedett a mezőnyből, megérdemelten végzett az élen. Czene Attila révén a B-döntőben is akadt magyar résztvevő, ő - ellentétben Horváthtal - lényegesen Horváth Péter jobban úszott, mint délelőtt, 1:58.99 percet ért el, ezzel megnyerte futamát, így összesítésben a kilencedik helyen zárt. - Nem tudok mást mondani, csak azt: óriási a hőség, nagyon sűrűek a mezőnyök, meg aztán elég nagy teher is van rajtam. Várjuk meg a 200 vegyest, annak kellene a legjobbnak lennie - mondta Czene. Czene Attila Ökölvívás Nagy és Erdei menetel Hétfőn két, piros-fehér-zöld színeket képviselő bokszoló kezdte meg szereplését az olimpiai ökölvívó tornán. Előbb a pehelysúlyú Nagy Jánost, m£yd a középsúlyú Erdei Zsoltot szólították a kötelek közé. A 21 éves Nagy János vetélytársa, a barbadosi John Kelman a találkozó elején 1-0-ás vezetést szerzett. Szerencsére Nagy János nem kezdett kapkodni, higgadtan folytatta, majd remek előkészítés után az első menet végén megsorozta ellenfelét. A bírók két ponttal jutalmazták, a marokkói mérkózésvezetó pedig rászámolt a tengerentúli ök- lözőre. Az utolsó menetet 8-2-röl kezdték, de befejezni mái- nem tudták, mert a mérkózésvezetó 12-3-as állásnál döntő fölényt hirdetett, azaz leléptette a barbadosi fiút. Ezzel Nagy János bejutott a legjobb 16 közé, ott a nigériai Daniel Attah ellen mérkőzik. A másik magyar, a 22 esztendős Erdei Zsolt még örömtelibb perceket szerzett a sportág kedvelőinek. A mexikói Juan Pablo Lopez ugyan bátran nekiesett, de Erdei gyorsan elvette a kedvét. A Tájfun versenyzője zártan védekezett, majd kivárva az alkalmas pillanatokat, rendre fejen találta a közép-amerikait, akire 10-0 után már az első menetben rá kellett számolni. A mexikói teljesen tanácstalan volt, mert még csak egyetlen értékelhető ütést sem tudott bevinni. A harmadik menetben is az történt a ringben, amit Erdei akart. Már 27-0 (!) volt az állás, amikor a mérkőzésvezető újból rászámolt Lopezre, majd döntő fölényt hirdetett. A legjobb 16 között Érdéi a török Malik Beyle- rogluval csap össze. A barbadosi ökölvívó (balra) még mindig nem hisz a szemének, pedig a mérkőzésvezető egyértelműen Nagy Jánost (jobbra) jelzi győztesnek ÉSZAK-Magyarország 11 Éremtáblázat az 3. versenynap, 32 döntő után A E B Oroszország 7 2 2 Egyesült Államok 4 9 2 Lengyelország 4 1 ' —. Kína 3 4 3 Franciaország 3 3 5 Koreai Köztársaság 3 1 — Törökország 3 _ — 1 Olaszország 2 2 2 Belgium 2 _ . 1 j Írország 2 _ Ausztrália 1 3 Dél-afrikai Köz. 1 — 1 Costa Rica 1 — Kazahsztán 1 _ _ Úi-Zéland 1 V,;. — Románia 1 _ _ Németország 5 7 Fehéroroszország _ 2 1 Kuba _ 2 1 Görögország _ 2 _ _ Brazília — 1 2 Svédország _ 1 1 Ausztria 1 Japán — 1 Spanyolország — 1 .w ' Üzbegisztán — 1 — Bulgária — — 4 Hollandia — — 3 MAGYARORSZÁG 3 Kanada _ — 2 Jugoszlávia ... — 1 Ukrajna1 I _____________________________________i Hí rmorzsák • ÚJABB SZTÁRRAL BŐVÜLT a centenáriumi olimpia közönsége, a játékok harmadik napján Atlantába érkezett ugyanis a tavaly októberben kettős gyilkosság vádja alól felmentett egykori amerikaifutballista, O. J. Simpson is, aki felesége, Nicole Brown és egy éttermi pincér, Ron Goldman titokzatos halálesetének kapcsán óriási népszerűségre tett szert az Egyesült Államokban, sőt, az egész világon. O.J. Simpson testőrök gyűrűjétől övezve foglalta el szobáját Atlanta együk luxusszállodájában, a Hotel Westinben. • BOJKÖTTÁLTÁK A DÖNTŐ UTÁNI sajtótájékoztatót a női 4x100 m-es gyorsúszó- váítóban ezüstérmet nyert kínai csapat tagjai. Ráadásul magyarázatot sem adtak távol- maradásukra. Edzőjük, Zhou Zhewen később elmondta, a kínai csapatvezető nem volt hajlandó újból kitenni lányait azoknak a doppingolással kapcsolatos kínos kérdéseknek, amelyeket a sajtó képviselői szombaton Le Jingyi- nek tettek fel a 100 m-es gyorsúszásban szerzett elsősége után. • AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK filmszínházainak látogatottsága 20 százalékkal visszaesett az olimpiai megnyitóünnepség ideje alatt. Az egyik olyan mozifilm, amely nem szenvedte meg az ötkarikás játékokat, A Függetlenség Napja című alkotás, s készítői csak a hétvége során mintegy’ 20,9 millió dolláros nyereséget könyvelhettek el. A film várhatóan megdönti a Jurassic Park által felállított valamennyi rekordot. Pólós sikerszéria Felvételünk a magyarok korábbi ellenfelei egymás elleni összecsapásán készült. Az orosz Konsztantyinov célozza meg a német Borgmann kapuját Fotók: AP, ISB A vízilabdatornán hétfőn a hollandokkal játszott a magyar válogatott. A-csoport: Magyarország - Hollandia 10-8 (2-2, 3-2, 3-2, 2-2). Magyarország: Kuna - Tóth F., Monostori, Varga 4, Kásás 1, Tóth 1, Dala, Benedek 4, Fodor, Vincze, Gyöngyösi, Németh. Horkai György szövetségi kapitány villámnyilatkozata: - A lényeg, hogy szépen gyűlnek pontjaink, és jól is játszunk. Az emberhátrányos helyzeteket megfelelően védekezzük ki, előnyös pozícióból azonban lehetnénk még eredményesebbek. Ami szintén örömteli, hogy nincs veszekedés, széthúzás, mindenki egyet akar, egymást segíti, mindig is ilyen szellemű társaságra vágytam. Remélem, az eredmények sem maradnak el. Tegnap magyar idő szerint késő este a magyar válogatott a spanyolok ellen játszott. A találkozó eredményét holnapi számunkban közöljük. Szulejmanoglu harmadszor is botrány