Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-17 / 166. szám
1996. Túlius 17«« Szerda Sport ÉSZAK-Magyarország 17 MK-selejtezők Pálháza, Tiszaújváros (ÉM) - Ma 17 órakor a labdarúgó Magyar Kupa országos főtáblájára jutásért két mérkőzést játszanak. Á megyei H. osztály keleti csoportjának baj- n°ka, a Pálháza az NB Il-es Kazincbarcikai SC csapatát fogadja, Hág az NB Ill-as Tiszaújváros az KB II-es Diósgyőri FC-t látja vendégül. A tiszaújvárosi összecsapás továbbjutója a 12., a pálházi mérkőzés győztese a 13. csoportba kerül. ^ OlJVÍPlAl HÍRCSOKORKettős éremosztás Mezőcsáton A felnőttek és az ifik is nagy fölénnyel nyerték a bajnokságot Tegnap délután a mezőcsáti Tiszavirág étteremben tartotta meg bajnoki évadzáró összejövetelét a Mezőcsáti VSE labdarúgó-szakosztálya. Kádas Mihály elnök köszöntője után Kántor János, a felnőttcsapat játékos-edzője, majd Kápolnai László, az ifisták trénere értékelte az éves teljesítményt. A felnőttek 14 pont előnnyel nyerték a megyei II. osztályú bajnokság nyugati csoportját, 22 győzelem és 4 döntetlen mellett kétszer kaptak ki, 82 rúgott gól mellett mindössze csak tizenkilencet kaptak. Az ifisták mérlege: 25 győzelem és egy döntetlen, 186 rúgott és 15 kapott gól. Az értékelések után Ivády Béla, a megyei LSZképviseletében köszöntötte a két bajnokcsapatot, majd átnyújtotta az aranyérmeket. Felvételünkön Szombati Csaba (jobbra), a felnőttek csapatkapitánya veszi át az aranyérmeket Ivády Bélától (balra). Fotó: Farkas Maya Mentőöv a szántói focistáknak Nem lépnek vissza, továbbra is a megyei I. osztályban Abaújszántó (ÉM - B.Gy.) - Úgy tűnik, elhárult - legalábbis átmenetileg - a veszély az Abaúj- szántói Községi Sportegyesület felett. A hétfői rendkívüli közgyűlés ugyanis happy enddel zárult. Átmeneti mentőövként félmillió forint támogatásban részesítette a helyi önkormányzat vezetése a labdarúgókat. Soltész Zoltán abaújszántói vállalkozó, a sportegyesület menedzsere, „mindenese” örömmel értesítette szerkesztőségünket arról, hogy jelentős változás következett be a képviselő-testület szemléletében. A sportegyesület hétfői rendkívüli közgyűlésén rádöbbentek arra, hogy akár meg is szűnhet a klub. Ä jelenlévő hét képviselő Sohaj- da Sándor polgármesterrel egyetemben úgy döntött, hogy azonnal rendkívüli képviselő-testületi ülést tartanak. A több mint egyórás eszmecsere után az alábbi határozatot hozták: szeptember végéig - több részletben - félmillió forintos támogatást nyújt az önkormányzat a szántói sportegyesületnek. További ígéretként hangzott el, hogy ezen felül még az esztendő végéig újabb segítséget nyújtanak a labdarúgóknak. Azt is felajánlották a honatyák, hogy a Piac teret kivehesse a sportegyesület vállalkozásban és ebben a formában üzemeltesse, amelynek révén havonta akár 60 ezer forintot is bekasszírozhatnak. A rendkívüli sportközgyűlés ezután az intermezzo után folytatódott. A héttagú elnökség lemondott. Huszák Géza elnök elárvult helyére keresik az utódot. Három fős intézőbizottság alakult, amelynek a tagjai Tóth Lajos, Pócs András és Soltész Zoltán. Úgy döntötTiszaújvárosi kajakosok a vb-n • A HÉTFŐ REGGEL ÚTNAK INDULT újabb magyar csopoi-t ßgyik fele egyfajta rekordot állított fel. Az öttusázók, evezősök, judósok Becsen át pontosan érkeztek, és éjfel után valamivel már nyugalomra M térhettek az olimpiai faluban. Csak hétfőn több mint ezer újabb sportoló érkezett. Fliába, július 15- től kezdve díjtalan a szállás és az ellátás az olimpiai faluban. Tizenegy sportág már kiérkezett 77 Magyar versenyzője a kezdeti gondok, nehézségek után egyre otthonosabban érzi magát az olimpiai feluban. • TALÁN a pólósok ALKALMAZKODTAK a leggyorsabban a körülményekhez. - Montrealban Még ajtó sem volt a szobánkon, de Megnyertük az olimpiát. Nem sza- ead a körülményekkel foglalkozni, Mert azzal csak magunkat idegesítjük. A játékkal kell törődni, az eredményre kell koncentrálni - Mondta Horkai György, a pólósok kapitánya. A versenyzők általában a hazai gyakorlatnak megfelelően napi két edzést tartanak. • AZ ÖKÖLVÍVÓK KEDDEN délben az egyik edzésüket a csapat- Moda előtt abszolválták. Szorgalmasan iskoláztak, forgott az ugrókötél, Szántó-mester óriási kesztyűjén is csak úgy záporoztak az ütések. A párás időben izzadtak a tornászok, a férfiak és a lányok egyaránt túlvannak már az első pódiumedzésen. •a sportlövők is KEDVÉN INDULTAK, először csak terepszemlére a Wolf Creek lőtérre, hiszen az áprilisi pályaavatón már Megismerkedtek a körülményekkel. Az evezősök a Lanier-tónál járlak- hajóikat vették át, s szerelték fej- Az öttusázók viszont még az első napon csak a falu nemzetközi zónájával ismerkedtek, ahol a különböző játékautomatáktól, moziter- Mektől, videós szobáktól kezdve a oowlingpályáig és a diszkóig minden a rendelkezésre áll. Győr (ÉM) - Jól szerepeltek a magyarok Győrött, a kétnapos nemzetközi maratoni kajak-kenu Grand Prix nyitányán. Szombaton a kenu egyesek 41 km- es, a férfi kajak egyesek 10 km-es, valamint a nők k-2-es versenyszámában száz százalékos hazai siker született: a dobogó mindhárom fokára magyar versenyző állhatott. A sikerből kivették részüket a Tiszaújvárosi ESC kajakosai is, hiszen női kajak 2-esben az Erdődi-Bíró duó ezüstérmet szerzett, és ezzel kvalifikálta magát az augusztusban Svédországban megrendezésre kerülő világbajnokságra. Ugyancsak vb résztevőnek vallhatja magát a TESC férfi versenyzője is - ifj. Tóth Tamás, - aki kajak Lesben a hatodik helyen végzett Győrben, s így ő is tagja lesz a Svédországba utazó válogatott keretnek. A férfi kajak egyesek hosszabbik számában (41 km) a holland de Nus volt a leggyorsabb. A magyarok a második napon is remekeltek, a három szám közül kettőben az első két helyen hazai versenyzők végeztek. Eredmények: C-l, férfi 41 km: 1. Kolozsvári Gábor 3:19:53, 2. Pé- tervári Pál 3:19:54, 3. Pajkó Zsolt 3:23:15 K-l, férfi 10 km: 1. Nagy László 58:02, 2. Szecsei Imre 58:12, 3. Sadler Béla 1:01:24 K-l, férfi 41 km: 1. Edwin de Nus (holland) 2:57:08, 2. Daqurske Jens (német) 2:57:31, 3. Tonny Benschop (holland) 2:57:35, 6. Ifj Tóth Tamás 2:58:10 K-2, nők 41 km: 1. Csay Renáta, Terhes Tímea 2:37:12, 2. Erdődi Ágnes, Bíró Andrea 2:57:13, 3. Forrai Ildikó, Forrai Tímea 3:00:08 C-2, férfi 41 km: 1. Bohács Zsolt, Gyulay István 3:04:01, 2. Iiladony Károly, Balgo- vits Gábor 3:05:38, 3. Jakus Béla, Csabai Edvin 3:09:24 K-2, férfi 41 km: 1. Pintér Tamás, Bauer Gyula 2:43:51, 2. Jámbor Attila, Szakály Viktor 2:45:27, 3. Martin Hrivna, Branislav Srámer (cseh) 2:45:30 K-l, női 41 km: 1. Nicole Bulk (holland) 3:14:20, 2. Kerstin Niklas (német) 3:14:21, 3. Bencze Beáta 3:18:41 Jabdarúgás: Az NB III Tisza csoportjának értékeuése 2. Ózd, Mád (ÉM - TJ, PA) - A labdarúgó NB III Tisza csoportjában szereplő megyei csapatok közül ezúttal az Ózd os a Mád teljesítményét vesz- szük „górcső” alá. A tavaszi szezon során végig a kiesés ellen küzdő Ózd végül a kilencedikként zárta a bajnokságot. A félév mérlegét Kasza János leköszönő edzővel vontuk meg. Cl Milyen elvárásokkal vágott neki a csapat a nehéznek ígérkező idénynek? • Nem ígértem, hogy „szuper” játékot fogunk játszani, de vállaltam, hogy egységes, jó szellemű csapatot alakítok ki. Úgy érzem, ezt sikerült megvalósítani, s bár teljesítményünkben volt ingadozás, a kollektíva jól vizsgázott. Lelkesíteni sem volt nehéz őket, a játékosok többsége fiatal, akiknek rangot jelentett, hogy az Ózd első csapatában játszhattak. Bár !gy érezte volna a közönség is... Hn □ Hogyan értékeli a csapat tavaszi szereplését? • Voltak, akik sorozatban jó teljesítményt nyújtottak: Erdős - aki szerintem a csoport legjobb kapusa -, Kertész, Agócs, és a két bar- cikai, Takács és Implom nyújtott többet az átlagosnál. Elmaradt viszont az általam kívánt szinttől Konyha, Gál és gyakran Farkas Tamás játéka. A többiek a tőlük elvárhatót teljesítették. Néhány fiatal stabilan beépült a csapatba. □ Kozma sajnos végig sérült volt. • Sérülten vettem át, szerettem volna játszatni a szezon közepétől, de nem érte utol magát. Sajnos nem volt rá idő, hogy visszaépülhessen, mert végig „borotvaélen táncoltunk”. □ A környék több csapatánál dolgozva mindenütt sikereket ért el. Van-e valami titka ennek? • Ez engem is meglep, talán az is közrejátszik, hogy még bennem vannak azok a rezdülések, amit egy játékos igényel és elvár. Mindig fontosnak éreztem, hogy közel legyen hozzám a csapat, ezért magamat a 12. játékosnak tartottam. Ilyen szinten még nem is annyira a szakmai tudás számít, hanem az, hogy az edző mennyire tudja elfogadtatni magát a játékosokkal, és azok partnerek-e. Most búcsúzom az edzőségtől, de szurkolóként is szeretném, hogy a városnak NB Ill-as, de még inkább NB II-es csapata lenne. MADIKSE A módiak éves szereplését Gáthy Sándor, az egyesület elnöke értékelte. □ Elégedett volt a csapat a szereplésével? • Az őszi idényünk jól sikerült, a tavaszi szereplésünk viszont gyengére sikeredett. A tervünk az volt a rajt előtt, hogy az 1-8. hely valamelyikén végezzünk. Ez a második felvonás miatt nem valósult meg. Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy meghatározó játékosaink - Balogh, Laczkó, Túri, Nagy - sérülésük miatt nem szerepelhettek. Ezért az előzetesen felépített taktikánkat nem sikerült megvalósítanunk. □ Kikkel volt elégedett, s kik voltak azok, akiktől többet várt? • Egyénileg nem értékelnék senkit, a csapat teljesítménye sajnos ugyanolyan volt mint a bajnokság, jobb ősz után gyengébb tavasz. □ Milyen változások várhatók a játékosállományban, és mi a terv a következő idényre? • Már elkezdtük az alapozást, hazai pályán napközis rendszerben fogunk készülni, a programot edzőmérkózésekkel is szeretnénk teletűzdelni. A kiszemeltjeinkkel már folynak a tárgyalások, és bízunk abban is, hogy a sérültjeink újra teljes értékű munkát tudnak majd végezni. Oláh Ferenc irányítja újabb egy évig az edzéseket, és a támogatóink jóvoltából anyagi gondjaink sincsenek. Ezért is bízom abban, hogy jövőre jobb helyezést tudunk majd elérni. Diósgyőri újak Horváth Béla közel 150 NB l-es mérkőzésért lépett eddig pályára Miskolc (ÉM) - Két játékossal kötött egyelőre szóbeli megállapodást a Diósgyőri FC NB II-es labdarúgócsapata. A részletekről Zom- bor Péter, a DFC elnöke tájékoztatta lapunkat:- Az egyik DFC újonc Horváth Béla, aki az utóbbi három évben az NB I-es Debrecen hálóját őrizte. A 35 éves portás 188 cm magas, 88 kg súlyú, tehát ideális kapusalkattal rendelkezik, amihez meglehetős rutin is társul, hiszen eddig több mint 140 első osztályú mérkőzésen lépett pályára. Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy Horváth Béla - koránál fogva - már nem állhat évekig a rendelkezésünkre, ezért a játékossal és az egyesületével abban állapodtunk meg, hogy egyelőre egyéves szerződést kötünk. Horváth Béla - a két csapat között évek óta folyamatosan működő remek kapcsolatnak köszönhetően — már csütörtökön edzésbe áll Diósgyőrött. A másik szerzeményünk a szintén NB I-es Győri ETO söprögetője, a 24 éves többszörös utánpótlás-válogatott Lantai Balázs, aki eddig közel száz NB I-es mérkőzést játszott. Ó hétfőn csatlakozik majd a kerethez. Az első napokban csak könnyített futóedzéseken vesz majd részt, mert néhány héttel ezelőtt kisebb műtéten esett át, de reményeink szerint két héten belül már teljes értékű munkát végezhet. Az írásbeli megállapodást mindkét sportolóval természetesen napokon belül megkötjük. Gyengül a Göteborg Göteborg (MTI) - A következő labdarűgói- dényben a svéd Haakan Mild már nem az IFK Göteborg csapatát erősíti. A svéd bajnokcsapat és a spanyol Real Sociedad vezetői ugyanis megállapodtak a válogatott futballista átigazolásáról. Köztudott, az IFK Göteborg lesz a Ferencváros ellenfele a Bajnokok Ligája-selejtezőben. A göteborgiak azonban kikötötték: a 24 esztendős középpályás még rendelkezésükre kell álljon a Ferencváros elleni két mérkőzésen. Doppingvétség A jelek szerint a képünkön látható Dean Ca- pobianco, az ausztrálok rövidtávfutója is elbúcsúzhat az atlantai olimpiától. A 26 éves atlétát egy júniusban megrendezett európai viadal után doppingellenőrzés alá vetették, és a szervezetében tiltott szer nyomaira bukkantak. Capobianco stanozolol használata miatt bukott meg. A versenyző tagadja a doppingszer használatát, de kevés esélye maradt arra, hogy elinduljon az atlantai atlétikai viadal 200 m-es számában. Fotók: AP /4\ tek, hogy az önkormányzat szemléletében bekövetkezett kedvező változás miatt nem lépnek vissza, a focicsapat továbbra is a megyei I. osztályban szerepel majd. Nem tervezik új játékos leigazolását, a saját utánpótlásukra kívánnak támaszkodni. A Soltész-Papír és a Zentó Bt. vállalja, hogy a felfüggesztett 600 ezer forintos támogatást a klub rendelkezésére bocsátjaA serdülő és az ifi csapat edzéseit Bóni Imre irányítja, a felnőttek vezető edzőjének személye egyenlőre még nem ismert, de néhány napon belül erre is véglegesen pontot tesznek. A három fős intézőbizottság abban is állást foglalt, hogy július 25-én délután öt órakor a polgármesteri hivatalban új közgyűlést tart a sportegyesület, amely arra hivatott, hogy megválassza a klub vezetőségét.