Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-02 / 153. szám

1996. Július 2., Kedd Sport ÉSZAK-Magyarország 15 Focitorna Putnok (ÉM) - A putnoki cigány kisebbségi önkormányzat „Gömör Kupa” néven pénzdíjas kispályás labdarúgótornát rendez augusztus 18-án, vasárnap, Nevezni augusz­tus 9-én 16.00 óráig lehet a követ­kező címre: Putnok, Tompa Mihály út 20. Érdeklődni a 48/430-347-es telefonon lehet. A nevezési díj csa­patonként 5000 forint. A torna győztese 30 ezer, a második 20 ezer, a harmadik 10 ezer forinttal lesz gazdagabb. A különdíjasoknak öt-ötezer forintot különítenek el. Bevándorlócsapat Fano (ANSA) - Önálló labdarúgó­csapatot alapított Olaszországban néhány Európán kívülről érkezett bevándorló. Az együttes 22 tagját mintegy 150 munkás és diák közül választották ki. Mindannyian Afri­kából érkeztek. A különös együttes azt tervezi, hogy a közeljövőben több jótékony célú mérkőzést ját­szik. Az ellenfelek várhatóan politi­kusok és színészek lesznek. Károlyiéknak elég Boston (MTI) - Károlyi Márta azt mondta a Houston Chronicle című lapnak, hogy az atlantai olimpia után már nem dolgozik tovább fér­jével az Egyesült államok női tor­nászválogatottja élén. „Ügy hiszem, elég volt számunkra” - nyilatkozta Márta, aki Bélával harmincöt éve fáradozik a torna­sportban. A két nagyszerű edző az Egyesült Államokban olimpiai aranyérem­hez segítette Mary Lou Rettont; Kim Zmeskal azért hálás, mert az Egyesült Államok első világbajnoki összetett diadalát Károlyiék hozzá­értése javára úja. Károlyi Béla sze­rint az Egyesült Államok női együt­tese Atlantában harcban lesz a csa­pat-elsőségért. Körtvélyesi kupája Budapest (MTI) - A hét végén rendezték meg a magyar szörfbaj­nokság ötödik fordulóját a Marat­hon Kupáért Balatonalmádiban. A három futam utáni eredmények: Nehéz kategória: 1. Körtvélyesi Miklós (Marosport), 2. Pártos György (Fotex-Áxon), 3. Molnár Ákos (Treffpunkt). Könnyű kategó­ria: 1. Király Zsolt (Nike), 2. Kál- mándy Ferenc (Fotex-Axon), 3. Szontagh András (Alu SE). Ifjúsá­giak: 1. Furtner Imre (Treffpunkt), 2. Soltész Péter (Nike), 3. Marton Balázs (Nike). Nők: 1. Bárány Ju­dit (Nike), 2. Gádorfalvi Luca (Fo­tex-Axon), 3. Győrbíró Lívia (Fotex- Axon). Masters: 1. Molnár Ákos, 2. Kálmándy Ferenc, 3. Bárány Judit. Mistral: 1. Körtvélyesi Miklós, 2. Furtner Imre, 3. Király Zsolt. Az abszolút győztes Körtvélyesi Mik­lós, övé a Marathon Kupa. Az ama­tőr-versenyben: 1. Mitrovics Gábor, 2. Urbán Erzsébet, 3. Hatvány ‘Sándor. Mályi (ÉM) - Idén negyedik al­kalommal rendezték meg a Miskolci Sport Tó-Show-t. A te­niszezők küzdelmeit Miskolcon rendezték meg, míg a többi sportág versengéseinek a Má- lyi-tópart adott otthont. Az eredmények: Lábtenisz: 1. Tatár Péter - Szen­tesi Sándor, 2. Béta László - Ju­hász László, 3. Kiss Zoltán - Kosa Iván. Tó körüli futás: felnőtt nők - 1. Rubinszky Márta. Felnőtt férfi - 1. Tóth Tibor, 2. Tóth Csaba, 3. Do- nász Gábor. Ifi, leány - 1. Nagy Katalin, 2. Kocsis Viktória, 3. Sán­dor Ivett. Ifi, fiú - 1. Ecsegi Péter, 2. Nagy Béla. Senior: 1. Kovács György. Úszás: felnőtt férfi - 1. Tóth Csa­ba, 2. Szaniszló Bálint, 3. Venglo- necz Zoltán. Felnőtt nők - 1. Szat­mári Krisztina. Ifi, fiú: 1. Nagy Bé­la, 2. Ecsegi Péter. Ifi, leány: 1. Ste­fan Rita. Utcai foci (street soccer): 1. Meggy, 2. Gyere-Kecske, 3. Borsod Procoop. A legjobb kapus Szabó Tamás, me­zőnyjátékos Martos György, míg a gólkirály Simonyi Gábor. Tó körüli kerékpározás: felnőtt férfi - 1. Steig Csaba, 2. Tóth Csa­Miskolci Sport Tó-Show Idén mutatkozott be a programban a street ball Fotó: Végh Csaba ba. Ifi, fiú: 1. Nagy Béla, 2. Ecsegi Péter, 3. Kerékgyártó Róbert. Ifi, leány: 1. Kovács Katalin. Senior: 1. Kovács György. Metalcontrol Kupa: 1. DAM, 2. Megyei Kórház, 3. Meggy. A leg­jobb kapus Simonffy Károly, me­zőnyjátékos Kulicski István, míg a gólkirály Viczek Zsolt és Drucskó Zoltán lett. Street ball: 1. Pohosok, 2. Oszt Hee, 3. No Name. Tereptriatlon: felnőtt férfiak - 1. Pataki Zoltán. Ifi, leány: 1. Bunyik Bettina, 2. Horvath Eszter. Ifi, fi­úk: 1. Nagy Béla, 2. Ecsegi Péter. Senior férfiak: 1. Kovács György. Tenisz: nyílt férfi egyes - 1. Rém Zsolt, 2. Szűcs Lajos, 3. Farkas Ta­más és Bogyai Ferenc. Ifjúsági fiú egyes - 1. Limbek László, 2. Mo­gyoródi Ferenc, 3. Pásztor Attila és Papp Norbert. „Szimpatizáns” férfi egyes: 1. Tidzsi József, 2. Kővári Balázs, 3. Vadász Gábor és Kővári Gyula. „Feladat van, amit teljesíteni kell” Király Sándor a DKSK-BorsodChem európai kupasorsolásáról Miskolc (ÉM - BCS) - Szomba­ton az európai kosárlabda-szö­vetség (FIBA) székhelyén, Mün­chenben tartották a nemzetkö­zi kosárkupák sorsolását. A DKSK-BorsodChem bajnoki ezüstérmes csapata sorozatban immár ötödik alkalommal in­dul a Ronchetti Kupában, s ezúttal a görög MENT Szaloni- ki, a török Deniz Nikliyat és a jugoszláv Backa Palanka együttesei ellen kell kiharcol­nia továbbjutást. A müncheni „kosárcsúcson” a DKSK-BorsodChem együttesét a gárda technikai vezetője, Hatvani Olivér képviselte, aki a követke­zőkről tájékoztatta lapunkat: • A sorsolás előtt derült ki, hogy a FIBA változtatott az eredeti elkép­zelésén, és nem 8 darab 8 csapatos csoportba osztotta fel a Ronchetti Kupa mezőnyét, hanem összesen 16 csoportot alakított ki, 4 csapatos létszámokkal. Mindez azért történt így, mert a kiscsapatoknak túl drá­ga lett volna az eredeti terv szerinti oda-visszavágó alapon zajló 14 mérkőzés. A négycsapatos csopor­tokkal viszont a „kicsik” is bekerül­nek az európai kosárlabda-körfor­gásába, s legrosszabb esetben is összesen hat találkozón léphetnek pályára. □ Hogyan zajlott a sorsolás? • A csoportbeosztást nemzetekre lebontva már korábban elkészítet­ték, és mivel az idén négy magyar együttes indul a Ronchetti Kupá­ban, így tulajdonkeppen mi csak négy csoportba „pályázhattunk”. Végül is az „O” csoportba kerül­tünk, ahol török, görög és jugoszláv csapat ellen kell kiharcolnunk a to­vábbjutást jelentő első két hely va­lamelyikét. U S innentől hogyan folytatódik a liiipa lebonyolítása? • Amennyiben továbbjutunk, ak­kor a „P” csoport első két helyezett­je közül kerül ki az ellenfelünk. Ennek a csoportnak az erőviszo­nyai alapján, ha mi az első helyen jutunk tovább, akkor valószínűleg portugál vagy helga együttessel kell kuparendszerben, oda-visszavágó alapon játszanunk a 16 közé kerülé­sért. Ám, ha másodikként zárnánk, akkor szinte biztos, hogy spanyol csapattal kellene mérkőznünk... A Diósgyőr eddig ismertté vált programja a következő: Október 2. (szerda), 17.30.: DKSK- BC - Deniz Nikliyat. Október 9. (szerda), időpont nélkül: ZKK Backa Palanka - DKSK-BC. Október 16. (szerda), 18.00.: MENT Szaloniki - DKSK-BC. November 6. (szerda), időpont nél­kül: Deniz Nikliyat - DKSK-BC. November 13. (szerda), 17.30.: DKSK-BC - ZKK Backa Palanka. November 20. (szerda), 17.30.: DKSK-BC - MENT Szaloniki. Király Sándort, a DKSK-Borsod­Chem vezető edzőjét arról kérdez­tük, hogy mit tud a leendő csoport- ellenfelekről. • A csapatokat konkrétan még nem ismerem, csak a bajnoksága­ikról vannak információim. A görög és a török bajnokságokban kevés a jó képességű hazai játékos, s így ők mindig oda mennek, ahol a legtöb­bet ígérik nekik. A nagy mozgás miatt egyelőre kideríthetetlen, hogy az említett két klubnál mi­lyen változások következnek be az átigazolási időszakban. Valószínű azonban, hogy az idegenlégiósaik jó képességű játékosok, mert erre nem szokták sajnálni délen a pénzt. A jugoszlávokról csak annyit, hogy aki a judo bajnokság­ban a harmadik helyen végez, az biztos, hogy nem rossz csapat, s ha ehhez még hozzáteszem, hogy négy válogatottjuk is van... □ A csoportban hányadik helyre várja csapatát? •Ez nem várás kérdése! Feladat van, amit teljesíteni kell! A célunk a nyolc közé jutás a Ronchetti Ku­pában, s ehhez a csoportban az első két hely valamelyikét kell megsze­reznünk. A török és a görög csapa­tot mind itthon, mind pedig idegen­ben le kellene győznünk, a jugókat pedig hazai környezetben kell két vállra fektetnünk, s akkor - mon­danom sem kell - már nem lehet baj a továbbjutással... Odaadtam volna mindet azért, ha Bierhoff hosszabbításban lőtt gólját „kiszedem". Nem volt az enyém az a pillanat, amikor a német játékos ellőtte a labdát. Pedig ez egy kapus­nál alapvető. Takarásban volt a lab­da, csak akkor észleltem a veszélyt, amikor - már kicsit gellert kapva - ott volt tőlem balra. Utánakaptam, de csak érinteni tudtam. Az „aranygólról" ezt mondta Bier- hoff: - Amikor a védővel birkóztam, nem jobbra, hanem balra akartam lefordulni. Bode kiáltott oda a íorgo- lódás hevében, hogy jobbra csinál­jam! Önkéntelenül ezt tettem, majd úgy emeltem kapura - mert éreztem, az erős lövés elkerülné a kaput -, hogy tulajdonképpen csak a testek foltját láttam. Azt a „masszát" igye­keztem kikerülteim a labdával. Ma­gát a lövést, a labda útját azután nem is láttam. Hallottam a társak ri- valgását. Akkor tudtam, betöltöttem hivatásomat. Berti Vogts: - Ha belegondolok, hogy a feleségem kért meg arra, hogy hozzam ki Bierhoffot az angli­ai döntőre..! Sokáig tusakodtam ma­gamban. Ezt látván nejem azt taná­csolta: vidd ki, meglátod, 28 évesen átérzi, olyan bizonyítási lehetőség­hez jut, amivel élni is fog. Lehet, hogy nem is én vagyok az igazi né­met szövetségi kapitány..? Bierhoff: „A labda útját nem is láttam” London, Budapest (MTI) - Vasárnap este a londoni Wembley arénában a hallatlanul szívós hittel harcoló né­metek szerezték meg az Európa-baj- noki címet. Az öreg kontinensen immáron harmadszor került a fut- ballkorona a német legények fejére. Berti Vogts szövetségi kapitány együttese 0-1 -ről fordítva a most be­vezetett „aranygól-rendszer" révén törte meg a döntőben a pompásan teljesített Csehországot. Berti Vogts német szövetségi kapi­tány: - Mindenki láthatta, ahogyan minden játékosunk feláldozta magát a közösségért. Többször elmondtam már, az én csillagom a csapat. Ez a csapat a lehető leglátványosabban igazolt engem. Amikor Sammer a cseh gól után odajött a partvonal­hoz, és azt mondta, hogy nem volt tizenegyes, a vonalon kívül történt az eset, megértettem, mire képes ez a csapat, és hogy ha lesz még hely­zetünk, biztos kihasználjuk azt. Min­den együttérzésem a cseh kapusé. Továbbra is ellene vagyok az „aranyg' lig" történő játéknak. Igaz- ságosabls lett volna, ha a cseheknek lehetőségük marad az eredmény megfordítására. Az „aranycsapat" Dusán Uhrin cseh szövetségi kapi­tány: - Természetesen csalódottak vagyunk. Úgy gondolom, egy na­gyon nagy mérkőzés részesei vol­tunk. Különösen a félidő után, ami­kor egyértelműen nagyobb lett a tempó. A Cseh Köztársaság elnöke melegen gratulált az öltözőben az egész mérkőzéssorozaton nyújtott teljesítményünkhöz. Fotó: AP Helmut Kohl német kancellár: ­Szupermérkőzés volt, kitűnő reklám a futball számára. Csakúgy, mint a szerdai német-angol elődöntő volt. A felek játéka sokáig kiegyenlített volt, de meggyőződésem, hogy vé­gül az döntött, amikor újra meglel­tük a harci szellemünket. Petr Kouba, a csehek kapusa: - Mondták, akadt pár jó védésem. Hexasakk Miskolc (ÉM) - A közelmúltban ismét több hexasakk versenyt bonyolítottak le. Eredmé­nyek: Hexa - hárompróba, hexasakk minősítő verseny: férfiak - 1. Hanuska József, 2. To- molya Zsolt, 3. Glonczi Ottó. Nők - 1. Pozsgai Mónika, 2. Tomolya Beatrix, 3. Pozsgai Krisz­tina. Reform - hexasakk: férfiak - 1. Bágyi Zsolt, 2. Hanuska József, 3. Tomolya Zsolt. Nők - 1. Pozsgai Mónika, 2. Tomolya Beatm, 3. Pozs­gai Krisztina. Hexagó, minősítő verseny: férfiak - 1. Osz- terman József, 2. Földi Szabolcs, 3. Bágyi Zsolt. Nők - 1. Pozsgai Mónika, 2. Pozsgai Krisztina, 3. Horváth Henrietta. Hexa - hárompróba, végeredmény (ér­mesek): férfiak - 1. Hanuska József, 2. Bágyi Zsolt, 3. Tomolya Zsolt. Nők - 1. Pozsgai Mó­nika, 2. Pozsgai Krisztina, 3. Horváth Henri­etta. Hexasakk, gyermeknapi verseny: fiúk ­1. Pozsgai István, 2. Pozsgai Gábor, 3. Tomo­lya János. Lányok - 1. Pozsgai Ándrea, 2. Horváth Katalin, 3. Lippai Tünde. Pünkösdi torna: férfiak - 1. Tomolya Zsolt, 2. Hanuska József, 3. Bágyi Zsolt. Nők - 1. Pozsgai Mónika, 2. Pozsgai Krisztina, 3. Hor­váth Henrietta. Felnőtt szuperdöntö (értékszámszerző párosmérkőzés): Szőke Gyula - Pozsgai Mónika 10:0. Pedagógus napi hexasakk torna: férfiak - 1. Simon Krisztián, 2. Tomolya Zsolt, 3. Bágyi Zsolt. Nők - 1. Pozsgai Mónika, 2. Horváth Renáta, 3. Pozsgai Andrea. Tavaszi bajnokok tornája: férfiak - 1. Ha­nuska József, 2. Szőke Gyula, 3. Tomolya Zsolt. Nők - 1. Pozsgai Mónika, 2. Horváth Renáta, 3. Pozsgai Andrea. Varga győzelme Budapest (MTI) - A hét végén Spanyolor­szág ellen idegenben küzdött Magyarország női tornászválogatottja. A Maráczi Márta szö­vetségi kapitány által vezérelt, az atlantai olimpián induló együttes 381.775 - 379.525-ös pontozással kikapott az ibériai felmérőn a há­zigazda Spanyolország legjobbjaitól. Örömteli hír viszont: az egyéniben Varga Adrienn dia­dalmaskodott (76.800 pont), megelőzve Kra- usz Nikolettet (76.475). _Totósarok, 27. Hét |1. Vasas - Trans Narva 1 Az angyalföldi fiúknak nem szabad, hogy gondot okozzon az észtek lesvőzése... ____ | 2. Cliftonville - VfB Stuttgart_______________ X2| Az északírek ellen sem mehetnek biztosra a csa- lódott stuttgartiak..._______________ | 3. Standard Liege - Hapoel Haifa______________1 A belga piros-fehérek sólaránvt javíthatnak. [4. Bremen - Djurgarden _____________1 Nem lehet vitás a brémai muzsikusok felettébb jó koncertje...___________________________ | 5. Austria Wien - Keflavik 1 A bécsi lila-fehérek jól elpáholják a „jégorszá- üiakat"...______________________________ 6. Ried - Silkeborg 1XI Az osztrák beugrók legfeljebb megnehezíthetik az esélyesek sorsát...__________ | 7. Lubin - Conwy United____________ IX] A lengyel zöld-fehérek megverhetik a walesie- ket..._________________________________ |8. Sligo Rovers - Nantes_____________________X2 B ejelentette győzelmi szándékát a kiváló francia gárda..._______________________________ |9. Rennes - Luzern IX A gallok és a helvétek párharca döntően befolyá- solia maid a csoportelsőséget is...___________ [ l 0.1860 München - Lodz o 1 Werner Lorant együttese szeretne kijutni a nem- zetközi porondra...__________________ | 11. Spartak Trnava - Karlsruhe 1X A szlovák piros-feketék meglepetésre készülnek. |12. Lierse - Caziantepspor_______ 1 A belga sárga-feketék lebirkózzák a tőrök fekete- oirosakat...____________________________ [ 13. Hibernians - Strasbourg X2 Újabb botlást nem engedhetnek meg maguknak a strasboursiak Málta szieetén...____________ [ 13+1 Guingamp - Dinamo Bucuresti_________2 A z északfranciák elé csak győzelemmel kerülhet­nek a román fehér-pirosak... Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 26. fogadási heti TOTÓ és Góltotó nyereményei a jö­vedelemadó levonása után a következők: TOTÓ: 13 plusz egy találatos szelvény 1 darab, nyere­ménye 5 988 507 forint. 13 találatos szelvény 1 darab, nyereménye 4 790 805 forint. 12 találatos szelvény 5 darab, nyereményük egyenként 353 780 forint. 11 találatos szelvény 65 darab, nyereményük egyenként 27 214 forint. 10 talála­tos szelvény 643 darab, nyereményük egyenként 4585 forint. Góltotó: 4 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó halmozódó nyereményösszeg 1 274 322 forint. 3 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó halmozódó nyere­ményösszeg 230 221 forint.-----------------------------------------------------X­•u

Next

/
Thumbnails
Contents