Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-15 / 164. szám

10 ÉSZAK-Magyarország Kultúra 1996. Július 15., Hétfő, Apropó X-atkák Halmos Ildikó Aggódom. Csak úgy általában is, de most különösen. Itt van ez a sorozat a tévében. Az X-akták. Ez még magában nem adna okot aggodalomra, hiszen egy sorozat nem nagy ügy. De néhány elka­pott beszélgetésfoszlány arra enged kö­vetkeztetni, hogy az emberek készpénz­nek veszik, ami a képernyőn történik. Mármint az X-aktákban. Az első néhány résznél még érthető volt a hiszékenység, mivel a cím és a felve­zető szöveg akár egy dokumentumfilm beharangozója is lehetne. Ha jól emlék­szem, mintha valami ufólátogatás körül bonyolódott volna a történetek egyike. Naná, hogy elhittem, de ez sem nagy ügy. Ufók jönnek-mennek, ki lepődik meg ezen ? Aztán Mulder és Scully egyre vadabb esetekkel találta szemben magát. Jött a gumiember, a neandervölgyi meg a farkasember. De amikor a legutóbb benetton-zöld atkák jelentek meg a szí­nen, amelyek egy vulkán kitörésekor egy fa törzsébe kerültek(l), ott vegetáltak né­hány száz évig, aztán kiszabadulva vidá­man sziporkára, gyilkoló hadjáratra in­dultak, az már több mint gyanús. De nem. Még mindig van, aki hisz. Persze, tulajdonképpen nincs ebben semmi rendkívüli. Hisz gyűjtöttünk mi Izaurá- nak és bevettük a kedves kis olajfaló ál­latkák meséjét. De mi lesz, ha egyszer csak azt halljuk, hogy bizonyos politiká­ban érintett személyek azt találják mon­dani, ha rájuk szavazunk, akkor aztán, de csak akkor... Azt is el hisszük? El. És ezért aggódom... „Téka Arcképvázlat Horpácsi Sándor Esterházy Pálról az áll a tankönyvekben, hogy ő volt az, akit Zrínyi Miklós helyett nádorrá választottak. Aulikus, labanc főárként élt egy olyan történelmi korszakban, amikor az orszá­got a másik „pogány”: a kétfejű sas szorongat­ta, nyomorgatta. Történelemszemléletünk mindmáig nem tudott szakítani ezzel a végle­tességgel: a kurucok jók, a labancok rosszak. Annak idején botrányt okozott Szekfű Gyula tanulmánya a száműzött Rákócziról. Rákóczi tabu? De jogos-e, indokolt-e arisztokráciánk ilyen fekete-fehér megítélése? Nem volt-e he­lyesebb Bethlen Gábor alapállása, miszerint ügy kell cselekednünk, hogy megmaradjunk? Zrínyi Miklós eszményképe Mátyás király, a független, önálló Magyarország, a nemzeti egy­ség, amikor még tényező voltunk Európában. Ezzel szemben a törököt egy nemzetközi koalí­ció űzte ki, s hazánk azóta a nagyhatalmak já­tékszerévé vált. A folyamat vége Trianon, élet­terünk beszűkülése, a kiszolgáltatottság. Losonci Miklós Esterházy Pálról szóló dol­gozata szakítani kíván a fentebbi szemlélet­tel, amikor Esterházy Pált maecenasként, kultúrateremtő, -pártoló főúrként mutat be. A Dunántúl, Pannónia kevesebbet szenve­dett a töröktől, mindenkor (ma is) közelebb volt Európához, a centrumhoz. Hamarabb szinkronba került vele. Esterházy Pál herceg, a barokk főúr kastélyokat épít (Fraknó, Kis­marton), parkokat telepít, kultúrtájat, ötvös­munkákat, festményeket vásárol (ez lesz az alapja a Nemzeti Múzeumnak), verset és ze­nét ír, tehát épít és gyarapít egy vérzivataros korban. Tette, példája modellértékű. A békét előlegezi meg, a gyarapodást készíti elő. Mert Losonci többször is kiemeli, hogy a nemzetet nemcsak a kard tarthatja meg, identitását a kultúra is erősítheti. Fokozottan érvényes ez napjainkban, régiónkban. A Miskolci Bölcsész Egyesületet is ez a felismerés hozta létre, mű­ködteti. Könyvsorozata (szerkeszti Eszenyi Miklós) a maga szerény eszközeivel ad teret az egyesület tudós tanárainak, hallgatóinak. (Felsőmagyarország Kiadó, Miskolci Böl­csész Egyesület, 1996.) Kórusvilág Veszprém (MTI) - Negyedik alkalommal tart­ják Veszprémben a Nemzetközi Éneklő Hét rendezvénysorozatát, amely szombaton térze­nével kezdődött. Az egyhetes programra 12 or­szágból összesen csaknem nyolcszáz énekes ér­kezett, közöttük kórusok és magánszemélyek. A következő napokban négy neves karmester, így a svéd Bo Johansson, a magyar Erdei Péter az amerikai Richard A. Sparks és a holland Ha­rold Lenselink közös éneklésre készíti fel a résztvevőket, akik többek között Kodály és Bár­dos dalokat adnak elő a záró hangversenyeken. Mindenkinek főszerepet adtak Opera-, operettslágerek és egy vers Egri László „színházában" Hadarókettős a Don Pasqualéból Németh Gábor és Egri László előadásában Fotó: Dobos Klára Filip Gabriella Miskolc (ÉM) - A nyári műsor­füzetek, szórólapok, plakátok - amíg le nem ragasztották - Eg­ri László színházába invitálták a közönséget, de a korábbi nya­rak hasonló műsoraitól eltérő­en ebben a színházban nem (csak) a névadó - mindenki fő­szerepet kapott. A műfajteremtő Matus György volt, aki három évvel ezelőtt a Muzsiká­ló udvarba hívta barátait, színész­társait és persze a közönséget, hogy nosztalgiázva, a régi emléke­ket, sikereket, bukásokat feleleve­nítve töltsenek együtt néhány kel­lemes órát. A következő nyár Kul­csár Imréé volt, tavaly pedig Vár­hegyi Márta nyitotta meg „saját” színházát a miskolctapolcai Akro- polisz Szabadtéri Színpadon. Ezt a sort folytatta az idén Egri László, és folytatja majd Varga Gyula, mert ez a nyár az első, amikor két miskolci színész is „szín­házteremtő” lehet.- Milyen érzés színházigazgató­nak lenni? - kérdezte a péntek esti műsor elején Egri Lászlótól Kul­csár Imre, aki a szóvivő szerepére vállalkozott. A válasz mi más lehe­tett volna, mint az, hogy jó, nagyon Bánhegyi Gábor Miskolc (ÉM) - Július 12-én, pénteken este a Miskolci Egye­tem aulájában adta miskolci szezonzáró koncertjét a Jurij Szimonov vezényelte Miskolci Szimfonikus Zenekar. A prog­ramban Wagner Trisztán és Izolda előjátéka, Izolda halála valamint Beethoven EX. szimfó­niája hangzott el Bazsinka Zsu­zsanna (szoprán), Lukin Márta (alt), Bándi János (tenor), Ber- czelly István (basszus), vala­mint a Magyar Állami Énekkar (karigazgató Antal Mátyás) közreműködésével. jó. Megtudtuk még, hogy a mille- centenárium jegyében állította ösz- sze a műsort az alkalmi színidirek­tor, hogy maga hegesztette a dísz­letelemeket, valamint azt is elme­sélte Kulcsár Imre, milyen is volt, amikor először találkozott a Mis­kolci Nemzeti Színházban Egri Lászlóval. Felemlítődött még né­hány fontosabb szerep, majd pedig Rózsa Sándor elénekelte a Hazám, hazám-áriát, és ezzel elkezdődött a operaösszeállítás. A meghívott mű­vészek - Molnár Anna, Pirisi Edit, Seres Ildikó, Németh Gábor, Simor Ottó - sorra színpadra léptek, Kul­csár Imrével váltottak néhány szót: családról, gyerekről, szerepekről, találkozásról, ezt követően pedig Hirsch Bence zongorakíséretével előadtak egy-egy népszerű opera­részletet. Vélhetően mindenki a kedvenc szerepeit énekelte. így elé­gedett lehetett a közönség is, hi­szen kivétel nélkül népszerű ope­raslágereket hallott - olyan művé­szektől, akik láthatóan, hallhatóan kedvükre, örömükre és örömünkre énekeltek. A műfajváltást Simor Ottó kezdte, akinek zenés operett­történeti összefoglalója felért egy szórakoztató ismeretterjesztő előa­dással. Majd következtek a operett- és a musicalrészletek. A dalok többsége természetesen a szerelem­Wagner muzsikáját lehet szeretni, lehet tőig viszolyogni, egy viszont bizonyos, a wagneri „zenei telepe- dés” alól senki sem képes kivonni magát. A Jurij Szimonov vezényel­te Trisztán és Izolda előjáték ma­gába szippantotta hallgatóságát. Pillanatok alatt fojtottá vált a leve­gő, nehezebbé vált a lélegzet, a ko­ponyacsontokat szinte szétrobban­totta a feszültség, pedig Wagner „csak” mesélt. Emberi érzelmekről, szerelemről, halálról, küzdelmek­ről, szenvedésekről. Hátborzonga­tóan acélos, kristálytiszta rezesál­lásokat produkált ez alkalommal a fúvósszekció, a már oly’ sokszor megcsodált dinamikai fegyelem so­rol szólt, és ehhez a témához csat­lakozott Kulcsár Imre is, amikor el­mondta Juhász Gyula Anna örök című versét. A finálé előtt Simor Ottót köszöntötték közelgő szüle­tésnapja alkalmából és végül a Pezsgő-ária közben az est szponzo­raival koccintottak a művészek. Röviden így foglalható össze Egri László színházának pénteki előadása. Már csak azt a kérdést kellene megválaszolni, hogy miért is volt ez a színház Egri Lászlóé. Mert ő szerkezte az estet, ahogy Kulcsár Imre is mondta: ó volt a színházigazgató. De nem magának adta a főszerepet. Nem volt többet a színpadon, mint bármelyik meg­hívott művész, nem tudtunk meg róla többet, mint a vendégeiről. Nem vele kezdődött, nem vele feje­ződött be a műsor. Nem a szemé­lye köré szerveződött, nem róla szólt az előadás. Az anekdoták többségét Kulcsár Imre angol és amerikai szerzőktől vette. így, aki azért vett jegyet, hogy megismeije a színház világát, hogy bekuk­kantson a színház titkaiba, talán csalódott, és csalódott az is, aki azt hitte, meg tud valami olyat Egri Lászlóról, amit eddig nem tudhatott. Viszont kárpótlásul megkapta az opera- és operettiro­dalom legszebb dalait. ha nem hallott csúcsokat ostromolt. Szimonov leheletfinom csuklómoz­dulatokkal inkább visszafogta, mintsem szabadjára engedte a ze­nészeket, akik péntek este a legel­fogultabb Wagner-ellenzőket is legalább kétkedővé varázsolták. Beethoven IX. szimfóniája eb­ben a koncertszezonban másodszor hangzott el a miskolci szimfoniku­sok tolmácsolásában. 1995 őszén a zenekar művészeti vezetője, Kovács László volt a karmester. Akkor nem a dirigensen múlt, hogy az elő­adás nem sikeredett százszázalé­kosra, hiszen hiába a zenekar és vezetőjük koncentrációja, ha az énekművészek nem tudják szóla­maikat. Az egyetemi előadáson minden elismerést megérdemeltek az énekesek. Az Állami Énekkar egy férfikari bakitól eltekintve a maximumot hozta, az énekművé­szek pedig uralták szólamaikat. Közülük a tudósítóra Lukin Márta bensőséges altja és Bándi János fé­nyesen csillogó tenorja tette a leg­nagyobb benyomást. Ámitől mégsem volt teljes a va­rázs, az éppen a híres Öröm-óda té­tel megszólaltatásának hiányossá­gaiból fakadt. Talán a zenészek fá­radtsága, vagy a dirigens koncent­rációjának lazulása volt az ok,de tény, Beethoven máig legnépsze­rűbb szimfóniatétele nem volt men­tes a zavaroktól Jurij Szimonov néha másodpercekig nem találta meg a „közös hangot” a zenészek­kel, de hál’ istennek ezek a momen­tumok csak „múló rosszullétnek” bizonyultak és a finálé remek meg­formálása méltán váltotta ki a zsú­folásig megtelt nézőtér vastapsát. Ketten egy ellen Miskolc (ÉM) - A Vidám Színpad művészei (Csala Zsuzsa, Verebély Iván, Straub Dezső és Ligeti Éva) a Ketten egy ellen című kabaréjukat adják elő július 15-16-17-én este fél 9-től a tapolcai Akropolisz Szín- pádon. A kabaré alaptémája a férfi és a nő örök harca, különösen, ha ketten vannak egy ellen. De tanúi lehetünk a szereplők művészi hit­vallásának, s megérthetjük, hogy a humor a valóságos élet vészesen komoly helyzeteiből fakad. Barlangok zenéje Aggtelek (ÉM) - Barlangok zenéje címmel szimfonikus zenekari hang­versenyt rendeznek (a Weiner Leó Szimfonikus Zenekar közreműkö­désével, Kesselyák Gergely vezény­letével) a „világörökség” részévé nyilvánított Baradla-barlang aggte­leki hangversenytermében július 27-én és 28-án délután 3 órától. A műsor szerkesztői a helyhez illő ze­neművekből válogattak. így fel­hangzik Mendelssohn: Fingal-bar- lang nyitány, Durkó: Altamira, Wagner: Venus-barlang, Grieg: A hegyi király csarnokában. A hang­versenyre jegyek ezer forintért vásá­rolhatók (csak elővételben) az IBUSZ Utazási irodákban és a Ma­gyar Karszt- és Barlangkutató Tár­sulatban. (Budapest 1027 Fő u. 68.)­Magyar filmsiker Gothár Péter és operatőre Prága (MTI) - Gothár Péter ma­gyar filmrendező Hagyjállógva Vászka című filmje kapta a legjobb rendezésért járó díjat Karlovy Vary- ban, a 31. nemzetközi filmfesztivá­lon. A filmet a Magic Média és az FMS (Fiatal Művészek Stúdiója) ké­szítette, s először a 26. Magyar Film­szemlén mutatták be, ahol elnyerte a fődíjat, a legjobb operatőr és a leg­jobb független producer díját. Az ünnepélyes díjkiosztást, amelyen a nemzetközi filmvilág több ismert személyisége mellett megjelent Vác­lav Havel cseh államfő is, szomba­ton este tartották. A fesztivál fődiját, a Kristálygló­buszt a nemzetközi zsűri - melynek tagja volt Gyürey Vera, a Magyar Filmintézet igazgatója is - Szergej Bodrov Kaukázusi fogoly című orosz-kazah koprodukciós filmjének ítélte oda. Az első díjjal 20 ezer dol­láros pénzjutalom is jár. Életműdíjjal Gregory Peck amerikai színészt jutalmazták. A legjobb női alakítás díját. Maria Paredes spa­nyol színésznő Pedro Almodovar Titkom virága című filmjében való szerepéért kapta, míg a legjobb férfi alakításért Pierre Richard francia színészt ismerte el a zsűri. A színész a díjat A szerelmes szakács 1000+1 receptje című francia-grúz koopro- dukcióban való alakításáért nyerte el. A zsűri díját Pedro Almodovar Titkom virága című filmje, míg a különdíjat a Clara, a szent című iz­raeli film kapta. Ugyancsak a zsűri különdíját ítélték oda (a dokumen­tumfilmek kategóriájában) Schiffer Pálnak Elektra, avagy bevezetés a kapitalizmus politikai gazdaságta­nába című alkotásáért, mely a Vide­oton megszűnésekor, az onnan ki­vált emberek sorsát követi nyomon. A Karlovy Vary filmfesztivál idén rendkívül sikeres volt, a filmeket több mint 70 ezer néző tekintette meg. Jurij Szimonov ezúttal is elvarázsolta közönségét Fotó: Végh Csaba Nyolcvanszázalékos zenevarázs Jurij Szimonov és a Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertje

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents