Észak-Magyarország, 1996. július (52. évfolyam, 152-178. szám)

1996-07-06 / 157. szám

II ÉM-hétvége EM-interjjú Július 6., Szombat A trónfosztott király Nyikes Zita Ő volt az utolsó Karoly királyaink sorában, ő volt az utolsó megkoronázott, es az utolsó trónfosztott magyar uralkodó Nagy József történész a Göncöl Kiadó gondo­zásában jelentette meg a IV. Károlyiéi szóló biográfiát. Hogy a jelölt kronológiát kövessük, a történetet ott lehetne elkezdeni, hogy 1914. június 28-án Szara­jevóban Gavrilo Princip meggyilkolta Ferenc Ferdi- nándot, és így Károly lett az utódjelölt a trónon. Nagy József viszont erőteljesen jegyzi meg, hogy Ká­rolyt nem császárnak, nem királynak, de még igazán vezetőnek sem nevelték. Ez volt aztán a szerző véle­ménye szerint a legfőbb hiba! Nem tudott igazán irá­nyítani: mindig megmondták neki, hogy mit és ho­gyan tegyen. Nem mintha később önálló ötletei nem lettek volna - kapcsolatfelvétel Sixtus Bourbon-Pár- mai herceggel, vagy Wilsonnal a háborúból való kilé­pést illetően -, de a gyerekkorban szerzett pszichi­kum megmaradt benne. Magyarbarátsága, békesze- retete (az ebből következő háborúellenessége), túl­zott bizalma az emberekben, apró figyelmessége a hivatali kapcsolatokban (kezet fog a tárgyalófelek­kel, leülteti őket) mind csak kiegészítők. A legfényesebb évszám következhet: 1916. de­cember 30. Károlyt magyar királlyá koronázzák. Ez a „bensőséges, igen fényes, pompázatos ünnepség” - amelyről Herczeg Ferenc, Krúdy Gyula, Móricz Zsigmond is írt - kikapcsolta a háborút a köztudat­ból. Amikor pedig a Mátyás-templomban megkoro­názott király a koronázási dombon a szertartásos kardvágással a négy égtáj felé suhintott - hogy megmutassa, megóvja országát a bármerről jövő el­lenséggel szemben -, akkor jelképesen védelmébe vette „kedvelt Magyarországnak hős katonáit és ki­tartó hűséges népét”. Ez a viszony azonban 1921. november 6-án módosult: a Nemzetgyűlés elfogadta a XLV11. törvénycikket, mely szerint megszüntették Károly jogait és a Habsburg-ház trónörökösödését. Nagy József nézőpontjából figyelve a politikai hely­zetet egyértelművé válik, hogy erős bel- és külpolitikai nyomás tette kérészéletűvé Károlyunk rex-időszakát. A külpolitikai nyomás olyannyira erős volt, hogy - félve a Habsburg restaurációtól - az antant hatalmak hamva­it sem engedték a bécsi Habsburg-ház kriptájában el­helyezni, és azok még ma is Madeira-szigetén vannak. Úgy tűnik, hogy ez a tanulmány, mely először vállalkozott átfogó elemzésre, mégis inkább a nép­szerűsítés szintjén marad. Bár van tudományos jel­lege is (ezt az igényt bizonyítja az irodalomjegyzék, a Koronázási Hitlevél, a Kiáltvány szövegének tel­jes terjedelmű közlése) azonban ez kevés ahhoz, hogy tudományos szinten is értékelhető legyen. A fi­gyelmet azonban mindenképpen felkeltheti! (Nagy József: TV. Károly. Göncöl Kiadó, 1995.) A Naprendszer lakói Balogh Attila Az ember vet egy pillantást a könyvesbolt polcára, szemébe tűnik az egyik cím első szava - „Marscsatornák...” - és máris továbbfordítja a fejét. Ha azonban a szeme sarkából még észreveszi a szerző nevét - Galántai Zoltán talán máris rájön: itt nem „arról” van szó. A budapesti műegyetemen tanító kultűr-, illetve tudománytörténésznek ez már sokadik könyve, bár az eddigiek jórészt filozofikus- szépirodalmi kisregények, novelláskötetek voltak. Most jobban a szakmájába vágó témát: a „Marscsatornák, idegen világok, angyalok, fóldönkí- vüliek” leírását választotta. Nem -kell azonban megijedni - a szép kiállású könyv szerzőjét egyáltalán nem érdekli, hogy van­nak-e csatornák - egyáltalán: marslakók - a miszti­kus Vörös Bolygón; őt azok a különös figurák foglal­koztatják, akik valaha is a történelem folyamán azt hitték-tudták-vélték, hogy más égitesteken is van élet, nemcsak a Földön. Ilyen volt például a III. szá­zadban élt Hippolütosz, aki „olyan megfigyelhetet- len világokat említett, ahol nincsen Nap és Hold - meg azt, hogy másutt ezek az égitestek nagyobbak lennének a miénknél, és ismét másutt egyetlen helyre több is össze volna zsúfolva belőlük.” Christi­an Wolff 1735-ben az egyetemes mennyiségtan ele­meivel foglalkozó könyvének egyik fejezetében nem kevesebbre vállalkozott, mint a jupiterlakók magas­ságának kiszámítására. Thomas Dick pedig 1840-re azt is kikalkulálta, hogy a látható Univerzum össz- népessége 60573000000000000000000 fő... Galántai Zoltán - többek között a Nyárutó és az Oszbirodalom írója - ezúttal, úgy tűnik, felhagyott a „hagyományos” földi évszakok - és jelenségek - számbavételével; könyve olvasóit inkább a holdbéli rovarcsapdák, a naplakók, a vénuszi királyságok, az üstököslovagok, a csillagcsirák egzotikus, de sajnos csak képzeletbeli világába próbálja elkalauzolni. „Ez a könyv - mondja a fülszöveg - az érvek és ellenérvek, tudományos tévelygések, áltudományos fantazmagóriák, kitalációk sokaságát mutatja be, miközben az ókori kezdetektől: Arisztotelésztől és Epikurosztól kíséri végig a vitákat egészen napjain­kig, amikor rádióteleszkópokat és űrszondákat állí­tanak a kutatás szolgálatába.” Más kérdés, hogy ehhez az áttekintéshez a ké­sőbbi évszázadokban további pótköteteket lehetne szerkeszteni. Hiszen messze van még az a kor, ami­kor az emberiség megbarátkozik a gondolattal: egyedül vagyunk a világmindenségben. De hát miért is kellene ezzel megbarátkozni...? (Galántai Zoltán: Marscsatomák, idegen világok, an­gyalok, földönkívüliek. Pesti Szalon Könyvkiadó, 1996.) A szürkeállomány mozgósítása Találkozás Glatz Ferenccel, a Magyar Tudományos Akadémia elnökével Filip Gabriella Glatz Ferenc, a Magyar Tudo­mányos Akadémia nemrégi­ben megválasztott elnöke leg­fontosabb feladatának az in­tézmény közéleti - nem politi­kai! - szerepének növelését tartja. Ahhoz viszont, hogy erre alkalmas legyen az Aka­démia, szükség van a sérülé­keny és részleges autonómia megerősítésére. Hogyan kel­lene működnie az intézmény­nek? Merre tart a Magyar Tu­dományos Akadémia? - kér­deztük Glatz Ferenctől. • Ha sorra vesszük a világ aka­démiát, ha áttekintjük a XX. szá­zadi tudományirányítás, tudo­mányfinanszírozás, tudomány­szervezés történetét, akkor há­rom típust lehet megkülönböztet­ni. Az egyik a hagyományos aka­démia, idetartoznak a szokásos előadói akadémiák, ahol évente egyszer-kétszer összejönnek a pi­pázó öregurak és beszámolnak egymásnak munkájukról. Szép szakmai elismerés az akadémi- kusság, de a testület tagjai sem­miféle társadalmi, közéleti vagy netán politikai funkcióra nem vállalkoznak. A második típust a szovjet akadémia valósította meg 1922-ben. A a szovjet tudomány- és kultúrpolitika vezetői részben a franciáktól, részben a németek­től, illetve a poroszoktól vették át a mintát. Az első világháború után világossá vált a tudomány nagy társadalmi, politikai, sőt, hadászati szerepe. Gondoljunk csak arra, hogy a német gázfegy­vereket a Nobel-díjas német ké­mikusok csinálták, de a francia hadászati ipar munkájában is részt vettek a tudósok. Tehát már akkor világossá vált, hogy a költségvetésnek vagy a vállalko­zóknak pénzt kell áldozniuk a tu­dományos kutatásra, függetlenül az egyetemi oktatástól létre kell hívni - ahogy ők nevezték - a tu­dományos adminisztrációt, vagy ahogy most momdjuk: a tudomá­nyos kutatói hálózatot. A szovjet tudományos akadémia 1922 után nem más, mint olyan kutatóinté­zetek összessége, amelyeket egy központi, választott, akadémiku­sokból álló testület irányít, de amelyre természetesen rátelepe­dett a szovjet politikai rendszer a maga agitációs, propagandiszti- kus nyomásával. A harmadik tí­pus az lenne, amit a Magyar Tu­dományos Akadémia képvisel. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés egy adott összeget rábíz egy auto­nómiára, és ez az autonómia a saját belső szervezete, saját belső szabályzatai révén dönt arról, mi­lyen kutatási területeket prefe­rál, ezeket a kutatási területeket milyen szervezeti formában te­kinti át, és milyen kutatásértéke­lési rendszert alakít ki. □ Ez az autonómia jelentheti a pi­pázó öregurak függetlenségét is! • A Magyar Tudományos Akadé­miát a törvényben biztosított jo­goknál fogva nem lehet az első tí­pusú, bezárkózó akadémiákhoz sorolni. Ennek az intézménynek vállalkoznia kell olyan, az egész társadalom életében szerepet ját­szó kutatások összefogására, amelyek messze túlmutatnak a kétszázvalahány akadémikus munkásságán. Ezért én helyes­nek tartottam azt, hogy a köz­gyűlésbe bevonjuk a doktorokat, helyesnek tartottam a köztestüle­ti tagság megszólítását. □ És mi a garancia arra, hogy a politikai függetlenségét is meg tudja őrizni az Akadémia ? • A Magyar Tudományos Akadé­miát korábban nem az elnök, ha­nem a főtitkár vezette. A főtitkárt a kormány nevezte ki. Az elnök elsősorban reprezentációs szere­pet töltött be. Ezt a ’94-es törvény megváltoztatta. Jelenleg a tudo­mányos kutatás, ez a stratégiai ágazat már nem közvetlenül a végrehajtó hatalomhoz tartozik, sőt, a végrehajtó hatalom bizo­nyos jogosítványokat átadott a köztestületnek. A mostani tör­vény az Akadémiát autonómia­ként kezeli. Persze, az automómia sérülékenysége mindjárt az első kérdésnél, a költségvetésnél felve­tődik. Helyes-e, ha az Akadémia elnöke részt vesz a kormány­egyeztetésen? Ha igen, azt mond­hatják, hogy ismét államosították az Akadémiát. De ha nem vesz részt, akkor lehetetlen helyzetbe kerülhetünk. Én azt természetes­nek tartom, hogy a Parlament kétévenként be akarja számoltat­ni a Magyar Tudományos Akadé­miát, és azt is, hogy a kormány pedig évenként beszámolót kér. Amivel viszont nem értek egyet, és vitatkozunk is a pénzügymi­niszter úrral az az, hogy az Aka­démiát a kincstári rendszerbe vonva azt akarják elérni, hogy a kincstár beleszólhasson a tudo­mányszervezet működésének fo­lyamatába. Tehát például ugyan­úgy tizenkettedelhetnék a támo­gatást, mint bármelyik más költ­ségvetési intézmény esetében. Ilyen jelenségek vannak, de pilla­natnyilag politikai beleszólási tö­rekvést nem tapasztalunk. □ Hogyan lehet elérni, hogy aki a pénzt adja, belássa a tudomány támogatásának fontosságát? • Meg kell erősíteni az Akadé­mia közéleti - és nem politikai - szerepét, rá kell döbbenteni a végrehajtó hatalmat, el kell ma­gyarázni, hogy az átalakulási pe­riódusban sokkal nagyobb szere­pet és támogatást kell kapnia az értelmiségnek. Nem arra aka­runk mi pénzt kérni a költségve­téstől, hogy az elaggott rendsze­reinket tovább éltessük. Meg kell nézni, mi az, ami versenyképes, és támogatni kell azokat a prog­ramokat, melynek révén a Ma­gyar Tudományos Akadémia va­lóban részese lehet ennek a tár­sadalmi, gazdasági átalakulási folyamatnak. Megítélésem sze­rint világosan meg kell fogalmaz­ni azokat a nagy kérdéseket, amelyek a magyar szürkeállo­mány java nélkül nem válaszol­hatók meg. Ezek kidolgozására megindultak az előmunkálatok. Pillanatnyilag olyan kérdéskö­röknél tartunk, mint a moderni­zációs és polgárosodási program, az egész integráció kérdése, a ha­tárainkon túli magyar tudomá­nyosság kérdése, Magyarország képe a világban, és így tovább. A társadalomnak szüksége van olyan hosszú távú célok megfo­galmazására, alternatívák kidol­gozására, amelyek közül azután a végrehajtó hatalom, a parla­ment választhat. Jelenleg ebben a totális pártüzemben csak egyet­len egy dologra nem figyelnek, az adott társadalom szürkeállomá­nyára. Pedig a végrehajtó hata­lomnak rá kell jönnie, hogy a pártközpontok klikk- és nem klikkrendszerében iskolázódott apparátus nem alkalmas arra, hogy meghatározza egy nemzet több évtizedre vonatkozó - akár gazdasági, akár kulturális - stra­tégiáját. De hasonló tapasztalha­tó a nyugat-európai társadalmak­ban is. A vezető értelmiségiek nem vállalnak a pártok mellett szakértői megbízatásokat. Bezár­kóznak autonómiájukba. Éppen szeptemberben tartok majd egy előadást arról, hogy a szürkeállo­mány hogyan, milyen fórumokon mozgósítható a nagy kérdések megválaszolása érdekében. □ Arra számít, hogy a hatalom, kiengedi a kezéből a stratégiai kérdések megválaszolásának le­hetőségét? • Megbízza az autonómiát, hogy megoldási javaslatokat dolgozzon ki! Utána aztán dönthet a végre­hajtó hatalom. Itt van például az európai integráció kérdése. Az EU alkalmasságunk vizsgálata kapcsán kiderült, hogy miközben azokra a bizonyos kérdésekre dol­gozzák ki a válaszokat, senki sem vállalkozik arra, hogy megfogal­mazza Magyarország érdekeit az integráció esetén. Az európai in­tegráció ma Magyarországon el­sősorban politikai lózung. De mi lesz a magyar mezőgazdasággal, mi lesz a közlekedéssel, az inf­rastruktúrával? Ez egy immobil társadalom, földrajzilag és társa­dalmilag egyaránt. Hogyan lehet ezt mobilizálni? Mindez milyen településpolitikát kíván? Milyen kormányzati intézkedést kíván? Kell-e űj infrastrukturális prog­ram vagy sem? Ezekre a kérdé­sekre pillanatnyilag nem tudunk válaszolni. Márpedig néhányan, akik részt vettünk az európai in­tegrációs bizottságokban, ponto­san tudjuk, hogy az európai in­tegrációs törekvésekben minden­hol a helyi, nemzeti, állami érde­kek dominálnak. Mindenki a ma­ga szempontjait követi. És mi nem tudjuk megválaszolni azt a kérdést, hogy jó-e ez nekünk, ma­gyaroknak, vagy nem jó. Mert nincsenek kidolgozva, nincsenek megfogalmazva az érdekeink sem a gazdálkodásban, sem a keres­kedelemben, de még a humán szférában sem. Ezeket a kérdése­ket nem tudja megválaszolni né­hány fiatalember. Logikus lenne, hogy az adott szakterületen dol­gozó, legjobban felkészült tudóso­kat bízzák meg a feladattal. □ Budapestről mennyire „látható" a vidék? Tud-e a leszakadó régiók értelmiségének megtartásában se­gíteni az Akadémia ? • Nem kell ahhoz bölcs ember­nek lenni, akadémikusnak sem, hogy tudjuk, egy társadalom éle­tében vannak olyan regionális problémák, amelyeket elsősorban a regionális kutatásokkal kell megoldani. Egész másképp néz ki a munkaerőgazdálkodás, a mun­kaerőhiány, a telepítéspolitika kérdése mondjuk Veszprémben vagy Budapesten, és természete­sen egészen más Miskolcon. A legtermészetesebb, hogy az ilyen megközelítésekre, az ilyen pro­jektek kidolgozására a helyi szer­vezeteknek és az itt dolgozóknak kell vállalkozniuk. A regionális ügyek persze össznemzeti ügyek, de regionális érdekek is. Ügy gondolom, világossá kell tenni: a régiónak is áldoznia kell saját ér­telmiségére, saját egyetemére, saját tudományosságára. Egy vá­rosnak igazán érdeke az, hogy elit értelmisége legyen, hiszen ez lesz a színház, a kultúra fogyasz­tója, a folyóiratok olvasója. Ébből a régiónak származik haszna. A regionális problémák megoldását - legyen szó vasútról, infrastruk­túráról - elsősorban a regionális ismeretekkel rendelkező elitjétől remélheti a régió. Alikor viszont áldozzon is a saját értelmiségére! Nézze meg a nyugati államokat, a regionális kutatóközpontok költségvetésének legnagyobb ré­szét a régiók adják! □ A tudományos kutatások támo­gatását szolgálják a különböző alapítványok, független alapok is. Mennyire szólhat bele az Akadé­mia abba, hogy ki kapja az OTKA-pénzeket, a PHARE-támo- gatásokat? • A független alapok tényleg füg­getlenek. Az OTKA pillanatnyi­lag az Akadémia költségvetésé­ben jelenik meg, de teljesen önál­ló kuratórium dönt a támogatá­sokról. Megítélésem szerint az egész pályázati rendszert végig kell gondolni. Jelenleg nem tud­juk pontosan áttekinteni, hogy a költségvetés mire ad ki pénzt. Olyan sok alap van, olyan sok pá­lyázati lehetőség, hogy emiatt az elaprózás veszélye fenyeget. Az igazán jelentős projektek finan­szírozására nincs mód, ahhoz, hogy egy új felfedezéshez létre­hívjanak egy kutatócsoportot, sok-sok millió forintra van szük­ség. Erre aztán nem adnak támo­gatást, viszont bizonyos helyzet­megőrzésekre adogatnak száz­ezer forintokat. Szerintem Ma­gyarországnak az az érdeke, hogy a világpiacon versenyképes kuta­tási ágazatokat finanszírozzon, nem pedig, hogy a jelenlegi vagy az elmúlt negyven évben kiala­kult állapotot valahogy, de min­denképpen fenntartsa. Én tehát világos preferenciák megfogalma­zására törekednék, és ilyen irányba próbálom vinni az egész tudománypolitikai vezetést. történész 1959-64 FLTE BTK 1965-68 a Századok szerk. tiikára 1968- az MTA Tört.Tud.lnt. munkatársa 1975- 76 csoportvezető 1976- 85 historiográfiai és módszertani oszt. vez. 1986-88 tudományos igazgatóhelyettes 1969- a Magyarország története sorozat szerk.biz. titk. 1973-79 a Történelmi Szemle szerkesztője 1975- az EI..TE Bölcsészettudományi Karának tanára 1979-89, 1990- a História felelős szerk., főszerk. 1979- a tört. muzeológiai tanszéki csop.vez. 1989- 90 művelődési miniszter 1990- az Európa Intézet igazgatója 1993- az MTA levelező tagja 1995- Széchenyi-díj 1996- a Magyar Tudományos Akadémia elnöke r

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents