Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-06 / 131. szám

1996« Túnius 6-, Csütörtök Gazdaság ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 11 A mának élés taktikája visszaüt A fuvarpiacon az új szabályok talán rendet teremthetnek Július elsejétől csak azok vehetnek részt a fuvarozásban, akik ismét meg­szerzik a tevékenységhez szükséges engedélyt Fotó: Farkas Maya Közösen az agrárstratégiáról Miskolc (ÉM) - Borsod-Abaúj- Zemplén megye integrált szerkezet- átalakítási és válságkezelési prog­ramjához kapcsolódva készülőben van a megye agrárfejlesztési straté­giája. Az elmúlt időszakban felmé­rések történtek a megye mezőgaz­daságának helyzetéről és szerepé­ről, emellett azonban napirenden szerepel az ágazat jövőbeli felada­tainak meghatározása. Mindez pe­dig szoros összefüggésben áll az Eu­rópai Unióhoz történő csatlakozás­ra készüléssel. A megye mezőgazdaságának fel­adataival kapcsolatos tanácskozás­ra hívja ezért június 12-én, szerdán délelőtt 10 órára a Tudomány és Technika Házába a Borsod-Abaúj- Zemplén Megyei Agrárkamara az ágazatban érintetteket. A közös gondolkodás témakörei - a tervek szerint - érintik a mezőgazdasági szerkezetátalakítást és térségfej­lesztést, a megye gazdasági körze­teinek helyzetét, a regionális vállal­kozásfejlesztési központok oktatási és szaktanácsadói rendszerét, vala­mint az állategészségügyi, növény­egészségügyi jogszabályok változá­sait és a megye élelmiszeripari fej­lesztéseinek várható irányait. Preventív képző programok Miskolc (ÉM) - Az Országos Fog­lalkoztatási Alapítvány kuratóriu­mának április 30-án, a Népszabad­ságban jelentette meg felhívását a Preventív képző programok pályá­zatára. A felhívás dokumentációja szerint a pályázóknak be kell sze­rezniük a helyi szakmai kamara el­nökének, valamint az Átképző Köz­pont Felügyelő Tanácsa elnökének támogató nyilatkozatát. Ahhoz, hogy a pályázatokat a Borsod-Aba- áj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BÖKIK) elnöke megfelelően értékelni tudja, a ka­mara kéri, hogy a pályázati anyago­kat legkésőbb június 10-ig adják le a BÖKIK (Miskolc, Szentpáli u. 1., II- em.j titkárságán. Növekedhet a sertéshús ára Herceghalom (MTI) - Az év végé­reugrásszerűen növekedhet sertés­hús ára, mert a mostani túlkínálat, bizonytalanság miatt sokan kény­szerűségből levágják a drága te- nyészkocákat - közölte az MTI tu­dósítójával Illés Lajos, a herceghal­mi Hungapig Kft. igazgatója. Ámint azt az egyik legnagyobb te- nyészkoca-tartó üzem vezetője el­mondta: néhány éve még 78 kiló volt az egy főre eső húsfogyasztás, mára azonban ez a mennyiség 36 ollóra csökkent, amivel az alacso­nyabb étrendi kultúrával rendelke­ző harmadik világ országai közé süllyedtünk. A jelenlegi lanyha ha­zai kereslet miatt az 5,5 milliós ser­tésállomány is magasnak tekinthe­tő. Ezt jelzi, hogy a hűtőházak meg­teltek, a vágóhidak kapacitása rész- óén kihasználatlan, s az állattartók nyakán marad a sertés. Az élőhús átvételi ára már alig 100-150 forint. Időközben a takarmány és az ener- paárak növekedtek, így a sertés- tartás ráfizetéses. Pedig a két éve megcsappant állomány felfuttatá­sára tavaly az európai szabvány szerinti sertés tartására támoga­tást adott az állam, s így 24 ezer nagyértékű kocát vásároltak az üzemek. Ezeknek a tenyészállatok­nak nagyi-észét viszont most kény­telenek levágni. A tartók körében általános a bizonytalanság, aminek az lehet a következménye, hogy szeptemberre ismét csökken a ser- teslétszám, sokan felhagynak az ál­lattartással. Kevesebbet ruházunk be Budapest (MTI) - A beruházási te­vékenység mérsékelt csökkenésére ütalnak az első negyedévben a Köz- P°nti Statisztikai Hivatal által re­gisztrált adatok. nemzetgazdaság összberuházásá- nak összege 1996 első három hó- aP.ia alatt 165 milliárd forint volt, >t> százalékkal kevesebb, mint egy pvvel korábban. Mindez az építő­■ Par termelésének és a beruházási javakat előállító, ipar belföldi érté- ositésének jelentős volumencsök- enesét okozta, a múlt év azonos doszakához képest. Marczin Eszter Miskolc (ÉM) - A hazai fuvaro­zási piacon a nyolcvanas évek második fele hozta meg a fordu­lópontot. Ekkor lépett életbe az a jogszabály, amely hosszas vá­rakozás után liberalizálta a kö­zúti közlekedési szolgáltatások szabályait. Az optimisták ebben a piaci viszonyok kialakulásá­nak kezdetét, a realistábbak az anarchiához vezető utat látták. Daragó István, a Mitra 21 Fuva­rozási Kft. ügyvezető igazgatója szerint ma már látszik, az utób­biaknak lett igazuk, a hazai fu­varozás ugyanis működőképes­sége határára ért. A kilátásta­lannak tűnő helyzetet a július elsejével életbe lépő szigorítá­sok enyhíthetik. Ha kategóriánként nézzük ezt az ágazatot, kidéiül, a legjobban pros­peráló a nemzetközi fuvarozás, igaz, ez a leginkább eszközigényes, ehhez kell a legnagyobb felkészült­ség és persze a legtöbb pénz. A bel­földi kereskedelmi áruszállítás és a közúti fuvarozás területén viszont éppen ellenkező viszonyok alakul­tak ki. A szakmai érdekképvisele­tek évekig tartó harca után 1988- ban elkezdődött a liberalizáció, a nyolcvanas évek elején megfogal­mazott elképzelések szerint. Am ar­ra senki nem számított, hogy a vég­rehajtás egybe esik a politikai gaz­dasági változásokkal. Amikor is az egyik oldalon nyilvánvalóvá vált, hogy a fuvarozással foglalkozó túl­hizlalt, centralizált állami cégek nem képesek megfelelni a kibonta­kozó piaci követelményeknek, a má­sik oldalon pedig megjelent a mun­kanélküliek tömege, akik az állás- talanság elől - jobb híján - ebbe a tevékenységbe menekültek. A piac „kétszereplősen” kezdett működni. Áz egyik oldalon ott vol­tak a hajdani nagyokból alakult új társaságok, a másikon pedig kezd­tek megerősödni - legalábbis létszá­mukat tekintve - a maszekok. Ezek, a többnyire kényszervállalko­zók zsebükben az újrakezdési hitel­lel a felszámolás, leépítés alatt álló nagyvállalatoktól, termelőszövetke­zetektől felvásárolták a már amúgy sem túl fiatal járműállományt. így, 1992-re 40 ezerről - alig négy esz­tendő alatt - közel 100 ezerre növe­kedett a közúti fuvarozásban részt­vevő tehergépjárművek száma. A nagymértékű gyarapodás azonban a szakma felhígulásához vezetett. Az újak természetesen megpróbálták kiszakítani a maguk részét a piacon, és mert a szolgálta­tás színvonalával nem tudtak ver­senyre kelni a nagyokkal - maradt az árak csökkentése. A vállalkozók gyakran a önköltség alatt vállaltak fuvarokat, hosszútávon ellehetetle­nítve nemcsak saját, de vetélytársa- ik helyzetét is. A megbízói körnek pedig válasz­tania kellett: a mérleg egyik serpe­Budapest (MTI) - Májusban to­vább csökkent a regisztrált munkanélküliek száma - tájé­koztatták az újságírókat szer­dán az Országos Munkaügyi Központban. A hónap végére számuk 21 800-zal mérséklődött az áprilisihoz képest, s így is­mét félmillió alá csökkent a nyilvántartott munkanélküliek száma, ez még mindig 3700-zal több mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta az áprilisi 11,2 százalékról 10,7 százalékra csökkent. A hónap során összesen 47 700-an kerültek be a nyilvántar­tásba, illetve 69 500-an kerültek ki onnan. Az újonnan bejelentett 40 400 munkahely 5,2 százalékkal volt több, mint az előző hónapban és 37,4 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakában beje­lentett munkaerő-igényt,. A hónap során így összesen 78 400 álláshely állt rendelkezésre, ez 3900-zal volt több, mint a korábbi hónapban és 21 300-zal több mint egy évvel ez­előtt. A 78 400 álláshelyből a hónap végéig 40 ezer maradt betöltetlen. Jelentősen, 47Ö0-zal csökkent a jö­nyőjében ott volt a régi, bevált szál­lítási partner, a másikban pedig a 60, sőt 50 százalékos ár. A csábítás­nak nehéz volt ellenállni.- Nincs még egy ilyen szakma, ahol az elmúlt években egymás alá licitáltak volna a vállalkozók - állít­ja Daragó István, aki szerint ez az árharc „tette be a kaput” igazából a fuvarozásnak. Hiszen mindez együtt járt egyrészt a szakmai mo­rál leépülésével - azzal együtt, hogy vitathatatlan, az új fuvarosok kö­zött is szép számmal akad tisztessé­ges, jó színvonalon szolgáltató vál­lalkozó. Másrészt pedig technikai­lag, műszakilag is leromlott a fog­lalkozási ág. (Ámiről megint csak nem az újak tehetnek, sokkal in­kább azokban a viszonyokban, sza­bályozatlanságokban keresendők az indokok, amelyek lehetővé tették mindezt.) Az alacsony árak követ­keztében a szakma nemhogy a bőví­tett újratermelést, de az egyszerűt sem tudta produkálni. Nem vélet­len, hogy hazánkban a tehergépjár­műpark átlagéletkora mára megha­ladja a 10 évet, ugyanez a fejlettebb világban 6-7 évre tehető. A fuvarpiac fokozatos leromlása azonban hosszútávon a megbízók szempontjából is komoly következ­ményekkel jár: egyre nehezebben találnak majd jó szolgáltatót. Két lehetőség kínálkozik számukra; vagy beruháznak, tehát saját teher­gépjárműveket vásárolnák - ami természetesen hatalmas többletkia­dással jár - vagy, ha maradnak a fúvarosoknál, számolniuk kell a megnövekedett költségekkel. Mert vedelempótló-támogatásra j ogosul- tak száma májusban. Erre a szociá­lis juttatásra azok tarthatnak igényt, akik már nem jogosultak a járadékellátásra. A csökkenés oka, hogy a további jövedelempótló-tá­mogatáshoz közhasznú munkában kell részt venniük a munkanélküli­eknek és a közhasznú munkavégzés alatt nem számítanak azok közé, akiknek a jövedelempótló-támoga­tást folyósítják. A sajtótájékoztatón szó volt a fo­gyatékos és megváltozott munkaké­pességűek foglalkoztatásának tá­mogatásáról is. Ezek a személyek a munkaerőpiac leghátrányosabb helyzetű rétegét alkotják. Foglal­koztatásuk csak állami szerepválla­lással történhet. A munkaadói érde­keltség megteremtését szolgálja a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása esetén adható költ­ségvetési dotáció, valamint az új munkahelyek létesítéséhez, a meg­lévők fenntartásához, fejlesztéséhez igényelhető támogatás, amelyet re­habilitációs alaprészből lehet meg­pályázni, illetve a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatása esetén a személyi jövedelemadók­ban elszámolható a kedvezmény. A azt, hogy helyre billenjen a rend­szer, hogy behozzuk a hátrányt, meg kell fizetni. Ügy is fogalmaz­hatnánk, hogy a rövidtávra gondol­kodás, az egyik napról a másikra élés visszaüt.- Meggyőződésem, hogy az, aho­gyan ebben a szakmában értelmez­ték az elmúlt években a szabadver- senyes kapitalizmust; nem megol­dás - mondja Daragó István. - Nem véletlen, hogy tőlünk nyugatra szakmai kamarák védik a fuvaro­zók érdekeit, vannak minimál fu­vardíjak, ami alá nem lehet menni, és ha valaki vét a szabályozók, vagy az elfogadott etikai normák ellen, azt egyszerűen kilöki magából a vállalkozói kör. Ezek a szabályok, bár első ránézésre úgy tűnik, csak a fuvarozók érdekeit védik, mégis az egész gazdaságot teszik kiszámít­hatóvá, tiszta piaci viszonyokat te­remtenek. A szakember szerint pozitív el­mozdulást hozhat a jelenlegi kilátás­talan helyzetből, hogy július elsejétől csak azok vehetnek részt a fuvaro­zásban, akik újból megszerzik a te­vékenységhez szükséges engedélyt. - Örvendetes, hogy ezt most már szakmai képzettséghez, és megszigo­rított vizsgához kötik, és nem mehet át a rostán az, akinek adó-, illetve tb tallózása van - tudjuk meg. Tovább­ra is gond viszont a jelenlegi eszköz­park állapota. A felújításra az állam­tól segítséget várni a szakember sze­rint illúzió. Daragó István egyetlen járható útnak azt tartja, ha több for­rás marad a vállalkozónál - de szigo­rúan fejlesztési célra. rehabilitációs rendszer korszerűsí­tése során a rehabilitációs alaprész a munkaügyi szervezethez került. Ezt a korábban két tárca - a Népjó­léti és a Munkaügyi Minisztérium - által központilag működtetett tá­mogatási rendszert, fokozatosan de­centralizálják, így a döntések előké­szítése a településeken valósulhat meg. A munkahelyek létesítésére, a meglévők fenntartására, fejleszté­sére, a Munkaerőpiaci Alap 500 millió forintos rehabilitációs alapré­sze szolgál. Ez mintegy 1000-1200 munkahely létrehozásához elegen­dő. A támogatást pályázati úton le­het elnyerni. A pályázati felhívás hamarosan megjelenik a Népjóléti, valamint a Munkaügyi Közlönyben. A támoga­tás kiegészítő jellegű, a fejlesztés mintegy 20 százalékához önerő szükséges. Elnyeréséért csőd-, illet­ve felszámolási eljárás alatt nem ál­ló jogi személyek, jogi személyiség­gel nem rendelkező szervezetek és vállalkozók pályázhatnak. A pályá­zatokat június 30-ig a megyei, illet­ve a fővárosi munkaügyi központok­nál igényelhető tájékoztató alapján lehet kidolgozni. A csökkenés oka a közhasznú munka Félmilliónál kevesebb munkanélkülit regisztráltak májusban Megáll a reálbérek csökkenése Budapest (MTI) - Medgyessy Péter vélemé­nyé szerint megáll a reálbérek csökkenése, to­vább mérséklődik az infláció, csökken a külföl­di államadósság és tovább folytatódik a gazda­ság növekedése. A tavalyihoz hasonló jelentős megszorításokra már nem lesz szükség, ám a további stabilizáció érdekében nem várható la­zítása sem a gazdaságban. A kormány törek­vése továbbra is az, hogy megteremtse a gaz­daság növekedésének feltételeit úgy, hogy az évezred végére az államháztartás kiadásai a GDP százalékában a jelenlegi 50-55 százalék­ról 45 százalékra csökkenjenek. A pénzügymi­niszter mindezt azon a klubnapon mondta el, melyet a Társadalmi Unió Képviselői Klubja szervezett szerdán. Ismertette a pénzügyi tár­ca azon szándékát is, mely az állampolgárok és a vállalkozások terhének mérséklése érde­kében másfél százalék körüli átlagos személyi jövedelemadó-elvonás és 2,5 százaléknyi tár­sadalombiztosítási járulék csökkentését irá­nyozza elő. Vállalkozók világtalálkozó) a Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdő (MTI) - Az eddigieknél sokkal szorosabb gazdasági együttműködés kialakítását szorgalmazták a Kárpát-medencei magyar vállalkozók világta­lálkozóján résztvevő üzletemberek szerdán, Nyíregyháza-Sóstógyógyfürdőn. A június 9-ig tartó, nyíregyházi VI. Kelet-Nyugat Nemzet­közi Kiállítás és Vásár szakmai kísérőrendez­vényén elhangzott: a kapcsolatok jelentős erő­sítésére van szükség, amely a kelet-európai or­szágok egymás közötti kereskedelmének újbó­li fellendítését is szolgálhatja. A térségben élő magyar vállalkozók jobb együttműködéséhez a szervezeti háttér is adott, hiszen két éve alakult meg a Magyarok Világszövetségének Baross Gábor Vállalkozói Tagozata. Klement Kornél, a tagozat elnöke a rendezvényen elmondta: a szervezet hídszere­pet kíván betölteni a különböző országokban tevékenykedő egyéni és társasvállalkozások között. Émellett az érintettek piaci ismeretei­nek bővítésére tanfolyamokat is szervez, így volt már több napos marketing-oktatás Nyí­regyházán, Kolozsvárott, Szabadkán, ahol az élelmiszeripari piacszervezés feladatait ismer­hették meg a résztvevők. Ősztől agrár-, majd a télen idegenforgalmi marketing-tanfolyam in­dul, később pedig menedzserképzés szerepel a programban. A tagozat üzleti adatbankjából különböző kereskedelmi információkhoz szin­tén hozzájuthatnak a vállalkozók, s azokat természetesen felhasználhatják gazdasági kapcsolatok kialakítására. Az MVSZ-szerve- zet az Internet számítógépes világhálózaton ugyancsak elérhető, s ez - a nyíregyháza-sós­tógyógyfürdői találkozón részt vett üzletembe­rek - szerint kiváló lehetőség a remélt szoro­sabb együttműködés kialakítására. „Árfolyamok. Kárpótlási jegy Tőzsde Index, június 5. 2948,66-0,03 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1996. június 5. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol font * 234,17 238,61 235.58 Ausztrál dollár 119,88 122,08 120,94 Belga frank ** 479,50 489,08 483,71 Dán korona 25,53 26,05 25,76 Finn márka 32.22 32,86 32.47 Francia frank 29,12 29,70 29,37 Holland forint 88,06 89,82 88,88 ír font 239,51 244,07 241,20 Japán ven * 138,55 141.31 139,97 Kanadai dollár 110,22 112,32 111,29 Kuvaiti dinár 503,20 512,88 508,24 Német márka 98,68 100,64 . 99,47 Norvég korona 23,08 23,54 23,28 Olasz Ura ** 97,84 99,70 98,59 Osztrák schilling 14,02 14,30 14,14 Portugál escudo * 95,69 97,59 96,50 Spanyol peseta * 116,85 119,19 117,57 Svájci frank 120,01 122,43 121,13 Svéd korona 22.56 23,00 22.67 USA-dollár 150,86 153,76 152,37 ECU (Közös Piac) 186,51 190,15 188,30 A megadott számok 1 egységre értendők, forintban *: 100 egység, **: 1000 egység

Next

/
Thumbnails
Contents