Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-29 / 151. szám

Június 29., Szombat ÉM-riport ÉM-hétvége III Halmos Ildikó A táborhelyre késő délután érkezünk. A kocsiról lekerülnek az olajzöld ke­nuk, az evezők és a biztosan záró alu­míniumdobozok. Háti- és hálózsákok, tengernyi konzerv, kenyér, egy minila­boratórium, no és a horgászfelszerelés. A vízi járműveket és tartozékait köl­csönző férfi - hangjában némi aggoda­lommal - figyelmeztet egy bizonyos szakaszra, ahol vigyáznunk kell. Egy szigetről, itt-ott bedőlt fákról beszél.- Ezt a részt próbáljátok elkerülni, itt eddig még mindenki borult - mond­ja. - De ha figyeltek, nem lesz semmi gond! - bátorít búcsúzóul. Sátorverés után a felhős, sötét ég alatt a tűz körül ülve a piruló szalon­na illatával körülölelve arról folyik a szó, miért is fontos ez az egész akció. Kiss József, a vezetőnk, a Holocén Ter­mészetvédelmi Egyesület ügyvezető elnöke a csak a szórakozás kedvéért túrázó csapatnak elmondja, mi is a célja a következő három napnak.- Az egy évig tartó Hernád-feltáró programot a kassai Sosna Alapít­vánnyal közösen végezzük - kezdi. - Kelet-Szlovákiában az elmúlt évben indult egy folyóvíz-figyelő program, amely Kassa környékére terjed ki. A nehézipar ugyanis nincs valami jó ha­tással a terület élővilágára, de a víz minőségére sem. Mivel a kassai szennyeződés minket is érint, úgy gon­doltuk, mi is bekapcsolódunk a Sosna kezdeményezésébe. Ok Szlovákiában Kassától 25 kilométerre északra kezd­ték a méréseket, kilenc szakaszon vizsgálják a vízminőséget, a szenny­víz-befolyásokat és az illegális szemét- lerakókat. Mi az országban nyolc pon­ton mérünk iskolák és civil szerveze­tek részvételével. A felső szakaszon nem terveztünk mérőpontokat...- Akkor miért is vagyunk mi itt tu­lajdonképpen? - hallatszik a sötétből egy álmos hang.-A kérdés jogos. Amellett, hogy ka­landnak sem kutya végigkenuzni az országhatártól Hernádszurdokig szin­te teljesen érintetlen, kanyargós, sebes vizű folyón, azért vagyunk itt, mert most ott is mérünk, ahol nem mérünk. Vagyis nem terveztük, hogy méláink - magyarázza vezetőnk félig komolyan, hiszen mégis csak „hivatalból” van itt, félig viccelődve, mivel a laikus résztve­vők mind régi ismerősök, barátok. Aztán még lelkiismeretesen elme­séli, milyen jelentősége van a Hernád- nak mint zöld folyosónak a Zempléni Tájvédelmi Körzet és a Bükki Nemzeti Park között.- Ugyanis a két elszigetelt terület élővilága összekötő szakasz nélkül könnyen belterjessé válhat, a fajok nem vándorolhatnak, nem lelhetnek új élőtérre - magyarázza, de késő van, meg a szél is egyre erősödik, a társa­ság álmosodik.- Majd holnap, a gyakorlatban minden kiderül - szakítják félbe töb­ben, és visszahúzódunk alkalmi lakosztályainkba. Eszkimó sátor, poli- foam, néhány hidegtűrő szúnyograj. Ha billeg, előre dőlj! Másnap reggel az idő szeles, a pesszimistábbak szerint viharos. A nap süt, de képtelen áthatolni a vas­tag felhőrétegen. A folyó jeges. És fő­ijük. Gyorsan. Meg kanyarog is. Egye­lőre csak a partról szemléljük. Egyik bizalmatlanabb útitársunk, Éva már próbálgatja új mentőmellényét. Ilyen „felesleges” terhet egyedül ő hozott magával. Aztán előkerül a minilabor. Egy fehér, vízhatlan táska, amelyben tégelyek, indikátorok és számos más, a vízminőséget mérni hivatott ez-meg-az található.- Ha az általános iskolások tudják használni, akkor ti se nézzetek úgy rá, mint egy sokismeretlenes egyenletre - okít Józsi, a túravezetőnk. Csapatunk egyetlen fizikus tagjaj Öcsi nehezmé­nyezi a hasonlatot. Ó rögtön tudná, mit kezdjen az említett egyenlettel. El­lenben... De később kiderül, tényleg nagyon egyszerűen mérhető a víz am­monium-, nitrit-, klorid- és foszfáttar­talma, a keménysége, a fajlagos veze­tőképessége, az oxigéntelítettsége és pH-értéke. Néhány perc, és megtud­juk, jó minőségű vízen járunk - vagyis evezünk - majd.- Erre is számítottam - fűzi az eredményekhez vezetőnk. - Mivel ez a felső folyószakasz érintetlen, nem tele­pültek rá a falvak, mint mondjuk a Bodrogra. így nem véletlen, hogy vi­szonylag tiszta. Itt a vízminőség Kas­sától függ. A kassai víztisztító ugyan­is, ha sok csapadék esik, nem képes megtisztítani a teljes vízmennyiséget. Amit nem győz, az szépen továbbfo­lyik. De az alsóbb szakaszokhoz viszo­nyítva egész tiszta a folyó.- Majd meglátjuk, tényleg olyan tiszta-e a víz, ha végre lesz időnk egy kicsit horgászni - türelmetlenkedik Balázs, aki vízközeiben a horgászaton kívül másra nemigen tud gondolni. De a horgászat még várat magára. A mérőműszer a többi holmi mellé, a hordókba kerül. Bár fényképezni igen nehéz egy légmentesen elcsomagolt apparátussal, mégis az említett mű­szer útitársa lesz. Fő a biztonság. Hor­dók, hátizsákok, sátrak, mind hozzá­kötözve a kenuhoz. Már csak vízre kell szállnunk. Néhány tanács elhangzik: ha billeg, előre dőlj, soha ne oldalra! Ha alacsony a víz, szállj ki! Ne kriti­záld a kormányost! Meg effélék. Há­rom-három ember tehát kenunként elindul. Rohan a víz, a felszínt söpri a folyó fölé boruló fák lombja, billeg a hajó, csapódik a jéghideg vízpernye. Oldalra dőlünk, és kritizáljuk a kor­mányost. De az első pár száz méter, néhány éles kanyar, egy-két kiálló szikla és bedőlt fa után megnyugszik a csapat.- Valóban nem egy sétakocsikázás, de remekül haladunk - biztat Ti, a kormányosunk. A hajó elejében gub­basztó, nagy hangú Ria ennek ellenére bizonytalan.- Csak azt tudnám, miért mondod, hogy jobb oldalon húzzunk, ha jobbra akarunk menni? - firtatja, miközben percenként felkiált, ha több száz mé­terre előttünk meglát egy bedőlt aka­dályt. De minden rázós helyzeten túlju­tunk, még a helyenként leszakadt fo­lyópartba fúrt partifecskék „lakótelepeit” is van időnk megfigyel­ni. Elöl manőverez a Balázs-Éva-Ocsi trió, utána a mi lassan összeszokó hár­masunk. Mintegy hátvédként követ minket túravezetőnk, Józsi feleségé­vel, Zitával. Náluk Pisti, Ria férje az irányító. Lassan felvesszük az ütemet, egymás után siklanak a kenuk. Bár hűvös az idő, de a táj gyönyörű. Néze­lődünk. Vészhelyzet Aztán megindul a Hernád, a sodorvo­nalat követve egj'szer a jobb, a másik pillanatban a bal szélen manővere­zünk. Alacsony a víz, néhány pillanat­ra leér a hajó alja. Utána hirtelen mé­lyül a meder. Jobbról egy egész erdő szakadt valamikor a vízbe. Kikerüljük. Ezen felbuzdulva előkerül a fényképe­zőgép. Kattog a masina, lendül a la­pát, surrog a pezsgő víz a kenu olda­lán. Csodálatos látvány: egy sziget bukkan elő. Az első kenu jobbról kerü­li, messziről világít Éva narancssárga mentőmellénye. Látjuk, hogy kereszt­be fordulnak, kiszállnak, a víz tehát alacsony. Hajójuk elállja az utat.- Miért ne kerülnénk mi inkább balról? - veti fel Ti, s már fordít is rá az evezőlappal. Nagy ívben irányt vál­toztatunk, hogy kikerüljük a szigetről a folyóba dőlt fűzfát. Ám közeledve megpillantjuk a másik akadályt: a partról is egy beszakadt fa állja el az utunkat.- Semmi gond - kiáltja a sodrás za­ját túlharsogva a kormányos. - Merő­legesen fordulunk, és áthúzzuk ma­gunkat valahogy... Ekkor csattan a ke­nu oldala a fatörzshöz. Ránk zuhanó, körénk tekeredő ágak, csapkodó hullámok, bénítóan jeges víz. A kenu eltűnik alólunk. Utolsó képsor: rémült arc az áradatban, majd eltűnik. Riára rázuhan a megkergült kenu. - Kapaszkodj! - üvölti egy hang. Nincs más, csak a rohanó, feldühödött folyó, a fák kegyetlen, síkos ágai. Küzdünk, mar­koljuk a vízbe hajló gallyakat. Melegítőn­ket letépi a sodrás. Le­hetetlen kikapaszkod­ni. Egy, kettő, háá- rom! Ti vei elengedjük a fát, és visz az ár a következő megállóig: újabb ághalmaz. A dermesztő vízben kap­kodó légvételek, a láb sziklának csapódik. De a vészhelyzetben előtör a maradék erő­tartalék. Már közel a túlpart, csak ki kell úszni. Ez a facsoport is mögöttünk marad. Szembe az árral küz­dünk, sodródunk, se­gít a parton aggódók biztatása. Kimerülve elérjük a biztonságot. És az igazi meg­könnyebbülés: akit el­veszettnek hittünk, megvan. Riának sike­rült kiúsznia a ráboru­ló kenu alól. Néhány vérző karcolással, egy-két lila folttal megúsztak. A többiek lassan vissza­térnek halálra fagyva a mentésből. Mint megtudjuk, a fiúk hallva a hatal­mas durranásokat azonnal a zuhanó ládák és a gazdátlan hajó után vetet­ték magukat.- A biztosító zsinórok nem bírták a sodrást. Láda, evező, sátor, minden I szerteszét hányódott a vízen - mesélik később.- De csak az élelmiszerünk és egy evező lett a folyóé - összegzi Józsi. Miután úgy-ahogy megszáradunk, vonakodva bár, de újra útnak indu­lunk. Ez volt hát az a bizonyos hely, amire vigyáznunk kellett volna. Ahol mindenki beborul.- Most már csak könnyebb szaka­szok következnek - bátorítjuk egy­mást nem sok sikerrel. Pánikolunk, vi­tatkozunk és félünk. Minden újabb fa­csonk, régi hídpillér és szikla vészt sej­tet. Végre megérkezünk Hernádszur- dokba. Szilárd talaj, vizes sátor és há­lózsák, romos fényképezőgép, benne a film átázott. De nem baj, élünk. Vihar Másnap újra a sebes vízen. Pániko­lunk, rí tatkozunk és félünk. Majd irá­nyítót váltunk. Új kormányosunk nyu­godt és nyugtat. A folyó kezd csende­sedni. Mái' nem vesz olyan éles kanya­rokat, a sodrás lassul, a meder kiszéle­sedik. Bár halkan, de továbbra is páni­kolunk és félünk. És megfogadjuk: so­ha többet vízitúra. Gibárt előtt, az utolsó métereken megdörren az ég, és mintha dézsából öntenék. Körülöttünk leszakadt, zuhanó ágak. A fiúk, mint­ha papírból lenne, úgy rántják partra az esővízzel terhelt kenukat. Evezők repülnek a csalános bozótba. Sátorve­rés az ázó búzatáblában. Már minde­nünk vizes. A kimerültség hirtelen hozza az álmot. Reggel igazi napfény fogadja az el­csigázott társaságot. A felszerelés szá­rad, a csapat korán kelő horgász tagjai a víz tisztaságát igazolják. Hálójukban máma, paduc, domolykó és egy süllő. Némileg rendezzük sorainkat, ímmel- ámmal bepakolunk és elindulunk. Éget a nap, lomhán hömpölyög alat­tunk a duzzasztott Hernád.- Milyen unalmas ez a lassú víz! Sehol semmi, amit ki kellene kerülni. Ha meg haladni akarsz, muszáj egy­folytában evezni - véli némi célzással a hangjában Öcsi, akit továbbra is megtartottunk irányítónak. De e sorok írója evezőjével a térdén gubbaszt, és eszébe sem jut, hogy lapátolásával esetleg helj'rehozhatatlan hibát, ne adj’ isten újabb borulást okozzon. Egy kanyar, és már látszik a felsó- dobszai duzzasztó. Megérkeztünk. Józsi ímmel-ámmal előveszi a minilabort. Méricskél, öntö- get, de nem igazán figyelünk rá. A bo­rulás után néhány órával érzékelt tü­netek ellen elfogyasztott több marék széntabletta sejtet valamit a víz minő­ségéről... Már itthon, a biztonságos - és főleg száraz - szobában a kezembe kerül egy könyv a Hernádról. Csak egy mon­dat: „Az átemelések, a helyenként szűk, kanyargós folyómeder, valamint a helyenkénti erős sodrás núatt a túra kezdőknek nem ajánlott ’’ Három kenuval és kilencfős elszánt, ám annál tapasztalatla/iáhb „legénységgel” indul a túra. A csapat Miskolcról kisbusszal érkezik Kékedre. Innen már magyar földWm kanyarog a folyó: a gyönyörű, dőljéli kiszámíthatatlan Hernád... Kezdőku^H nem ajáieott

Next

/
Thumbnails
Contents