Észak-Magyarország, 1996. június (52. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-10 / 134. szám

4 ÉSZAK-Magyarország Levelezés, Szólástér 1996» Június 10., Hétfő Sikeresen túl a harmadik Midet-en Szerkeszti: Bodnár Ildikó Idén harmadszor rendezte meg intézmé­nyünk a miskolci általános iskolák diákveze­tőinek találkozóját. Színes programokkal vár­tuk az idelátogató diákokat és tanáraikat. Először Kotán Attila, az Országos Diák­unió Tanácsadó Testületének tagja, Alsó Antal Orsolya, a DÖME tagja, valamint Zámborszky István, a DÖME Diákjogi Mű­helyének vezetője tartottak előadást a diák­jogok helyzetéről. Szó volt a tanár-diák vi­szonyról: hogy milyen jogok illetik meg a diákot a tanárral szemben, és miben sértik meg a diákjogokat. A nap további részében szabadon szóra­kozhattak a gyerekek és felnőttek egyaránt. Teaház állt rendelkezésére annak, aki meg­szomjazott, vagy megéhezett. Divat- és kara­tebemutatót tartottak az iskola diákjai, a Lóg A Ritmus nevű zenekar blues zenével szórakoztatta az idelátogatókat, nyolc órától pedig kedvükre diszkózhattak a résztvevők. Reméljük, mindenki jól érezte magát és jövőre is eljönnek hozzánk, amikor igyek­szünk még színesebb programmal kedves­kedni az iskolásoknak. Tehát találkozunk jövőre a Midet-en, és természetesen sok sze­retettel várunk mindenkit. Kláben Rita, a Komlóstetői Általános Iskola diákönkormányzatának vezetője Mar most fix az, amit jövőre nem adnak meg A minap, reggeltájt bekapcsoltam a rádiót. Úgy néz ki, kezdem megszokni a „hideg zu­hanyt”, mint tonhal a mélyhűtőt. Úgyanis a vér hűlt meg ereimben, úgy hüledeztem a „reggeli csúcs” hallatán. Szokás szerint, is­mét vitáztak odafenn. Most - spéciéi - a ci­vil gúnyán, hogy magára öltheti-e a kiskato- na és milyen apropóból? Na és a munkanélküliek, a sokgyerme­kesek, meg a kisnyugdíjas? Ha így megy to­vább, ők ing-gatya mezben mezítláb csám­borognak majd naphosszat. Még ki(h)űlnek télvíz idején és kisujjukat se mozdítják töb­bé, mint az a díjnyertesünk, aki ki(be)jelen- tette, hogy jövőre nem csinál semmit. Nem sejdítem miért, de azt tudom, idén sem len­ne magárahagyatott. Munka nélkül nem olyan vészes - sokan mondják, ki lehet bír­ni -, de élelem nélkül az a bizonyos ló is ki­nyerítette magát az ámyékvilágból. Peehünkre vagy szerencsénkre: jöhet aszá­ly, árvíz, fagy, sáskajárás, a boltban meg a piacon van minden dugig, még dugi áruból is. Ki-ki a különdíjból, a segélyből, a családi pótlékból, a nyugdíjból, a kukából, bérből élő félpénzből, vállalkozó a ráfizetésből, egyesek a kenőpénzből, mások a véget nem érő végkielégítésekből, a huncutnak meg hun ebből, hun abból mindenre futja, mert mindenkinek megvan ám a maga útja, meg a Kossuthja. Ezért nem féltik itt egyiket sem, bár akadnak aggályoskodók, hogy baj lesz a munkanélküliekkel, a sokgyermekesekkel, meg a kisnyugdíjassal. Ez utóbbinál már másodszor használom az egyesszámot az an­gol szóelválasztó szerkentyű miatt, mert fél­reérthető lenne az ilyen szótagolás, hogy a „kisnyugdíjasokkal” vagy a „kisnyugdíja sok”, netán „a kisnyugdíj a sokk”, még jobban elírva „a sikk”. Nem árt ugyanis, ha valamelyest előre­látó az ember. Jaj,jut eszembe: nem kellene már most napirendre tűzni az 1997. évi nyugdíjemelést? Ne legyen mindig olyan, mint a tankönyvellátási ígéret. Tudják azt most is, mennyi az a százalék, amit fix, hogy nem adnak meg. Antal Ferenc, Sajóbábony A portyázásért is a becsületes utasok fizetnek A közelmúltban megjelent közle­mény szerint június 1-jétől a köz­lekedési vállalat minden autó- buszjáratán egésznapos jegy­bérlet ellenőrzés lesz, és nem csak a hétvégeken. Várható, hogy az újságban több emiatti tiltakozásról olvashatunk. Máris láttam egyet, mely szerint a Nagy László kör kifogásolja az alkalmazásra kerülő, a jegy-bér­let felmutatási kötelezettségen alapuló ellenőrzési módszert, és aláírásokat gyűjt a bevezetés el­len. Nem értek egyet vélemé­nyükkel. Minden megváltott jeg­gyel nő a vállalat bevétele, ennek következtében jövőre elvileg ki- HTRDETÉS------------------------------­s ebb mértékű jegyár emeléssel számolhat a lakosság. Vagy másképpen fogalmazva: a meg nem váltott jegyek miatti árbe­vételkiesést a becsületes utasok fizetik meg a nagyobb arányú jegyár emeléssel. Tehát, ha a Nagy László kör úgy gondolja, hogy ez utóbbi a célravezetőbb, akkor egyben a marxi ideológiát hirdeti (...mindenki szükségletei szerint részesül... tehát, ha nem kell jegyellenőrzés, bárki lehet potyautas). Más megyében már évek óta alkalmazzák azt a módszert, amit a Miskolci Közlekedési Rt. csak most vezet be. Például a Kisalföld Volán helyi járatain több mint 5 éve az első ajtón csak felszállás, a hátsó ajtókon csak leszállás van. Az utasok ezt - személyes tapasztalataim sze­rint - fegyelmezetten be is tart­ják. Ezáltal a felszállás gyor­sabb, mert az utasok az első aj­tón való leszállással nem késlel­tetik a felszállást. Ezzel szemben mit tapasztalunk Miskolcon? Hétvégeken rendszeresen az el­ső ajtót használják a leszállásra, többen is. Előfordul, hogy a busz közepéről is az első ajtót veszik igénybe leszálláshoz, holott a hátsó ajtó közelebb lett volna. A fel- leszállás gyorsításához neve­Kincstári Takarékjegy Ex ax amit bármikor kiválthat és bármikor visszaválthat. Ex ax a rugalmas értékpapír, melynek megbízhatóságát az állam garantál­ja. Ex ax a kamatkonstrukció, mely lépcsőze­tességével kedvező feltételeket biztosít Ex ax a néhány érv, amiért Ön is a Kincstári Ta­karékjegyet részesíti előnyben. Állampapír a postán. A Kincstári Takarék­jegy folyamatosan váltható és visszaváltha­tó több mint 2600 postán. Címletek: 10.000 Ft, 50.000 Ft, 100.000 Ft, 500.000 Ft. • 1 éves futamidő • a futamidő alatt kedve­ző, lépcsős kamatozás. MmSmoM lés is szükséges. Nem elég az új­ságban egy közleményt megje­lentetni, nem elég az autóbusz első részén, a vezető fülkére ki­tenni egy kb. 30x40 cm-es hir­detményt sem, mert kevésbé fi­gyelemfelkeltő hatású. Célsze­rűbbnek tartanám, ha az autó­buszok oldalam öles betűkkel is­mertetnék az utazás rendjét. Minden járaton van mikrofon, tehát a vezetők is időnként fel­hívnák az utasok figyelmét a hátsó ajtókon leszállásra. Ez a buszvezetőknek is érde­ke, mert a fel- leszállás felgyor­sulna. Rónaszéki Árpád, Fémes méreg Az utóbbi években egyre job­ban elharapódzott a fémek lo­pása. Kukákat, drótokat, kábe­leket, de főleg rezeket és egyéb színes fémeket lovasítanak meg. A zsiványok nem átallják a vasúti jelzők működéséhez szükséges kábeleket megron­gálni, s a felszedett huzalokat elvinni - életveszélyes helyze­teket teremtve ezáltal - má­soknak. Aztán vannak, akik eléggé el nem ítélhetően, temetők sírkö­veiről feszegetik le a színes fé­meket. Ez már nemcsak bűn- cselekmény, hanem kegyelet­sértés is! A hulladékátvevő helyeken nem gyanús, hogy honnan ered a pénzért felkínált fém? Bizo­nyára az, mégis szemet huny­nak az egész felett. így cinkos­ságot vállalnak a fosztogatók­kal. Valahogyan véget kellene már vetni ennek. Az önkor­mányzatok hozzanak szigorú rendeletet, melyben kötelezzék a „méheseket”, ne vegyenek át kétes árut, sőt azonnal jelezzék azt a rendőrségnek. A hivata­lok pedig időnként ellenőrizzék ezeket a telepeket, illetve a rendelet betartását. Bakos Andrásáé Miskolc Szerkesztőségi fogadóórák Tájékoztatjuk tisztelt olvasó­inkat, hogy lapunk levelezési rovatában a következő időpon­tokban tartunk fogadóórát: hétfőn, szerdán és pénteken 10-13 óráig, kedden és csütör­tökön 14-16 óráig. * Ingyenes jogsegélyszolgálattal kéthetente, hétfői napokon áll szíves rendelkezésükre Deme­ter Lajos ügyvéd, 16-18 óra kö­zött. A június 10-ei tanácsa­dásra - azaz a mai napra - a Sajtóház portáján kérhetnek sorszámot az érdeklődők. „SZÓLÁSTÉR —­/ , írja: az Olvasó Kegyeletsértés a temetőben Sajnálatos, hogy a mostanában egyre szaporodó gondok-bajok mellett, még akadnak olyan je­lenségek, amelyek mellett jóér­zésű embernek elmenni - a tisz­tesség, és a becsület szavára hallgatva - szinte lehetetlen. Mert egyszerűen nincs szó, nincs megfelelő kifejezés méltó­an érzékeltetni, mire vetemed­hetnek egyes, emberi méltósá­gukból kivetkőzött egyének. Már ötvenegy éve, hogy vé­gétért a világ legrémesebb tra­gédiája, befejeződött a második világháború. Hát igen: fél évszá­zad kellett ahhoz, hogy a volt el­lenfelek békejobbot nyújtsanak egymásnak, és nem egymás el­len, hanem egymást segítve próbáljanak meg egy szebb, jobb, békésebb új világot megte­remteni. Ennek a közös akarat­nak szép szimbóluma volt a Hő­sök napján megrendezett koszo- rúzási ünnepségsorozat is. A hősi halottak tiszteletének szép hagyományai vannak. Csak egy pár példát említenék. Drégely vára hős kapitányát, Szondi Györgyöt, Ali a török ve­zér katonai tiszteletadással te- mettetett el. Götz, osztrák tá­bornokot Görgey szintén hősök­nek kijáró tisztelettel tétette a sírba. Vagy nézzük a közelmúl­tat: 1939. márciusában, a légi­harcban életét vesztett Svento főhadnagyot így búcsúztatták volt ellenfelei, a magyar vadász­repülők: „Hálás lehet neked a szlovák nemzeted. Mi pedig, mint lovagias magyar ellenfele­id, tisztelettel és kegyelettel fog­juk megőrizni emlékedet.” Katonaélet, katonasors. Minden reguláris hadseregnek vastörvénye az engedetlenség büntetése. Azonnali halál. Ha a katona teljesíti a kapott paran­csot, némi reménye marad az ütközetek, a háború túlélésére. De egyet nem szabad elfelejteni: a hősi halált halt Szergejt, Mi­sát, Vologyát éppen úgy siratja édesanyja Jekatyerinburgban, Rosztovban, vagy máshol, mint ahogyan siratják a magyar anyák az Istvánokat, Jánosokat Miskolcon, Pécsen, vagy a ma­gyar tanyákon. Úgy, ahogy könnyet ejtenek a német anyák Drezdában, Berlinben, Weimar- ban, az idegen földben nyugvó Erwin, Hermann, vagy Wolf­gang nevű katonafiaikra emlé­kezve. A hősök sírjainak, emlék­műveinek megkoszorúzásával, - mindegy, hogy milyen egyen­ruhát hordott, milyen nyelven kiadott parancsra teljesítette katona-kötelességét -, nemcsak a hősök iránti kegyelet és tiszte­let parancsát teljesítjük, hanem elsősorban gondolatban térdet- fejet hajtunk, tisztelgünk az anyák gyásza, az anyák bánata előtt is. Mert a német, a ma­gyar, az orosz anyák könnyei között nincs különbség, mint ahogyan nincs különbség a ma­gyar, orosz, német vagy angol­amerikai hősi halottak között sem. Kegyelettel és tisztelettel hajtjuk meg előttük fejünket. Megható és felemelő érzés volt részt venni a Hősök temető­jében rendezett koszorúzási ün­nepségen. Külön emelte az ün­nepség értékét, hogy a magas­rangú német katonai delegáció tagjai, - a magyar szervezetek­kel együtt - nem csak a magyar és német emlékművekre helyez­tek koszorút, de a Vörös Hadse­reg hőseinek is megadták a tisz­teletet. Nemcsak a kegyelet vi­rágait helyezték el az obeliszk talapzatára, de még tisztelgésre emelt kézzel, fejet is hajtottak. És ennek a szívszorító, való­ban bajtársias ünnepségnek a végén, az egyik maroknyi „tö­megszervezet” megyei vezetője éles szavakkal rontott az egyik koszorúzó csoport tagjaira, me­lyek között rangos belügyi és honvéd tiszt uráli is részt vettek - ezen szavakkal:,, Szégyelljék magukat! Megkoszorúzták a Vö­rös Hadsereg emlékművét is.” A koszorúzók hirtelen szóhoz sem tudtak jutni. Ilyen kegye­letsértést! A Hősök temetőjé­ben! Mi ez? Arcátlanság? Nem. Ez nagyon is enyhe kifejezés. Mert ha erre a megfelelő szava­kat használnánk, még az újság­papír is elpirulna szégyenében. Honnan tudhatná ez az „Úr (Úr? hm!), hogy mi a katönabe- csület? Úgy látszik, nemcsak katona nem volt, de a becsület­ről még halvány fogalma sincs. Hogy is fogná fel ésszel; nem­csak a hősi halottakat sértette meg, de megbántotta a fiúkat si­rató anyákat, testvéreket, gyá­szoló feleségeket, mennyasszo­nyokat, a kedvesük után síró lá­nyokat is. Persze a helyet és alkalmat tiszteletben tartva a koszorúzók kitértek a vitát provokálni akaró szándék elől. Mert aki így meg tud feledkezni magáról, azzal be­csületes ember nem állhat szóba. Csörnök Jenő nyugdíjas honvéd százados, Miskolc Ismét jaj, a legyőzőiteknek! Egyre többet olvashatunk arról, hogy a II. világháborúban ele­settek tiszteletére emlékművet állítanak és rendszeresen emlé­keznek meg a hősi halált hal­takról. Szó, ami szó, ez a legke­vesebb amit az utókor megte­het, de talán egy ici-picit el is gondolkodhatna ezen. Már csak azért is, mert jelenleg is háború folyók, és nem akármilyen. Az egész ország egy nagy csatatér. Dúl az idegek háborúja, (az éhes gyomrokról már szólni sem me­rek) a halál sikongva a gyönyör­től, könyörtelenül aratva - ka­szál. Nekünk, vagy ellenünk nincs szükség bombákra, go­lyókra, szuronyokra. A hirosi- mai szégyenteljes atombomba a csernobili sugárzással együtte­sen sincs olyan kegyetlen, mint az a robbanás, ami nálunk az utóbbi időszakban történt. Ez a társadalmi és gazdasági detoná­ció minden olyan feltételt elsö­pört, amitől EMBERNEK érez­hettük magunkat. Árpád „apánk” jó katona és kereskedő lévén véráldozat nél­kül vette meg anno ezt az orszá­got egy lóért, most ugyan­ennyiért - eladjuk. Százezrek rettegnek a mille- centenárium évében félve a jö­vőtől, az idegi és fizikai leter­heltség határán, az összeesés, elbukás küszöbén. Pedig harcol­tak, teszik azt ma is hazájukért, családjukért, önmagukért. A hátuk azonban most is védtelen, (mert mi semmiből sem tanu­lunk) csodák ugyan nincsenek, mégis itt történik a legtöbb me­rülés. Ki érti ezt?! Akik itt esték el, azokért ki és hol fog emlék­művet állítani? Azt min­dannyian tudjuk, hogy jaj a le­győzőiteknek, de legalább áldo­zatvállalásuk ne legyen hiába­való. Halálukról, tragédiájukból a túlélők az utókor számára szüljék le a megfelelő tapaszta­latokat, tanulságokat, hogy me- gegyszer ne következhessen be hasonló gyalázat. Az emlékmű­re pedig csuklás és szemrebbe­nés nélkül, őszintén nják raj meghaltak, mert a hazának nem volt szüksége rájuk. Az am hazám, Te mindenem! Kletz László, Miskolc Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözi». A rovutba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe vé­vé esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A szem'e- lyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő irasoa e helyütt sem jelenhetnek meg.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents