Észak-Magyarország, 1996. május (52. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-28 / 123. szám

4 ESZAK^Magyarország Levelezés, Szólástér 1996. Mátus 28., Kedd. Óvodai ünnep - összefogással Szerkeszti: Bodnár Ildikó Óvodánk, a Lórántffy Zsuzsanna utcai Nap­közi Otthonos Óvoda május 14-én ünnepel­te fennállásának 20. évfordulóját, - többek között sportdélelőtt megrendezésével. Ezú­ton szeretnénk megköszönni rendezvé­nyünk fővédnökének, Kobold Tamás polgár­mesternek, hogy megnyitotta sportverse­nyünket, személyes ottlétével megtisztelte a résztvevőket, és a díjak átadásával nagy örömet szerzett a gyermekeknek. Külön köszönetét mondunk fő támogató­inknak: Grund Büfé, 902. sz. Kilián-déli ABC, Black Oil Rt., Quattro Autóház Kft., Borsodi Sörgyár Rt., McDonald’s étterem, „Vadaspark Alapítvány”,- és további támo­gatóinknak: Kilián diszkont, Marikoo Ke­rékpárszalon, Kissné Kondráth Enikő szü­lő, Karnócziné és Társa Bt., akiknek segít­sége nélkül a gyermekek ilyen sok és sáép ajándékokat nem kaphattak volna. Végeze­tül, de nem utolsósorban a Herman Ottó Gimnázium vezetőinek segítségét, a diós­győri óvodák csapatainak és a szülőknek a részvételt és a szurkolást. Bízunk abban, hogy ezzel a sportrendezvénnyel hozzájá­rultunk a gyermekek egészséges életmódra neveléséhez és felejthetetlen élményt sze­reztünk a résztvevőknek. Az intézmény dol­gozói nevében: Machán Jánosné óvodavezető „Volt egyszer egy Miskolctapolca” Pár évtizeddel ezelőtt -, hogy a sorsom Miskolcra sodort - alföl­di gyerek létemre mindig ün­nepnapnak számított, ha kóbo­rolhattam az Avason, kirándul­hattam a Bükkbe, vagy ami a leggyakrabban előfordult, hosz- szú sétákat tehettem Tapolcán és a parkot körülölelő erdőség­ben. Már ekkor arra gondoltam: pár év alatt micsoda turistapa­radicsomot, milyen gyermeké- denkertet lehetne ide egy kis be­fektetéssel és sok szívvel, lelke­sedéssel varázsolni. Mert még úgy tíz évvel ezelőtt is gyermek- visongásoktól volt hangos az er­dő, a nagy vízmosást átívelő ta­hidon gyönyörködtek a kis lur­kók a mélybe hulló levelek pör­gésében. Meg aztán akkor még annyi volt a gyermekkocsi a park útjain, hogy alig győztük kerülgetni ezeket a kedves kis ,j árműveket”. Úgy esett, hogy közel tíz évig nélkülöznöm kellett Miskolc gyöngyszeme, Tapolca virág­gruppjait, csodás nyugalmát, ózondús levegőjét. Hetekkel elő­re készültem a boldog viszontlá­tásra. Mennyi kedves perc, mennyi öröm vár majd rám, mennyi kellemes meglepetés­ben lesz részem! Hát a meglepetést, azt meg­kaptam csőstül. Már az is rossz hatással volt rám, hogy a busz­megállóban az egyik plexi lap ki volt törve. Ez volt a szoktató, ugyanis ami ezután következett, igazán elszomorított. A parkba vezető út mellett alig van olyan pad, melynek az ülőrészéből ne hiá­nyozna egy-két fabetét, vagy ép­pen a háttámla. A Melinda ajándékbolttal szembeni beton ülőkéjú padok még megvannak ugyan, de háttámlájukat lefe­szegették. A butikkal szembeni lépcső­ről leérve újabb két betonpad -, azaz csak a váza. Szomorúan in­dultam a játszótérre, gondol­ván, hogy ott majd kissé felde­rülök. Hiú remény! A homokozó mellett három csúszda árválko­dott, egyiknek teljesen hiányzik a csúszda része, míg a másik tö­rött, balesetveszélyes. Ugyanitt van egy kedves vár, egy fríssen festett, csinos fa-épület, szintén csúszdával kombinálva. Am az a meghökkentő, hogy a két végén csak egy vékony rúd záija le a .járdát”, az is jó 70 centi maga­san úgy, hogy alatta egy hat év körüli gyermek bármikor kies­het. Ott búslakodik még a farön­kökre szerelt járóka, melynek sok deszkája hiányzik. Hogy borús hangulatomat enyhítsem, gondoltam .felkere­sem a szívemnek oly kedves fa­lúdat a „nagy vízmosás” fölött. Kereshettem! A környék lakói elpanaszol­ták, hogy ,jó emberek” már évekkel ezelőtt lerombolták, el­hordták, így nem maradt belőle más, csak a két parti pillér, a két beton-tömb a vízmosás két oldalán. Nem messze innen, egy kissé'bentebb az erdőben „volt” egy asztal két ülőpaddal - felbo­rítva, romhalmazzá válva. Úgy látszik, erős legények járnak er­refelé! Nem értem: ha kellett a fa a rombolóknak, miért nem vitték el az asztalt-padot is! Ha nem kellett, miért borí­tották fel? Rejtély! A látvány (több felborított asztalt és padot is láttam) után azt ma már nem lehetne mondani, hogy ez a hely: turistacsalogató! Utolsó vi­gasznak maradt a csónakázó tó. Szép vigasz! Már most, tavasszal, a vize zöldes elszíneződésű és mocsár illatú. (Milyen lesz akkor nyá­ron?) A butiksor felőli része fe­héres szennyeződéssel borítva, teledobálva mindenféle kacattaí a hattyúk, a vadkacsák és a tu­risták nagy „örömére”. Miskolc dísze-büszkesége! Mi lett belőled?! Volt egyszer egy Tapolca! Csörnök Jenő Rokkantlevél - indokolatlan méltánytalanságokról Mindketten mozgássérültek vagyunk, akik úgy érezzük, hogy nem teljes épségünk, egészségünk mellett még sok, indokolatlan méltánytalanságot is el kellene viselnünk embertársaink részről. De biztos, hogy el kell viselnünk? Mit te­hetünk akkor, ha ráébredünk, hogy a város jónéhány boltjából valósággal kinéznek minket és hasonló sorsú társainkat? Van például egy ruhaüzlet a Kossuth utcában: ha oda bemegyek, az eladók rám szólnak, sőt, éles hangon kiküldenek, merthogy a motoros rokkantkocsim kereke szerintük összepiszkolja a szép szőnyegüket... Hát el kell ezt tűrni? El, hiszen nincs mit tenni. Több hasonló bolt is van még a miskolci főutcán, ahol nem nézik jó szemmel a moz­gássérülteket - mintha azt hinnék, hogy bajt hozunk rájuk. El kell azonban monda­ni, hogy vari ellenpélda is: mondjuk az OMKER-iizletben mindig nagyon kedvesek, segítőkészek az alkalmazottak. De ez a rit­kább. A legnagyobb - érthetetlen - problémát számunkra, tolókocsisoknak, a rengeteg hi­vatali lépcső jelenti. Ha az embernek el kel­lene intéznie valami ügyét, mondjuk, a szo­ciális osztályon, előtte oda kell telefonálnia, hogy jöjjenek le érte az udvarra. Ez egyrészt plusz gond - másrészt a telefon rengetegbe kerül. Hasonló a helyzet még a számunkra tartott rendezvényekkel is: a könyvtárba sem tudunk bejutni, mert sehol sincs egy rámpa, amin felhajthatna a kocsi. Akinek autója van, annak sem könnyebb a sorsa. Ha elveszíti a parkolási engedélyét - előfordulhat ilyesmi, nem? -, nem adnak újat, csak három év múlva. Miért? Akkor hogyan parkoljon szabályosan a kijelölt he­lyeken? Erre azt válaszolják: mutassa a rendőr­nek ezt az önkormányzattól kapott levelet, amiben az elutasítás van. Na de ezt hiába teszi ki a kocsi ablakába - utána meg me­gint rohangálhat a hivatalba a büntetés mi­Élet a tolókocsiban att. Erre azt válaszolják az illetékesek: mi­nek vesztette el az engedélyt? Amit, mikor újraérvényesítés miatt be kell adni, csak egy-másfél hónap múlva küldenek vissza. Sajnos, sehol nem tesznek semmit, hogy a mozgássérültek közlekedését segítsék. A temetőkbe nem lehet behajtani autóval - a rokkant „gyalogoljon” több száz métert. A kórházakban ugyanez a helyzet. A pénzbeli támogatást is átalakították idén, de úgy is lehetne mondani: lecsökken­tették. Ha viszont támogatják az autó üzemelte­tését (5000 forint+pontozás alapján további néhány ezer), akkor megszűnik a nyugdí­jé/véfe/üníí illusztráció jasbérlet a villamosra, meg a vasúti kedvez­mény is. Ha egyszer is le van pecsételve - öt évre kizárják minden támogatásból. Egyébként rokkantgépkocsihoz jutni meg teljes képtelenség manapság. Nincs már Hycomat, se Velorex, így hiá­ba adnak támogatást a vásárláshoz - a ké­relmek századát se tudják kielégíteni -, az maximum 240 ezer forint: hol adnak ezért valamilyen autót? Automata váltós kocsit különben is csak nagy köbcentis modellek­nél csinálnak - arra meg nincs támogatás se. Két mozgássérült hölgy a Mozgássérültek és Barátaik Egyesületéből „Lakásomon meglepetésemre távirat várt...” Április 23-án, reggel 8 óra táj­ban, több intézendő dolgom akadt Málviban. Ezek végezté­vel a Vitamin Sarok nevű zöld­séges üzletbe mentem vásárol­ni. Kifizettem az árut, s miköz­ben azokat szatyromba pakol­tam, az autóstáskámat - benne személyes irataimmal s mint­egy húszezer forint készpénzzel - egy zöldséges ládára tettem. Majd az üzletből távoztam, és feledékenyen ott hagytam (melyről akkor még sejtelmem sem volt) a táskámat. Ä Mályi- tó partján lévő telkemre men­tem, ahol két napig dolgoztam, s csak 25-én késő délután indul­tam vissza a miskolci lakásom­ra. A táskám hiányát a telke­men, hazaindulásom előtt ész­leltem, ezért felkutatása érde­kében - mert nem tudtam, hogy ténylegesen hol hagytam el - minden olyan helyre elmentem, ahol eltűnésének reggelén meg­fordultam, - de nem jártam eredménnyel. Felkerestem a zöldséges boltot is, de zárva ta­láltam. Mindezek után lemond­tam arról, hogy valaha is meg­találhatom, s már az elveszett iratok pótlásával kapcsolatos teendőimet tervezgettem. Miskolci lakásomon megle­petésemre távirat várt, melyet a Mályi Postahivatalban április 23-án, délelőtt 10 óra 49 perckor adtak fel - tehát szinte a történ­tek után pár perccel - , és amelyben a bolt tulajdonosa, Borosné Kendi Judit arra kért, hogy irataimnak elvesztése ügyében jelentkezzem nála. Er­re csak másnap került sor, ami­kor is a tulajdonos a táskámat hiánytalan tartalommal ré­szemre átadta. Tőle tudtam meg, hogy vá­sárlásomkor az üzletben Kótai Józsefné eladó dolgozott éppen, s ő értesítette a tulajdonost, aki habozás nélkül táviratozott. Mindkét személynek az újság nyilvánossága útján is szeret­ném kifejezni köszönetemet, és hangot adni annak, hogy eljárá­suk, a bajba jutottat segítő ön­zetlen magatartásuk példamu­tató. Jó tudni, hogy vannak még olyan állampolgárok - remélem rajtuk kívül még mások is -, akik rendelkeznek az egyik leg­fontosabb emberi tulajdonság­gal, illetve jellemvonással, amit úgy hívnak: becsületesség. Takács József _ Szólástér ___ í rja: az Olvasó Lélekharang szólt Jakab Tamásért Május 23-án lélekharang kongása törte meg Szikszó minden­napjának monoton csendjét. Délután két órakor fiatalok százai vonultak a virágbolt elől a ravatalozó felé. Fehér blúzos lány­kák, fehér inges fiúk - a kezükben szál rózsával, a szívükben pe­dig keserűséggel, fájdalommal. Egy barátjukat gyászolták ők, „Jaku”-t, akit mindenki szeretett. Ha gyászolunk, a bánat meg­szépíti az elhunyt tulajdonságait, de őt - Tamást - a legkritiku­sabb ember is csak jónak, tisztelettudónak, kedvesnek tarthatta- Arca mindig mosolytól fénylett. A fiúk felnéztek rá, mert erős volt és bátor - igazi sportember. A lányoknak is nagyon impo­nált férfias karaktere. Nagyon szerették egymást barátnőjével, hosszú ideje tartó szerelem volt ez, és biztosan még sokáig fog tartani, hiszen a halál nem vet véget érzéseknek, azok túlélik őt Egy temetés volt pár napja Szikszón, ahol tudom, mindenki sírt, és nem. azért, mert így illik... Gyászolunk! Vasárnaptól a barátai jönnek-mennek, szervezkednek. Mint a hajdani úttörő- szövetségben, kialakítottak egy csatárláncot. Mindenki gyűjtött, mindenki intézkedett, mindenki segíteni szeretett volna, Vala­mit tenni! Állandóan abban bíztunk, ez csak egy rossz álom és majd felébredünk. A tudatunk még most is tiltakozik a tények ellen. Sajnos nagyon keveset tehettünk érte. Talán valakik töb­bet tehettek volna mint mi, - a barátai. Talán nem is tettek meg mindent ezért az ifjú életért. Megdöbbentett a szemtanúk el­mondása alapján az orvosok, mentősök hozzáállása. Ez ma Magyarországi Ha holnap az én gyermekem szenved súlyos sé­rüléseket, vele is ez történik? Vajon akkor is így viselkedett vol­na orvos és mentős, nővér vagy bárki, ha az ő gyermeke küzd az életéért? Nem tudom, nem vádolok senkit, aki úgy érzi vétlen, azt kérem, osztozzon velünk fájdalmunkban; aki pedig hibázott, viselje súlyát egész életében, mert elvesztettünk egy gyermeket, egy szerelmes társat, egy igazi barátot. Emlékét meg akarjuk őrizni, soha nem merülhet feledésbe. Én, ki ezeket a sorokat pa­pírra vetem, nem vagyok rokona, még csak barátja sem. Nekem négy fiam volt a Tamás barátja. Nap mint nap láttam, beszél­tem vele és felnőttként is végtelenül tiszteltem ezt a gyermeket, hiszen nekem ők mindig gyerekek maradtak húszévesen is. Végig kellett néznem ezeknek a fiúknak a vergődését, a tehe­tetlenség érzését, amivel küszködtek. Az éjszakákon át tartó fáj­dalmas beszélgetéseket. Miért kellett meghalnia? Köztük voltam és megpróbáltam a lehetetlent: vigasztalni őket. Ezek a fiatalok összetörtek, tavaly is meghalt egy huszonéves barátjuk, Rudi, aki a Nyéki-tóba fulladt. Most másodszor érzik igazából, a halál nem válogat. Mélységesen megrendített és a szörnyű fájdalomban talán némi pici vigaszt ad az a tudat, hogy Szikszó fiataljai egy em­berként összefogtak, mindenki egyformán gyászol. Nem tudják ők szavakkal kifejezni mit éreznek, csak jönnek-mennek, csopor­tokba verődve, letörten tenni akarnak valamit. Még mindig. Megrázó és megdöbbentő volt ez a temetés. Reméljük senki nem felejti el. „Jaku” örökké köztünk marad! Majláth Lászlón® egy anyuka, Szikszóról Elhatárolódás(aim) Felhívás a szélsőség(ek)(?) ellen. Hogy aláírói azonosíthatók-e a Demokratikus Chartával, vagy hogy a nyilatkozat a kormány­zati szféra álláspontját tükrö­zi-e? Sejtésemet nem közlöm. De közlöm a Magyar Hírlapban (május 6.) megjelent felhívás alatt „vezércikk a 7. oldalon” utalású Szántó András által írott cikk utolsó mondatait, amelyek amellett, hogy a szoká­sos lélektani fegyvert használ­ják, teljes eligazítást nyújtanak a kérdésben. „Megjósolható, bár ne lenne igazam, hogy a mosta­nában elharapózó szélsőjobbos populista megmozdulások indí­tanak szitok-átok hadjáratot el­lene. Iránytűként igazítva el, merről is fenyeget az a veszély, amelyre a mostani felhívás aláí­rói felhívták a figyelmet.” Az alábbiakban következik - részemről - az egyik ilyen „szél­sőjobbos” támadás, de kicsit ta­lán meglepő indítással. A felhí­vás elhatárolódásra szólít „a tá­jékozatlanságot kihasználó szélsőségesen nacionalista dik­tatúrára törekvő irányzatoktól.” Aláíró hölgyeim és uraim! Ka­paszkodjanak meg: készséggel elhatárolom magam. De elhatá­rolom magam Kövér László v- deszes alelnök (Magyar HírUP 8. oldal) szavaival: „a multikm" turális társadalom víziójától, 8 másság mániákus középpontó3 állításától, a történelmi tradíci­ók tagadásától.” A felhívásnak „az áldozatokat követelő erőfe­szítések” nyugodt elviselésere biztató része sem találkozik he­lyeslésemmel. Ismét Kövér László (tartalmú3® idézett) szavaival nem támog3 tom a középosztály szétverésé > egy kétpólusú társadalmi szer­kezet elérését, amelyben egy^ lől egy szűk internacionális g3" dasági, politikai és médiáén,’ másfelől pedig az ezeknek kJ szolgáltatott és alternatíva ne küli társadalmi massza létezi • Támogatnám viszont a szaksz®j rű kormányzást, a gazdasági fejlődést, a szociális érzékenys® get, a nemzetben gondolkodás^ a másság tiszteletét, amennyiben ezek kívánniva o hagynak maguk után a higg3Ű, ’ de határozott ellenzéki kritik Szerkesztőségi fogadóórák Tájékoztatjuk tisztelt olvasóinkat, hogy lapunk levelezési roV ban a következő időpontokban tartunk fogadóórát: hétfőn, szerű és pénteken 10-13 óráig, kedden és csütörtökön 14-16 óráig- Ingyenes jogsegélyszolgálattal kéthetente, hétfői napokon áll szív• rendelkezésükre Demeter Lajos ügyvéd, 16-18 óra között. A mö-J 28-ai tanácsadásra - azaz a mai napra - a Sajtóház portáján km rí­nék sorszámot az érdeklődők. Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér royatbjd| megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükr A rovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinket figyelembe ve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A,s.zÚ0k lyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az. etikai normákat sértő trt e helyütt sem jelenhetnek meg. t \

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents