Észak-Magyarország, 1996. május (52. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-17 / 115. szám
2 ESZAK-Magyarorszag Országban - Világban 1996. Matus 17-, Fented A feladat a háború és a béke között van Okucani (MTI) - „A hidak építésével a magyar katonák jelképes feladatot teljesítenek: mindenki láthatja, nem azért jöttek, hogy lőjenek” - mondotta csütörtökön Göncz Árpád köztársasági elnök a gradiskai hídon, amelyet nemrég állított helyre az Okucaniban állomásozó magyar műszaki kontingens. Az elnök hozzáfűzte: ott, ahol nincsenek hidak, nem lehet békéről beszélni, ott gyűlölet uralkodik. Göncz Árpád egynapos horvátországi munkalátogatása keretében kereste fel a Szávához közel eső magyar bázist, és emlékérmet adott át a kontingensnek, valamint egy videokamerát, amellyel meg lehet örökíteni a tábor mindennapjait. A tábort és a hidat Ronkovics József ezredes, a kontingens parancsnoka mutatta meg Göncz Árpádnak, miután tájékoztatta az alakulat munkájáról. Nyilatkozatában Göncz Árpád elmondta, hogy innen 400 kilométerre is építkeznek a magyar katonák: fahidat, pontonhidat, vashi- dat állítanak helyre. „A feladat a háború és a béke között van, és nagyon remélem, akkor is itt leszek, amikor már eljutottunk a békéhez” - mondotta Göncz Árpád, aki nyilatkozatában visszaemlékezett arra is, hogy egy ideig vasmunkásként dolgozott, és a műszaki katonák között Okucaniban otthon érzi magát. Az elnök kérdésre válaszul elmondta, hogy a konténeres elhelyezés megfelelő, a körülmények persze itt nem olyanok, mint Magyarországon, de végül is az elképzelhető legjobb otthont nyújtják a magyar katonáknak. Az elnököt és kíséretét végül Boda József alezredes, a Boszniában állomásozó rendőri alakulat parancsnoka tájékoztatta. Elmondta, hogy jelenleg a 31 fős kontingens Bosznia területén szétszórva tevékenykedik, részt vesz a helyi rendőrök munkájában, ellenőrzésében és kiképzésében. Göncz Ápád és kísérete az esti órákban indult haza Magyarországra. Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csörnök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341-888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341 -894, gáiöasági: 341-601, kulturális: 411-275, ‘ " sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111-4475,269-5706 Szerkesztöségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341-817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon: 411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893.- Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 46/411-276 A HÍVÁS INGYENES! Közmeghallgatás kell az erőművekhez Legyenek versenyképesek, piackonformok a szövetkezetek! Budapest (MTI) - A miniszterek jóváhagyták az új szövetkezeti törvény szabályozási koncepcióját. Az erőművek létesítésének társadalmi feltételeit megvitatták, viszont szeptemberre halasztották az érdemi döntést a magyar erőműrendszer privatizációjáról. A szövetkezeti szabályozás fő indoka és célja az, hogy a szövetkezetek versenyképességét, piackonformitá- sát elősegítő, a szövetkezeti forma jogi sajátosságait megfelelően tükröző törvény szülessen. A koncepció kiemeli egyebek mellett a szövetkezet vagyonával összefüggő rendelkezések újragondolását, a hitelező- védelem fokozottabb érvényesítését. A koncepció szerint a szövetkezetben való személyes közreműködés mindenekelőtt a tagok és a szövetkezetek közötti gazdasági együttműködést fogja az új törvényben jelenteni, s a tag továbbra is jogosult marad arra, hogy a szövetkezetjavára végzett munkáját személyes közreműködésként ismerjék el. Tárgyalt a kabinet az erőművek létesítésének társadalmi feltételeiről is. Az ezzel kapcsolatban elfogadott kormányrendelet kimondja, hogy az erőművek létesítési és üzemeltetési engedélye csak akkor adható ki, ha egy szakértői bizottság egyetértő véleményt mond a létesítmény üzemeltetésének módjáról. Szükséges lesz a jövőben az is, hogy az érintett település lakosságát a beruházó tájékoztassa. Kötelező lesz még ezenkívül a lakók számára közmeghallgatást rendezni, amelyen az emberek a szakértői bizottságjelenlétében elmondhatják véleményüket. Az erőművek létesítési és üzemeltetési engedélye csak akkor adható ki, ha a közmeghallgatáson a közvélemény nem utasítja el a létesítést. A kormány elfogadta a privatizációért felelős tárca nélküli miniszter előteijesztését az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság versenyeztetési szabályzatáról. Á szabályzat a privatizációs törvényhez kapcsolódóan megállapítja a pályázat kiírásának tartalmi követelményeit, a pályázati biztosítékra vonatkozó előírásokat, illetve a pályázati ajánlat, az ajánlati kötöttség, valamint az értékelés és az elbírálás szabályait. Tárgyalt a kormány a magyar erőműrendszer privatizációjáról, de érdemi döntés ebben az ügyben nem született. A tervek szerint a témára szeptemberben térnek vissza ismét a miniszterek. A kabinet döntött arról, hogy segítséget nyújt az elmúlt napok esőzéseinek következtében megrongálódott épületek tulajdonosainak, amennyiben ingatlanjaikat katasztrófa jellegű kár érte. Kisebbségi tanácskozás Romániában Kasagic leváltása „elfogadhatatlan” Szarajevó (MTI) - Rajkó Kasagic boszniai szerb kormányfő leváltása „elfogadhatatlan és jogellenes” - vélte csütörtökön Robert Frowick, az EBESZ boszniai missziójának vezetője, egy nappal azután, hogy Radovan Karadzic boszniai szerb elnök menesztette a nemzetközi közösség felé nyitó politikust. „A nemzetközi közösségnek támogatnia kell Kasagicot e megállapodás végrehajtásában” - teszi hozzá a boszniai választások szeptemberi megrendezéséért felelős EBESZ-misszió közleménye. Csütörtökön a szerb kormány is közleményben ítélte el Radovan Karadzic boszniai szerb elnököt, amiért szerdán leváltotta Rajkó Kasagic boszniai szerb miniszterelnököt. Hangsúlyozták, a döntés érvénytelen, mivel azt nem előzte meg parlamenti vita. Temesvár (MTI) - 25 ország mintegy 80 kisebbségi szervezetének, továbbá idén először Kína és Dél-Afri- ka képviselőinek jelenlétében nyílt meg csütörtök délután a soknemzetiségű román történelmi tartomány, Bánát székhelyén, Temesváron az európai népcsoportok föderatív uniójának 41. kongresszusa. A tanácskozáson jelen volt Szőcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete, Báthory János, a Ha- tárontúli Magyarok Hivatala főosztályvezetője. Gabriel Gafita, a román külügyminisztérium emberi jogi kérdésekkel foglalkozó államtitkára azt, hogy a FUEV Temesvárt választotta tanácskozása színhelyéül, ő annak a szerepnek az elismeréseként értékelte, amelyet - mint fogalmazott - Románia tölt be a földrész történelmi hagyományain alapuló európai kisebbségvédelmi koncepció érvényesítésében. Markó Béla, az RMDSZ szövetségi elnöke és Tőkés László tiszteletbeli elnök ezzel szemben éppenséggel úgy értékelte a tanácskozás Romániában történő megrendezését, mint hozzájárulást a kisebbségi jogok kivívásáért vívott küzdelemhez. Mindketten hangsúlyozták, hogy az egyéni jogok mellett a kollektív jogokért is folyik ez a harc. Tőkés László statisztikai adatokat idézett arról, hogy a romániai magyar lakosság lélekszáma és számaránya miként csökkent 1920- tól 1992-ig. Tőkés László „Románia szégyenének” minősítette, hogy Éva Maria Bárki bécsi ügyvédnő, a kisebbségvédelem ismert nemzetközi szakértője nem kapott beutazási engedélyt, és ezért nem vehet részt a kongresszuson. Bangladesi mérleg: 600 halott Dákká (MTI) - Bangladesben közéj hatszázra emelkedett a hétfői sze vihar halálos áldozatainak szá®f A csaknem 150 kilométeres sebes séggel végigsöprő tornádóban tpD mint 32 ezren megsebesültek, nap, egy 100 ezren maradtak hajlék ne kül. Helyi tisztviselők szerint Táj1 gail kerületben - ahol a legnagyp“ pusztítást végezte a tornádó - nun egy 9000 sérült súlyos állapotba van, ötszáz ember sorsáról nem . ni semmit. Nemhivatalos forrásé szerint Gopalgur, Bashail és Ka* háti környékén eddig mintegy halottról tudnak, ám becslések sZf rint akár 1500-at is elérheti a sze vihar áldozatainak a száma.-Röviden • TEL-AVTV - Izrael csütörtök»" virradóra ismét teljes egészében zárta az autonóm területeket. •JERUZSÁLEM - A Palesz^ Autonóm Hatóság biztonsági erői izraeli tévé beszámolója szén csaknem teljesen szétverték a sze sőséges Hamász mozgalom fóldam ti fegyveres csoportjait. , • LONDON - Az északír kától*"’ gerillamozgalom (IRA) fegyvere ^ nek sorsa körüli vita nem jelent*1 áthághatatlan akadályt a .Íl,nlUjL összehívott érdemi összpárti rei*" zési tárgyalások menetében - köz te John Major. , • BUKAREST - Immár más**" szór rongálták meg négy év left*» sa alatt a romániai Kárpátokba*1, Tömösi-szorosban lévő 1848-as e*11 lékművet ismeretlen tettesek. , • MOSZKVA - Zsirinovszkij P°j gárháború kitörését jósolta az nökválasztást követő időszakra! **j csak Borisz Jelcinnek nem siket" megszereznie a többi jelölt tán*0» tását a kommunisták ellen. A dámóci döntetlen vesztesei Az egyetlen költségvetés nélküli faluban leállhat az élet Szalóczi Katalin Dámóc (EM) - Dámócnak - az országban egyedülálló módon - még mindig nincs a helyi ön- kormányzat által elfogadott költségvetése. E nélkül júniustól a Kincstár leállítja az állami támogatást. A legeslegutolsó határidő épp ma jár le, ennek ellenére a tegnapelőtti nyilvános testületi ülésen megint elutasító határozat született. A kultúrházban a falu majd 400 lakosa közül mindössze 52-en- gyűltek össze a közmeghallgatással egybekötött nyilvános testületi ülésen. De - ami ettől is sajnálatosabb - a testületi asztal melletti hat székből is üresen maradt kettő: Deák Jánosé és Ig- néczi Károlyé. Kereszti József polgármester tájékoztatta a jelenlévőket a kialakult áldatlan állapotokról, aminek a következményeit is ecsetelte: ha nem kapják meg az állami támogatást, az önkormányzat által fenntartott intézmények működése is ellehetetlenül; ha pedig nem tudják fizetni a gázhitel részleteit, akár be is szüntethetik a szolgáltatást. A veszteséglistán említette a polgármester azt is, hogy költség- vetés hiányában lemaradtak az idei kiegészítő támogatásra való pályázat lehetőségéről. Cziráki Nóra jegyző előterjesztette a többmilliós hiánnyal számoló idei költségvetési tervezetet. (Mint elhangzott, a korábbi ülésre három képviselő korábban magával sem vitte az előzetesen írásban megkapott anyagot, s tulajdonképpen ellenérv sem hangzott el, még a „megyeiek” kérdésére sem, csak annyi: követelik a polgármester és a jegyző lemondását.) A kiadás-bevétel tételeinek felsorolását követően a polgármester először regisztráltatta, hogy a „közmeghallgatás” egyöntetűen javasolja a tervezet elfogadását. Ezután került sor a negyedszeri szavazásra. Az eredmény: 3 igen, 1 nem, vagyis nem kapták meg a hat fős testület többségének jóváhagyását. Áz előterjesztés egyetlen elutasítóját már nem lehetett indoklásra felszólítani, ugyanis Siska Miklós képviselőt a tömeg a szó szoros értelmében elzavarta. Csak úgy repkedtek a levegőben a haragosnál haragosabb felkiáltások:- Azért csinálják, mert tele van a zsebek! - Mi választottuk őket, mér’ nem jönnek közénk? - Le kell őket cserélni! - Kihez vigyük a gyerekeinket, ha nem lesz mit enni, tán' a milliomosokhoz? - Le kell váltani őket! De azért elhangzott más is:- Te Jóska, azért azt is mondd már el, mit írtak le a vizsgálatba’! Erre a polgármester tömören összefoglalta: a „renitens” képviselők indítványára a testület kérte a tavalyi gazdálkodás ellenőrzését. A megállapítások között - a polgármester és a jegyző szerint - csupa apró, a bizonylatolások körüli hiányosságot állapított meg Rilyák József pénzügyi osztályvezető. Kereszti József ismételt kérésre ugyan felajánlotta, hogy cirka másfél óra alatt felolvassa a 15 oldalas jelentést, de ezt a jelenlévők inkább nem kívánták. Több kérdést megválaszolatlanul elsodortak az indulatok. Mi sem tudtuk meg (sem ekkor, sem később), miért éppen a „milliomosokat” (értsd: távol maradt, vállalkozó képviselőket) bízták meg - nem kis összeg fejében - a határnyiladék tisztításával, s ha már őket, miért nem igazoltatták a munka elvégzését a Határőrség illetékes parancsnokával. Ahogy arra sem kaptunk választ, mért kérik a „renitens” képviselők a polgármester és a jegyző leváltását. Az „ők csak hárman vannak, mink meg az egész nép!” - beszólás nyomán többen már tettleges- séget helyeztek kilátásba. Erre a polgármester ismertette a jog által kínált, s mindenképpen szelídebb lehetőségeket, amelyek közül a jelenlévők a képviselők visszahívását kezdeményező aláírásgyűjtést találták a legszimpa- tikusabbnak, még annak tudatában is, hogy egy újólag kiírt, időközi választás a falunak 1-1,5 milliójába is kerülhet. Ugyanis attól, hogy felszámolási biztost küldhetnek a nyakukra, s ismét elveszthetik önállóságukat, a jelek szerint mindennél inkább tartanak. A menet közben a távozás mezejére lépő Siska képviselő viszont inkább a nyilvánosságtól tarthatott - felesége a hatalmas zivatarban arra hivatkozott, hogy ura kapál a földeken. Ignéczi Károlyékat otthon leltük, de a képviselő nem sok újdonsággal szolgált. Annál inkább az asszonya, a szomszéd település „pénzügyese”, aki pergő hang***1 ecsetelte a polgármester és a jegy' ző hozzá nem értését. A legfőbb érve az volt, hogy indokolatlan pénzkidobás egy ekkora falunak 8 órás jegyzőt tartani, amihez a polgár- mester senki hozzájárulását ser*1 kérte. A „hármak” utolsó tagja, Deák János alpolgármester az ellenőr* jelentéssel egészítette ki a már felhozottakat. Ebben többek közt az áll: anélkül, hogy erről önkormányzati döntés született volna,a jegyző rendelkezésére bocsátott - egyébként egyházi tulajdonban levő - lakás felújítására került sori méghozzá a karbantartási keret terhére. A ricsei GAMESZ részére a munkálatok elvégzéséért majd 80 ezer forintot utaltak ki, még; hozzá a műszaki ellenőrrel való egyeztetés (megrendelés és költségvetés) nélkül. A papíron az *s szerepel, hogy a bizonylatok utalványozását a polgár-mester ellenjegyzés nélkül végezte. Bizonyos-" több tonnás - vásárlásoknál csak szállítási költség merült fel, anyagszámla nem, s ez a szakértő szerint megkérdőjelezi a „gazdasági esemény” tényét. Csak; hogy e 40 ezer forintot meghaladó kifizetés - bár a polgármester aláírásával, de - éppen Deák János részére történt, úgyhogy ez esetben legalábbis öngólról van szó--A mérkőzés pedig tovább folyj* Dámócon, noha a hivatalos játékidő - a meghosszabbítást is beleértve - rég lejárt. A jelek szerint a vesztesek száma csaknem 400 lélek... \ „mérkőzés" tovább folyik Dámócon, noha a hivatalos játékidő rég lejárt Fotó: Bujdos Tibor