Észak-Magyarország, 1996. május (52. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-02 / 102. szám
1996, Május 2., Csütörtök Sport ESZAK^Magyarország 11 Ezüst a nőknek Pozsony (MTI) - A 'Pozsonyban zajló asztalitenisz Európa-bajnok- ságon a női csapatverseny döntőjében Magyarország 4-2-es vereséget szenvedett Németország legjobbjai- tól, így ezüstérmes lett. Fölényes magyar salakgyőzelem Remek rajt Miskolc (ÉM) - Megyénk honvéd labdarúgó-válogatottja a Borsodi Honvéd kedden kezdte meg szereplését a Magyar Honvédség nagypályás bajnokságában. A katonák idegenben arattak győzelmet: Katonai Ügyészség - Borsodi Honvéd 1-3 (1-3). Borsodi Honvéd: Varga - Dukai, Kóthay, Haraszti, Pólyák, Sápi, Benedek, Szekrénye- si, Simon, Görgei, Taskovics. Edző: Bobkó Miklós. Csereként szóhoz jutott Benyó, Novodomszki, Nagy és Tar. Jók: Pólyák, Kóthay, Sápi, Benedek, Simon, Taskovics. A borsodi gárda szerzett vezetést Taskovics révén a 4. percben, amelyet még két perc múlva kiegyenlített a hazai csapat. A 30. percben Sápi újra előnyhöz juttatta a vendégeket, majd Taskovics szerezte második gólját 11-ből. A második félidőben „egykapuzott” a borsodi gárda, de újabb gólt már nem sikerült elérnie. Miskolc (ÉM - SG) - Kedden délután újra feldübörögtek a salakmotorok a Népkertben, ugyanis ekkor rendezték meg öt ország (Horvátország, Szlovénia, Ausztria, Olaszország és Magyarország) vaspapucsosai- nak részvételével a Mitropa Kupa elnevezésű csapatviadalt. Egy-egy nemzet háromfős együttessel vágott neki a küzdelmeknek, a magyar színeket a miskolci Böszörményi és Bencze valamint a debreceni Magosi képviselte. Érdekesség, hogy az olaszok csak ketten érkeztek, mert a harmadik versenyzőjük sérülés miatt nem tudta vállalni az indulást. A verseny remekül indult. Bencze nagyszerűen „kapta” el a rajtot, majd végigvezetve, imponáló motorozással utasította maga mögé a mezőnyt. A folytatás pedig mintha tükörképe lett volna a kezdésnek, ugyanis Böszörményi és Magosi is fölényes győzelmekkel örvendeztette meg a közönséget. Feltűnően sok Amikor még mindenkinek van esélye a győzelemre Fotó: Vajda jános volt a motorhiba, és csak az ötödik futamban történt meg először, hogy mind a négy versenyző célba érkezett. A Mitropa Kupa végeredményed. Magyarország 41 pont (Böszörményi 16, Bencze 14, Magosi 11), 2. Ausztria 25 (Leitner 14, Schätzer 8. Eder 3), 3. Horvátország 20 (Kriznarics 11, Kustel 8, Fehér 1), 4. Szlovénia 18 (Omerzel 9, Pe- terca 7, Férj an 2), 5. Olaszország 15 (Tadiello li, Dallavalle 4). Megismételve is nyert az Ózdi KC BOBKÓ Miklós: - Játékban és erőnlétben is felülmúltuk ellenfelünket. A második félidőben kihagytuk helyzeteinket, úgy vélem megérdemelten győztünkBajnok az Eger Eger (MTI) - Szerdán a női röplabdabajnoki döntő harmadik mérkőzésén a Kordax-Eger itthonában fogadta a Vasas-Budai Tégla együttesét, és hatalmas küzdelemben, 3:1- es győzelmet aratva3-0-ás összesítéssel nyerte el az üei bajnoki címet. Kordax-Eger SC - Vasas- Budai Tégla 3:1 (7-10,13, 7). Vonaton a líng Yuma (MTI) - A porttörténetben második alkalomnál fordul elő, hogy az olimpia láng vonaton „utazik” Atlanta feé; 1952-ben norvég területről vaáton szállították át azt az 1952-es hlsinki nyári játékokra. Ezúttal a: arizonai sivatagon keresztül hald a láng, úgy érkezett meg legutbb Yuma városába. A Union Pacic 19 kocsiból álló szerelvényének tolsó vagonjában őrzik a fontos fályát. A UP-vonat negyvenkét várct érint. Ózd (ÉM - PA) - Kedden játszotta az Ózdi KC férfi kézilabdacsapata a Békési FKC elleni rangadót. A megismételt mérkőzés tétje az NB 1/B-s tabella első helyének megszerzése volt, ahová az ózdiak kerültek. Ózdi KC - Békési FKC 38-25 (21-12). Ózd, 800 néző. Vezette: Rózsa, Szabó. Ózdi KC: Grandjean - JAKAB (8), FUJÁK (6), Vitális, FEJES (10), Ör- dögh (2), Csörgő (2). Cs.: Teremy, Kiúszni) (8), Kerekes (2), Bialaszek. Edző: Závodszky István. Békési FKC: Flontás - Nagy, Csu- varszki, Dögé, Czétényi (2), MOLDOVAN (9), Pocsai (7). Cs.: Dögé (3), Bogárdi (2), Szenteszki (2). Edző: Varga László. Kimaradt helyzetekkel indult a mérkőzés, Fuják törte meg a varázst és szerezte meg a vezetést csapatának. Az előnyt Fejes „fejelte” meg (2-0). A lépést a Békésből Mol- dován tartotta az Ózddal, amit két átlövésgólja jelentett. A tizedik percben kétszer is Fejes villant meg, góljai már négygólossá növelték a hazaiak előnyét (8-4). Pillanatnyi rövidzárlat, eladott labdák Jakab (középen) akció közben Fotó: Bujdos Tibor és Pocsai máris egyre csökkentette a vendégek hátrányát. Ettől magához tért az ÓKC, és Jakab vezérletével ismét elhúztak ellenfelüktől. Teremy kapus hárította Moldován büntetőjét, majd a kipattanó labdát a hazaiak értékesítették, 15-9-re alakítva az eredményt. Az Ózd irányította a játékot, és kilencgólos előnnyel vonulhattak pihenőre. A fordulás után végleg döntésre vitte a dolgot az ÓKC, remek védekezéssel, pontos helyzetkihasználással már 26-12-re vezettek, amikor a félidő hetedik(l) percében hetesből dobta első gólját a Békés. A hazai fieszta folytatódott, míg a vendégek legjobbját, Moldovánt egy szabálytalanság után két percre, majd szövegelésért végleg tóállították. Krasznij gólja után egy „kínai” figurát Jakab indított és Fejes fejezett be (31-17). Fuják leszedte a pókhálót Flontás kapujának bal felső sarkából, majd Ördögh hámozta magát át az egész védőfalon és lőtt egy nagy gólt. Az ózdi gólszüret és a találkozó végét Jakab találata jelentette. ZÁVODSZKY István: - Ma ennyivel jobbak voltunk ellenfelünknél. De a bajnokságnak még nincs vége, remélem a lendület tovább tart. „Labdarigó nb m, tisza csoport. Miskolc, Ód, Mád, Debrecen, Nyíregyháa (ÉM) - A 22. forduló legnayobb meglepetését kétségkíviia BÉVSC okozta a listavezető Tiszafüred legyőzésével. Női tudott élni a Vo- lánosok a.indékával a Tisza- újváros, tcik egy esetleges győzelemiel az élre ugorhat- tak volnahiszen az újvárosiak „csak’üöntetlent értek el Mádon a legyei rangadón. BÉVSC-Dtúx - T.füred 1-0 (1-0) Miskolc, ipkerti sporttelep, 300 néző. Vezee: Lőrincz. BÉVSC: írolmusz (Kerényi) - Fenyvesi,rlonczi, Szabó V. - Mező, Agárd Bodnár (Birke), Lasz- tóczi (Ny te), Almási - Farkas, Szabó J. iző: Demeter István. Tiszafüid: Gál - Porkoláb, Dajka, Földvi, Kaszonyi - Tóth (Búié), Antii Nagy, Sipos - Lugosi, Csillag. Iző: Albert Csaba. A találkóra a kiírt kezdési idő- pontbaniába gyülekeztek a nézők, ugyiis a mérkőzés a tervezettnél ) perccel később kezdődött. Elek oka pedig az volt, hogy azsszecsapás egyik partjelzője az imérkőzésen volt játékvezető, an a játéktér megóvása végett ne a népkerti pályán, hanem azgyetemvárosban rendeztek. Orun pedig be kellett érnie a „kettős:rhelés” alatt álló fekete ruhása, s emiatt csúszott a mérkőzés. n amikor a megadott jelre elkezdött a találkozó, akkor sem történtokkal több, mint a 16.30- ra kiíi,,vendég-fogadó” üres pályán. vendégek listavezetőhöz méltaln produkciója az első félidő mádik felére némi tiszafüredi fólényiozott, de a helyztek, helyzetecskék nem eredményeztek gólt. A másik oldalon a félidő utolsó percében az első valamirevaló hazai akció góllal fejeződött be. A jobb oldalon szabadrúgáshoz jutott a Volán. A letett labdának Szabó I. futott neki, s egyből kapura csavarta. Gál csak ldütni tudta a gólba tartó lövést vesztére éppen a berobbanó Mező elé, aki 5 méterről fejelt a kapu bal oldalába, 1-0. A második játékrész nyomasztó vendégfólényt hozott, a Volán csak hébe-hóba tévedt át a felezővonalon. A hazaiakat a kapufa és a Tiszafüred csatárai mentették meg az egyenlítő góltól, hiszen negyvenöt percen keresztül hősiesen védekeztek a piros mezesek, akiknek ezúttal bejött az „időölő” taktikájuk. DEMETER István: - Hősies küzdelem után, lelkes játékunkkal úgy érzem a csapatom megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. ALBERT Csaba: - Nagyon gyenge színvonalú mérkőzés volt. Nem látszott meg, hogy a listavezető játszik egy kieső jelölttel. Ez a találkozó nem ütötte meg az NB III szintjét. Mádi SE - Tiszaújváros 1-1 (1-0) Mád, 1000 néző. Vezette: Toma- sovszki. Mád: Kiss - Olajos, Paksi, Haraszin, Furka, Vidinczei (Ko- bolák), Cszimadia, Balogh (Varga Zs.), Turbucz, Stun, Nagy I. (Nagy Zs.). Edző: Hauberger Pál. Tiszaújváros: Bán - Göndör, Vámosi, Virágh, Paulovics, Balázsi, Nyeste, Nagy, Czövek, Mészáros (Papp), Bordás. Edző: Szép Imre. A gólok története: 8. perc: Stun jobb oldali beadását Turbucz 10 méterről kapásból lőtte a hálóba, 1-0. 65. perc: A bizonytalankodó hazai védők között Bordás labdáját Nyeste a földről felpattanva fejelte gólba, 1-1. A mérkőzés hajrájában a játékvezető a vendégek edzőjét, sorozatos reklamálások miatt a elküldte a kispadról. Nagy iramú, kemény, de színvonalas mérkőzésen a hazaiak közelebb álltak a győzelemhez. Jók: Kiss, Furka, Haraszin, Turbucz ill. Göndör, Paulovics, Nagy, Czövek. Ifi: 0-11. Ózdi FC - Kisvárda 1-0 (0-0) _ Ózd, 400 néző. Vezette: Szabó. Ózdi FC: Erdős - Takács, Kertész, Agócs, Kiss - Bartus, Búd, Gál, Makrai (Füleki) - Konyha (Nyerges), Farkas T. Edző: Kasza János. A gól története: 58. perc: Farkas jobb oldali szögletét, Agócs a kapust megelőzve közelről fejelte a bal sarokba. 1-0. Alacsony színvonalú mérkőzésen mindkét oldalon rengeteg helyzet maradt kihasználatlanul, ám a hazaiak egyet kihasználtak s ezzel megnyerték a találkozót. Jók: Erdős, Bartus, Kertész, Takács. Ifi: 3-3. Baktalórántháza - Szikszó- Szatev 2-1 (1-0) Baktalórántháza, 700 néző. Vezette: Kiss. Szikszó-Szatev: Molnár - Szobóczki, Juhász, Balázs, Budai, Szűcs, Koszta, Báli (Krom- pák), Nagy, Mida (Kövy), Bodnár. Edző: Kőrössy Pál. A gólok története: 40. perc: Németh Sándor 10 méterről lőtt a hosszú sarokba, 1-0. 72. perc: Koszta 23 méteres szabadrúgása a sorfalon megpattanva jutott a hálóba, 1-1.89. perc: Kapu előtti kavarodás után Kapin közelről lőtt a hálóba, 2-1. A hazaiak csak az utolsó percben tudták megszerzni a győztes gólt, a közepes iramú mérkőzésen. Jók: Molnár (a mezőny legjobbja), Balázs, Koszta. Ifi: 4-0. Hajdúböszörmény - MVSC 2-0 (0-0) Hajdúböszörmény, 400 néző. Vezette: Bodnár. MVSC: Rus - Szakos, Schnek, Szabó Zs., Miha- lovszky, - Zlatogorszky, Csiszár, Bocsó, Osztapcsuk - Jáger, Le- hóczki, Koppány (Hallai). Edző: Földesi Károly és Kiss Ferenc. A gólok története: 48. perc: Szabó I. jobb oldali beadását Lajos 10 méterről értékesítette, 1-0. 77. perc: Szabadrúgáshoz jutottak a hazaiak, a beívelt labdát Szabó 1.11 méterről fejelte a kapuba, 2-0. A lelkesen játszó hazaiak megérdemelten szerezték meg tavaszi első győzelmüket. Jók: Schnek, Szabó Zs., Csiszár. Ifi: 0-5. További eredmények: Nyírbátor - Mátészalka 0-0, Nagykálló - Ra- kamaz 0-0, Vámospércs - Balmazújváros 2-0. A TISZA CSOPORT 1. Tiszafüred 15 2 2. T.újváros 13 6 3. Nagykálló 13 5 4. Rakamaz 11 6 5. Kisvárda 9 7 6. MádiKSE 10 5 7. B.újváros 9 6 8. B.lóránth. 10 2 9. Szikszó 8 8 10. MVSC 6 7 11. Mátész. 7 4 12. Ózdi FC 7 3 13. BÉVSC 6 6 14. Nyírbátor 7 3 15. H.höszörm.4 2 16. Vámospércs4 2 ALLASA 5 46-15 47 51-20 45 43-27 44 45-16 39 36-26 36 28-25 35 43-27 33 10 42-38 6 25-24 9 20-34 25 11 24-40 25 12 27-31 24 10 25-34 24 12 28-53 24 16 22-38 14 16 17-74 14 32 32 „Megyei i. osztály Miskolc (ÉM) - A labdarúgó megyei I. osztály 25. fordulójának eredményei: Abaújszántó - Halni aj 3-2 (3-1) Abaújszántó, 400 néző. Vezette: Kujbus. Abaújszántó: Posta - Soltész Z., Szabó, Balia, Balázs, Németh, Kocsis B., Gaál, Erdősi I. (Szilágyi), Kocsis J. (Sotkó), Soltész P. Edző: Huszák Géza. Halmaj: Tamás - Juhász E., Turnyánszki, Mika, Kecskés (Illési), Kristóf, Köteles, Juhász I, Csurilla (Spicmüller), Par- kánszki, Varga. Edző: Becse László. G.: Kocsis J. (2), Németh, ill. Parkánszki, Köteles. Kiállítva: Balázs, Gaál. Jók: az egész csapat, ill. Tamás, Mika, Parkánszki. Ifi: 4-2. Red-Devils-Sáta - Sátoraljaújhely 2-1 (0-1) Miskolc, 200 néző. Vezette: Kiss. Red-Devils Sáta: Fehér - Kerényi, Borbély, Juhász, Bőrei, Müller (Lehotai), Nagy J. (Kerékgyártó), Kiss, Kriston (Molnár), Bódi, Har- sányi. Edző: Polényi Tamás. Sátoraljaújhely: Balázs - Juhász, Bordás, Barna, Bodnár, Takács, Horgonyi (Demeter), Varga, Jurkó, Tokár (Rusznák), Krenyitzky. Edző: Szakái Miklós. G.: Kiss (11-ből), Lehotai, ill. Krenyitzky. Jók: Borsi, Bódi, ill. Bordás, Jurkó. Ifi: 3-2. Putnok - Gönc 1-0 (0-0) Putnok, 500 néző. Vezette: Simkó. Putnok: Káló - Hajnal, Lengyel, Magyart (Bó- na), Vincze, Újvárosi, Váradi, Sike (Bartók, Va- szily), Kiss, Kovács, Kozma. Edző: Szabó János. Gönc: Tóth B. - Kopcsó, Kutasi, Farkas, Molnár (Majoros), Csontos J., Dankó, Spisák, Burka, Csontos Cs., Tóth R. (Léport). Edző: Puskás László. G.: Váradi. Kiállítva: Kozma. Jók: Váradi. Lengyel, ill. Spisák. Ifi: 1-7. Bocs - Prügy 5-1 (2-0) Bocs, 350 néző. Vezette: Szemán. Bocs: Regős - Adamovics, Tóth I., Rácz, Kocz- ka (Bereczki), Radaksz, Poczetnyik (Zsiga), Nagy J. (Tóth A.), Lukács, Tímárt, Egry. Edző: Orlóczki Tibor. Prügy: Erdei - Kádas, Gyulán, Sándor L., Gazdag, Varga, Iván (Hidegh), Tóth I., Vadászi, Sándor B. (Murvai), Barcsa. Edző: Balogh András és Erdei Sándor. G.: Poczetnyik (2), Radaksz, Koczka, Zsiga, ill. Varga. Kiállítva: Gazdag. Jók: az egész csapat, ill. Erdei, Varga. Ifi: 3-3. Borsodszentgyörgy-Tomor-Lak 0-1 (0-0) Borsodszentgyörgy, 350 néző. Vezette: Szabó. Borsodszentgyörgy: Balázs - Timkó, Somogyi, Barna L., Varga, Vincze T., Oravecz, Vincze L., Németh, Szabó, Németh Cs. Edző: Uta- si Béla. Tomor-Lak: Regecz - Mogyoró I. (Kemény), Ladányi, Göndör (Tóth), Mikó, Tószegi, Pékár, Barbarics, Kádas, Szalóczi, Kótai. Edző: Szilvái Attila. G.: Szalóczi. Kiállítva: Tószegi. Jók: Balázs, Timkó, Somogyi, Varga, ill. Mikó, Tőszegi, Pékár, Barbarics, Szalóczi. Ifi: 0-9. Sárospatak - Nyékládháza 2-0 (1-0) Sárospatak, 300 néző. Vezette: Fischer. Sárospatak: Frikker I. - Pauleczki, Szedlák, Bódi, Beimli, Rák, Pothúrszki, Hanuder, Vachter (Sápi-Járdán), Hankovics (Frikker L.), Egyed (Bajnok). Edző: Zsófi József. Nyékládháza: Búrt - Puskás, Horváth, Cs. Szabó, Redele (Szendrei), Kutasi (Fodor Z.), Mihalkó, Sipos, Kertész, Fodor L., Tóth (Kiss). Edző: Serfőző József. G.: Pothúrszki, Szedlák. Jók: Pauleczki, Szedlák, Hanuder, Frikker L., ill. Puskás, Sipos. Ifi: 2-2. Edelény - Mezőkövesd 0-1 (0-0) Edelény, 600 néző. Vezette: Kormos. Edelény: Hossó - Lengyel J., Lengyel Zs., Bede, Lipták, Simon, Rákos (Pető), Szlifka, Ka- róczkai (Zilahi), Tiszóczki, Vanyó. Edző: Kocsi József. Mezőkövesd: Póta - Baranyi, Horváth, Nagy, Bodnár, Sugár (Albu), Szentidai, Bádea, Rontó (Himmer), Póta (Papp), Pelyhe. Edző: László István. G.: Rontó. Jók: Hossó (a mezőny legjobbja), Bede, Zilahi, ill. az egész csapat. Ifi: 1-2. Karcsa - Encs 2-1 (1-1) Karcsa, 300 néző. Vezette: Petus. Karcsa: Varga- Váradi, Baba G., Nagy, Bányác- ki (Góré), Dakos, Kovács, Kelemen, Móré, Katócs (Baba J.), Dudás. Edző: Baba János. Encs: Mag- M árkus, Martis, Varga B., Orosz, Simkó, Csorba, Vereényi, Lója, Adu (Molnár), Szegedi. Edző: Farkas Gábor. G.: Kelemen (2), ill. Lója. Jók: az egész csapat, ill. Mag, Simkó. Ifi: 3-2. Siegel SE - Taktaharkány 2-2 (2-0) Felsózsolca, 600 néző. Vezette: Szelényi. Felsőzsolca: Kákóczki - Tóth (Szobóczki A.), Rácz (Kojsza), Szobóczki J., Gonda, Planéta, Lippai, Mólnál-, Óváry (Simonyi), Bém, Koncz- vald. Taktaharkány: Kun - Nagy A., Nagy T., Tóth, Maczek, Jámbor (Répási), Bodnár, Szatmári (Nagy F.), Szabó (Nagy N.), Jós, Bendik. G.: Szobóczki J., Bém, illetve Nagy F., Nagy N. Jók: senki, illetve Nagy T., Bodnár, Jós. Ifi: 5-1. A MEGYEI I. OSZTÁLY ÁLLÁSA 1. Mezőköv. 15 7 3 57-16 52 2. Abaújsz. 13 9 3 46-24 48 3. Encs 13 5 7 51-25 44 4. Sárospatak 12 8 5 39-24 44 5. Siegel 12 8 5 43-31 44 6. Edelény 12 7 6 36-23 43 7. Tomor-Lak 10 9 6 40-34 39 8. S.újhely 10 6 9 45-35 36 9. Putnok 10 6 9 27-37 .36 10. Halmaj 10 3 12 35-37 33 11. Bocs 7 9 9 43-38 30 12. Nyékládh. 8 6 11 33-32 30 13. Prügy 8 4 13 39-55 28 14. Red Devils 7 5 13 22-40 26 15. Karcsa 5 8 12 31-56 23 16. T.harkány 6 5 14 31-64 23 17. B.szentgy. 6 3 16 26-47 21 18. Gönc 3 8 14 25-51 17