Észak-Magyarország, 1996. április (52. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-29 / 100. szám

1996» Április 29.« Hétfő Eredmények - Tudósítások A Hétvége Sporttá 9 Nem csak az eső esett... A Kazincbarcika 3-0-ra nyert a Hódmezővásárhely ellen Lukács elől hárít a hódmezővásárhelyi kapus, Soós Fotók: Bujdos Tibor Évadnyitó triatlon Budapest (MTI) - Május 1-jét. ezúttal is sporttal „ünneplik” a tri­atlon szerelmesei. Sorrendben ha­todszor gyűlnek össze a Margitszi­geten hagyományos évadnyitó ver­senyre. Ezúttal a Palatínus medencéjében 600 métert kell úszni, majd 16 km kerékpározás és 5 km futás követ­kezik a sziget körül. Az első rajt 11 órakor lesz, és nevezési sorrendben az első kétszáz induló startolhat. Ezt követi délután fél egykor a má­sodik futam. Horváth győzelme Bécs (APA) - Horváth Péter és Cze- ne Attila is győzött a Bécsben ren­dezett hagyományos nemzetközi úszóversenyen. Horváth 100 méter pillangón (55.23 mp), míg Czene 100 m háton (2:03.45 p) ért elsőként célba. Kolonics duplája Szolnok (MTI) - Kitűnő időben, élénk érdeklődés mellett az 500-as számokkal folytatódott vasárnap Szolnokon az első kajak-kenu tájé­koztató verseny. Kiemelkedőt a kajakos Hegedűs Ró­bert és a kenus Kolonics György tel­jesített, mindketten két első helyet szereztek: nyertek egyesben, és szintén győztek párosban Almási Péterrel, illetve Horváth Csabával. A női kajakosok mezőnye meglehe­tősen foghíjas volt, egyesben Dó- nusz Éva biztosan nyert ifjú riváli­sai előtt, párosban hasonló volt a helyzet, mert a Kőbán, Med- nyánszky duónak nem igazán akadt ellenfele. Bajnok a Milan Milano, Amszterdam (Reuter) - Vasárnap újra volt oka a nagy ün­neplésre a tavalyi két BEK-döntős labdarúgócsapat szurkolótáborá­nak: bajnok lett az Ajax és az AC Milan! A lombardiai legénység otthonában BJsfé legyőzte a Fiorentinát, és így öt éven belül már negyedszer vég­zett az élen az itáliai pontvadászat­ban. A milánói piros-feketék a klub történetében 15. alkalommal lettek aranyérmesek, de az olasz örök- ranglistán még csak másodikok a Juventus (23) mögött. A holland Ajax Amsterdam sor­rendben harmadik bajnoki elsősé­gét ünnepelhette, miután vasárnap 5-1-re verte a Willem II Tilburgot. A 96 éves amszterdami klub immár 26-szor bizonyult legjobbnak a hol­land élvonalban. Berecz Csaba Kazincbarcika (ÉM) - Az elmúlt heti fiaskó után sikerült javíta­nia a kék-sárga együttesnek, hi­szen az utolsó tíz percben lőtt két góllal tisztes gólkülönbségű győzelmet arattak a sereghajtó Hódmezővásárhely ellen. Kazincbarcikai SC - Hódmező­vásárhelyi VFC 3-0 (1-0) Kazincbarcika, 400 néző. Vezette: Hajdó (Márta, Vida). KBSC: Fülöp - Pribék - Szabó I., Földeák - Lukács, Harnócz, Csipke, Kiser, Szaniszló - Császári, Dole- zel. Edző: Kálmán Vilmos. Hódmezővásárhely: Soós - Sipos, Gardi, Luczás, Talmácsi, Bánfi - Fazekas, Varga, Győri, Mucsi - Bo- zó. Edző: Pataki Tamás. Csere: Császári helyett Mogyoródi a 65., Győri helyett Szűcs a 71., Dole- zel helyett Szőke a 78. percben. Sárga lap: Bozó a 22., Talmácsi a 27., Bánfi a 35., Varga az 52., Sípos az 58., Csipke a 68. percben. Gólszerző: Csipke (11-esből) a 27., Lukács a 82., Szaniszló a 85. perc­ben. Jók: Harnócz, Csipke, Lukács, Sza­niszló, ill. Soós, Győri, Bozó. 10. perc: A bal oldalon Csipke sza­badrúgásból jobbal éles szögből bea­dás helyett a hosszú sarokra csa­varta a labdát, de Sóos résen volt és szögletre tornázta a lövést. 12. perc: Ismét Csipke végzett el szabadrúgást, s jobbról keresztbe ívelt Császárinak, a csatár megpró­bálta középre fejelni Szaniszlónak, de a védők közbeléptek és a 16-osig fejelték ki a labdát Kiser elé, aki a jobb alsó sarokra lőtt, de Sóos ezút­tal is a helyén volt. 27. perc: A 16-os jobb sarkánál Harnócz cselezgetett, majd lefor­dult Győriről, aki hátulról össze­koccintotta a középpályás lábát, ll- es! A büntetőt Csipke félmagasan a kapu jobb oldalába lőtte, 1-0. 34. perc: Lukács iramodott meg a jobb oldalon, majd Csipkével kényszerítőzött, s a visszakapott labdát két lépés után 14 méterről centiméterekkel a bal kapufa mel­lé lőtte. 37. perc: A sokat mozgó Bozó a jobb oldalon ment el, majd keresztbe ívelt Győrinek, aki kapura lövés he­lyett okosan visszagurított Mucsi- nak, s ő ballal alig lőtt a bal kapufa mellé. 48. perc: Kiser, majd Császári volt a labda útja, a csatár „átgyertyázta” a lasztit Dolezelnek, áld két lépés és egy állítás után a bal felső sarok fe­lé lőtt. 55. perc: Harnócz szerzett labdát a vendégek térfelén, majd kettő a kettő ellen Dolezellel a bal oldalán kapura tört. de nem merte megjátszani a les­határon álló csapattársát, s inkább a jobb oldalon lendületből érkező Csá­szárihoz pöccintett, aki jobbal a rövid sarok mellé lőtt. 59. perc: Kiser 20 méteres bal felső sarokra tartó szabadrúgását Soós bravúrral védte. 75. perc: Mucsi 24 méterről próbál­kozott kapura lövéssel, s a vizes fii- vön megcsúszott bombája, csak cen­timéterekkel kerülte el a KBSC ka­pujának jobb alsó sarkát. 82. perc: Kisert buktatták a vendé­gek kapujától 20 méterre. A leállí­tott labdának Lukács futott neki, s nemes egyszerűséggel a bal felső sa­rokba csavarta a bőrgömböt, 2-0. 85. perc: Lukács a bal oldalról a hosszára ívelte a labdát a berobba­nó Kiser fejére, akinek a kísérletét Soós egy reflexmozdulattal még há> rítani tudta, de pechjére a labda a második hullámban érkező Sza­niszló elé pattant, aki a feltápászko- dó kapus és egy védő között 8 mé­terről a hálóba lőtt, 3-0. A találkozó a hazaiak terveinek megfelelően kezdődött, hiszen a KBSC azonnal magához ragadta a kezdeményezést. A nézők mind­össze a beígért prést hiányolták, hi­szen a tűz hiányzott a kék-sárgák játékából. Nem úgy a túloldalon, hi­szen a fiatalokból álló vásárhelyi együttes lelkes játékával és önfelál­dozó szereléseivel vetette észre ma­gát. Igaz, hogy a „dortmund-színű” vendégek a támadásokról mintha eleve lemondtak volna, lúszen a ka­puskirúgásuknál is csak a saját tér­felükön helyezkedtek. Egyedül Bo­zó árválkodott elől, de a sokat futó egyke csatár egymaga nem tudta rózsaszínűre váltani a fekete-sár­gák álmait. A KBSC-nek nem ment, igazán jól, a helyzetekig még csak- csak eljutottak, de kihasználni azonban nem tudták ezeket. Jókor jött Győri teljesen felesleges sza­bálytalansága, s a büntetőből esett gól megnyugtatta a hazaiakat, akik a félidő hátralévő részében nem szakították szét magukat. Szünet után a hazaiak megpró­báltak még egy találatot bepréselni, s ezzel bebiztosítani a győzelmet, de a helyzetek ekkor sem realizálódtak gól képében. A mérkőzés színvona­láról mindennél többet mond az, hogy, amikor a 60. percben eleredt az eső, azok a nézők, akik esernyő nélkül érkeztek, elindultak hazafe­lé... A zuhogó égi áldás csúszóssá tette a talajt, s ez sok pontatlan át­adást eredményezett. Az utolsó ne­gyedórában a vendégek kísérleteket tettek az egyenlítésre, de a hajrá mégis a hazaiaknak sikerült job­ban, hiszen három perc alatt, hirte­len gólt szereztek, s teljesen megér­demelten nyerték meg a nem túl iz­galmas mérkőzést. KÁLMÁN Vilmos: - Sokáig szen­vedtünk, de a végén azért sikerült a kötelező győzelmet megszerezni. PATAKI Tamás: - A Kazincbarci­ka ilyen arányban is megérdemel­ten nyert. Nyerni Gödöllőn sem sikerült Újabb DFC-döntetlen, ezúttal a Gödöllő Naszály Tej ellen Frits Ágnes Gödöllő (ÉM) - Tegnap délu­tán Gödöllőre látogatott az NB I-be pályázó Diósgyőri FC. A hazaiak alaposan megiz­zasztották a Verebes-legény­séget, akik ismét kénytelenek voltak megelégedni az egyik ponttal. Gödöllő Naszály Tej - Diósgyő­ri FC 1-1 (1-0) Gödöllő, 1200 néző. Vezette: Far­kas Gy. (Szabó Zs., Ring). Gödöllő: Nagy D. - Kovács P. - Somogyi, Kiss Z. - Simon, Stra­nyóczky, Tábori J., Török, Szász - Czipper, Bajkai. Edző: Jakab Elek. DFC: Czeglédy - Farkas J., Vámo­si, Nagy S., Földvári - Tábori I., Danes, Buliga, Vitelki - Tóth Gy., Lakatos. Edző: Verebes József. Csere: Buliga helyett Mbemba a 46., Lakatos helyett Bíró a 46., Tá­bori I. helyett Deszatnik a 66., Kiss helyett Kádár a 70., Szász he­lyett Hutter a 73., Bajkai helyett Ivanovics a 86. percben. Sárga lap: Bajkai az 55., Danes a 74., Farkas J. a 75. percben. Gólszerző: Stranyóczky a 45., Tóth Gy. az 52. percben. Jók: Török, Czipper, Stranyóczky, illetve Tóth Gy., Bíró. 8. perc: Tábori I. szögletét követő­en Farkas J. lőtt kapura, ám lövé­se a felső lécről visszapattant. Tóth gólja pontot ért 16. perc: A Gödöllő első igazi ka­pura lövése Stranyóczky nevéhez fűződik, akinek a mintegy 17 mé­terről ellőtt labdája egy méterrel szállt el a kapu fölött. 38. perc: Buliga beadását az ötö­sön álló Tóth György egy elegáns mozdulattal kapura fejelte. Nagy, a hazaiak kapusa azonban résen volt. 45. perc: Danes szabálytalanko­dott a 16-os jobb sarkánál. Óriási készülődés előzte meg a szabadrú­gást: a vendégek a sorfal felállítá­sával, a hazaiak a legcélraveze­tőbb variáció kiválasztásával vol­tak elfoglalva. A gödöllőiek tevé­kenysége bizonyult eredménye­sebbnek, ugyanis Stranyóczky la­pos lövése a kapu bal alsó sarká­ban ért célt, 1-0. 52. perc: A csereként beállt Bíró a gödöllői térfél közepén adott egy labdát Tóthnak, áld minden sötét mezest maga mögött hagyva 17 méterről a kifutó kapus mellett a kapu jobb sarkába rúgta a labdát, 1-1. 69. perc: Vitelki került helyzetbe a 16-os bal csücskénél, óriási erő­vel meglőtt labdája azonban el­szállt a kapu fölött. 84. perc: Vitelki beadását követő­en az ötösön álló Tóth a labdát senkitől sem zavartatva a kapus kezébe fejelte. A mérkőzés első negyedórája egyértelműen a vendégcsapaté volt. A kékben játszó hazaiak ahg- alig tévedtek át a Diósgyőr térfelé­re, s akkor sem jelentettek ve­szélyt Czeglédy kapujára. Ezalatt a piros-fehérek szövögették táma­dásaikat, a gödöllőiek azonban rit­kán engedték el a kapujukig ellen­felüket. Aztán az „udvarias” házi­gazdák is kezdtek magukra talál­ni. Egyre többet látogattak át a di­ósgyőriekhez, s találtak utat a vé­dők között a kapuig. A helyzetki­használással azonban mindkét, csapatnak gondjai voltak, és már mindenki elkönyvelte magában, hogy az első félidőben nem lesz gól; ekkor kiderült, Stranyóczky másképp gondolja... A szünet után nagy lendülettel kezdett a Diósgyőr. A lendület időnként látvánnyal is párosult. Láthattunk néhány szép megol­dást a pályán. Ezek közé tartozott á vendégek egyenlítő gólja is. A mérkőzés második fele izgalmas, jó játékot hozott. Mindkét csapat­nak voltak ígéretes helyzetei, azonban a vendégeknek Nagy ka­pus időnkénti megingásait sem si­került kihasználniuk. Nagyon sze­retett volna győzni a Diósgyőr, azonban ma is csak egy pont jutott nekik, mivel a győzelemhez nem elég jól játszani, gólt is rúgni kell. JAKAB Elek: - Kiélezett küzde­lemben, kitűnő játékvezetés mel­lett sajnos kiengedtük a kezünk­ből a győzelmet. VEREBES József: - Nem tu­dunk gólt nigni. Mióta itt vagyok, mintegy harmincöt ziccert hagy­tunk ki. További eredmények: Salgótarján- Kecskeméti TE 3-2, Nyíregyháza- Eger 1-0, Tiszakécske - Hajdú­nánás 1-0, III. kér. TVE - Sényő 3-1, Kaba - Kecskeméti RSC 3-1, Tiszavasvári - Hatvan 2-0. A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA 1. III. kér. 14 5 3 48­16 47 2. Kaba 13 4 5 35­•20 43 3. KTE 13 4 5 29­20 43 4. Diósgyőr 11 8 3 37­15 41 5. T.kécske 12 5 5 40­■20 41 6. T.vasvári 12 5 5 34­■17 41 7. Ny.háza 11 2 9 36' ■25 35 8. S.tarján 8 8 6 24­•19 32 9. Hajdún. 8 7 7 25' ■20 31 10. Eger 7 5 10 3T 31 26 11. Hatvan 7 3 12 23 ■35 24 12. KBSC 5 6 11 27­•30 21 13. Sényő 5 5 12 22-45 20 14. Gödöllő 5 5 12 16-41 >0 15. KRSC 4 6 12 23. •32 18 16. Hódm* 1 2 19 7. •71 2 * 3 büntetőpont levonva Totó. 17. Hét 1. Ferencváros - Vác 2-0 1 2. Csepel - Fehérvár 2-2 X 3. Debrecen - Újpest 2-0 1 4. Zalaegerszeg - Vasas 1-2 2 5. Stadler FC - Győr 1-0 1 6.' BVSC - Szombathely 2-1 1 7. Dortmund - Flamburg 1-1 X 8. Frankfurt - Bremen 1-0 1 9. Bayern M. - Rostock 0-1 2 10. Freiburg - 1860 München 1-0 1 11. Leverkusen - Karlsruhe 1-2 2 12. Stuttgart -1. FC Köln 0-1 2 13. Bochum - Fortuna Köln 3-1 1 +1. Lübeck - Hertha BSC 0-1 2 Otthon nem megy... Miskolc (ÉM - B.Gy.) - Mindent elkövet a Bayern München labdarúgócsapata, hogy megkönnyítse egyetlen riválisa, a Dortmund dolgát. De a címvédő sárga-fe­keték is botladoznak, így izgalmas hajrá várható a Bundesliga hátralévő négy for­dulójában. A bőmadrágosok három hazai meccsükön sem nyertek (döntetlen a St. Pauli és a Frankfurt ellen), most pedig mekkora blamázs: otthonuk­ban szenvedtek vereséget az immár UEFA-he- lyezésre feljogosító helyen tanyázó rostockiak- tól. Hatvanezer szurkoló bánatára a nigériai Akpoborie látványos góllal vette be Kahn ka­puját. A Hansa-város együttese dicsekedhet egyedül azzal a bravúrral a Bundesligában, hogy a bajorok bajnokin még nem tudtak győz­ni ellenük. Idegileg sem bírják a müncheniek, mert Ziege, Matthaus, Strunz és Sforza is sár­ga lapot kapott. Egyre többen hangoztatják: így nem lesz bajnok a Bayern! A német sajtó­ban nem alaptalanul repítették fel a hírt: Ot­tói Rehhagel) megy, Trappatoni jön... A bajnok ugyan Riedle fejesgóljával veze­tett, ám a Sammer hibája miatt megítélt bün­tetőt Spörl értékesítette és már nem is válto­zott az eredmény. A szombati újabb otthoni vereség után (0-1 a Hansa Rostock ellen) a Bayern München labdarúgó csapata azonnali hatállyal megvált kilenc hónapja szerződtetett edzőjétől, Otto Rehhageltől. Az egyesület elnöksége szomba­ton éjszaka tartott ülésén úgy döntött, hogy Franz Beckenbauer, a klub elnöke veszi át az edzések irányítását, július elsejétől pedig Gio­vanni Trapattoni olasz mester, Rehhagel előd­je tér vissza. 30. forduló: Kaiserslautern - Uerdingen 3-0, St. Pauli - Schalke 04 2-0, Stuttgart - Köln 0-1, Frankfurt - Bremen 1-0, Frei­burg - 1860 München 1-0, Leverkusen - Karlsruhe 1-2, Dortmund - HSV 1-1, Bayern München - Rostock 0-1, Mön­chengladbach - Düsseldorf 1-1. AZ ÉLCSOPORT: 1. Dortmund 16 10 3 64-29 58 2. B. München 18 4 8 58-37 58 3. Mönchengl. 14 8 8 48-45 50 4. Rostock 11 10 8 43-37 43 5, Schalke 04 9 14 6 34-33 41 Labdarúgás, NB I Budapest (MTI) - A labdarúgó NB I 22. for­dulójának eredményei: MTK FC - Békéscsabai EFC 1-0 (0-0). Hun­gária körút, 1500 néző, V.: Varga S. G.: Csertői (73.) Pécsi MFC - Kispest-Honvéd FC 2-4 (1-2). Pécs, 3000 néző, V.: Lettrich. G.: Tököli (22., 49.), illetve Kovács B. (34.), Jovanovic (4L), Árgyelán (48.), Tóth M. (61.) DVSC-Epona - Újpesti TE 2-0 (1-0). Debre­cen, 8000 néző, V.: Vágner. G.: Ilea (14.), Sán­dor T. (65.) Csepel SC - Fehérvár ’96 FC 2-2 (1-1). Cse­pel, 2500 néző, V: Puhl. G.: Nagy T. (28.), Sze­keres (81.) illetve Donát (5.), Pető (93.) Zalaegerszegi TE - Vasas 1-2 (1-1). Zala­egerszeg, 7000 néző, V.: Pillér. G.: Szabó H. (14.), illetve Fischer (21., 91.) Ferencváros - Vác 2-0 (2-0). Üllői út, 10 000 néző, V.: Kiss G. G.: Kuntic (19. p.), Nicsenko (30.) Stadler FC - Győri ETO 1-0 (1-0). Akasztó, néző. V..- Csema. G.: Bulders (26.) BVSC - Haladás 2-1 (0-0). Budapest, Szőnyi út, néző. V..' Tóth V. G.: Bükkszegi (47.), Aranyos (66.), ill. Szekér (74.) Az NB 1 állása 1.BVSC 15 6 1 ■■ \,$s 42-11 Sí® 51 2. Ferencváros 15 2 5 38-17 47 3. Újpest 9 8 5 27-18 35 4. DVSC 10 4 8 31-28 34 5. Kispest 8 9 5 33-25 33 6. Vasas 8 8 6 28-25 32 7. MTK 8 7 7 42-35 31 8. Stadler 6 12 4 28-26 30 9. Csepel 7 8 7 36-35 29 10. Vác 6 9 7 32-31 27 11.ZTE 6 7 9 31-37 25 12. Haladás 6 6 10 21-34 24 13. Fehérvár 6 4 12 28-43 22 14. Győri ETO 4 7 11 22-36 19 15. Békéscsaba 3 9 10 22-34 18 16. Pécs* 5 2 15 20-38 14

Next

/
Thumbnails
Contents