Észak-Magyarország, 1996. április (52. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-04 / 80. szám
6 ÉSZAK-Magyarország Kultúra - Műsor 1996- Április 4., Csütörtök Nyári színház Miskolc (ÉM) - A miskolci nyári színházi produkciókra elkülönített 3 millió forintos támogatás odaítéléséről legutóbbi ülésén döntött a Miskolc Város Önkormányzatának Kulturális és Sportbizottsága. Zámbó Tibornétól, a bizottság elnökétől kapott tájékoztatás szerint 2,5 millió forint támogatást kap Heffner Attila - Pozsgai Zsolt Barbárok című rockoperája. Az Ady Endre Művelődési Ház évek óta határainkon túli magyar színházakat hív meg miskolci vendégszereplésre, az idén a nagyváradi társulat mutatkozik be a Diósgyőri várban, a nyári színházi bemutatókra elkülönített összegből a nagyváradiak Az a szép fényes nap című történelmi játékának bemutatóját támogatják. Ugyancsak ebből a pénzből juttatnak a Premier Színháznak is, hogy megrendezhessék Egri László önálló estjét. A bizottság a millecentenáriumi programok színvonalának emelése érdekében a benyújtott pályázatokban szereplő egyes produkciókhoz még további közel 2 millió forint támogatást szavazott meg a Mecénás Alapból. Szambás moziavatás Tiszalúc, Tiszaújváros, Miskolc (ÉM) - Legutóbb tavaly nyáron volt „mozi” Tiszalú- con, amikor Koltai Róbert Szamba című filmjének felvételeit készítették a község művelődési házában. S most, április 5-én, pénteken délután 3 órakor éppen a Szamba című filmmel nyitják meg a mozit. Czikora János alpolgármester köszöntő szavai után Koltai Róbert adja át a közönségnek az új vetítőhelyet. A Sydex kft. jóvoltából vetítőgéphez jutott a művelődési ház, a tervek szerint minden csütörtökön és vasárnap este 6 órakor kezdődnek majd a vetítések, kísérleti jelleggel beindítják a vasárnap délelőtt 10 órakor kezdődő matinékat is. A Szamba néhány jelenetét Tiszaújváros- ban forgatták, így az ottani bemutatónak is vendége lesz a rendező, Koltai Róbert. A filmet szintén pénteken, este 7 órától a Derkovits Művelődési Központban láthatják az érdeklődők, a vetítés után pedig közönségtalálkozó lesz a film alkotóival. Másnap, szombaton délután fél 5-től a miskolci Kossuth moziban mutatják be a Szamba című filmet, a vetítés után a Hevesy-teremben lesz közönségtalálkozó. Vers és rajz Sátoraljaújhely (EM) - A sátoraljaújhelyi Kossuth Lajos Művelődési Központ versmondó - és rajzpályázatot hirdet általános iskolai tanulók részére. A versmondó versenyt május 4-én rendezik meg. Nevezni április 30-ig lehet. A rajzpályázatra a gyermeknéptánc-fesztivál- lal kapcsolatos rajzokat várnak, a beadási határidő szintén április 30. Bővebb felvilágosítást a Kossuth Lajos Művelődési Ház munkatársaitól kérhetnek az érdeklődők. Kézimunkák az örök élethez Kachelmann Róbert Edeiénynek ajándékozta gyűjteményét Fotók: Dobos Klára Miskolc (ÉM - DK) - Magyar polgári kézimunkák a millenium tájékán címmel nyílt nemrégiben kiállítás az edelényi Városi Rendezvények Házában a Hofmann, a Kachelmann és a Weinberger családok anyagából. És nemcsak hogy bemutathatja a város ezt az értékes gyűjteményt, de Kachelmann Róbert úgy döntött, Edeiénynek ajándékozza a kézimunkákat... □ Nagyon ért ehhez? - kérdeztük a gyűjtőt, miután egy látogató kérésére elmondta véleményét egy szép csipkéről. • Igen. Még elemibe sem jártam, amikor elkezdtem kézimunkázni, azóta pedig folyamatosan csinálom. Eleinte még csak passzióból, de aztán jött a háború, édesapám meghalt, édesanyám nyugdíjat sem kapott, akkor ez volt számunkra a megélhetés, és később is bedolgozóként kerestem a kenyerem. Még gyerekkoromban igyekeztem minden kézimunkafajtát megismerni. □ És sikerült is, vagy van még valami, amit szeretne elsajátítani? • A frivolitét megtanultam, de nem csináltam és elfelejtettem. A vertcsipkét is megtanultam, azt még ma tudom is, bár nagyon rövid ideig csináltam. Azért volt fontos minél több módszert megismernem, mert csak így tudtam kijavítani ezeket a régi kézimunkákat. □ Tudatosan készült arra, hogy egyszer majd kialakít egy szép gyűjteményt? • Nem igazán. Tulajdonképpen teljesen véletlenül jött össze. A rokon néniktől sokszor elkértem a kézimunkáikat, hogy kijavítsam, és olyankor egyet-kettőt, ami nem volt annyira kedves a szívüknek, nekem adtak. Aztán pár éve, amikor meghaltak a nagynénik, és szép anyagot örököltem tőlük, akkor gondoltam arra, hogy ezt már tényleg tudatosan megőrzőm, rendbe hozom és valamit csinálok vele. □ Az első darabok honnan származnak? • Reményik Kornélia nagyanyám, mikor férjhez ment, mindenből százdarabos stafírungot kapott, és ő is százdarabos stafírungot készített a két lányának... □ Mint szakembertől kérdezem: ez értékes, különleges anyag? • Eddig nem nagyon értékelték, mert polgári. Pedig vannak itt múlt századvégi dolgok, azok lassan 200 évesek lesznek. És ha nem is népi kézimunka, de ez is sajátos kultúra A kiállítás a hét végéig tekinthető meg Kachelmann Róbert volt, úgyhogy szerintem érdemes megőrizni. □ Megvalósításukban vannak köztük különlegesek? • Van egy pár. Például egy gyönyörű, 17. századból való németalföldi vertcsipke gallér. Az valóban muzeális darab. Kicsit persze szakadt, de lassan már 300 éves lesz. Ez egyébként a Weinberger család „ősanyjától” maradt, aki Ocskay brigadéros felesége volt. □ Mi köti önt Edelényhez? • Nagyapám Coburg-hercegi erdő- mérnök volt, Jósván volt állásban 1896-ig,, onnan helyezték át Ede- lénybe. Édesapám már itt született, és idevalósi több nagynéném is. Minden szabadidőmet a néniknél töltöttem, segítettem nekik a takarításban, illetve a kézimunkák kijavításában. A ’45 utáni nehéz években a nénik abból éltek, hogy eladogattak ezekből a szép darabokból. □ Jelenleg hány darabos a gyűjtemény? • Nem is tudom. Öt-hatszáz darab lehet. Még sok van, amelyiket ki kell javítani. Ha a Jóisten megengedi, szeretném ezt a munkát befejezni. □ Mondta, hogy nagynénjei is eladogattak a kézimunkákból. Azt hiszem, ebből manapság is szépen meg lehetne élni. És ön Edeiénynek ajándékozta az anyagot... • Nincs szívem eladni. Gyerekkorom első szerelmei vannak itt. Ha eladom, ki tudja, ki veszi meg, így meg legalább, amíg élek, ide lejöhetek és megnézhetem... Pláne, ha Laki Lukács Lászlónak, a Rendezvények Háza igazgatójának sikerül egy szép épületet rendbehozatni a városi múzeum számára... □ Ez nagyon nagyvonalú felajánlás... • És ha ottmarad Pesten és halálom után kidobálnák? Ha lehetne, az örök életemet megváltanám vele, de nem lehet... Pedig ha már nem látom a Loire menti kastélyokat, legalább a Vág-völgyi várakat szeretném megnézni, vagy Erdélybe utazni. De ezen a kis Magyarországon is rengeteg szép hely van. Csakhogy 12 ezer forintos nyugdíjból nem lehet szállodát fizetni. De akkor sem tudok a kézimunkáktól megválni... Prügyi nyertesek Miskolc (ÉM) - Hatodik alkalommal rendezték meg az elmúlt hét végén a prügyi Mó- ricz-napokat. A kulturális seregszemlén a gyerekek néptánc, népi hangszer, próza, színjáték és játékkészítés kategóriákban versenyeztek. Néptánc kategóriában első helyezést ért el a boldvai Kiskelep tánccsoport, felkészítő tanár (fit.): Csehovicsné Kóródi Judit. Második lett a bodrogkeresztúri Bodrogforgó tánccsoport és a Hajnal együttes, fit.: Zelenák Andrea és Pető Miklós. Harmadik helyezést ért el a miskolci Csipogó együttes, fit.: Kiss Agnes. Népi hangszer-zenekar kategóriában első helyezett: a rátkai Kökörcsin citerazenekar, fit.: Kőhalmi Károly. Második: a megyaszói citerazenekar, fit.: Orosz László. Népi hangszer-egyéni kategóriában első helyezett: Erdő Zoltán (Rákóczi Zs. Ált. Isk., Szerencs) fit.: Nagy Csaba. Második: Tapa Eszter -Papp Ágnes (Móricz Zs. Ált. Isk., Prügy) fit.: Baranyi István. Harmadik: Fehérvári Anita (Móricz Zs. Ált. Isk., Prügy) fit.: Fenyvesi Péter. Próza I. kategóriában első helyezett: Szvoren Attila (Móricz Zs. Ált. Isk., Prügy) fit.: Baranyi Edit. Második: Tóth János (Ilosvai Selymes Péter Ált. Isk., Abaújszántó) fit.: Géra Barnabásné. Harmadik: Ná- nási Diána (Ilosvai Selymes Péter Ált. Isk., Abaújszántó) fit.: Géra Barnabásné. Különdíj: Korhűt Adrienn (Ilosvai Selymes Péter Ált. Isk., Abaújszántó) fit.: Nagy Ottóné. Próza II. kategóriában első helyezett: Tihanyi Katalin (Avasi Gimnázium, Miskolc) fit.: Papné Veres Ildikó. Második: Béki Zsuzsanna (Móricz Zs. Kollégium, Sárospatak) fit.: Gaál Antalné. Harmadik: Tóth Sarolta (Izsó M. Ált. Isk., Izsófalva) fit.: Hasoon Mouwafaq Sahibné. Szintén harmadik: Paróczai Bernadett (Herman O. Ált. Isk., Alsózsol- ca) fit.: Oláhné Nagy Sarolta. Színjáték kategóriában első helyezett: A rátóti csikótojás, Kazinczy F.Ált. Isk., Encs, fit.: Duleczki Bélá- né. Második: Férhö kéne mön- ni...Selyemréti Ált. Isk., Miskolc, fit.: Maleczkyné Hallók Edit és Sulymosiné Kiss Katalin. Harmadik: Gárdonyi G.: A bor, Izsó M.Ált. Isk., Izsófalva, fit.: Hasoon Mouwafaq Sahibné. A játékkészítő pályázat első helyezettje: Szenefeld Evelin (Móricz Zs. Ált. Isk., Prügy). fit.: Szenefeld Ká- rolyné. Második: Izsó Miklós Ált. Isk., Izsófalva. fit.: Tátrainé Gulyás Gabriella. Harmadik: Rákóczi Zsig- mond Ált. Isk., napközis csoport, Szerencs, fit.: Csider Andorné. _Televízió. _Szabadidő. _Rádió. 5 .40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Cheers. Amerikai té véíilms. XXVI/20. 9.35 Tízórai. Benne: 9.50 játék 10.00 Sólyomszem. Kultúr- szelet 10.40 Játék 10.50 Hírek 11.00 Marienhof. Német tévéfilms. 52/14. 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Welcome to Hungary. 12.55 Telepakk 13.25-15.00 SZÜNIDŐRE: Benne: 13.25 Érdekes tudnivalók. Francia rajzfilms. 13.40 Barangolás a növényvilágban. Francia ism.terj. filmsorozat. 14.05 Hasse naplója. Svéd rajzfilm 14.35 Hímes tojások. Kisjá tékfilm (ism.) 15.00 Hírek 15.10 Segítség! 15.20 Repeta. Irodalom 16.00 Hírek 16.05 Amőba 16.30 Topmodell. Brazil tévéfilms. 180/113. 17.00 Kapcsolj be! MOST 17.30 Kormányváró 17.55 Tér és idő keresztjén 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez?! 19.00 Gyereksarok 19.15 Telis-televideó '96 19.30 Híradó 20.01 Telesport 20.15 MC. Magyarok'Cse- lekedetei 20.25 Kisváros. A jósnő 21.05 Rendőrakadémia III. Amerikai filmvígjáték 22.30 Felkínálom 23.15 Ökölvívó Eb. 23.35 Örömzene az Operaházban. Jazzmuzsiku- sok a gyermekekért, a fóti Károlyi István Gyermekközpont javára, IV. 0.05 Híradó 3 0.15 BBC-Híradó 15.10 Száműzöttek magántörténelme (Ludoviká- sok) IV/4. 16.05 Repeta. Kötelező ol vasmariy. lames Burke rendhagyó gondolatai a változásról. 17.00 Családorvos. 17.30 TOP-40 18.00-19.00 A körzeti stú diók műsora • 19.05 MacGyver. Amerikai tévéfilms. 20.00 Jóhír-adó 20.15 Körző 21.00 FI íradó 21.10 Környezetünk hírei 21.15 Kriminális 21.45 Múzsa 22.00 Objektív 22.30 Lapzárta 22.35 Labdarúgó Kupanap 23.05 Aspern iratai. 0.35 MC. Magyarok Cselekedetei (ism.) DUNA TELEVÍZIÓ 8.00 Képes krónika 12.00 Lapozó 12.20 Régiók 13.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Kétszer kettő (magyar filmdráma) 14.25 A'tisztelendő (magyar dók.film) 14.55 A nagy csaták (fr. dók.film.) 16.00 Vers 16.05 A természettudomány mérföldkövei 16.20 A zene arcai 17.00 Vadászati magazin 17.25 Mese 18.00 Híradó 18.15 A láthatatlan kéz (osztrák film) 19.05 Vándorló fények (rom.ism.térj.film) 19.15 Jelképtár. A tojás 19.25 Hefedhét kilátó 20.05 Gazdasági magazin 20.45 Esti kérdés 21.00 Híradó 21.15 A Laterani Bazilika 22.00 Csendes érintés 23.35 Zodiakus 16.30 Taz-mánia (am.rajzfilm) 17.00 Alf (am. minisor.) 17.30 Férfias üzlet (am. vígjáték) 19.10 Falcon Crest (am. tévéfii msor.) 20.05 Véres aréna (am. filmdráma) 22.05 Összeomlás (am. filmdráma) 23.55 Ki nevet a végén? (am. vígjáték) 1.00 Vörös cipellők (am. erotikus filmsor.) VTV - MISKOLC 9.00 A szerdai adás ismétlése 17.00-19.00 Képújság 9.00 Műsorismertetés 9.05 A szerdai adás ismétlése 17.55 Műsorismertetetés 18.00 Regionális híradó Debrecen 18.15 Regionális magazin Debrecen 19.00 Szórakoztató összeállítás az ATV 47 műsorából SZÍV TV 16.05 Kereskedelmi show 16.30 Az élő test 17.00 Tömd mindenkinek 17.30 Koiak 18.30 Szippancsok 19.00 Hétpróbás. Magazin 19.30 Kereskedelmi show 20.00 Darnel Shristian kérdez (ism.) 20.30 Mozdulj! Filnessma- gazin 21.00 Maniac Cop III. 23.00 Konyhashow 23.30 Kereskedelmi show I szInház ! Nagyszínház Ármány és szerelem Egyetemi bérlet 19 00 Miskolc Béke: Szemtől szemben (amerikai) 15.30, 19. Miskolc Béke Kamara: Rettenthetetlen (amerikai) 16, 18, 20. Miskolc Béke Video: Női praktikák (olasz) 14, 16, 18, 20. Miskolc Kossuth: Dr. fekyll junior (amerikai) 10, 18.30, 20.3.0..A hetedik testvér (magyar) 14.30, 16.30. Miskolc Hevesy: Csajok (magyar) 15, 17. Hagyjallogva Vászka (magyar) 19, 20.45. Kazincbarcika Béke: Veszélyes kölykök (amerikai) 18. Sárospatak Rákóczi: Pénzvonat (amerikai) 17, 19. PROGRAMAJÁNLAT Miskolc, Egyetem, E/2 kollégium klubja: görög táncház. Este 7 órától. Miskolc, Hámori Waldorf Iskola: Beszélgetés a Waldorf-pe- dagógiáról. Este 6 órától. Miskolc, Vian-klub: Leszabadulás Bozsaky Dávid: Törzs című fotókiállítása. Bruthalia Alkotókor „Vérezd magad otthon" - performensz. Este 7 órától. A Törökfürdő irodalmi és kulturális folyóirat felolvasó estje fél 9 órától. Sárospatak, A Művelődés Háza: Húsvéti játszóház. Délután 4 órától. Miskolc, TIT Kazinczy-klub: Öreg jogászok klubja. Délután 4 órától. VTV-K MŰSORA KTV Feisőzsolca 1- es csatorna 9.00 Miskolci VTV ism 14.00-20.00 Helyi képújság 2- es csatorna 16.00 Szív Tv Edelényi VTV 15.00 Puli TV (Ferencvárosi sporladó) 19.00 Szív TV Encs VTV 2-es csatorna: 8.00 Szív Tv (ismétlés) 16.00 Szív TV (napi műsor) l-es csatorna: 12.00-22.00 Encsi képújság Kazincbarcika VTV 19.00 Szív TV Szikszói VTV ATV és Szív TV az országos hálózaton meghirdeteti kezdési időpontokban. Tiszaújváros (Tisza TV) 17.00 HTV-30 19.00 ATV KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.10 Műsorszemle 8.25 Mindennapi tudomány 8.35 Paragrafus - Jogálom 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról 9.00 Hírek 9.05-10.59 Napközben 11.00 Hírek 11.05 Zenés játékokból 11.33 Vulkán alatt. Malcolm Lowry regénye, 8.12.00 Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.00 Hírek 13.05 VencJég a háznál 13.20 Népénekek az Oltá- riszentségről 13.30 Tanúim lesztek! 14.00 Hírek 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi közúgyek 14.55 Első közlés 15.00 Hírek 15.05 Beszéljük meg! 15.55 Cégér 16.00 Délutáni krónika 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Forró drót a rendőrséghez 16.25 Budapesti Tavaszi Fesztivál 17.00 Hírek 17.05 „Magyarországról jövök..." 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 19.00 Hírek 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 A Biblia Kazinczy Ferenc szavaival, 4 20.00 Hírek 20.05 Hagyo- mányápolók 20.30 Határok nélkül 21.00 Hírek 21.05 Dalok loan Osborne 1995- ös „Relish" című albumáról 21.30 Kossuth-klub 22.00 Késő esti krónika 22.30 Alkalmi műsorok (ism.) 23.00 Hírek 23.05 Három szólamban 24.00 Hírek URH: 6.55-9.00 Körzeti információs magazinok 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00-22.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00-23.30 A BBC késő esti magyar műsora PETŐFI 4.30 Hírek 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggol 8.00 Pelőfi délelőtt. Sok hűhó - zeneszóval 11.47 Magán-klinika 12.00 Nótaparádé 12.50 Korkérdés 13.00 Hírek 13.03 Manapság... 13.15 Bízzál bennem, lohn Updike novellája 14.00 Kabarécsütörtök 17.00 Hírösszefoglaló 17.05 Pelőfi délután - öltől hétig a Szocio-mű- hely csapatával 19:00 Hírek 19.03 Észkerék 19.30 Enciklopédia 20.00 A Deep Purple együttes összes lemeze, 35/27 21.00 Hírek 21.03 Manapság... (ism.) 21.15 Petőfi kabaré 22.15 Széki muzsika 22.30 jazzlista 23.00 Hírek 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... 0.15-4.20 áaaia RÁDIÓ - TOP Óránként hírek, időjárás, útinform 6.30, 7.30, 13.30,15.30 BBC magyar nyelvű hírei Londonból 6.45, 11.45, 19.45 Sporthírek, 17.30 Észak-Magyarország pénteki előzetes 6.00 Ébredjen a Rádió Toppal! Zenés, információs szolgáltatóműsor 10.00 Turmix - Érdekességek a világ négy égtájáról 12.00 Kívánságműsor 13.00 Tsak zene 14.00 Zenés délután - játékokkal 18.00 Kívánságműsor 19.00 Rádió-aktív hullámhossz 21.00 Zenés, rögzített adás BARTÓK 6.00-8.59 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.00 Hírek 10.05 Rádiószínház -r- Istenek viadala 11.02 Fúvós kamarazene 11.20 Operaslágerek 12.00 Hírek 12.05 Hangverseny dél időben 13.19 De Falla: A háromszögletű kalap - balett 14.00 Hírek 14.05 Gilgames. Részletek a világirodalom legrégibb eposzából. XI-XII. tábla 14.39 Kórusok Csokonai Vitéz Mihály verseire 14.58 Stuart Mária. Részletek Donizetti operájából 16.00 Hírek 16.05 Zenekari muzsika 17.00 Zenélő városaink 17.50 Népzenekutatók műhelyében 18.00 Hírek 18.05 Kapcsoljuk a ... stúdiói 19.05 Schola-vita 19.35 Inga Nielsen ope- raáriákat énekel 20.00 FI írek 20.05 Irodalmi riport 20.20 Budapesti Tavaszi Fesztivál, 1996. kb.21.45 Fuvolamuzsika 22.00 Hírek 22.05 A zene üzenete, 67. 22.20 Korunk zenéje, 1995. 23.18 jazz 23.30 Barátságos bölcsességek 24.00 Hírek 0.05 Azuce- nától Zerbinettáig... Pai- siello: A sevillai borbély. Kétfelvonásos vígopera MISKOLCI RÁDIÓ A tartalomból: A tömeg- közlekedés anomáliái. - A parlament Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának kihelyezett ülése Ózdon. - Az egyetemi, főiskolai jelentkezésekről. - Segíthetünk? - Diák munkalehetőségek Egerben. Szerkesztő: G. Tóth Ferenc 15.00-18.00: Magyar Rádió Miskolci Körzeti Stúdiójának információs, magazinműsora.