Észak-Magyarország, 1996. április (52. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-12 / 86. szám

1996- Április 12., Péntek Hírek - Tudósítások ESZAK-Magyarország 3 Választottbíróság a BÖKIK mellett is Miskolc (ÉM - M.V.Zs.)-A Borsod Megyei Kereskedelmi és Iparkama­rában (BÖKIK) megkezdte műkö­dését a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) mellett szerve­zett választottbíróság megyei tago­zata. A választottbíróság működé­sével kapcsolatban szervezett teg­nap konzultációval egybekötött, konferenciát a BÖKIK, ahol Hor­váth Éva, az MKIK mellett szerve­zett választottbíróság elnöke tartott tájékoztatást a testület helyzetéről és az eljárási szabályzatról. A vá­lasztottbíróságot a polgári peres el­járás helyett vehetik igénybe a Bor­sod megyei székhellyel rendelkező vállalkozók akkor, ha a jogvitában szereplő egyik fél gazdasági tevé­kenységet végző személy, s maga a vita is a tevékenységével kapcsolat­ban merül fel. A peres felek maguk választják ki az ügyben eljáró vá­lasztottbírókat. Fontos az is, hogy ezt szerződésben rögzítsék, a szer­ződésszegés esetén a megyei tago­zat is eljárhasson az ügyben. A me­gyei tagozat ajánlási jelleggel bírói listát bocsát a felek rendelkezésére. Béremelési garancia az egészségügynek Budapest (MTI) - Az Egészségbiz­tosítási Önkormányzat és a Népjó­léti Minisztérium vezetői hétfőn ír­ják alá azt a megállapodást, ame­lyet az egészségügyi béremelés kifi­zetésének feltételéül szabott az egészségbiztosító. Ezzel lehetővé válik, hogy április 20-tól megemelt összegű finanszírozásben részesül­jenek az egészségügyi intézmények - mondta csütörtökön Simsa Péter, az egészségbiztosító alelnöke. A megállapodás szerint a kormány garanciát vállal arra, hogy az egész­ségbiztosító módosíthatja költség- vetési előirányzatát, illetve pótkölt­ségvetést készíthet, amennyiben a bérfejlesztés miatt túlköltekezne. Pető: Felesleges a nyomozóhivatal Kaposvár (MTI) - Pető Iván, az SZDSZ elnöke tegnap Kaposvárott a központi nyomozóhivatal létreho­zásával kapcsolatosan kijelentette: olcsó államot ígértünk, s ezért azt gondolom, a már meglévő, s ezt a feladatot ellátni hivatott szerveze­teket, a rendőrséget, a Nemzetbiz­tonsági Hivatalt és az ügyészséget kell megerősíteni, nem pedig egy újabb hivatalt létrehozni. A frakció is ellene szavazna, de még nem biz­tos, hogy eljut a parlamentig az ügy. Túl jól sikerült a tavalyi restrikció Budapest (MTI) - A monetáris restrikciós politika eredményeként jelentősen javult a külgazdasági egyensúly, és az államháztartási deficit is a GDP 6,5 százalékára mérséklődött. A szakemberek sze­rint azonban a költségvetési meg­szorítások az indokoltnál erőtelje­sebbek voltak. Erről számoltak be a Kopint-Datorg sajtótájékoztatóján. A gazdaság idei kilátásai valamivel kedvezőbbek a tavalyinál. A szak­emberek 2-2,5 százalékos gazdasági növekedésre számítanak.-Mozaik • HORN GYULA fogadta az Euró­pai Unió tagállamainak budapesti nagyköveteit, ideiglenes ügyvivőit. Vázolta az államháztartási reform előkészületeit, kitért a kormányzat­nak a gazdasági, szociális és a jogal­kotási szféra egyes területeit érintő átalakítási elképzeléseire. • KÁDÁR BÉLÁT Lezsák Sándor pártelnök az MDF nemzetközi gaz­dasági és politikai kapcsolatainak igazgatójává nevezte ki. • A KÜLFÖLDI BANKOK itt to­porognak nálunk, pénzt akarnak adni, de nincs mire és nincs kinek - mondta Hárshegyi Frigyes, a Ma­gyar Nemzeti Bank alelnöke Debre­cenben, a Közgazdász Hallgatók Egyesülete konferenciáján. • HÉTFŐN VÁRHATÓAN meg­állapodnak a pártok az országgyű­lési bizottsági helyekről - nyilatkoz­ta Gál Zoltán újságírók előtt a hét­párti egyeztetés után. • A LENGYEL KORMÁNYFŐ, Wlodzimierz Cimoszewicz tegnap este megérkezett Budapestre. Ma tárgyal Horn Gyulával. Pályázat, pénz - környezetvédelem Hamarosan a kormány elé kerül a támogatandók névsora Tokaj (ÉM - PT) - Tegnap Tokaj­ban töltötte munkanapját az Or­szággyűlés környezetvédelmi bizottsága. Tagjai Májer János polgármestertől kaptak áttekin­tést a városban tíz év alatt vég­hezvitt fejlesztési programról. A település központján már nem haladnak keresztül a füstokádó te­herautók, de a személykocsik sem. A kémények pedig nem sötétíthetik el a település panorámáját, nem roncsolhatják a polgárok tüdejét, mert a gázfűtés végterméke tisztá­nak tekinthető. Baj van viszont a je­lenlegi ivóvíz-lelőhelyekkel és meg­oldatlan a szemét-megsemmisítés ügye is. nem beszélve a gondosan művelt szőlőterületek vizuális él­ményének tönkretételéről. A kör­nyezetvédelmi kultúra megterem-, tése érdekében azonban, a PHARE- program keretében átképzett peda­gógusok hamarosan elkezdhetik a belváros legújabb intézményében a középfokú környezetvédelmi szak- asszisztens képzést. A Bodonyi Csa­ba építész által megálmodott iskolá­ban minden, a szakma európai szin­tű oktatásához szükséges létesít­ményt, terráriumot, kísérleti tele­pet. stb. beépítenek. Az épület tete­jén már messziről látható két gólya- fészek -jelzik, itt fontosnak tartják a természetvédelmi terület védett madarairól való gondoskodást. A hozzászólások kapcsán el­hangzott, hogy a környezetvédelem­hez kapcsolódó pályázatok támoga­tásra ajánlott névsorát hamarosan a kormány elé terjesztik, tehát az érdekelt önkormányzatok nemso­kára megtudhatják, nyertek-e vágj' sem. A továbbiakban a környezet­védelemhez kapcsolódó oktatási projektek megvalósításához lehet segítséget kérni a szaktárcától, ha annak programja beépíthető a nem­zeti alaptantervbe. Baráth Etele, a bizottság elnöke elmondta, hogy a jövő héten delegá­ció utazik Németországba, ahol kor­mányzati szervekkel és vállalatok képviselőivel tárgyalnak. A néme­tek hitel formájában százmillió már­kás nagyságrendű támogatást aján­lottak fel meghatározott környezet- védelmi berendezések vásárlására. A bizottság megtekintette a vá­ros kapujában éktelenkedő szemét­telepet, és ígéretet tett a városnak: támogatják egy új szemétlerakó épí­tésére irányuló engedélyeztetési kérelmüket. Merthogy eddig a szak­hatóságok sosem találtak közös ne­vezőt. A tanácskozás közben érke­zett meg telefonon az a jó hír, misze­rint a vízmű negyvenmillió forint támogatást kapott a térség ivóvíz minőségét javító programjának be­fejezéséhez. Felszabadulhatnak a szakmunkások Tisza menti térségi tervek Tiszaújváros (ÉM - M.L.) - Tisza- újváros térségének gazdaság­élénkítő programja tizennégy fejlesztési irányt vázol fel. Ki­emelkedő helyen egy logisztikai központ, egy teherhajó-kikötő valamint egy vállalkozási öve­zet kiépítése áll, így ezen straté­giailag fontosnak tartott elkép­zelések megvalósíthatósága szerepelt annak a kétnapos konferenciának a napirendjén, amely tegnap ért véget Tiszaűj- városban. A Tisza menti település önkormány­zata nemrégiben tervet készíttetett, amely feltárta a város térsége gaz­dasági fejlesztésének lehetőségeit. A tizennégy projektet tartalmazó cso­magból a tegnap véget ért szakmai konferencián hármat kiemelkedő­nek értékeltek, így azok megvalósít­hatóságára konkrét tervpályázatot írnak ki - értesültünk a tanácsko­zást követő sajtótájékoztatón Far­kas Zoltántól, Tiszaújváros polgár- mesterétől. A város vezetője el­mondta, hogy a konkrét tanulmány elkészítéséhez, illetve az érintett földterületek és ingatlanok megvá­sárlásához szükséges pénzt az ön- kormányzat elkülönítette. Rövidesen a kormány elé keml az ipari parkokról szóló hároméves országos célprogram, amelynek el­fogadása után pályázhatnak majd az érdekeltek az állami büdzséből elkülönített 5-8 milliárd forintra - állította Rakusz Lajos, az Ipari Par­kok Egyesület elnöke. Az országban jelenleg közel 20 ipari parkkal lehet számolni - tette hozzá -, amelyek sorába beilleszthetők a tiszaújváro- si elképzelések is. Cselényi József, a Miskolci Egye­tem professzora a három részből ál­ló - logisztikai központ, vállalkozási övezet és hajókikötő - programcso­mag különleges lehetőségeire hívta fel a figyelmet, s arra, hogy megva­lósításukra a város környezete al­kalmasnak tűnik. A vasút, közút, vízi út és a telekommunikációs adottságok komplex infrastruktú­rája vonzó lehet a befektetők szá­mára, lényeges azonban, hogy mindez bekapcsolható legyen az or­szágos hálózatba. A professzor véle­ménye szerint a Kelet-magyaror­szági térségben a helyi összefogás a legfontosabb, azaz: meg van-e az ügyeket kezelő menedzsment, amely el tudja adni a térség lehetősé­geit. Vonatkozik ez a régió másik két ipari parkjának elképzeléseire is. A Szakma Kiváló Tanulója verseny Országos Döntőjét és a Szakmai Napokat rendezi meg a napokban a Munkaügyi Minisztérium, a Nem­zeti Szakképzési Intézet és a mis­kolci Eötvös lózset' 'Szakmunkás- képző és Szakközépiskola - épület­burkoló és műkőkészítő szakmák­ban. Az évtizedes hagyományokra visszatekintő versenyre az ország harminc iskolájából érkeztek Mis­kolcra, az Eötvös lózset Szakmun­kásképző és Szakközépiskolába azok a végzősök, akik a háziverse­nyeken elért eredmények alapján bejutottak a döntőbe - tudtuk meg Forrai lánosnétól, az iskola igazga­tójától. A tét nagy, mivel aki jól sze­repel, az felszabadul, tehát nem kell szakmunkásvizsgát tennie. A miskolci iskolát szakmánként há­rom diák képviseli. Az írásbeli megmérettetés mellett a diákok a gyakorlatban is összemérik tehetsé­güket és felkészültségüket. Az ered­ményhirdetést a mai napon tartják. Kamatmegtakarítás — fejlesztésre Budapest (MTI) - A privatizációs többletbevételek államadósság-tör­lesztésre fordításából származó ka­matmegtakarításokat várhatóan fő­ként exportfejlesztésre, munka­helyteremtésre, illetve különböző kisebb infrastrukturális beruházá­sokra használják fel. Ebben egyet­értettek a kormány és az Érdek­egyeztető Tanács (ÉT) képviselői csütörtöki megbeszélésükön. Med- gyessy Péter pénzügyminiszter az ülésen részletesen ismertette a kor­mány gazdaságpolitikai elképzelé­seit. Kifejtette, hogy a továbbiak­ban intenzív párbeszédre törekszik az ÉT-vel, nagyobb szerepet szán­nak az antiinflációs intézkedések­nek, valamint a megalapozott gaz­dasági növekedés elősegítésének. A kamatmegtakarítás felhasználásá­ra várhatóan április 30-ig készül el a részletes kormányzati javaslat. Kétharmadát különböző pénzinté­zeteken keresztül kívánják kihe­lyezni exportfejlesztésre, illetve munkahelyek teremtésére. A fenn­maradó egyharmad részt infra­struktúra-fejlesztésre, térségi támo­gatásra kívánják fordítani. Szabó Endre, a munkavállalói nevében be­jelentette: pénteken adják át a kor­mánynak részletes javaslatukat. Ózd: három lehetőség a kilábalásra Jelenleg bárom konkrét lehetőség kínálkozik Ózdon arra, hogy a vá­ros, illetve a körzet foglalkoztatási gondjain enyhítsen. Az ipari park megépítése, a Germex-program né­ven ismertté vált műanyaghulla­dék-feldolgozó megvalósítása, illet­ve az Ózdi Acélművek Kft. (ÓAM) fejlesztése. Mindez lapunk tegnapi, ózdi fórumán hangzott el. A részt­vevők kérdéseire (képünkön balról jobbra) Bokor Sándor, a munka­ügyi kirendeltség vezetője, Bene­dek Mihály országgyűlési képvise­lő, Szőke Tibor, az ÓAM ügyveze­tő igazgatója. Szabó Zsolt kor­mánybiztos és Filep Gyula alpol­gármester válaszolt. A ÉM-fórumról holnapi számunkban részletesen beszámolunk. Fotók: Bujdos Tibor „Beszedték” a Vámot Putnok (ÉM - SZN) - Tegnapi rendkívüli ülé­sükön a putnoki városatyák mindössze né­hány. ám annál nagyobb jelentőségű kérdés­ben hoztak döntést.. Az idén átadott új szociális gondozóközpont bővítéséről mar az ünnepségen is szó esett, igaz, csak elképzelés szintjén. A testület most arról hozott határozatot, hogy a tetőtér beépí­tésének, azaz 15 további férőhely kialakításá­nak érdekében pályázati úton próbál pénzhez jutni. A beruházás összköltsége a tervek sze­rint 22 millió forint, ebből 12 az önrész, 10 pe­dig a megpályázott érték. Az önrészt a város vagy ingatlanértékesítésekből fedezi, vagy a jövő évi költségvetésbe tervezi. A munkálatok befejezésének határideje 1997. március 31. Áz Unicum Trade Bt. az említett terv meg­valósításához talán mar hozzá is járult a maga módján. Konkrét szándékát jelentette be ugyanis a hosszú idő óta pártában lévő, éppen ezért csak gondot jelentő volt Vám Étterem megvásárlására, s erre a városvezető grémium is áldását adta. A vállalkozás nem titkolt szán­déka kihasználni a határ közelségét és nagy­kereskedelmi centrumot kialakítani az érté­kes épületben. A testület a hitelállomány csökkentésének ügyében is döntést hozott. Április 1-jén az ön- kormányzat hiteltartozásainak összege 33 millió forint volt. Ennek 12,8 milliós célhitel részét - amelyet gázberuházásra es hasonló kiadásokra vettek fel korábban - az idén min­denképpen egy összegben fizeti vissza a város. Költők tiszta szívvel Tiszta szívvel címmel miskolci és borsodi köl­tők estjét rendezték meg tegnap délután a köl­tészet napja alkalmából Miskolcon, a TIT Ka- zinczy-klubjában. A vendégeket - az ifjabb és idősebb költőket - Serfőző Simon mutatta be. Azután Zemlényi Attila, Béki István, Vass Ti­bor, Fecske Csaba, Horváth Gyula, Cseh Ká­roly és Nyilas Atilla olvasott fel részleteket írá­saiból. Fotó: Dobos Klára Tízévesen a tízéveseknek Miskolc (ÉM - FJ) - Érdemes volt 1986. júli­us 1-jén szülni-születni - mondta Gaál Zoltán, a Hungária Biztosító Részvénytársaság (HB Rt.) B.-A.-Z. megyei igazgatója tegnapi sajtó- tájékoztatóján. Hiszen a HB Rt. idén július 1- jén ünnepli fennállásának tizedik évforduló­ját, és minden vele egykorú gyermeket szüli- napi tortával, plüsskenguruval, mamáikat pe­dig - mintegy a tízesek bűvöletében - 10 évre szóló Hungária Família Biztosítással szeretné meglepni, pontosabban (minthogy a meglepe­tést épp’ most „lőttük le”:) megajándékozni. A kérdéses időpontban egyébként 411-en jöttek a világra Magyarországon - mondta Gaál Zol­tán -, ám hogy most éppen merre élnek, arról nem áll a HB rendelkezésére pontos kimuta­tás. Ezért ezúton is kérik mindazokat, akik „születtek július 1-jén”, jelentkezzenek vala­melyik Hungária-kirendeltségben! A „Tízévesek vagyunk” ajándékakcióra egyéb­ként (mikor máskor, mint) idén július 1-jén ke­rül sor a közösen megülendő szülinapi bulin. Az üzletpolitika vizeire átevezve egy ápri­lisban bevezetendő új szolgáltatásukról, a kül­földre utazók betegség-, baleset- és poggyász­biztosításról szólt az igazgató. A Hungária As­sistance gyakorlatilag az orvosi tanácsadástól a kórházi kezelésen át az egészségi állapotnak megfelelő hazaszállításig mindenre kiterjed. A cég másik újdonsága, hogy’ hamarosan országos nyugdíjpénztárat hoz létre. A tőke- megtakarításon alapuló kiegészítő nyugdíj- rendszer reményeik szerint (anyagi szempont­ból) békés öregséget biztosít ügyfeleiknek. Lapzárta • ÉLETÉT VESZTETTE annak a személy­autónak a vezetője, ami tegnap este 8 óra táj­ban vonattal ütközött . A szerencsétlenség Sá­toraljaújhely közelében, egy’ kőbánya mellett történt. Az áldozattá vált autós egy földútrol hajtott a sínekre. • AVAR- ÉS SZÁRAZFŰTÜZEKHEZ teg­nap 28 alkalommal riasztották megyénk tűz­oltóit. Sajómercse közelében 40 hektáron pusztított a tűz, Dédestapolcsány mellett 25 hektár tölgyesben égett ki az aljnövényzet, míg Alsóbereckinél 17 hektár nyíresben kel­lett megfékezni a lángokat - hogy’ csak a na­gyobb kiterjedésű tűzeseteket említsük.

Next

/
Thumbnails
Contents