Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-07 / 57. szám
2 ÉSZAK'Magyarország Országban* Világban ~ . 1996» Március 7», Csütörtök Hatórás razzia az Iszlám Egyetemen Gáza (MTI) - A palesztin rendőrség szerdán kora hajnalban rajtaütésszerűen megszállta a gázai Iszlám Egyetemet a Hamász szélsőséges iszlámista szervezet aktivistái és fegyverek után kutatva - közölték az egyetem őrei. Az intézmény - ahol mintegy háromezer hallgató tanul - a Hamász egyik fellegvára. Az őrök elmondása szerint a hat órán át tartó razziában 200 rendőr vett részt, akik az ajtókat betörve minden termet átkutattak, feltépték néhány építmény tetejét, és őrizetbe vettek három őrt. A rajtaütés idején diákok nem voltak az intézményben. Bár az egyetemet nem zárták be hivatalosan, a diákok reggel nem jelentek meg az előadásokon. Palesztin források szerint az egyetem cél- bavételével a Jasszer Arafat vezette palesztin önkormányzat első ízben szánta el magát kenyértörésre a Hamásszal. A palesztin rendőrség szerdára virradó éjjel több tucat Hamász- aktivistát is letartóztatott Gázában, illetve Nabluszban. Az izraeli rendőrség pedig fogva tart egy izraeli arabot azzal a gyanúval, hogy részese volt a hétíoi, 13 ember halálát okozó tel- avivi merényletnek. A Palesztin Iszlám Forradalmi Hadsereg szerdán Libanonban közölte, hogy folytatni fogja Izrael elleni akcióit a Hamász azon felhívása ellenére, amely a merényletek június elejéig való leállítását javasolta. A Palesztin Iszlám Forradalmi Hadsereg vállalta hétfőn, hogy a az Irán-barát Hezbollahhal közösen hajtotta végre azt a támadást, amelyben a libanoni-izraeli határ libanoni oldalán megöltek négy izraeli katonát. Igazolvány-ellenőrzés az egyetemen Fotó: AP Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csörnök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczin Eszter (gazdaság). Filip Gabriella (kultúra) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341-888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341 -700, fotó: 341-611 /207, levelezési: 341 -866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V„ Báthory u. 7. Ili. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 Szerkesztőségvezetö: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341-817,411-276. Telefax: 341-817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon: 411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, a kiadóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példányonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 46/411-276 A HÍVÁS INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletét! Hat pont a feketegazdaságról A vitanapon kiderült: ezt a küzdelmet minden párt akarja Budapest (MTI) - A kormány elkötelezett és elszánt arra, hogy minden törvényes eszközzel fel-' lépjen a feketegazdasággal szemben - kezdte beszédét az Országgyűlés szerdai - a fekete- gazdasággal foglalkozó politikai vitanapján Vastagh Pál igazságügy-miniszter. Tardos Márton (SZDSZ) a fekete- gazdaság éltető elemei közül a bérekre rakódó közterheket emelte ki, amelyek elérik a bér két és félszeresét is. Fontos elválasztani a fekete- gazdaságnak a bűnüldöző szervek által akadályozható elemeit, például a számlanélküli szolgáltatástól, amivel szinte minden állampolgár találkozik. Szabó Iván (MDF) szerint egy olyan gazdaságban, ahol a reálkamatok meghaladják az elérhető reálprofitokat, a vállalkozó, aki minden szabályt betart, akár holnap visszaadhatja az engedélyét vagy tönkre megy. Szabó Lajos (MSZP) ugyan nem értett egyet azzal a kijelentéssel, hogy ma tisztességes körülmények között lehetetlen lenne a gazdálkodás, de elismerte: a kormányzat egyes intézkedései ösztönözték a feketegazdaság térnyerését. Torgyán József (FKGP) szerint a kormány elégtelenül lép fel, és gyakran saját lépéseivel geijeszti a feketegazdaságot. Még a jelenség mértékét sem tudja meghatározni, hiszen nem rendelkezik megfelelő adatokkal. Ivanics István (KDNP) szerint a feketegazdaság gyökerei a rendszerváltás előttre nyúlnak vissza, és ez folytatódott 1990. után is. Külön szólt a privatizációról,. amely nemzetközi vélemény szerint is a korrupció melegágya. Kósa Lajos (Fidesz) is a bűnözési oldal és az úgynevezett szürke zóna, korábbi nevén a második gazdaság különválasztásának szükségességéről szólt. A politikai vitanap kezdeményezője, Zwack Péter (független) egyrészt egy központi információs rendszer, másrészt egy olyan 50 fős központi nyomozóhivatal létrehozását szorgalmazta, amely ügyészségi szervezeti keretben működne. Felvetette egy adóamnesztia lehetőségét is. A vezérszónoki kör után Horn Gyula miniszterelnök ismertette hatpontos intézkedési tervét a feketegazdaság elleni fellépésre. 1. Választóvonalat kell húzni az állam- igazgatás és a versenyszféra között, de ehhez előre kell lépni a közalkalmazottak bérezésében is. 2. Június 30-ig központi szervezetet kíván létrehozni a legnagyobb gazdasági bűntettek felderítésére. 3. A kettős tulajdonlást meg kell szüntetni az állami pénzintézeteknél, azzal, hogy a bankokkal kapcsolatos állami tulajdonosi jogokat egységesen a privatizációs miniszterhez telepítik. 4. Az egyes minisztériumok ellenőrzési szervezeteit közvetlenül a miniszterek felügyelete alá helyezik. 5. A bírósági eljárás reformjának kidolgozása és jövő év január 1-jétől való bevezetése, a bírósági eljárások gyorsítása és még az idén gazdasági bíróság felállítása. 6. Magyarország fokozatosan érvényesíti a Schenge- ni Egyezmény előírásait. Végezetül Horn Gyula - megállapítva, hogy hatpárti egyetértés van a feketegazdaság elleni fellépés szükségességéről az Országgyűlésben -, arra kérte a frakciókat: járuljanak hozzá, hogy a jövőben az e célt szolgáló törvényjavaslatokat kivételes eljárásban tárgyalhassák. Megalakult az új párt, az MDN Tegnap tartotta rendkívüli elnökségi ülését a Magyar Demokrata Fórum Miskolci Szervezete, melyen a kilenc elnökségi tagból öten lemondtak tisztségükről. Az elnök, Zambó Péter lemondását még négy társa: Fejér István (a lel nők), Horváth Zoltán, Kujbus Attila, Takács István követte. Közülük négyen tagjai a miskolci közgyűlésnek is, amelyen belül megalakítják a Magyar Demokrata Néppárt önkormányzati frakcióját. Erre vonatkozólag tegnap szóbeli szándéknyilatkozatot tettek. Megtartotta alakuló ülését szerdán délután a Magyar Demokrata Néppárt Budapesten. A gyűlésen a parlamenti képviselők, a budapesti kerületek és a megyei szervezetek képviselői a pártalapító okiratot vitatták meg, és megalakították a párt bejegyzéséhez szükséges vezető testületet. Az alakuló ülésen részt vett Antall György, a néhai miniszterelnök fia. Az alakuló üléről bővebb információ nem érkezett lapzártánkig. Hetven kilométer, átszállással Petőcz: Mandátumot is osztanak a közigazgatási felosztással Pozsony (MTI) - A Garam és az Ipoly alsó folyása mellett fekvő mintegy húsz magyarlakta község lakosai továbbra is hetven kilométert lesznek kénytelenek utazni, ráadásul átszállással, ha Ersekújvárott, a járási székhelyen lesz intéznivalójuk - írja pozsonyi Pravda szerdai számának kommentárja, amely az ország új területi-közigazgatási felosztásával foglalkozik. ,A magyarok elégedetlenek és bizonyosan joggal kérdezik, hogy ők miért nem élvezhetik az államigazgatás állampolgárok lakóhelyéhez való közelítésének előnyeit úgy, ahogy azt megtehetik Közép- vagy KeletSzlovákia lakosai?” - írja tegnapi számában a Pravda, Csáky Pál, a Magyar Keresztény- demokrata Mozgalom frakcióvezetője szerint a kormány tervezete a jelenlegi vezetés hatalmi pozícióit erősíti meg. A törvényjavaslattal nem tisztázza a hatásköröket, nem világos, hogyan működnek majd az újonnan létrehozott területi egységek. Az Együttélés alelnöke, Kvarda József emlékeztet rá, hogy a Magyar Koalíció a kormány tervezetével szemben egy önálló képviselői indítványt terjeszt a parlament elé. Ez nemzetközi dokumentumokból indul ki és a területi egységek kialakításakor a lakosság akaratát tartja tiszteletben. A Magyar Polgári Párt nevében Petőcz Kálmán külügyi titkár kifejti: a kormányjavaslat az egyéni választókerületeken alapuló többségi képviseleti rendszer előkészítésének első lépése. A járások határai úgy vannak meghúzva, hogy a parlamentbe minél több kormánypárti, és minél kevesebb magyar képviselőjuthasson. A Demokrata Párt elnöke, Ján Langos a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőivel közösen szintén sajátjavaslatot dolgozott ki. Szerinte a Magyar Koalíció etnikai elvre épülő tervezete nem elfogadható, ezért jó lenne, ha a magyar pártok a Demokrata Párt előteijesz- téséhez csatlakoznának.. Folytatódik az alapszerződés-tárgyalás Kisebbségi magatartási kódex: még erőfeszítéseket kell tenni Bukarest (MTI) - Március 12-én és 13-án Budapesten lesz a román-magyar alapszerződésről folyó szakértői tárgyalások következő fordulója, az első a „történelmi megbékélésre” vonatkozó kezdeményezés óta - közölte szerdai sajtóértekezletén Sorin Ducaru, a román külügyminisztérium szóvivője. Március 15. és 17. között Bukarestben tudományos szemináriumot tartanak német, francia, román és magyar résztvevőkkel a németfrancia történelmi megbékélés modelljéről, illetve elemeinek a román-magyar viszonyban történő felhasználhatóságáról, jelentette be a szóvivő. A szerződéssel, elsősorban pedig az ET 1201-es ajánlásával foglalkozott Teodor Melescanu külügyminiszter is abban az interjúban, amely a Dimineata című - az elnökséghez közel álló - bukaresti napilap szerdai számában olvasható. Véleménye szerint tisztázni kell bizonyos „meglehetősen nyakate- kert és homályos” koncepciókat, amelyeket a Romániában elhírese- dett ajánlás tartalmaz. „A két fél számos politikai állásfoglalásban - Horn Gyula, Kovács László, Ion Iliescu és mások nyilatkozataiban - fejtette ki azt, amiben mindenki egyetért. A szerződésnek a kérdéssel kapcsolatos európai normákat kell tükröznie és abból kell kiindulnia, hogy jelenleg senki nem ismer el európai szinten bizonyos kollektív jogokat a kisebbségek számára. Ha tehát ebből indulunk ki, úgy gondolom, nagyon hamar el lehet jutni egyes megfogalmazásokhoz a következő menetben.” Melescanu úgy vélekedett, hogy a múlt héten a két román-magyar megbékélési dokumentumról folytatott tárgyalásokon haladást értek el a megbékélési és partnerségi keretegyezmény tekintetében és ez a dokumentum rövid időn belül körvonalazódhat. A kisebbségi magatartási kódex terén még csak egymás nézeteinek tisztázásáról volt szó, és e téren még komoly erőfeszítésre van szüksée a haladáshoz. Méltatták a magyar gazdasági fejlődést Washington (MTI) - A közép- és kelet-európai országok gazdasági átalakulásában tapasztalható jelentős eredmények elismerése mellett külön kiemelték a magyar gazdaság tavalyi teljesítményét azon a kelet-nyugati kereskedelmi konferencián, amelyen a fejlett ipari államokat tömörítő Hetek Csoportjának és a térség tizennégy országának képviselői vettek részt Baltimo- re-ban - közölte szerda reggel Dunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter, a magyar küldöttség vezetője. Tájékoztatása Szerint két szempontból is méltatták a magyar fejlődést: egyrészt a piaci viszonyok megteremtésében elért szint, másrészt az országban eszközölt külföldi befektetések összértéke alapján. Csecsenföld: meghalt Radujev Grozny (MTI) - Újabb heves harcok törtek ki szerdán kora reggel Groznij több körzetében. Az éjszaka folyamán legalább 130 csecsen fegyveres hatolt be a városba. A tűzpár- baj a romokban heverő csecsen főváros déli részén fekvő lakótelepen és a nyugati gyárnegyedben volt a legintenzívebb. A csecsének a FAK- erők 6 harcálláspontját támadták, s az AFP értesülései szerint elfoglalták a csecsen rendőrség két állását. Mint Vjacseszlav Tyihomirov tábornok, a szövetséges csapatok parancsnoka elmondta, mindkét félnek vannak veszteségei, de számadatokat nem közölt. Viszont az orosz belügyminisztérium egyik szóvivője közölte, hogy egy Groznij- tól 40 kilométerre nyugatra fekvő településen meghalt Szalmán Radujev, a csecsen fegyveresek egyik vezetője, áld egy hétfői összecsapásban súlyos fej sebet kapott. Párizs: a megbékélés nem másolható Párizs (MTI) - Francia részről úgy vélik, hogy a magyar-román kapcsolatok rendezésekor nem lehet automatikusan másolni semmiféle korábbi modellt. Természetesen fel lehet használni a más országok, például Németország és Franciaország között született megbékélési dokumentumok hasznosítható elemeit, ám Budapestnek és Bukarestnek a magyar-román viszonyokat tükröző, azok sajátosságainak megfelelő kétoldalú dokumentumokat kell kidolgoznia. Egyebek között ezt hangsúlyozta szerdai interjújában Somogyi Ferenc, a külügyminisztérium közigazgatási államtitkára; Somogyi kétnapos látogatást tett a francia fővárosban, s ennek során megbeszélést folytatott többek között a francia államfő, illetve kormányfő diplomáciai főtanácsadóival, valamint a párizsi külügyminisztérium vezető tisztségviselőivel. Elmondta azt is, hogy a magyar remények szerint még ebben az évben sor kerülhet Jacques Chirac francia államfő budapesti látogatására. Gyújtogatások a Hadziciban Szarajevó (MTI) - Szerda reggel több épületet is felgyújtottak Szarajevó szerb kézen lévő Hadzici negyedében, amelynek ellenőrzését a nap folyamán kell átvennie a hor- vát-muzulmán föderáció rendőrségének - közölték az IFOR-erők katonai forrásai. A Szarajevó nyugati részén fekvő külváros legalább négy épülete vált rommá a szándékos gyújtogatások következtében, s köztük a helyi önkormányzat épülete is a lángok martalékává vált - mondta el az IFOR egyik névtelenül nyilatkozó tisztje az AFP hírügynökségnek. Hadzici az egyike annak az öt szarajevói kerületnek, amely a háború alatt szerb kézen volt, s amelyet a békemegállapodások értelmében március 19-ig horvát-mu- zulmán fennhatóság alá kell helyezni. A szerb lakosság elmenekült a kerületből, amelynek többségben lévő muzulmán lakóit 1992-ben elüldözték a szerb milíciák. Szarajevó többi, azóta már átadott kerületében is mindent leszereltek és elhurcoltak a középületekből, vagy felevúitották azokat,.