Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-23 / 70. szám
Vili ÉM-héívége Színes Világ Március 23., Szombnft Egy, szintén az UNESCO-val kijutott, fiatal horvát tervező ruhája. Klasszikus vonalak jó adag extravaganciával. Fotók: AP Párizs (MTI) - Nagy dicsőség ért öt fiatal magyar divattervezőt Párizsban: a „divat fővárosában”, egy igazi bemutatón vonultathatták fel alkotásaikat, méghozzá Pierre Cardin, s több ezer más néző előtt. A divatbemutatót a párizsi Louvre alatt létrehozott kereskedelmi és szórakoztató központban, a Carousselben tartották: ott, ahol a most folyó őszi-téli divatbemutatók során sok más, már világhírű cég, így például a Valentino, a Dior, vagy éppen a Chanel is szerepelt. Az öt fiatal - Fekete Dóra, Schulteisz Márta, Harmati Hedvig, Szűcs Blanka és Brada Judit, mindannyian az Iparművészeti Főiskola hallgatói - azon pályázat nyertesei közé tartozott, amelyet az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete, az UNESCO hirdetett meg fennállásának ötvenedik évfordulójára. Az UNESCO felhívására 89 ország 1900 pályakezdő divattervezője küldte el ruhaterveit, s ezek közül a zsűri tavaly októberben ötven pályamunkát díjazott: ezek alkotói - közöttük az öt magyar - kapta azt a hatalmas megtiszteltetést, hogy most tavasszal a „nagyokkal” egy időben és egy helyen mutathatta be műveit. A Pava rotti-plefyka igaznak Róma (MTI) - A pletyk.alapok másfél éve tartó találgatásai igaznak bizonyultak: Luciano Pavarotti, a világhírű olasz tenorista hivatalosan is különvált feleségétől. Luciano Pavarotti tavaly októberben töltötte be 60. születésnapját. Feleségével - és eddigi üzlettársával - 36 éve élt házasságban, melyből három lánygyermek született. Pavarotti lányai közül a legfiatalabb, a 28 éves Giuliana is két évvel idősebb az énekes titkárnőjénél, a 26 éves Nicolatte Mantovaninál, aki miatt a házasság zátonyra futott. Az első pletykák másfél éve kezdtek el keringeni, házasság végéről szóló értesüléseket azonban egészen most februárig mind Pavarotti, mind felesége cáfolta. Februárban azonban bizonyult! Adua szokatlan módon - a sajtóban közzétett nyílt levélben - figyelmeztette férjét arra, hogy veszélyesen közel került ahhoz a határhoz, amelyen túlról már nem lesz visszaút. A figyelmeztetés nem használt. Néhány héttel ezelőtt Pavarotti a mézeshetek hangulatát idéző néhány szép napot töltött Barbados szigetén titkárnőjével, és erről fényképes beszámolót közölt az egyik olasz hetilap. Ezt Adua asszony nem kommentálta. Ehelyett most megérkezett a különválás híre. Az olasz törvények értelmében a házasság felbontását különválásnak kell megelőznie. Dallas (ÉM) - Bár a magyar tévénézőknek még nem kellett megélniük azt a megrázó pillanatot, amikor véget ér a Dallas sorozat, azért valószínűleg örömmel fogadják, hogy ismét összeállt a gárda, vagyis a család. Jelenleg egy kétórás film forgatására készülnek, de ki tudja, mi lesz belőle, ha elkapja őket és a nézőket a hév. Hiszen nem volt köny- nyű együvé terelni a csapatot, de ha már egyszer sikerült... A képeken: Larry Hag- man (Jockey) malacok társaságában, és Linda Cray (Samantha) Patrick Duffy (Bobby) társaságában. Párizs (MTI) - Michael Jackson, a világhírű amerikai énekes gondol öregkorára is: Párizsban bejelentették, Jackson közös vállalatot alapít egy sza- údi herceggel, Fahd király unoka- öccsével, Alvalid AJ Szauddal. A „Kingdom Entertainment” névre hallgató cégről egyelőre csak annyit hoztak nyilvánosságra, hogy a szórakoztatóiparral, a távközléssel és a multimédiával foglalkozik majd, s hogy abban Jack- son, illetve a herceg 50-50 százalékos tulajdonnal részesedik. A vállalat felépítését (s ezzel együtt nyilván pontos tevékenységi körét) két hónapon belül teszik közzé. Alvalid herceg igen tekintélyes üzletember: így például 10 százalékos részesedéssel rendelkezik az amerikai Citibankban, a Párizs melletti Disneyland pedig egyenesen meg- mentőjét tiszteli benne, mert másfél évvel ezelőtt, amikor a vidámpark lassan már a csőd felé közeledett, megvásárolta a részvények 25 százalékát. Teljes vagyonát több mint 10 milliárd dollárra becsülik - igaz, Jackson sem áll túl rosszul, hiszen ő eddigi pályafutása során ötmilliárd dolláros vállalat- birodalmat „énekelt össze”. A megállapodásból egyébként Jackson máris hasznot húzhat: újsütetű szövetségese, a herceg ugyanis felajánlotta, hogy finanszírozza az énekes hamarosan kezdődő nemzetközi koncertkörútját... Békés űrnagyi I Madonna Pesten | H ■ , : Sj Budapest (MTI) - Az Evita stábja áttette a székhe- ! lyét Budapestre, mert Alan Parker rendező szerint a magyar főváros utcái nagyon emlékeztetnek arra, | amilyen Buenos Aires volt - az ’50-es években. A | sztár(ok) körül szinte teljes a hírzárlat (meg az ut- | cazárlat), csak annyit lehet tudni, hogy a hét végén § érkezik Madonna és Antonio Banderas. Antonio Banderas (Che Guevara), Jonathan Pryce | (Peron), Madonna (Evita) és Alana Parker rendező § Cape Canaveral (MTI) - Shannon Lucid baptista hittérítők gyermekeként Kínában, Texasban és Ok- lahomában nőtt fel. Kiskorában azt szerette volna, ha korábban születik, és úttörők ekhós szekerén felfedezőutat tehet a vadnyugaton. Később már a jövő foglalkoztatta. „Utazó lehetek - gondolta mire felnövök, az egész világűrt még nem tudják felfedezni.” Kislánykori álma már többször beteljesült és most, március 22-én, az Atlantis repülőgépen újra útnak indulhatott. Úti célja a Mir. A Béke nevű orosz űrállomás majdnem öt hónapig lesz az otthona. Az 53 éves asszony személyében a második amerikai állampolgár és az első amerikai nő tesz hosszú látogatást az űrállomáson. Shannon Lucid az első nő, aki ötödször repül a világűrbe, és ha minden jól megy, akkor felállítja az amerikai időtartam-űrrepülés rekordját. Március elején tért vissza Houstonba férjéhez és három gyermekéhez a Moszkva melletti Csillagvárosból, az ottani úrhajósközpontban egy évig tartott a kiképzése. Ha két lánya és fia nem lennének már húsz éven felüliek, nem vállalta volna ezt a hosszú távollétet. Gondot csak az orosz nyelv okoz számára. A biokémikus szakképzettségű űrhajósnőnek, mint mondja, nincs jó nyelvérzéke. Hiába tanult egy évig, hiányos az orosz tudása, főleg ami a mindennapi szavakat illeti. A szaknyelv tanulására összpontosított. Az a két orosz űrhajós, akik február vége óta tartózkodnak a Mir űrállomáson, és akikkel Shannon Lucid az öt hónap nagy részét együtt tölti majd, nem tud jól angolul. „Oroszul én sem tudok jól társalogni, így hát nem folytathattunk mélyreható beszélgetéseket - mesélte az űrhajósnő. - De nagyon kedvesek voltak hozzám, úgy kezeltek, mint a legénység tagját. Pont olyanok, mint a NASA bármelyik asztronautája, csak éppen oroszul beszélnek.” Shannon Lucid azt mondja, hogy férfikollegái, sem az amerikaiak, sem az oroszok, soha nem éreztették vele, ő „csak” nő. Amerikai kollegái szerint Shannon nagyon elnéző tud lenni, önálló egyéniség és nem túlérzékeny. Az amerikai Norman Thagard, aki tavaly márciustól majdnem négy hónapot töltött a Miren, mindenesetre azt tanácsolta az oda készülő űrhajósnőnek, hogy kóstolja végig az orosz űrhajósok ételeit, és válassza ki közülük a legízletesebbeket. Thagard ugyanis nyolc kilót fogyott odafent, főleg azért, mert nem volt elég nagy a választék. L