Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-02 / 53. szám
Március 2., 5z®iwfe«if !K8i88S8S?S868838S88^588888S^8888iS58S88SS83S8SS38388?88S8888!B833888^i^i^ ÉM-riporl ÉM-fiéf'wécfe III WWNNONCW« zeléket alumínium kancsók, törött üvegpoharak és a kövér pénztárosnő társaságában. Az olcsóság - mint legfőbb vonzerő - azonban csupán emlék ma már. A hamburger ára 100 forint közelébe, a fasírtos kelkáposzta-főzelék 160 forint fölé kúszott. Az árakkal együtt azonban a kínálat, is bővül. A rendszerváltozásnak köszönhetően étkezési kultúránk egyre árnyaltabb lesz. Kínai éttermekben ananászmártásos kacsát szelve feledhetjük a kelkáposzta-főzelékek, marharaguk romantikáját. Modernizálódunk, biokonyházunk, zöldségeken, hamburgerszeleteken élünk. Az amerikai gyorsétkező-láncok idáig értek. Miskolcon már két McDonald’s ontja a gasztronómiai paneleket. Gyorsaság minimálbérért Itt a tisztaság kötelező. Minden éjjel szétszedik, megtisztítják a gépeket, hajnali egytől hatig szorgoskodik a takarítóműszak. Tengerentúli nettséggel, fénnyel telten, légkondicionálva fogadják a betérőket, mosolyognak rá, hamar kiszolgálják a pultnál. Az előírt, gyorsasági időt nem árulja el Zsáryné Nagy Judit üzletvezető, de sejteti, hogy jóval öt perc alatt, ki kell szolgálni a vendéget. Ennek érdekében sebesen sürgő tizennyolc és huszonöt év közötti fiatalok állnak a munka frontján. Három hónap próbaidőre veszik fel őket, aztán dől el: maradhatnak-e. Az első két hét a legkeményebb. Zsáryné azt mondja: ha valaki kibírja ezt, akkor biztosan náluk marad, Aki megfelelt - illetve mindenki, aki belép - havi minimálbért kap, vagyis 14 500 forintot. Emelésre jeles teljesítményük okán egy évben kétszer számíthatnak. Út a Hamburger Egyetemre Személyzeti politikájuk leképezi a hazánkat is meghódító amerikai érvényesülési modellt: egyenlő esélyek, kitartó küzdéssel mindenkiből lehet sztár. A fiataloknak az üzlet minden részlegében helyt kell állniuk. Naponta mást csinálnak: takarítanak, grillezik a fagyasztott húst, zöldségekkel, sajttal bíbelődnek, burgonyát sütnek, mustárral, kecsappal teszik vonzóvá a puffancsokat, szervezik az autósok ellátását és így tovább. A fogyasztó összehangolt munkafázisok után terelheti nyelőcsövébe az étket. Aki ügyes, évek alatt előbbre juthat, a ranglétrán: dolgozóból oktatóvá, menedzserré, szving-menedzserré, üzletvezetővé léphet elő. Természetesen az emelkedés fokai fordított arányban állnak a kiválasztottak számával. Mindeközben minden szinten mindenki továbbképzéseken vesz részt, az üzletvezetők pedig a chicagói Hamburger Egyetemen, a húspogácsakultúra csúcsintézményében tölthetnek tíz napot., van, aki többször is megfordulhat ott. Orosz Edina például ’94 júniusában került a Búza téri étkezdébe, de már csíkos inget visel, hiszen oktatóvá lépett elő. Ő tanítja be az újakat, Itt senki sem pihenhet - tudom meg tőle. Emiatt sokan föladják a küzdést: havonta ket- ten-hárman távoznak, de jelentkezőből akad bőven (listát vezetnek róluk). Három éve nem kellett újsághirdetést föladni - büszkélkedik Zsáryné. Dézsmáló alkalmazottak A sok szép mellett a miskolci egységeket is jellemzi a bizalom hiánya - pulton innen és túl egyaránt. Egyfelől a mindenkori fogyasztó érezhet apró kellemetlenséget. Ha nem is mondják ki gyakran, de hiányolni szokták a ruhaakasztókat. A kabátok kénytelenek a székeken pihenni, jóllehet a vendégek szívesen használnának fogasokat, de ezekben az étkezdékben nem szoktak ilyeneket. elhelyezni - tudjuk meg Zsárynétól. „Nem tudunk felelősséget vállalni a ruhadarabokért, Íriszen nagyon sokan fordulnak meg itt. Legjobb, ha mindenki a sajátjára vigyáz maga mellett,” Másfajta kényelmetlensége adódik a licencszerződésé üzlet, vezetőjének bizonyos munka- vállalók csalfa morálja miatt. Bár 2000 forintos étkezési hozzájárulást kapnak, volt. aki nem elégedett meg ennyivel: zugevett és zugivott. Egyik volt alkalmazottjuk elmondta: a Búza téren eltöltött egy hét alatt nem voltak jó tapasztalatai. Kevesellte a szabadon fogyasztható hamburger és kóla mennyiségét. Ezért önhatalmúlag - az engedélyezettnél többször - csapolta a kólás automatát, de lebukott. Ezután csak szódavizet ihatott. Ennek ellenére sem adta fel a jutalomitalok örömét, hiszen a limonádénak is ugyanolyan a színe, mint a szódának. És lön, limonádét fakasztott szóda helyett, amíg erre is rá nem jöttek. Zsáryné nem kívánta megerősíteni információnkat, de elismerte, hogy gyakoriak a visszaélések. A fiatalok nem mindig tudnak ellenállni az ingyen érkező ízesített buborékoknak, jóllehet napi két kólát minden dolgozójuk megihat. Diószegi László menedzser szerint a dolgozók bőven megtölthetik gyomrukat a grillezett koszttal. Ezenkívül számos olyan élményben lehet részük, amit sehol sem kapnának meg. Ilyen például az évente megrendezett. McDonald’s olimpiai játékok, vagy' a két-három havonta szervezett közös kirándulások, karácsonya ajándékozások, műsorok. Zsáryné hozzáteszi, hogy rendszeres sportolási lehetőséget is biztosítanak az egyik általános iskolában. A menedzser úgy' tudja, a társaság, mely valódi csapatszellemet alkot, nagyon jól érzi magát. A McDonald’s több mint egyszerű munkahely: közösségteremtő intézmény. Ugyanakkor munkára, gyorsaságra, pontosságra, fegyelemre nevel. Felkészít az életre. így válik a hamburger az akarat diadalává. Zsidai Péter A gyorsétkezés Magyarországon korábban egyet, jelentett a büfékkel, útpadkára állított, lakókocsikkal, amelyekből kicsap a virslipára, a fáradt étolajszag. Az emberek várják a túltömött, mustár áztatta puffancsokat, a korán kelők pálinkát nyelnek. Főzelékek romantikája Aliik ennél melegebbre vágytak, gyorséttermek zsíros asztalainál kanalazták a kelkáposzta-főA McDonald’s kultúra három éve már a mis- A kolciaké is. A hamburgerek nemcsak a A. Jkgyorsétkezés amerikai álmát, hanem az érvényesülési modelljét is elhozták. A hozzájuk kerülők egy része nem is képes alkalmazkodni hozzá. Nem ehhez szoktak a kávézgató, dolgozgató hivatalokban, főiskolai padokban - mondja Zsáryné Nagy Judit, a Búza téri McDonald’s étkezde üzletvezetője. SUEtGSR, az akarat diadala Fojtogatástól a csatacsaholásig Egy kutyabarátság első másfél évének igaz története Kirschenlandi Brandó (becsületes nevén Ronnie - ejtsd Róni) és Ebenkert-Gyöng)>e Jósé (még becsületesebb nevén Tomi — ejtsd Tomi, de leginkább Tomika) tavalyelőtt nyáron egy> igazi, hamisítatlan júliusi estén találkozott egymással először, és sokáig úgy’ tűnt, utoljára. Bánhegyi Gábor Ronnie akkoriban semmiben sem különbözött egy törzskönyvezett, rajzos németjuhász kan kölyöktől. Addig leélt négy hónapjának nyílt naivitásával tap- pancsolt oda Tomikához, hogy némi barátkozásokat kezdeményezzen. Tomika pedig - aki akkoriban még egy cseppet sem különbözött egy törzskönyvezett black and tan cocker spánieltől - ezt a barátkozási szándékot a veleszületett ösztönnel fogadta, tehát ahban a szempillantásban hanyatt vágta magát, és úgy csinált, mint egy teljesen kiszenvedett kiskutya. Ronnie ezzel a viselkedésformával eleinte nem nagyon tudott mit kezdeni, hiszen addig jóformán csak nála jóval nagyobb felnőtt kutyákkal találkozott. Egy darabig csak szaglászta Tomikát, majd hirt elen mintha eszébe jutott volna, hogy ő a nagyobb, ennek okán ugyanazt cselekedte, amit addig vele tettek a nagyobb kutyák, nemes egyszerűséggel a szájával átnyalábolta a két hónapos tenyérnyi fekete gombócot, és leszorította a földhöz. Tűrte Tomi, tűrte, ameddig tűrhette, majd a levegő fogytával éktelen kapálódzásba kezdett, amit Ronnie nagyon élvezett, mert még inkább szorította Tomika torkát, és csak határozott gazdi-közbelépésre volt hajlandó abbahagyni ezt a számára tejesen pj, de mindenképpen nagyszerű „játékot”. Az elkövetkező hetekben Ronnie és Tomika csak kétszer találkozott egymással, ami Tomika emlékezetében a „Kevés levegő percei”- ként hagyott később gyakran heves érzelmi kifakadásokban feltörő mély nyomot. Ősz elején gyökeresen megváltozott a helyzet, ezen a helyen nem részletezendő okokból következően Ronnie és Tomika mindennapos sétatársakká váltak. A két kiskutya szinte törvényszerűen kötött szoros barátságot, hiszen a falkabeli felnőtt kutyák nem voltak hajlandóak tudomást venni róluk. Jobb híján így egymáson gyakorolták a „Ki tud nagyobb pofont lekenni a másiknak?”, a „Ki hempergőzik nagyobbat a földön?”, a „Kinek lehet jobban ráncigálni a fülét?” és a „Kinek lehet a fogai közül kiráncigálni a botot?” című kiskutyajátékokat. Tomika kedvét szemmel láthatóan nem szegte az, hogy ezekben a játékokban kivétel nélkül a nála kétszer nagyobb Ronnie kerekedett felül. Hatalmas lelkesedéssel és lobogó füllel rohant pajtása után. A két kiskutyát le sem lehetett vakarni egymásról, elváláskor a panaszosan síró Tomikát gyakran kellett pórázra venni, hogy ne szaladjon át a főúton a barátjához. Az első viták valamikor a tél közepén kezdődtek. Az üdvözlések a korábbi szokásoknak megfelelően történtek: Ronnie figyelőállásba merevedett, Tomika egy pillanatra megtorpant, majd villámgyors rohanással a barátjánál termett, hanyatt vágta magát, Ronnie pedig egy kicsit megszorongatta a nyakát. Ezt kölcsönös nyalakodások követték, majd a két kiskutya nyargalászni kezdett. Néhány perccel később viszont. Tomika vélt vagy valós sérelmeit fennhangon adta tudtára a világnak és Ronnie-nak, azaz két centiről beleugatott jópajtása pofijába. Hosszan és kitartóan, miközben egyik kutya sem volt hajlandó megmozdulni. Növekedésükkel ez a fajta viszony csak hatványozódott, az egyre ritkább barátkozós periódusokat egyre gyakrabban követte a Tomika által tökélyre fejlesztett Ronnie-megugatás, ami a szimpla csaholástól a morgáson át a kizárólag csak a kis „méreggombócra” jellemző „Háváuvá” csatakiáltásig terjedt.. Ronnie pedig bebújt a gazdi lábai közé, és szomorú tekintettel nézte kis barátját, akit még kifejezett kétlábú-kérésre sem volt. hajlandó rendreutasí- tani. A két. kutya egyre inkább fity- tyet hányt a szakkönyveknek. Ronnie csak az „intelligens, hűséges, készséges, engedelmes, minden körülményhez kiválóan alkalmazkodó” (Szinák-Veres: A világ kutyái 2. kötet 50. oldal) jelzőket volt hajlandó megtestesíteni, a bátorságot pedig behelyettesítette a kényes helyzeteket kikerülő és inkább meghátráló magatartással. Tomika pedig ebben az időszakban kezdte elhitetni, hogy ő nem egyszerűen egyéniség, hanem egy új, jelesen a Tomika-faj első minta- példánya, aki leszámol olyan angol cocker-spánieli alaptulajdonságokkal, hogy „barátságos, játékos, kedveskedő, csendes, ideális szobakutya” (uo. 1. kötet 30. oldal). A Tomika-faj jellemzőivé a következők váltak: némi külső hasonlóság az angol coc- ker-spánielhez, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a Tomika-faj jeles reprezentánsa nem maximum 14, hanem minimum 20 kilogramm testsúllyal rendelkezik. Ezen kívül kiszámíthatatlan, öntörvényű, notórius szájjártató és nyughatatlan. A tavasz megérkeztével a két kutya ismét egymásra talált, megszűnt az állandó egyhelyben ugatás, és a rég megszokott játékokhoz újabbak társultak, úgymint a „Bújócska a magas fűben” és a „Készüljünk a faj- fenntartásra”. Nyárra a helyzet odáig fokozódott, hogy a két eb egész napokat töltött egymás mellett tökéletes egyetértésben és együtt úszásban, Tomikára még a kritikus esti órákban sem törtek rá az ugatási kényszerek. Az újbóli évszakváltás azonban ismét előhozta Tomikában az eltemetett sérelmeket, újrakezdődtek a vég nélküli csaholások, azzal a különbséggel, hogy Ronnie néha sutba dobta nem-bátorságát és némi fogvicsorgatós morgással kísért nyaklevesek formájában kifejezésre juttatta nemtetszését. Végül megszületett a kétlábúak döntése: a két kutya belátható ideig nem találkozhat egymással. Tomika, mióta „megszabadult” vetélytársától, érezhetően kezelhetőbbé vált, a bizonyos fokú öntörvényúségen kívül olyan spánieli tulajdonságok fedezhetők fel benne, mint barátságosság, játékosság, kedveskedésre való hajlam. De Ronnie-ra is erőteljesen hatott Tomika - alighanem kóros féltékenységből fakadó - viselkedése, hiszen megszokott tulajdonságai mellett megjelent nála a kutyakonfliktusokat. határozottan vállaló készség. Ronnie és Tomika azért hébe-hóba a mai napig is összejön egy futó séta erejéig és néha még egy negyedóra is eltelik addig, amíg Tomikának eszébe jut, hogy „Háváuvá”-fel- csaholással nekiugoijon a barátjának.