Észak-Magyarország, 1996. március (52. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-12 / 61. szám

1996« Március 12», Kedd Megyei Körkép ÉSZAK-MAGYARORSZÁG 5 Göncz Árpáddal ünnepelnek Holnapi események a megyében.... • NEW YORK RÓL A VILÁGJÁ­RÓK KLUBJÁBAN. Szerdán dél­után 5 órától a megyei TIT Ka­zinczy Klubjában - az Utazók Klub­ja rendezvényén - Bárdos István (Szerviz Utazási Iroda) számol be színes diavetítéssel egybekötve New Yorkban szerzett élményeiről. A belépés díjtalan. ® LAKOSSÁGI FÓRUM. Rimán János, a 13. számú választókörzet szocialista önkormányzati képvise­lője szerdán délután öt órától lakos­sági fórumra várja az érdeklődőket a 9. Számú Szeles Utcai Általános Iskolába, ahol megvitatják az iskola racionalizálásával kapcsolatos problémákat. « ÁLDÁS A TEMPLOMRA. Ke­resztes Szilárd püspök áldja meg szerdán délután fél 6-kor a miskolci Búza téri, megújított görög katoli­kus templom berendezését. Tiltakoznak a tömegközlekedésiek Miskolc (ÉM) - A tervezett nyug­díjkorhatár-emelést kifejezetten el­lenzi a Miskolci Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezete. Tiltakozó levelükben kifejtik, hogy a társada­lombiztosítási nyugdíjrendszer az együtt élő nemzedékek történelmi léptékű társadalmi szerződése, amelyet nem lehet csupán a köz­ponti költségvetés rövid és középtá­vú nehézségei miatt egyoldalúan módosítani. Indokaik között szere­pel, hogy a magyar lakosság egész­ségi állapota erősen megromlott, s hogy a tervezett intézkedés beveze­tésével a fiatal pályakezdők elhe­lyezkedési esélyei csökkennének. A nyugdíjbiztosítási alapról pedig megállapítják, hogy annak anyagi helyzetét jelentős mértékben az in­tézkedés nem javítaná. Kinek a pléd, kinek a paplan Miskolc (ÉM) - Viszonylag csendes volt az elmúlt néhány nap, alig két- háröm betörő tartott rendkívüli mű­szakot. Közülük a legnagyobb fo­gást azok könyvelhették el, akik egy miskolci, Korvin utcai lakást sze­meltek ki maguknak: a 8-a és 10-e között kirámolt műszaki berendezé­sek - HIFI-torony, CD-lejátszó, vi­deo, telefon - és ruhanemű értéke 250 ezer forint. Kisebb zsákmány jutott csak egy belegrádi lakás illetéktelen látoga­tóinak: ők a tető kibontásával pró­bálkoztak - sikerrel. Az ellopott hol­mi - üvegfúró, magnó, élelmiszer - 38 ezret ér. Egy hétvégi ház is áldozatul esett Miskolcon, a Szentkereszt-hegyen. Innen gázpalack, sövénynyíró, TV, ágynemű, pléd és paplan tűnt el - no, nem magától. A tulajdonos kára - a tolvajok haszna -100 ezer forint. Bodrogkeresztúr (EM) - Bodrog- keresztúr, Bodrogkisfalud, Szegi, Szegilong és Tárcái községek polgá­rai és önkormányzatai a Zempléni Honvédegylet által 100 évvel eze­lőtt felavatott obeliszknél tartják holnap délután 5 órától centenáriu­mi ünnepségüket. A beszédet Göncz Árpád köztársasági elnök mondja. 1849. január 23-én Tárcáinál a Miskolc (ÉM - Hl) - Kikérdezé­ses célforgalmi utasszámlálást tart holnap reggel hat és dél­után hat óra között a Miskolc Városi Közlekedési Rt. a Baross Gábor Közlekedési Szakközép- iskola diákjainak közreműkö­désével. A felmérés célja, hogy a tömegközle­kedési szolgáltatást jobban a valós igényekhez igazíthassák. Miskolcon ez lesz az első célfor­Miskolc (ÉM - Hl) - A TOP TV sugárzása tegnap reggel nyolc órakor megszűnt. Ennek oka, hogy a TOP TV adását sugárzó német műholdat hétfőtől az eddigitől eltérő, korszerűbb sugár­zási rendszerre állítják át. így a ré­gebbi, nem digitális adásokat a mű­hold műszakilag képtelen továbbí­tani. A TOP TV műsorát az Antenna Hungária lövi fel a Deutsche Tele­kom üzemeltetésében lévő Koperni­kusz DFSIIK3 műholdra. Ez hétfő Mezőkövesd (ÉM - CSKA) - Teg­nap rendkívüli ülésen kezdte meg Mezőkövesd képviselő-tes- tülete az idei költségvetés meg­tárgyalását. Az első menetben az 1996-os kiadá­sok és bevételek előirányzatát to- vábbtervezésre elfogadták, de rész­leteiben a költségvetést nem tár­gyalták, arra március 27-én keríte­nek sort, Fekete Tibor könyvvizsgáló szakmai szempontból értékelte a tervezetet, s elmondta, hogy véle­ménye szerint az önkormányzat erőn felül vállal magára kötelezett­bodrogkeresztúri, bodrogkisfaludi és tarcali honvédek szembeszálltak az osztrák hadsereggel, amely a Ti­szán szeretett volna átkelni, hogy a Debrecenben tanácskozó or­szággyűlést szétszórja. Nyolc órán át tartó iszonyú harc után, nagy véráldozat árán, a végső roham si­kerre vezetett. „Győzött a magyar, futott az osztrák!” E csata dicső em­lékére emelte a Zemplén Honvéd­galmi utasszámlálás - tájékoztatta lapunkat Pauliczkyné Zelenák Zsu­zsanna, az MVK Rt. forgalomszer­vezési csoportvezetője. Azt eddig is nyomon tudták követni, hogy az egyes járatokon egy bizonyos időben hányán utaznak. De az eddigi vizs­gálatokból az nem derült ki, hogy honnan hová tax'tanak, hányszor szállnak át, amíg elérik úticéljukat. A szerdai felmérés arra szolgál, hogy feltérképezzék a főbb áramla­tokat. Az eredményekből kiderül, reggel nyolc órától teljesen átállt a digitális műsorszórásra. így addig, ameddig maga az Antenna Hungá­ria át nem áll a digitális rendszerre, a TOP TV kénytelen ideiglenesen szüneteltetni adását - hozta nyilvá­nosságra Bállá István, a műsor fő- gyártásvezetője. Közölte azt is: az Antenna Hungária azt ígérte, hogy két hónapon belül képes lesz digitá­lis tv-műsorok továbbítására is, így a TOP TV újból vehető lesz a dekó- deres készülékeken. Miskolcon eddig a PR Bt. szol­gáltatta a TOP TV műsorát. A ségeket. Szerinte csökkenteni kell a nem kötelező feladatok ellátási kö­rét, hiszen a költségvetésben jelen­tős hiány mutatkozik. A népszerűt­len lépéseket az önkormányzatnak meg kell tenni. Sebe Imre képviselő úgy véli, a költségvetésnek együtt kell járnia egy intézményi szerkezet-átalakí­tással, hiszen a költségvetés 80 szá­zalékát a személyi, és intézményi jellegű kiadások teszik ki. S ebben a hivatalnak kellene elöl járnia jó pél­dával. Mint kifejtette, ez a költség- vetés nem elfogadható így, míg bel­ső tartalma nem felel meg a végigvi­hető intézkedéseknek. Póta János egylet 1896. október 11-én a Hon­véd Emlékoszlopot, amelynek tövé­ben idén március 13-án a környező községek lakói emlékeznek az 1848-49-es forradalom és szabad­ságharc hőseire. Az államfőn kívül meghívták Kupa Mihályt, a Zemp­léni Településszövetség elnökét, Gyárfás Ildikót, a megyei közgyűlés elnökét és Szabó György or­szággyűlési képviselőt is. melyik nagy körzetben nincs céljá­rat, hol van szükség új buszjáratok indítására. A kérdőíveket a buda­pesti Közlekedéstudományi Intézet állította össze, és az eredményeket is ők dolgozzák fel. A nagy forgalmat bonyolító jára­tok megállóiban, illetve ritka jára­tok esetében magán a buszon 510 diák segít a vizsgálat lebonyolításá­ban, a kérdőívek kitöltésében - hal­lottuk Horváth Zoltántól, a szakkö­zépiskola igazgatójától. kényszerszünet alatt ugyanazon a csatornán, március 13-tól beindíta­nak egy hasonló, de nem magyar nyelvű zenés adást, hogy pótolják a zenerajongók veszteségét. Fojt Ist­ván, a bt. képviselője elmondta: ha befejeződik az átállás, a TOP TV jogdíjat kér majd az adás hazai for­galmazóitól, tehát nem marad in­gyenes. A PR Bt. addig magára vál­lalja a jogdíjak fizetését, ameddig kiépíti új, csillagpontos hálózatát. Utána a legmagasabb árú program­csomag részeként lehet megrendel­ni a magyar zenecsatomát. képviselő javasolta, hogy próbálja­nak a működési kiadásokból vala­mit megtakarítani, s azt a felhalmo­zási kiadások közé átcsoportosítani. Mint Herkely György polgár- mester elmondta: a költségvetés több mint 200 millió forráshiánnyal indult, s az önkormányzatnak nincs lehetősége arra, hogy bevételeit nö­velje. így az intézmények által be­nyújtott igényeket kell csökkenteni. Szóba került még a kórház-ren­delőintézet ügyeleti finanszírozása, ami az önkormányzat kötelező fela­data, de a társadalombiztosítástól kapott - lakosonkénti 20 forint — nem fedezi annak költségeit. Buszon számolnak a diákok Kényszerszünet a TOP TV-nél A racionalizálást sürgetik Kövesden Első menetben tárgyaltak tegnap a város idei költségvetéséről Mit (t)akar a Pepsi Bontás nélkül is kiderül a kupak titka Miskolc (ÉM - Sz.K.) - Egy emő- di férfi különös képességéről szereztünk tudomást: bármely Duó-hisztériás Pepsi-termék- ről képes megmondani, mit rejt a kupakjának belseje. S ehhez még csak a palackot sem kell felbontania. A múlt héten közölt Hasztalan hisztéria hiszékenyeknek című cik­künkre reagálva szerkesztőségün­ket megkereste egyik emődi olva­sónk, Bállá Andor, aki azt állította, hogy felbontás nélkül mintegy fél perc alatt meg tudja állapítani: mi­lyen feliratot rejt bármely akciós Pepsi-termék kupakja. A „cso­dalátót” otthonában kerestük föl. Bállá Andor elmondta: csodáról szó sincs. A véletlen vezette a felis­merésre: egy egyszerű szerkezettel bárki számára láthatóvá válik a ró­zsaszín kupak belseje. Tudomá­nyát azon nyomban ki is próbálta a felesége által vezetett apró kis üz­let mintegy 70 akciós palackján. Iz­gatottságában még aznap - márci­us 4-én - este felhívta a gyártó cég budapesti központját, s előadta a történteket. Azt kérték tőle, hogy másnap hívja fel a vezérigazgató munkatársát. Ezt meg is tette, s a hölgynek újfent elsorolta „felfedezését”. A hölgy egyrészt ar­ra hivatkozott, hogy ezzel a tech­nológiával engedélyezte a Szeren­csejáték-felügyelet a Duó-hisztéri­át, másrészt közölte, hogy ez a do­log a vezérigazgató hatáskörébe tartozik, aki viszont nein tartózko­dik jelenleg a munkahelyén. Ezért ígérte, hogy majd másnap vissza­hívják. A hívás elmaradt. Bállá Andor nem nyugodott. Feleségestül felkerekedett, s egy rekesz Pepsi-termékkel a kocsijá­ban beállított a cég alsózsolcai te­lephelyére. Ott egy helyiségben 7 ottani dolgozó előtt Bállá Andor el­sorolta jövetele okát. A legmegle­pőbb az volt számára, hogy senki sem lepődött meg, sőt közölték ve­le, nem kétlik, hogy amit állít, az szóról szóra igaz. Azért Bállá An­dor csak bemutatta a maga által odacipelt termékeken tudomá­nyát. Minden stimmelt Megkér­deztek tőle, ugyan mire akarja fel­használni szerkezetét. Ő elmond­ta, hogy amennyiben nem állítják le az akciót, megpróbál valami­képp profitálni belőle. Akár minia­türizálhatja is a szerkezetet, ame­lyet áruba bocsáthat, s akkor bár­ki saját maga átvizsgálhatja a bol­tokba kitett árut. Vállrándítás volt a válasz. Olvasónk hazatérve az összes palackjára kiírta a kupak tartal­mát, hátha valaki olyanra lel kö­zöttük, amilyenre szüksége van. O ugyan nem talált közöttük pénzes párra, s olyanra sem, amely után a íapok hirdetéseiben kutatnak. De úgy tartja, ha valóban szétosztot­ták a nyerőket is, akkor a forgal­mazóknak - ha eddig nem tették volna - érdemes lenne átvizsgálni­uk a nagyobb árukészleteket. Per­sze így a vevők amúgy is csekély nyerési esélye ily módon a nullára csökken, okoskodik Bállá Andor, aki egyébként az általunk vett és vitt hét különböző flakon minde­gyikének sorban megmondta a fel­iratát. (Mindössze néhány percre volt szüksége, s a szerkezetet nem mutatta meg nekünk.) Mindezek ismeretében hivata­los bejelentést tettünk a Szeren­csejáték-felügyeletnél. A felügye­leti főosztályvezető-helyettes, Schreiner László megígérte, hogy haladéktalanul vizsgálatot rendel el, amelynek eredményéről értesíti szerkesztőségünket. Amennyiben állításaink valósnak bizonyulnak, törvénytelenség címén élni fognak a játék leállításának jogával. Bállá Andor alighanem az egyetlen, aki ilyen feliratokkal árulja a Pepsi termékei! Fotó. Bujdos Tibor Már csütörtökön emlékezik Miskolc Miskolc (ÉM) - A rendezők arra számíta­nak, hogy az idén is közösen ünnepel a város lakossága. Ez a városházán tegnap tartott sajtótájékoztatón hangzott el, ahol a március 15-i megemlékezés prog­ramját ismertették. Az ünneplés 15-én 10 órakor kezdődik az Er­zsébet téren. Kossuth Lajos szobránál Kobold Tamás polgármester mond ünnepi beszédet. A rövid műsort követően először a városi önkor­mányzat, majd a megyei közgyűlés hivatala helyezi el a kegyelet virágait, őket követik a fegyveres testületek, majd a pártok (ABC-sor- rendben), valamint a civil szervezetek, közöt­tük az iskolák. A résztvevők ezután a Széche­nyi-, Szemere-, Lévay-, Deák- és Petőfi-szobrot keresik fel. A vonulás sorrendje: elöl a zászlóvivők, utá­nuk a cserkészek, mögöttük a MÁV Fúvósze­nekar, őket követik a város vezetői, a meghí­vott vendégek, a szervezetek, pártok, iskolák és az ünneplő miskolci polgárok. Az egyes helyszíneken a Kossuth Gimnázium, a Szé­chenyi Általános Iskola, a Miskolci Katolikus Gimnázium, a Szemere Bertalan Középiskola, a Lévay József Református Gimnázium, a Kandó Kálmán Szakközépiskola és a Kilián György Gimnázium tanulói adnak műsort. Az 1848-as honvédsíroknál a következő helyszíneken és időpontokban koszorúznak: a Mindszenti evangélikus temetőben 14-én dél­után 3 órától; az avasi temetőben 15-én dél­előtt fél 10-től. A március 15-i ünnepségek miatt pénteken forgalomkorlátozásra kell számítani: a Szé­chenyi- és Kossuth-szobornál tartandó meg­emlékezések alatt a villamosforgalom 10 órá­tól hozzávetőleg 45 percen keresztül szünetel; a Petőfi tér megállóhelyeit az autóbuszok kö­rülbelül negyed 12 és déli 12 között nem érin­tik, ez idő alatt az 1-es, 1/A-s, 101-es, 34-es, 12- es 14-es járatokat a Szeles utcai megállóban lehet igénybe venni. Ma... • INGYENES JOGTANÁCSADÁS. A Ke­resztény Szakszervezetek Borsod-Abaúj-. Zemplén Megyei Szövetsége ma délután négy’ órától hat óráig ingyenes jogtanácsadást tart a Szakszervezetek Házában (Miskolc, Mind­szent tér 3.). _Ém-PORTRÉ Bak Annamária Miskolc (ÉM - Hl) - Annamária a Baross Gá­bor Közlekedési Szakközépiskola végzős diák­ja. Gépjármúüzemi technikus szakra jár-. Mire az ötödik osztály befejeződik, tud majd menet­levelet szerkeszteni, kitölteni, díjszabásokat készíteni.- Nálunk családi hagyomány a jármű sze- retete. Édesapám autószerelő, a bátyám ka­rosszérialakatos. Az iskolában mi is foglalko­zunk szerkezeti ismeretekkel is, de a kedvenc tantárgyam az árutovábbítás. Megismerünk mindent azzal kapcsolatban, hogyan lehet te­hergépjárművel eljuttatni egy bizonyos rako­mányt egy adott helyre. Az iskola érettségit és technikusi oklevelet ad. Annamária miután végez, el tudna helyez­kedni édesapja vállalkozásában, de neki más tervei vannak.- Tovább szeretnék tanulni. Gyöngyösre je­lentkeztem, gazdaságmérnöki szakra. Minden vágyam, hogy testnevelés tanár legyek. De sajnos volt egy sérülésem, ami miatt ebben az évben nem felvételizhetek a tanárképző főis­kolára. Addig is, amíg teljesen rendbe nem jö­vök, szeretnék tanulni, ezért jelentkeztem Gyöngyösre. Annamária is részt vesz az MVK Rt. szer­dára tervezett célforgalmi utasszámlálásában.- Miskolcon nincs másik közlekedési isko­la, ezért minden felmérésnél segítünk. Az el­múlt évben részt vettem egy utasáramlat-mé- résen. A le- és felszállókat számoltuk, és azt, hogy tartják-e a buszok a menetidőt. Ez a vizs­gálat azonban más lesz. Az utasokat kell kér­dezni. Remélem, segítik a munkánkat.

Next

/
Thumbnails
Contents