Észak-Magyarország, 1996. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-27 / 49. szám

2 ESZAK-Magyarország Világpolitika 1996« Február 27»« Kedd Csőn Tu Hvan tagad Szöul (MTI) - Csőn Tu Hvan dél-koreai exál- lamfő tagadta hétfőn az ellene felhozott kor­rupciós vádakat. A szöuli bíróságon lezajlott első meghallgatása során ártatlannak vallotta magát, közölte, hogy „politikai adományként” jutott a százmilliós összegekhez. Az exelnök öt közeli munkatársa is a vádlottak padján foglal helyet. A 3124-es foglyot - ezt a számot viseli kék börtönruháján Csőn Tu Hvan - a szöuli rend­őrségi kórházból szállították a bíróság épületé­hez, igaz az exelnököt nem bilincselték meg. Csőn - a per elleni tiltakozásul - egy hónapon át folytatott éhségsztrájkot, és alaposan le­gyengült a szervezete. Tíz héten belül Csőn Tu Hvan személyében már a második volt államfő ellen indítottak korrupciós váddal pert Dél-Koreában - Ro Te Vu exelnök ellen már folyamatban van a bíró­sági eljárás. Csont decemberben tartóztatták le, amiért állítólag mintegy 270 millió dolláros megvesztegetési pénzt fogadott el az ország 40 legnagyobb vállalatának vezetőjétől. A 3124-es fogoly Fotók: AP Főszerkesztő: Görömbölyi László Szerkesztők: Bánhegyi Gábor, Csörnök Mariann Rovatvezetők: Bujdos Attila (társadalompolitika), Marczln Eszter (gazdaság), Filip Gabriella (kultúra) Szerkesztőség: 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15. Postacím: 3501 Miskolc Pf.: 351. Telefonok: központ: 341 -611, titkárság: (fax is) 341 -888, 341-630. Rovatok: társadalompolitikai: 341-894, gazdasági: 341-601, kulturális: 411-275, sport: 341-700, fotó: 341-611/207, levelezési: 341-866. Regionális szerkesztőségek: Szikszó, Kálvin tér 25., tel/fax: (46) 396-174. Sátoraljaújhely, Dózsa György út 12., tel/fax: (47) 321-926. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. em. 8. Telefon: 111 -4475,269-5706 ­Szerkesztoségvezető: Dombrovszky Ádám Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI) Associated Press (AP) Kiadja az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. 3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky u. 15,, Felelős kiadó: Thomas Koch és Faragó Lajos Ügyvezető igazgatók: Bényeiné Kiss Éva, Boros Sándor, Fábryné Mészáros Katalin, Thomas Koch Postacím: 3501 Miskolc, Pf.: 178. Telefon: 341 -817,411 -276. Telefax: 341 -817. Hirdetési csoportvezető: Kolozsi Judit Telefon: 411-425 Hirdetésfelvétel: 3532 Miskolc, Széchenyi u. 15-17. Telefon: 341-893. Az áruspéldányokat terjeszti az Észak-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős: Polgár Miklós Telefon: (46) 412-162 • Az előfizetők részére terjeszti az Inform Stúdió Kft., 4031 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. (06-52) 413-101. Felelős vezető: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesitőinél, a ki­adóban és a regionális szerkesztőségekben, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. Postabank Rt.-nél vezetett 11993001-02302322-00070003 bankszámlaszámra, valamint megrendelhető a kiadó címén. Az előfizetés díja egy hónapra 465 forint, negyedévre 1370 forint, fél évre 2700 forint, egy évre 5100 forint. A lap példá­nyonkénti ára hétfő és csütörtök között, valamint szombaton 21,90 forint, a pénteki lapszám 24,50 forint. Index: 25 655. ISSN 0133-0357. Nyomás: Inform Stúdió Kft., 4002 Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (52) 413-101. Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! Ügyfélszolgálati telefonszámunk üzenetrögzítővel: 46/411 -276 A HÍVÁS INGYENES! Terjesztési panaszaival hívja az alábbi telefonszámokat: Miskolc (46)412-542 Kazincbarcika (48) 317-157 Szikszó (46)396-174 Sárospatak (47) 311-340 Tiszaújváros (49) 349-025 Ezeken a számokon szombaton is tartunk ügyeletét! Pontonhíd - polgárok nélkül A magyar műszaki alakulat elkészült a gradiskai átkelővel Okucani (MTI) - „A magyar mű­szaki alakulat kiemelkedő szak­mai munkát végzett, szüksé­günk volt a gradiskai átkelőre, s most nagyon elégedett vagyok, hogy elkészült” - mondta John Field, az IFOR illetékes ezrede­se hétfőn, miután helikopterrel szemlét tett a híd összekapcso­lása idején. Field ezredes közölte: a brit erők ar­ra számítanak, hogy a magyar nyű­szaki alakulat bekapcsolódik egy újabb híd építésébe, a nyugat-bosz­niai Saiiski Most közelében. El­mondta, hogy a gradiskai híd javítá­sa is napirenden.van, de az kicsit hosszabb időt vesz majd igénybe. Utalt arra is, hogy tudomása sze­rint Slavonski Brodnál is rövidesen megkezdődik a hídépítés, de az az amerikai övezethez tartozik. A Bosanska Gradiska-i hídfőnél lévő silónál, a zárt területen túl helyi szerb lakosok gyűltek össze, de nem nagyon törődtek a híddal - nyilván tudják, hogy ők egyelőre nem hasz­nálhatják. Inkább azzal voltak elfog­lalva, hogy vajon miért tartóztatták le a NATO-erők épp Dukic táborno­kot, aki szerintük élelmet engedett át a muzulmánoknak. Gyorsan tu­datták, hogy ők Horvátországban csak védekeztek, otthon voltak - egyikük daruvári, a másik pedig zágrábi szerb menekült. Kicsit később érkezett meg Dra- goljub Novakovic, a helyi rendőrka­A gradiskai magyar pontonhíd hosszúsága a Száva vízállásától függően változtatható - elemeket lehet betoldani, illetve kivenni. Egy-egy hídelem 6,75 méter hosz- szú, összesen 31 ilyen tagot kap­csoltak össze, s ezek két, egyen­ként 5,5 méter hosszú part menti taghoz illeszkednek. A pontonbi- dat BMK-130-as típusú tolóha­jókkal mozgatják a vízen. A híd szélessége nyolc méter, hosszúsága a Száva jelenlegi ví­zállásánál 220 méter. Á híd felé­pítéséhez használt PMP elemeket 1961-ben vezették be, s ezeket azóta nem tudták lényegesen fe­lülmúlni. A teherbírás hatvan ton­na, bármilyen harci technika szál­lítható rajta, beleértve a nehéz harckocsikat is. Megindult a forgalom a magyarok által készített hídon pitányság parancsnoka, aki viszont gondosan megfogalmazott sajtónyi­latkozatot adott: „Minden híd kap­csolatot jelent két nép között és a nagyvilág felé... Az itteni nép min­denképp kapcsolódni akar a külvi­lághoz: testvérei, barátai, rokonai vannak”. Arra a kérdésre, hogy sze­rinte mikor lehet megnyitni a hidat a polgári forgalom számára, Nova­kovic kapitány úgy válaszolt, hogy az nem csak tőlük függ, hanem fő­ként a daytoni egyezmény megvaló­sításától, ami egyébként az összes híd helyreállítását is előirányozza. Rendet és rendőrt őrző rendőrök Boszniai hatalomátvétel „bizonyos szabálytalanságokkal" Belgrad (MTI) - Az ENSZ Bosz­nia ügyeiben illetékes külön- megbízottja hétfőn Páléban ag­godalmát fejezte ki amiatt, hogy „bizonyos szabálytalanságok” történtek, miközben a boszniai muzulmán-horvát föderáció hatóságai a daytoni egyezmény értelmében átvették a szerbek­től Szarajevó Vogosca előváro­sát. A Nikola Koljevic boszniai szerb alelnökkel folytatott megbeszélés után nyilatkozó Igbal Riza kijelen­tette: reméli, hogy a szabálytalan­ságok nem ismétlődnek meg Uijas- ban, amely a következő az átadandó elővárosok listáján. „A daytoni egyezménynek több következménye van, s érthető, hogy a szarajevói szerbek bizonytalanságot és félel­met éreznek” - idézte az ENSZ-kép- viselőt a palei rádió, aki azt is hang­súlyozta, hogy a világszervezet azt szeretné, ha minél több szerb ma­radna a boszniai fővárosban. Koljevic a tárgyaláson elmondta, hogy a föderáció rendőrsége azzal is megsértette a hatalomátadásról szó­ló egyezményt, hogy kizavarta a szerb illetékeseket az önkormányzat helyiségeiből. A szerb politikus sze­rint a legnagyobb nehézséget az okozza, hogy nincs elegendő ENSZ- rendőr Szarajevóban, s így nem lehet megfelelő módon ellenőrizni a föde­ráció rendőreinek tevékenységét. Hétfőn Vogoscába látogatott Iru- din Kapetanovic, a föderáció mi­niszterelnöke és Tarik Kupusovic, Szarajevó polgármestere, hogy a helyszínen ellenőrizze a polgári ha­tóságok működésének megszerve­zését, s felmérje a menekültek ha­zatelepítésének lehetőségeit. Az előváros muzulmán polgár- mestere, Muhamed Kozadra el­mondta, hogy már helyreállították a Szarajevó és Vogosca közötti tele­fonkapcsolatot, megkezdték a víz- és áramvezetékek kijavítását, s ha­marosan megindulnak a fővárost és Vogoscát összekötő autóbusz-jára­tok is. A helyi rendőrség parancsnoka elmondta, hogy Vogoscában jelen­leg 85 rendőr teljesít szolgálatot. A rendőrök között 47 bosnyák, 30 szerb és 8 horvát van. Az ingusföldi kivonulás kezdete Moszkva (MTI) - Hétfőn az orosz csapatok megkezdték a kivonu­lást Ingusföld délkeleti részé­ből, ahol az utóbbi napokban körülzárva tartottak, illetve ágyúztak több ingus települést. Az ITAR-TASZSZ helyszíni je­lentése szerint az 58. orosz had­sereg egységei északra, a Rosz- tov-Baku főút felé tartanak. A csapatok azután távoztak, hogy Ruszlan Ausev ingus elnök előző es­te megállapodott erről az 58. orosz hadsereg parancsnokával, Genna- gyij Troscsev tábornokkal. Ingus­föld délkeleti részén a múlt hét vé­gén éleződött ki a helyzet, miután az 58. hadsereg egységei ingus terü­leten át próbáltak a csecsenföldi Ba- mut térségébe jutni, amelyet Dzso- har Dudajev fegyveresei ellenőriz­nek. A csecsének tűz alá vették a közeledő orosz erőket, mire a szö­vetségi tüzérség válaszcsapást mért Arsti és Galaski ingus települések irányában, ahol csecsen fegyvere­sek jelenlétét feltételezték. Arsti- ban a becsapódó lövedékek 4 civilt megöltek, 10 ember megsebesült. Az észak-kaukázusi katonai kör­zet szóvivője hétfőn azt állította, hogy a települések körül a csecsen fegyveresekkel vívott harcokban 14 orosz katona meghalt, 20 megsebe­sült. Jakov Firszov ezredes az Inter­íáxnak elmondta: az 58. hadsereg gépesített lövészezredének zászlóal­ja a múlt szerdán indult Vlagyikav- kazból Ingusföldön át Csecsenföld- re, hogy leváltsa a csecsen-ingus határ közelében állomásozó orosz egységeket. Csütörtökön azonban Ingusföld délkeleti részén csecsen fegyvere­sek támadták meg a zászlóaljat, majd több napon át tartó tűzharc bontakozott ki. A szóvivő cáfolta Ruszlan Ausev ingus elnök és a naz- ranyi vezetés más tagjainak vádja­it, akik azt állították: azért vonul­tak be az orosz egységek Ingusföld- re, hogy belerángassák azt a hábo­rúba. Nyolcvanöt párt - húsz induló Várhatóan csak öt-hat párt kerülhet be a cseh parlamentbe Prága (MTI) - Václav Havel cseh államfő reményét fejezte ki, hogy a május 31-re és június 1- jére tervezett parlamenti vá­lasztásokat követően még a nyári szabadságok előtt meg­alakul az új cseh kormány. A Tapasztalati Kutatások Központ­ja (STEM) januárban felmérést ké­szített a politikai pártok körében, s ebből kiderült, mindössze 20 párt tervezi azt, hogy indul majd az alsó­házi választásokon. A cseh belügy­minisztérium hivatalos kimutatása szerint január 31-én 85 politikai párt működött az országban. Az elő­ző, 1992 nyarán tartott választáso­kon még a szövetségi csehszlovák állam keretei közt 21 párt versen­gett a parlamentbe való bejutásért. Az 1989 novemberi rendszerváltást követően Csehországban mintegy 150 politikai párt és mozgalom je­gyeztette be magát, de számuk fo­kozatosan csökken. Tavaly a cseh kormány például 21 párt tevékeny­ségét szüntette meg, mert nem tel­jesítették a működéshez szükséges adminisztratív feltételeket sem. Po­litikai okokból eddig pártfeloszla­tásra nem került sor. Az utóbbi he­tekben azonban a jobboldal egy ré­sze követelni kezdte a belügymi­nisztériumot, hogy tiltsa be a tavaly alakult Csehszlovák Kommunisták Pártjának (SCK) tevékenységét.A közvélemény-kutatások alapján azonban várhatóan csak 5-6 párt kerül majd be a cseh parlamentbe. Jelenleg csak a kormánykoalíció, il­letve az ellenzék legerősebb pártjai mehetnek biztosra. A Václav Klaus kormányfő vezette Polgári Demok­ratikus Párt támogatottsága ugyanis stabilan 27-30 százalék, míg a Milos Zeman vezette ellenzé­ki Cseh Szociáldemokrata Párt tá­mogatottsága 18-22 százalék körül mozog. Rajtuk kívül még Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjá­nak támogatottsága van stabilan 10 százalék körül. A jelenlegi kor­mánykoalíció két kisebb tagjának (a Polgári Demokrata Szövetség és a Csehszlovák Néppárt-Keresztény­demokrata Unió) szintén megvan az esélye a parlamentbe való beju­tásra, mert népszerűségük 7-9 szá­zalék közt alakul. Katonás kitelepítés Lukavica (MTI) — Hétfőn kétszáz katonai kamion indult el a lukavi- cai szerb laktanyából Szarajevó szerb kézen lévő elővárosaiba, Dí­jasba és Rajlovacba, hogy segítsen a boszniai muzulmán-horvát föderá­ciónak átadandó városrészekben élő szerbek kitelepítésében. A boszniai szerb vezetés korábbi döntése értel­mében Ilijas szerb lakosságát Sreb- renicába, Zvornikba és Brckóba szállítják, míg a rajlovaciak Viseg- radba, Rogaticába, Sokolacpa, Palé- ' ba és Han Pijesakba települnek át. A katonai tehergépkocsik azután kapcsolódhattak be a polgári sze­mélyek kitelepítésébe, hogy az IFOR-erők parancsnokai szerb ké­résre a múlt hét végén megadták a szükséges engedélyeket. Zűrös Cote d’Azur Nizza (MTI) - Titokzatos robbaná­sok keltettek riadalmat az elmúlt hetekben a híres francia üdülőkör­zetben, a Gőte d’Azurön: január ele­je óta összesen hét pokolgépes akci­ót hajtottak végre ismeretlenek Cannes, illetve Nizza környékén, s ebből három eset most hétfőre vir­radóra történt. Az eddigi robbantá­sok általában kis erejűek voltak, s csak csekély károkat okoztak; a hét­fői akcióknál viszont egy bankfiók súlyosan megrongálódott, egy em­ber pedig könnyebben megsebesült. Mindhárom pokolgépet Nizzában robbantották fel a tettesek: az egyi­ket egy banknál, a másikat egy munkaközvetítő ügynökségnél, a harmadikat pedig egy bár előtt. Tömeges gázolás Jeruzsálem (MTI)) - Hétfőn dél­után 3 órakor Jeruzsálem északi körzetében egy arab rendszámú fe­kete Fiat Unó gépkocsi vezetője a buszmegállóban várakozók közé hajtott. Ketten a helyszínen meg­haltak, tizennyolcán súlyosan meg­sebesültek. Az arab rendszámú bé­relt autó vezetőjét két járókelő go­lyója terítette le a helyszínen. A rendőrség tűzszerészei megvizs­gálták a fekete Unót, hogy nincs-e benne időzített bomba. Háim Hefec országos rendőrkapitány az MTI kérdésére válaszolva telefonon el­mondotta, hogy országszerte teljes készültség van a tegnapi robbantá­sok miatt, de nem lehet minden sarokra rendőrt állítani. A bérau­tó eredetileg egy kelet-jeruzsálemi autókölcsönző tulajdona. A sebesül­tek állapota súlyos, a kórház szóvi­vője szerint öt sebesült jelenleg a kórház műtőiben küzd életéért.-Röviden • MOSZKVA - Gennagyij Zjuga- nov kommunista jelölt jócskáin ve­zet az orosz elnöki posztért vívott választási kampányban - erről ta­núskodik egy közvélemény-kutatás eredménye. A felmérés szerint 1600 (városi és falusi) megkérdezett 24 százaléka mondta azt, hogy Zjuga- novra fog szavazni a júniusi elnök- választáson. • LONDON - A londoni kormány úgy döntött, hogy biztonsági intéz­kedésként újabb négyszáz katonát vezényel vissza Németországból Észak-írországba, miután az ír Köztársasági Hadsereg (IRA) febru­ár 9-én felrúgta a terrorcselekmé­nyeire másfél éve meghirdetett tűz­szünetet. • TEL-AVTV - Jigal Amir, Jichak Rabin izraeli kormányfő gyilkosa hétfőm tagadta azt a vádat, hogy összeesküvést szőtt volna a minisz­terelnök elleni merénylet végrehaj­tására. Tagadta az összeesküvés vádját egy tel-avivi bíróság előtt a két másik vádlott, Hagai Amir (Ji­gal Amir bátyja) és Dror Adani hu­szonéves vallásos zsidó fiatalember is. Ezen a tel-avivi tárgyaláson nem az emberölés, hanem az összees­küvés vádját vizsgálta a bíróság. • BUKAREST - Bukarestben hét­főn szakértői tárgyalások kezdőd­tek a Románia és Ukrajna közötti alapszerződésről - először, amióta tavaly év végén a Kígyó-szigettel és a Molotov-Ribbentrop paktum el­ítélésének módjával kapcsolatos né­zeteltérések miatt zsákutcába ke­rültek a megbeszélések a két szom­szédos ország között.

Next

/
Thumbnails
Contents