Észak-Magyarország, 1996. február (52. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-20 / 43. szám

1996, Február 20-, Kedd Gazdaság ÉSZAKIM AGYARORSZÁG 7 Tartalékerőmű épül Sajószögeden Támogatják, ha megfelel a környezetvédelmi előírásoknak Az új erőmű a tervek szerint a sajószögedi OVIT-alállomás mellett épül meg Fotó: Végh Csaba Gazdaképzés Rátka (ÉM) - A héten gazdaképző tanfolyamot tartanak a rátkai mű­velődési házban. A minden nap este hatkor kezdődő előadásokon szó lesz a szántóföldi növénytermesz­tésről, állattenyésztésről, gomba-, szőlő-, gyümölcstermesztésről és a növényvédelemről, illetve a gazdák­nak nyújtott állami támogatásról is hallhatnak az érdeklődők. A tanfo­lyam végén, szombaton borversenyt rendeznek. Hegyközség alakul Miskolc (ÉM) - A szőlőművelés ér­dekeinek védelmében az Or­szággyűlés ’94-ben alkotta meg a hegyközségekrők szóló törvényt, amely 1995 március 1-jén hatályba lépett. A miskolci hegyközség meg­alakítására alakult előkészítő bi­zottság a helyi szervezet alakuló közgyűlését február 21-én, szerdán délután 5 órától taija az önkor­mányzat Petőfi u. 1-3. szám alatti épületének harmadik emeleti ta­nácstermében, amelyre várják a szőlőültetvény tulajdonosokat. A termelői árak Budapest (MTI) - Az ipar termelői árai 1995 decemberében 0,6 száza­lékkal haladták meg az előző havit és 30,2 százalékkal az előző év de­cemberit - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal hétfőn a távira­ti irodát. Az adatokból kitűnik: a belföldi ár­növekedés havi üteme decemberre lelassult és az év folyamán a legala­csonyabb változást mutatta. Ugyanakkor az évközi árváltozások átlagos mértéke több mint kétsze­rese az 1994. évinek, s több mint három és félszer nagyobb a két év­vel korábban tapasztalt árnöveke­désnél. A belföldi értékesítés árszintje de­cemberben a megelőző hónaphoz képest 0,4 százalékkal, az export fo­rintban mért árai 1,3 százalékkal nőttek az előző hónaphoz képest. Az elmúlt 12 hónap alatt a belföldi árak 29,7 százalékkal, az export árak 32,1 százalékkal lettek maga­sabbak. A mezőgazdasági termelők feldolgo­zásra és továbbeladásra értékesí­tett termékeinek árai decemberben az előző év azonos időszakához vi­szonyítva 24,5 százalékkal nőttek. Az egész év átlagát tekintve az ösz- szes mezőgazdasági termék felvá­sárlási ára 27,9 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel koráb­ban. A forint 28-29 százalékkal ér­tékelődött le az év első háromne­gyed évében az előző év azonos idő­szakához képest. A háromnegyed éves import árindex - forintban számolva - 32 százalékos. Sajószöged (ÉM) - A Magyar Vil­lamos Művek Rt. (MVM) gáztur­binás tartalékerőmű építését tervezi Sajószögeden a meglévő villamos alállomás területén. A témáról tegnap délután Hejőbá- bán lakossági fórumot tartottak a Művelődési Házban. A lakosság tájékoztatására hivatott programokat az ESBI-ETV Mér­nökszolgálati Kft. szervezi az MVM megbízásából. Balázs Péter ügyve­zető igazgatótól megtudtuk, az 1992/146-os kormányrendelet kö­telezi a beruházót arra, hogy az építési engedély beadása előtt kö­zösségtájékoztatókat szervezzen. Ennek első lépéseként január má­sodik felében hatásfelmérést vé­geztek Sajószögeden, illetve a kör­nyező településeken arról, tud- nak-e az itt élők a tervezett beru­házásról. Az eredmény: a polgárok 87 százaléka még nem értesült a tartalékerőmű építéséről. Az azóta eltelt időszakban műszaki klubna­pot szerveztek a témáról, tájékoz­tatási irodát nyitottak, ahol az ér­deklődők választ kaphatnak kér­déseikre, illetve lakossági fórumo­kat szerveznek hat településen. A tájékoztatás záróakkordjaként feb­ruár 24-én közmeghallgatást szer­veznek Sajószögeden. Az eddigi tapasztalatokat ele­mezve az ügyvezető igazgató el­mondta, a lakosság egyetért az erő­mű megépítésével, feltéve, ha az megfelel a környezetvédelmi előírá­soknak. Szálkái István, az MVM szakér­tője a beruházással kapcsolatosan kifejtette, az MVM feladata az ener­giafogyasztás biztonságos kielégíté­se. E célból hálózati kapcsolatban állnak a környező országok villa- mosenergia-rendszereivel is. Az erőművek és távvezetékek által al­Budapest (ÉM - M.L.) - Múlt hét pénteken eldőlt: az ING Bank vásá­rolja meg a Dunabank Rt. vala­mennyi üzletágát. Átveszi a pénzin­tézet közel 15 milliárd forintra tehe­tő betétállományát, és teljes mér­tékben felel a betétesek követelései­nek kifizetéséért. A Dunabank ne­vet nem őrzik meg, az átvett tevé­kenységeket az ING Bank nevén folytatják. Az ING Bank lakossági üzletága jelenleg még fejletlen, a Dunabanld üzletágak így lehetővé teszik számára a kártyaszolgálta­tás megkezdését, a folyószámlave­zetést, illetve a lakossági betétek kezelését. A bank adás-vételi szer­kotott rendszerben azonban tartalé­kokra van szükség, amelyek segít­ségével áthidalhatók azok az idő­szakok, amikor valamilyen okból hiány lép fel a rendszerben. Ezért az MVM úgy döntött, hogy szekun­der tartalékerőművet létesít. A há­lózati viszonyok figyelembe vételé­vel a választás Sajószögedre esett. A szóbanforgó erőmű telephelye a falu határában található OVIT-állo- más területe, a kivitelezési munká­latok a tervek szerint 1997-ben kez­dődnek és még ugyanebben az év­ben be is fejeződnek. A létesítmény csak az építkezés idején ad munkalehetőséget az itt ződését február 23-án írják alá, míg az üzletágak átadása február 29-én történik meg. Mint azt az Észak-Magyaror- szág a Dunabank vezérigazgató-he­lyettesétől, Salamon Csabától meg­tudta: ügyfeleiket, betéteseiket nem érintheti hátrányosan a bank meg­szűnése, mert az új helyzet pillanat­nyilag csupán banktechnikai válto­zásokat von maga után. Bankkár­tyáik továbbra is megtartják érvé­nyességüket és természetesen ugyanúgy használhatók az automa­ták is. Ügyfeleiknek egyelőre nem kell számítaniuk a szerződések mó­dosítására. élőknek, mivel a 100 MW teljesít­ményű erőmű üzemeltetése állandó helyszíni személyzet nélkül, távmú- ködtetéssel történik majd. Á számí­tások szerint az éves üzemidő maxi­mum 20 óra lesz. Az MVM szakértője szerint a be­építendő berendezések tűz- és biz­tonságvédelme magas szintű, az erőmű nem jelent veszélyt a környe­zetére. Az olajtartályok ugyancsak védettek, nem kell számolni a talaj szennyezésével. Szálkái István ki­emelte: a létesítmény tüzelőanyaga gyakorlatilag kénmentes lesz és nem tartalmaz egyéb károsító anya­got sem. Kisbefektetői érdekképviselet Budapest (MTI) - Érdekképviseleti egyesületet alakítottak a felszámolás előtt álló WVM-lízing kisbefektetői. Az egyesület célja, hogy a kötvénytu­lajdonosokat tájékoztassák és érdek- képviseletüket ellássák. Az egyesület, március elsejével irodát, nyit Bu­dapesten a Könyves Kálmán körút 76. szám alatt. Ide várnak núnden olyan magánszemélyt, akinek WVM- lízing kötvény van a tulajdonában. Az irodában többek között arra hív­ják fel kisbefektető figyelmét, hogy a törvény szerint a felszámolás meg­kezdésének kihirdetése után 30 na­pon belül kell bejelenteniük követelé­süket a felszámolónak. ING-ben a Dunabank üzletágai A Budapesti Értéktőzsde 7. heti forgalma 19%. február 12-től február 16-ig Részvény neve Üzletek száma előző heti Változás átlagár Minimumár Maximumár IEGYZETT KATEGÓRIA Danubius Rt. 390452 430 150« Punaholding EGIS Gyógyszergyár Rt. 684 770 410 Graboplast Rt. 1 190000 Konzum Pannonplast Pick Szeged Rt, Richter Gedeon Rt. Soproni Sörgyár Rt, Goldsun Hűtőipari Rt HÚMAN Rt, Inter-Európa Bank Rt. 16772 Martfű Novotrade Rt Pannon Váltó Rt. Pannonflax Rt Prímagáz Hungária Rt Skála Coop "T" Összesen: Kárpótlási jegy A fenti adatokat a Budapesti Értéktőzsde információi alapján közöljük. Znlakerámia Rt. i 10 25 097 600 2 788 4 500 4 600 4501 4689-188 Zwack Unicum Rt. 40 15 864 090 2 341 3 210 3 425 3388 3198 190 FORGALMAZOTT! KATEGÓRIA I ■' ■ v <.v-. iyé T * ,1Á * '<,2 s '? ; ' Agrimpex Rt. (bőm.) Agrimpex Rt. (névre«.) : 27 11 236 100 317 13 50(1 18 550 17723 0 17 723 ■73 42 003 000 1 105 17 500 22 000 19006 15039 3 967 Aranypók 3 495 000 55 4 SOI) 4 500 4 500 4 000 500 Balaton Riszért Rt. ■ 7 487 600 51 4 550 4 950 4780 41343 437 ■ Csemege |ulius Meinl Csopak Domes Kereskedelmi Rt. ERAVIS Rt. í 1 k,\J 17 1 15 20 23 800 10 024 480 3 862 420 2 802 100 1 5 586 3 688 272 11 900 880 515 4 550 11 900 925 530 5 750 1190(1 901 524 5151 12579 929 531 5961-679-28-7-810 GLOBAL TH Rt. 15 1 879 340 626 1 495 1 515 1501 1499 2 Globus Konzervipari Rt, 53 18 081 910 7 353 1 150 1305 1226 1303- 77 Árfolyamok Kárpótlási jegy Tőzsde Index febr. 19. 2005,20 -105,44 Hivatalos árfolyamok Érvényben: 1996. február 19. Valuta Deviza Pénznem Vétel Eladás Középárf. Angol font. ■ 220,31 224,55. 222.65 7; Ausztrál dollar 107,84 109,88: 108,62 Belga frank* 477.19 486.33 482.35 Dán korona 25.38 25,86 25,65 Finn márka 31.32 31.94 31,65: Francia frank 28,52 29,06 28,81 Holland forint 87,71 89,39 88,32-7; ír font 228,11 282.43 229,22 Japán yen*1 135,38 138.06 136,91 Kanadai dollár 103,18 105,18 103,73 Kuvaiti dinár 478,02 486,96 482,03 Német márka 98,14 100,02 99,22 Norvég korona 22.45 22,87 22.69 Olasz líra** 89,94 91,60 90,80 Osztrák schilling 13.96 14,22 14,11 1 Portugal escudo* 94,30 96,10 95,24 Spanyol peseta* 116.42 118,58 117,40 .'1 Svájci frank 120,62 ' 122,96 122.01 Svéd korona 20,70 21.08 20,88 : USÁ-doliár ECU (K.P.) 142,49 179,86 145,17 183,32 ' 143.74 IBlfUS A megadott számok 1 egységre értendők, forint­ban *: 100 egység, **: 1000 egység Betétek Hitelek Gazdálkodó Magán- szervezetek személyek 11996. 02.19. | 3 hó 12 h 3 hó 12h< 3 hó­c ÍN C | 1. Budapest Bank 21,0 21,0 22,0 23,0 31,5 31,5 31,5 1 „23,5 23,5 25,0 25,0 41,0 41,0 41,0 2. MHB 24,5 25,25 25,50 27.00 30,5 $03 32.« 7 26,M W,0 26,50 28,00 . _ .. 3. Postabank 20,0 23,0­­22,0 28,0 4. OTP Bank 22,5 25,0 21.5 24,5 34,0 34,0 35,0 25.5 283 5. Mezőbank 25,0 27,0 25,5 26,5 30,0 30,0 30,0 i 25,5 27,5 26,0 28,0 _ _ _ 6. Kereskedelmi B. 25,0 28,0 27,0 28,0 34,5 isi 35,0 7. Corvinbank 25,0 28,0 22,0 26,0 28,0 28,0 28,0 35,0 35,0 35,0 8. Konzumbank 27*0 $0.0 24,5 27,0, 34,0 $4.0 34,0 35,0 35,0 35*0 9. Dunabank 24,5 25,5 23,0 26,0 _­_ 26,0 27,5­­A Magyar Nemzeti Bank alapkamaté: 27% A kamatok százalékban, egyéves időtartamra vetítve értendők. A betétek és hitelek részletes teltételeiről, a speciális konstrukciókról a bankfiókok adnak felvilágosítást. Értékpapírpiac. Véget ért az árfolyamok emelkedése a Buda­pesti Értéktőzsdén. A több elemzó által megjó­solt korrekció főleg a hét második felében csök­kentette az árfolyamokat, s a befektetők ilyen­kor várható pánikszerű eladásai miatt azok tovább is eshetnek. A pénzügyminiszter le­mondása által keletkezett bizonytalansággal együtt az elkövetkező hét minden bizonnyal fekete betűkkel kerül a spekulánsok feljegyzé­seibe. A legnagyobb esést a Mól részvényei szenvedték el. A hétfői 1780 forintos ár folya­matosan zuhanva pénteken 1740 forinton állt meg. Az Egis 4600, a Richter 4150 forintig esett vissza, s nem büszkélkedhet az OTP sem, hiszen 1200 forinton is születtek kötések. Az Inter-Európa Bank esetében még a keres­kedést is fel kellett függeszteni, hiszen rövid idő alatt 30 százalékot zuhant az árfolyam, majd 15 000 forint fölött, stabilizálódott. A Pannonplast, a Pick és az Eravis is követte az általános tendenciát. A Fotex talán az egyet­len részvény, amely függetlenül a piaci hely­zettől emelkedő árat tudott produkálni egé­szen 133 forintig. A tőzsdén kívüli piacon 225 százalékig emelkedett a BorsodChem részvé­nyek árfolyama, jelenleg több tucat vevő is venne a slágerrészvényből. A Budapest Bank és az MHB 40 százalék körül látszik stabil­nak. Az Antenna-Hungáriára 44, a Mezőbank­ra 10-12 százalékon születtek kötések. Visszatért a normális kerékvágásba a kárpót­lási jegy piaca. Miután elérte az el­múlt 12 hónap maximumát jelentő 412 forintot rohamléptekkel 250 forintig esett vissza. Az elemzést készítette az O )) ELSŐ MISKOLCI BRÓKERHÁZ ISIOMtSKOI.C lirr/.B II 2 S7 TIl;/TAX.46/356-ó4ó.356-832

Next

/
Thumbnails
Contents