Észak-Magyarország, 1996. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-02 / 28. szám
6 ÉSZAK-Magyarorszag Kultúra - Műsor 1996, Február 2.» Péntek „Mozi Veszélyes kölykök (ÉM - CsM) - Ismét egy iskolafilm. Vagy tanárfilm. De mondhatnánk azt is, hogy tanító film. Hiszen a Veszélyes kölykök tanulságokkal teli történet. Igaz, láttunk már jónéhány olyan mozit, amiből kiderült, a egrakoncátla- nabb legtüskésebb, legmakacsabb, sót legrosszabb gyerekhez is közel lehet férkőzni. Ez a történet abban tér el legtöbb testvérétől, hogy valós események alapján készült. Persze, nem könnyű erre elismerőleg rábólintani. Még akkor sem, ha minden ellenkező tapasztalatuk ellenére szeretnénk elhinni, hogy valóban van, aki megtalálja, vállalja és sikeresen végig is megy azon az igencsak göröngyös, hosszú és veszélyes úton, ami a megoldásig vezet. Tehát: adott egy nem igazán elit amerikai középiskola, ahol külön osztályba terelték az intelligens, de az iskolát csak menekülési útnak tekintő, tanulni viszont nem akaró hátrányos helyzetű diákokat. Miután az öntörvényű fiatalok könnyen túladtajv három tanárnőn, kapórajön az iskolának a végzett lám gyakorlatlan), éppen váló és a tengerészgyalogosoktól frissen leszerelt fiatal nő. Aki végre rájön: a gyerekekből kell kiindulni, úgy fölkelteni az érdeklődésüket, nem pedig megpróbálni rájuk húzni a tantervi kényszerzubbonyt. És mivel az iskolával az életük miatt van bajuk a diákoknak, kénytelen tanítani - versekkel, tanácsokkal és tettekkel - az életet is. Van, aki így is elvész. A többség azonban megmarad, mert az új tanárnő szerette, és megtanította küzdeni őket. A gyerekek pedig hitet, és erőt adtak neki. Ugye nehéz elhinni? Ez a film nem didaktikus, nem szirupos, nem elemző, nem feltáró. Egy egyszerű történet, ami után mégsem bánjuk meg, ha hagytuk, hogy hasson ránk (feltéve, hogy sikerült kikapcsolni ösztönös cinizmusunkat). És ez bizony nagy erény. T áncostoborzo Miskolc (ÉM) - A Kisbojtár együttes néptánc iránt érdeklődő fiatalok, elsősorban fiuk jelentkezését várja. Az együttes vezetői a 14-től 30 évesig terjedő korosztályra számítanak. Jelentkezni a próbákon - a Csengey utcai Kereskedelmi és Vendeglátóipari Szakközépiskola és Szakmunkásképző tornatermében - hétfőn, kedden és csütörtökön este fél 7 és fél 9 között lehet. Michelle Pfeit'fer Miskolc (ÉM - DK) - A Miskolci Színháztörténeti és Színészinú- zeum létesítéséről szóló tervezet tegnap sürgősségi indítványként került a városi közgyűlés elé. A képviselők ágy határoztak, hogy az új múzeum szakmai működtetését a Miskolci Galériára bízzák. @ Bennünket is váratlanul ért a felkérés - mondja Dobrik István, a Miskolci Galéria igazgatója. - Vagyis, hogy készül a múzeum, arról tudtunk, azonban kiszámíthatatlan volt, hogyan alakul a státusa. De végül is teljesen természetszerű, hogy a város az általa fenntartott galériához csatolja az új kiállítóhelyet. □ Nem érzi egy kicsit luxusnak a múzeum létrehozását? ® Nem. A színház nagyon fontos szerepet tölt be a város életében így is, ahogy most van, és ez a felújítás után még inkább így lesz. Egyáltalán nem luxus, hogy' Bodonyi Csaba tervező a múzeumot is belegondolta az „új” színházba. Az ő koncepcióját dicséri, hogy komplexen értékelte a feladatot, fontosnak tartja a 175 éves színház múltját) Ráadásul évadról évadra maradandó alkotások születnek, amelyek mind érdemesek a megőrzésre. Az alapfeladat éppen az lenne, hogy bemutassuk az itt született művelődéstörténeti és kultúrtörténeti értékeket, feldolgozzuk, megőrizzük a dokumentumokat az utókor számára. Ü Es miből lesz a gyűjtemény? ® Igazi gyűjteménye a színháztörténeti múzeumnak most még nincs. Azzal az anyaggal rendelkezik, amit Gyarmati Ferenc nagy lelkesedéssel évek óta összegyűjtött, rendszerezett. Ennek jó része iratanyag, fotó, írásos dokumentum és hanganyag. Nincs kizárva, hogy néhány kellék, ruha, díszlet is bemutatásra kerül. De van színháztörténettel kapcsolatos dokumentum a Herman Ottó Múzeumban és a Levéltárban is, ez azt jelenti, hogy az onnan esetleg tartós letétként átvett anyaggal gazdagodhat a várhatóan szeptemberben, a színházi világnapon megnyíló kiállítás. □ Valamilyen emlékszobaként képzelhetjük el a múzeumot? # Éppen azt hangsúlyoztuk a különféle fórumokon, mikor még nem is tudtuk, ki lesz a gazda, hogy ha lesz múzeum, akkor ne csak levendulaillatú emlékszobák legyenek, ahová beömlesztik a tárgyakat, hanem mindezt fel is kell dolgozni. Leltározni, raktározni. Komoly feladata a színháztörténeti múzeumnak a kiállítás bemutatása mellett, hogy valóban évadról évadra dokumentálja a miskolci eseményeket. Miskolc saját önbecsülése szempontjából nagyon fontos, hogy azokat az értékeket, amelyek itt teremtődtek, megőrizzük. Sokan nem is tudják igazán, milyen értékek születnek itt, akár színházi, akár a művészeti élet más területein... □ Állandó kiállítást terveznek ? • Ez most állandó kiállításként nyílik, de lesz egy olyan terem, amely bekapcsolja az aktuális történéseket is a kiállításba. Már készülnek a látványtervek, az installációtervek. □ Miért ne működtethetné ezt a múzeumot maga a színház t! ® A színház nem üzemeltethetné a múzeumot. Erre szakmai előírások vannak. Ez olyan lenne, mintha én csinálnék a galériában színházat, rendeznék színdarabokat annak a színházban a helye. Azt hiszem, ezzel a döntésével a közgyűlés azt A színészmúzeum - a múlt, a jelen és a jövő-képeivel próbálja erősíteni, hogy ami most létrejön, valóban ne csupán tárgyakból összeállt emlékszoba legyen, hanem múzeumi igényességgel mutassa be a miskolci színház történetét. Lehet, első hallásra furcsa, hogy egy képzőművészeti kiállító intézményhez kerül, de ha azt mondom, hogy végül is a galéria művészeti muzeológiával foglalkozik, már kevésbé bizarr. A művészeti muzeológia komplex terület. Tőlem pedig egyáltalán nem áll távol, hiszen annak idején foglalkoztam színháztörténettel is. El tudom képzelni, hogy majd kapunk színháztörténészi státust, és egy szakember feldolgozza ezt a területet. □ A színházban képzőművészeti kiállításokat is rendeztek.. Ezek - ha lesznek - átkerülhetnek majd ebbe a térbe? ® Nem ebből kell kiindulni, hiszen a múzeum nem nagy tér. De talán közelebb kerülünk egymáshoz a színházzal, több lehetőség lesz rá, hogy különböző dolgokban együttműködjünk. Személy szerint nagyra becsülöm a színháznak a polgárosodásban, a társasági életben betöltött szerepét. A színháznak nagy szervező ereje van, központi szerepet játszik a város önépítésében. Azt gondolom, ez a lépés lehetőség arra, hogy egy kicsit mi is erősítsük ezt a szerepet. Ősök ösvényén Miskolc (ÉM) - Halmy György Ősök ösvényén - Medveünnep című, háromrészes dokumentumfilmjét láthatják az érdeklődők ma, pénteken (és 9-én, jövő hét pénteken) délután 4 órától Miskolcon, a Városi Könyvtárban (Mindszent tér 2.). A film főszereplője Paól Zoltán ózdi kohász, aki Rovó,sámánnak mondta magát (1982-ben meghalt). Megismerkedhetünk életével, azzal, hogy 1944 telén egy medveünnep során miként avatódott be, hogyan fogott bele nagy művének, az Arvisurának írásába, s mi erről az írásról a kutatók véleménye... A Mandorla Köz- művelődési Égyesület által szervezett program vendége lesz Lakatos Zoltán, áld Paál László tanítványának tartja magát. Zenével, tánccal Kazincbarcika (ÉM) - A Borsod Néptáncegyüttes és a kazincbarcikai citerazenekarok közös műsort adnak február 3-án, szombaton délután 5 órától a barcikai Egressy Béni Művelődési Központban. Lármafás játszóház Miskolc (ÉM) - A Boncsér Gábor által vezetett Lármafa együttes táncházzal egybekötött játszóházába várják az alsós diákokat ma, pénteken délután fél 5-től este 6-ig a Pallós úti Jókai Mór Általános Iskolában. A magyar fotográfia történetében mérföldkövet jelenthet a Pelikán Kiadó által megindított Fényképtár című, a korlárs magyar fotográfia legjobbjait bemutató sorozat. Évente 5-6 kötet megjelentetését tervezi a kiadó. A sorozat első darabja - közel száz fotóval és rövid életrajzzal - Berekméri Zoltán munkásságát mutatja be. A következő - tervezett - kötet Fejér Ernő miskolci fotográfus alkotásait tartalmazza. Fotó: Nagy Gábor (ISB) „Televízió 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 11.00 Dallas. Amerikai film. 267. Házasságok és válások 12.05 Üzlet dél időben 12.25 juli-suli, 133. (ism.) 12.55 Telepakk 13.25 Gazdasági ABC, 81. Csőd 15.10 Magyarország ma 16.05 Üzlet 16.25 Egy nap, amely megrázta a világot. Angol dók.films. 16.30 Topmodell. Brazil tévéfilms 180/79. 17.00 Évgyűrűk 17.30 Téka 17.45 15 perc 18.00 Ablak 19.00 Esti mese 19.15 Naprakész 20.01 Telesport 20.20 Dallas. Amerikai films, (ism.) 21.15 Apropó 22.15 100 EVES A MOZI Szabó István j válogatása. Tízezer nap. Magyar film (1967.-FF!) 0.10 BBC-Híradó TV2 12.00 Szieszta 15.00 Juno és a páva. Angol film (1930 16.35 A siker kapujában 17.20 Élő népszokások 18.00 Brooklyn-híd. Amerikai tévéfilms. 18.30 Űrgammák 19.05 Tövismadarak 19.50 Napjaink 20.10 100 ÉVES A MOZI. Anthony Hopkins. Angol film 21.10 Kékpercek 21.15 Tipp-Hopp! 21.40 Múzsa 22.30 Mi újság? 22.35 Fociles 22.50 Császármorzsák DUNATELEVÍZIÓ 8.00 Képes krónika 14.00 Lapozó 14.15 Ahogy kel! (holland ismeretierj. film) 14.30 Karamazov testvérek (orosz film) 15.40 Éliás, az udvari bolond (angol mesefilm) 15.50 Fejezetek a film történetéből 16.45 Mű-terem-tés 17.30 Mese 18.15 Libára, szerelmem (olasz játékfilm) 20.00 Közép-európai magazin 20.45 Esti kérdés 21.15 Miért harangoznak, Milica? (román tragikomédia) 23.15 Vers —TIT.— 16.30 Batman ■ (am. rajzfilm) 17.00 Bír-lak (am. minisor.) 17.30 Blinky bili (ausztrál rajzfilm) 18.05 A fekete tulipán (am. rajzfilm) 18.55 Mozimánia: James Dean (am. dók.-film) 19.45 A szökevény (am. akciófilm 21.55 Lángoló jég (am. akciófilm) 23.35 A bárányok hallgatnak (am. thriller) 19.00 Műsorismertetés 19.05 Esti mese 19.10 Pop-life 20.00 Víkend (sim.) 21.20 ATV zeneklub 20.00 Műsorajánló 20.05 Egészségmagazin 21.00 Seiko-shop 21.15 Kapásjelzö 21,30 Hétpróbás 22.00 Bajorok a pácb 18.00 Miskolc Ma 18.10 Mese 18.20 Sztárrandevú 19.00 Miskolc Ma 19.10 Súgólyuk 19.30 Képek régi cigányokról (Balogh B. András festőművész portréfimjéV) 20.00 Miskolc Ma mnssmm 17.25 Műsorismertetés 17.30 Regionális híradó 18.00 ZTV magazinműsor 19.00 Hír7 19.15 Pop-box 19.35 Film-műsor 22.00 Hír7 ismétlés Ksmgsga KTV FEI.SŐZSOLCA 16.00- 20.30 Á Miskolci Városi Tv műsora 2. csatorna 8.00- 12.00 Szív Tv ism. 20.00- 24.00 Szív Tv Edelényi VTV 20.00 Szív TV Encs VTV 0.00 Szív TV (ism.) 19.00 Szív TV Kazincbarcika VTV 16.00 HTV-3Ó 19.00 Szív TV Szikszói VTV ATV és Szív TV műsorai Tiszaújváros (Tisza TV) 17.00 HTV-30 19.00 ATV Szabadidő Nagyszínház Egy pohár víz SZÍNHÁZ Földes iíj. bérlet 19.00 Miskolc Béke: Bérgyilkosok (am.) 15.30, 17.45. Veszélyes kölykök (am.) 20. Miskolc Béke Kamara: Áldatlan állapotban (am.) 16, 18, 20. Miskolc Béke Video: Nemcsak testőr (magyar) 14, 18. Kábító élvezet (am.) 16, 20. Miskolc Kossuth: lade (am.) 10, 14.30, 18.30, 20.30. Törvénytelen (magyar) 16.30. Miskolc Heyesy: Veszélyes kölykök (am.) 15, 17, 19. Kazincbarcika Béke: A hálózat csapdájában (am.) 18. Sárospatak Rákóczi: Mortal kombat (am.) 17, 19. Miskolc, Városi Könyvtár: Ősök ösvényén - dokumentum- íilm-ve.títés. Vendég: Lakatos Zoltán. Délután 4 órától. Miskolc, MAB-székház (Erzsébet tér 3.): Reisinger János irodalomtörténész előadása Jézus élete és tanításai címmel Este 6 órától. Miskolc, Ifjúsági és Szabadidő Ház: Ki mit tud? és Megyei Amatőrgála előválogató versenye. Délután fél 1 órától. Miskolc, Ifj. és Szabadidő Ház: VHK koncert. Este 8 órától. Miskolc, Vian-klub: A Kabinet Rt. koncertje. Este 9 órától. Állandó hírműsorok Kossuth: 4.30-8.00-ig félóránként, utána éjfélig óránként Petőfi: 4.30-8.00-ig félóránként, utána 23.00-ig kétóránként Bartók: 6.00-8.00-ig félóránként, utána 2.00-ig kétóránként TV1: 7.00, 12.00, 16.00, 19.30 TV2:18.00, 21.00, 22.00 Miskolci Rádió: 6.30-8.30-ig óránként Nonstop Rádió: 10.00-22.00-ig óránként Megjegyzés: hétvégén és ünnepeken változhatnak az időpontok „Rádió 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.10 Műsorszemle 8.28 A Szabó család (ism.) 9.05 Napközben 11.05 Cigányfélóra 11.35 Kirándulás Hellauba. Részletek Szijj Ferenc: A futás napja című könyvéből, 5. bef. 12.30 Ki nyer ma? - Komáromban 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13.20 A hit hangjai 13.30 Az Úr közel! 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Versek 15.05 Ön ugyebár tud görögül? 15.25 Tudományos műsor 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Forró drót a rendőrséghez 16.25 Talpalá- való 17.05 „Magyarországról jövök..." 18.30 Ráadás 19.05 Sport világ 19.29 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Zongora a fehér kastélyból IV. bef. 20.05 Magyar daloskert 20.30 Határok nélkül 21.05 Kossuth-klub 22.30 Visszhang 23.05 Hangversenymúzeum URH: 6.55 Körzeti információs magazinok 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Német nyelvű műsor 20.00 FI orvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű műsor 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar műsora 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Zöíd/sport/reggel 8.10 Helykereső 8.20 Rivaldafényben 8.50 Apró-cseprő - gyerekekről 9.15 Sok hűhó (ism.) 10.00 Zene-szó - Petrányi Judittal 11.52 Gordiusz plusz 12.00 Nóta-kívánságműsor 12.50 Korkérdés 13.15 „Szép volt, de szép" - Kívánság- műsor idősebbeknek 14.00 Péntektől- péntekig 17.15 Mágnes 18.00 Kölyökrádió 18.30 Helycsere 19.03 Garázs 19.30 Péntek esti jazz 20.00 Esti lista 21.10 Manapság... 21.15 Kilátó 22.15 Sok hűhó 23.03 Sporthíradó 23.10 Ennyi... igzmm 6.00 Muzsikáló reggel 9.05 Pódium 10.05 Óravázlatok 10.35 Rézfúvós kamarazene 11.00 Svéd Sándor operakettősökben 11.40 Magyar régiségek 12.05 Hangverseny délidőben 14.05 Álomjáték 15.03 Farsangi vidámság 16.05 Új magyar zene a rádióban, 8. 17.00 Mi újság a régi zene világában? 17.50 Ez .van! 18.05 Gagliano: Dafne. Egyfelvonásos opera 19.15 Muzsikáról versben, prózában 19.45 Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét 21.55 Operarészletek 22.32 Zenei panoráma 23.10 A viiű- girón. Változatok egy lehetséges irodalmi No- bel-díjra 0.05 Lemezújdonságok MISKOLCI RÁDIÓ 5.55-9.00 a 71,3 tokaji, a 71,2 kékesi, a 66,8 MHz-es URH és 1.116 kFJz-es középhullámon. A tartalomból: Távhődíjemelés Miskolcon - A Kárpátok Határ Menti Gazdaságfejlesztési Szövetségének nemzetközi sajtótájékoztatója Sátoraljaújhelyen - Ismét azbeszt-ügy Borsodban? - Bajnokok ligája női röplabda-mérkőzés - Előttünk a hétvége. Szerkesztő: Kardos Katalin. Reklám - Szerkesztő: Pap Zsolt. 16.00-18.00 a Miskolci Stúdió kereskedelmi-in- formációs-zenés műsora a Rádió Delta Miskolc Kft. menedzselésében. RÁDIÓ - TOP Óránként hírek, időjárás, út inform 6.30, 7.30, 13.30,15.30 BBC magyar nyelvű hírek Londonból 6.45, 11.45, 19.45 sporthírek 17.30 Előzetes az Észak-Magyarország holnapi számából 6.00 Ébredjen a Rádió Toppal! Zenés, információs szolgáltatóműsor 10.00 Áktuális: a hét legfontosabb eseményei 11.00 Turmix. Érdekességek a világ négy égtájáról 12.00 Kívánságműsor 13.00 Tsak zene 14.00 Panasz percek - közérdekű ügyekben. Tel.: 48/312-123 15.00 Magyaróra. Hazai előadók felvételei 16.00 Kultúráról - zenével. Kulturális hírek, információk, programajánlatok, kritikák 19.00 Szellemidézés. Spiritiszta óra 20.00 Háj porozás. Rave, house party, trance 21.00 Éjszakai rögzített, zenés ariás Szmészmúzeum- sürgősséggel