Észak-Magyarország, 1996. február (52. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-02 / 28. szám
LII. évfolyam, 28. szám 1996. február 2., péntek TV PLUSZ Televíziós jAÜSORMELLÉKLET BORSOD - AB AUJ - ZEMPLÉN FÜGGETLEN NAPILAPJA Mól: egy év alatt duplájára emelne Budapest (MTI) - Jelenleg Magyarországon a lakosság lényegesen olcsóbban jut a földgázhoz, mint amennyibe annak importja kerül - jelentette ki tegnap Pál László, a Mól Rt. elnöke. Ez veszteséget jelent a cég számára. Pál László szerint hosszabb távon nem folytatható az a jelenlegi gyakorlat, miszerint egy tőzsdére bevezetett cégnek szociálpolitikai feladatokat is el kell látnia: A márciusra tervezett 25 százalékos áremelés e téren még nem oldja meg a Mól gondjait. Legalább a duplájára kellene az árakat emelni ahhoz, hogy a veszteség azonnal megszűnjön. A Mól részt vesz a gázáremeléssel kapcsolatos kompenzációs megoldások kidolgozásában. Pál László szerint elképzelhető lenne egy olyan megoldás, hogy az állami tulajdonban lévő Mol-részvények értékesítéséből nyert pénzt, pontosabban annak rendszeres hozadékát használnák kompenzációra. Azzal számolnak, hogy a földgáz ára a jövő év január 1-jéig mindenképpen eléri azt a szintet, ami megszünteti a Mól e tevékenységéből származó veszteségét. Leszereltek a sorkatonák Budapest (MTI) - Sorkatonai szolgálatuk befejeztével 15 500-an szereltek le január 31-én, szerdán a Magyar Honvédség és a Határőrség állományából - hozta nyilvánosságra csütörtökön a HM Sajtóirodája. Már korábban félbeszakították szolgálatát 1600 sorkatonának egészségi, családi vagy tanulmányi okok miatt. Közel 50 tartalékos parancsnoki hallgató 9 hónapos szolgálati idő letelte után szerelt le. A leszerelőket ünnepélyes állománygyűléseken búcsúztatták. Az újoncok február 15-16-án vonulnak be. Több áru mehetne Magyarországon át Budapest (MTI) - Nyolc vasút vezetője jegyzőkönyvet írt alá Budapesten vasúti tranzitútvonal fejlesztéséről. A jegyzőkönyvben rögzítették az Európa Tanács által 5-ös korridornak nevezett vasúti szállítási útvonal fejlesztési programját. A programot az osztrák-magyar GySEV, a horvát, a kazah, a román, az osztrák, a szlovén és az ukrán vasutak, illetve a MÁV Rt. vezetői írták alá. A szállítási tranzitútvonal Nyugat-Európát köti össze Ázsiával. így az áruk eddiginél nagyobb hányadát lehetne az Ausztria-Ma- gyarország-Ukrajna-Oroszország, illetve a Szlovénia-Horvátország- Magyarország-Ukrajna-Oroszor- szág-Kazahsztán vonalra terelni. Ebzárlat veszett macska miatt Balatonlelle (MTI) - Ebzárlatot rendelt el Balatonlellén a megyei állategészségügyi állomás, mivel egy macska a napokban megharapta a gazdáját, és az állatról utóbb kiderült, hogy veszett volt. Az ügy kapcsán Harkai László, a Somogy Megyei Tisztiorvosi Szolgálat főorvosa elmondta: naponta érkeznek hozzájuk veszett állatokról szóló jelentések. A főorvos tájékoztatása szerint tavaly több mint 500 Lissa-fertőzés gyanús sérültet jelentettek a szolgálatnak. A veszett állatok között a legtöbb a róka, ebből 120-at jegyeztek fel, macskából 17-et találtak. Az ÁPV Rt-é lett a diósgyőri kohászat Miskolc (ÉM - ME) - Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság (APV Rt.) 9,6 milliárd forintért visszavásárolta a felszámoló Reorg Rt.-től a Dimag-vállalatcsoportot. A diósgyőri kohászat ezzel - többéves huzavona után - ismét állami tulajdonba került. Sugár Dezső, a Reorg elnök-vezérigazgatója lapunknak elmondta, a vagyon átadása már korábban megtörtént, és a vételár kiegyenlítése után a felszámoló szervezet átadta a tulajdonjogot az ÁPV Rt.-nek. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a felszámolás mikor fejeződhet be véglegesen, Sugár Dezső kifejtette; a következő lépés a hitelezők igényeinek kielégítése, illetve a még folyamatban lévő peres ügyek lefolytatása. Véleménye szerint a bíróság szerencsés esetben az idei év végén mondhatja ki a vállalatcsoport felszámolásának befejezését. Ázonban az sem zárható ki, hogy akár másfél évig is elhúzódik az ügy. Mindez természetesen nem érinti aársa- ság működését. Az ÁPV Rt. igazgatósága nuár 24-i ülésén döntést hozott arról, hogy a Dimag-vállalatcsoportól kivásárolt tárgyi eszközöket aDAM Diósgyőr Kft.-be - mint a koásza- tot a továbbiakban működte társaságba - apportálja. A kft. törzstőkéje tehát 9,6 milliárd forit lett. Az elmúlt esztendő elejétől níködő DAM így per-, teher- és igérmen- tes állapotban kapta meg azszkö- zöket. Kommentár Szárnypróbálgatás Kovács Judit Jelenleg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár csak nagyon indokolt esetben és csak nagyon kevés olyan egészségügyi ellátást végző orvossal vagy társasággal köt finanszírozási szerződést, amely saját vállalkozási formában működik. Egyre gyarapszik azonban azon szakrendelések száma, amelyek orvosai az egészségügyi anyaintézményen belül, annak műszereit, infrastruktúráját használva próbálják ki a privát szféra szépségeit és nehézségeit. Megyénkben is több ilyen kezdeményezés indult már el: így működik többek között a mezőcsáti belgyógyászati szakrendelés, a szerencsi rendelő néhány szakellátása, és a közelmúltban tömegesen bekövetkezett fogorvosi funkcionális privatizáció is e sorba tartozik. Sokan felüthetik a fejüket a hír hallatán: visszatér a kommunista éra gmk-s gyakorlatai Nos, jóllehet a séma szinte ugyanaz, azt gondolom, ezekben az esetekben a lap- vetően egészen másról van szó. Nem kifejezetten az „állami" munkaidejükben lazsálok, majd a délután fusizók pénzhará- csolásáról van sző, bár vitathatatlan: többek között valóban a nagyobb fizetés reményében vágnak bele az ilyenfajta vállalkozásba is az orvosok. Úgy gondolják: az intézmény „nagykalapjából" kikerülve takarékosabban, jobbgazdálkodással tudják ellátni amúgy kötelező feladataikat, s így nagyobb lehet az az összeg is, amelyet saját boldogulásukra, esetleg műszerparkjuk korszerűsítésére fordíthatnak. Az ilyenfajta privatizáció jó az anyaintézménynek, az ellátásért felelős tulajdonosi önkormányzatoknak is, hiszen eggyel kevesebb teher nyomja a vállukat, s ha megfelelő szerződést kötnek a berkeiken belül működő vállalkozóval, akár még az említett nagykalapban is több maradhat: Lévén az egészségbiztosító nem ezekkel a vállalkozókkal köt finanszírozási szerződést, hanem az önkormányzatokkal, az intézményekkel. A szárnypróbálgatás idejét éljük, az anyagi gondoktól is beteg egészségügy mindent kipróbál, amitől a változást, a jobbu- lást reméli. Törvény nem tiltja ezeket a kezdeményezéseket, azt viszont előírja, hogy a betegek ellátása, érdeke semmilyen tormában nem sérülhet. Gyógyszeráremelés kompenzációval Budapest (MTI) - Április elsejétől átlagosan 35 százalékkal emelkednek a gyógyszerárak. Megszűnnek a 95 százalékos és a 40 százalékos tb-támogatottsági kulcsok, helyükbe 90, illetve 50 százalékos támogatás lép. Az áremeléssel egy időben kompenzációs rendszert vezetnek be. Azok a krónikus betegek, akiknek családjában az egy főre jutó jövedelem nem éri el a nyugdíjminimumot - jelenleg 9600 forintot - és gyógyszerfogyasztásuk havi összege meghaladja a 960 forintot, közgyógyellátási igazolványt kapnak, amelynek alapján ingyen juthatnak a gyógyszerekhez. Egyedülállók esetében a nyugdíjminimum másfélszeresét veszik alapul a jogosultság megállapításához. A kormány mindemellett eseti támogatási keretet hoz létre, gyakorlatilag megduplázza azt az összeget, amelyet az önkormányzatok odaítélhetnek a rászorulóknak. Ezzel a módszerrel 2-3 millió ember juthat gyógyszerár-támogatáshoz. Nem döntött a kabinet a fogászati ellátásokról. A népjóléti tárcának március végéig kell részletes javaslatot a kormány elé terjesztenie á fogászati térítési rendszer megváltozatásáról. Áz egészségügyi csomag további részleteit a 3. oldalon közöljük. A távhőszolgáltatás és az ivóvíz megemelt tarifáiról elöntött idei első ülésén a miskolci önkormányzat képíselő- testülete. Az önkormányzati gazdálkodó szervezetek előzetes ajánlása szerint a fűtés és melegvíz-szolgáltás jelenlegi tarifáit mintegy 41, míg az ivóvíz és csatorna díját pedig átlag 34,5 százalékkal emelték volna. A tstület a lakosság teherbíróképességére tekintettel mindkét közüzemi díj esetében pillanatnyilag 25 százalékos etelést tartott indokoltnak. A testületi ülésen - interpelláció formájában - felmerült: mit kíván tenni.az önkormárzat a város tömegközlekedését veszélyeztető, február 5-re kilátásba helyezett sztrájk ellen? (Részletek az 5. olalon) Aki tehette, már szeptemberben megvett A piacon érzékelhetően csökken a burgonya iránti kereslet Várni kell a tomográfra Januártól nem kétműsza- kos üzemben működik a Megyei Kórházban a CT és az MR, így jóval többet kell várni a kezelésre. (4. oldal) Kétszer huszonöt százalék Drágul a távhőszolgáltatás és az ivóvíz a megyeszékhelyen • Miskolc (ÉM - RF) - Bevált szabály: nem azt kell termelni a mezőgazdáknak, ami az előző évben volt nagy üzlet. A burgonya például tavaly keresett termék volt, idén viszont megváltozott a helyzet. Az ok: nagyobb területen vetették, s az időjárás is kegyes volt a gazdákhoz. Miskolcon, a Búza téri nagybani piacon manapság a zsákos burgonya kilója már 30 forint alatt is megvásárolható. Ráadásul tárolt, télálló krumpliról van szó, s a minősége is jó. A kereskedők és piaci szakértők tapasztalatai szerint a nagybani piacon érzékelhetően csökkent a kereslet, és a fogyasztói piacon is alacsonyabb áron kínálják termékeiket a termelők. A kofák jó része pedig alig árul burgonyát. Áz okokról Bak Istvántól, a piac- felügyelőség áruforgalmi vezetőjétől a következőket tudtuk meg: a betakarítás idején elfogadható áron indult a burgonya forgalmazási ára. Aki tehette, igyekezett is megvásárolni a számára szükséges mennyiséget. így' szeptemberben még 30 forint körül lehetett nagyobb tételben burgonyát, venni. Novemberben már 35-45 között alakult az ár, sót a hó végére elérte az 50 forintot is. ÖL Színészmúzeum — sürgősséggel A Miskolci Színháztörténeti és Színészmúzeum létesítéséről szóló tervezet tegnap sürgősséggel került a városi közgyűlés elé. (6. oldal) A nagybani piacon érzékelhetően csökkent a kereslet Fotók: Fkas Maya December elejére kezdett újra visszaesni, és 30-35 forint körül stagnált. Most is ez a helyzet. Megtudtuk, az utóbbi időszakban csökkent a felhozatal, noha a kereskedők szerint még jócskán vannak tárolt készletek. A miskolci piacra főleg szabolcsi termelőktől származó burgonya kerül, de jelen-------* m egyei termelők is. A nagykeske- dők egy része pedig a byapesti nagybani piacról szállítja {burgonyát. Az tény, hogy sem a Ireske- dők, sem pedig a termelők rm számítottak arra, hogy most olebban, vagy ugyanolyan áron leb majd eladásra kínálni a kramp), mint