Észak-Magyarország, 1996. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-04 / 3. szám

6 ESZAK-Magyarország Kultúra - Műsor 1996- Ianuár 4», Csütörtök „MOZI Mintamókus Miskolc (ÉM - FGj - Mint-a-rnó-kus-fenn-a- fán... - ezzel a természeti képpel kezdődik az egykor népszerű úttörődal. De mint ismeretes, nem a mintamókustól függött az úttörő nótás kedve. Bár elképzelhető egy olyan értelmezés is, mely szerint olyan vidám volt az úttörő, mint a mókus fenn a fán. Viszont most éppen ezt cáfolja a hét filmbemutatója. Greg Beeman Bushwhacked című alkotását Magyarorszá­gon Mintamókusként forgalmazzák... Max, a mintamókus vagy inkább jómadár alapvetően törvénytisztelő ember, viszont az a típus, aki mindig belekeveredik valamilyen zűrös ügybe. Jelen esetben egy lopott autó mi­att kerül szembe a törvénnyel, és lép kapcso­latba hat ifjú cserkészzel, akik éppen vezetőt keresnek. Innentől kezdve szemtanúi lehe­tünk annak, hogyan működik az amerikai fil­mes cserkészet, valamint összehasonlíthatjuk a látottakat az általunk ismert gyermekmoz­galmak jellemzőivel. Persze, egyáltalán nem ez volt az alkotók célja. Daniel Stern, aki főszereplőként és ügy­vezető producerként is jegyzi a filmet, vala­mint Greg Beeman rendező olyan mozis mű­fajt próbált teremteni, amelyet a közönség szé­les köre élvezetesnek találhat. Adott tehát a jómadár, a hat gyermekszex-eplő, valamint medvék, méhek, rovarok, sziklához csapódó hullámok... - a zord és a fenséges természet. Mindehhez kerekítettek egy kalandos történe- tet, ezt vígjátéki elemekkel és akciófilmes for- dulatokkal dúsítottak. De arra egyáltalán nem gondoltak, hogy egy kis dalocskával még tovább fokozható a hatás. Ezt már a magyar- országi teijesztők találták ki. íme, a filmaján­lathoz csatolt versike, melynek már sem a cserkészethez, sem az úttörőmozgalomhoz nincs köze: „Mint a mókus fenn a fán, az ámokfütár oly vidám, ajkáról ki se fogy a ...!” Ne is próbálják meg elénekelni! Reménytelen, mint a mintamókus angoha fordítása. Daniel Stern, az elsősorban komikusként is­mert színész olyan kasszasikereknek köszön­heti nemzetközi hírnevét, mint például a Reszkessetek, betörők! vagy az Irány Colora­do! című filmek Egy földrajztudós festményei Peja Győző Kossuth-díjas földrajz­tudós, a Kilián György Gimnázium volt igazgatója festményeit bemuta­tó emlékkiállítás nyílik ma, csütör­tökön délután 5 órakor Miskolcon a Kossuth utcai Mini Galériában. A kiállítást Kiss András, a Kilián György Gimnázium nyugalmazott igazgatóhelyettese nyitja meg. A megnyitó műsorában közreműköd­nek a gimnázium tanulói. Peja Győző a földrajztudományok kandidátusa, az MTA Tudományos Minősítő Bizottságának tagja, az MTA levelező tagja 1952-től 1983- ig, haláláig Miskolcon élt. Mint geomorfológiai vizsgálatokkal fog­lalkozó földrajztanár, kutatómun­kája során fiatal korában bejárta az országot, sőt Európa jelentős részét is. Bármerre járt, szabad idejében szívesen festett. Mostani emlékkiál­lításon több, a környékhez kötődő képe is szerepel, mint például az, ame­lyik a Diósgyőri várat ábrázolja. Zene énekhangra és vízkeresztre Ötvenéves a miskolci minorita templom Szent Ferenc Kórusa Miskolc (ÉM) - A jubileumi hangverseny után végigénekel­nek egy szentmisét is szomba­ton este a miskolci minorita templomban. Ez persze egyálta­lán nem furcsa, többször is meg­esett már velük, hogy énekük­kel emelkedettebbé tették a templomi szertartást - hiszen egyházi együttesről, a minorita templom ötvenéves Szent Fe­renc Kói’usáról van szó. Az énekkar 1946. január 6-án, víz­kereszt ünnepére alakult. A tizen­két fős vegyes kar Peroti Missa Pon- tificalisának tanulásával kezdte meg a munkát - P. Szendrey Bona­ventura atya, a minorita rendház főnöke, az egyházi ének-zene kiváló ismerője irányításával. A páter papi hivatása mellett az egyházi ének­zene szolgálatát tűzte ki élete céljá­ul. Olyan állandó kórust szeretett volna létrehozni, amely a liturgiát szolgálja, és nem a szereplési vágy az elsődleges. (Később pei'sze, a színvonalas szakmai munka követ­keztében egyre több vendégszerep­lés is adatott a kórus számára.) Az együttes 1947. október 3-án vette fel a rendalapító szent nevét, s Szent Fex-enc Kómsként vált is­mertté. A Szent Fei’enc Kórus szé­pen ívelő pályáját derékba törte 1950. június 17-én éjjel a szerzete­sek - köztük Bonaventura atya - tragikus elhurcolása, majd számű­zetése. Am az énekkarnak sikerült átvészelnie a nehéz időszakot Tar- czai Zoltán, Liptai Istvánná, Simon Sándor, Soóky István, Werner Tibor karvezetők irányításával. Már több mint hamúnc éve ál­landó karnagya van az énekkarnak Weither Teréz, a minorita templom kántora személyében. Vezetése alatt is sokat fejlődött a kóras, gaz­dagodott a. repertoár. A templom li­turgiájának teljes kiszolgálása mel­lett egyre több hazai, később külföl­di szereplésre is meghívják az ének­kart. A szombati ünnepi hangverseny, illetve az ünnepi szentmise után az énekkar tagjai megkoszorúzzák a kórusaiapító Bonaventura atya sírját Honfoglalás Miskolc (ÉM) - A magyar honfog­lalás 1100. évfordulója alkalmából rendezett időszakos kiállítás már csak január 31-ig látható a miskolci Herman Ottó Múzeum Görgey ut­cai központi épületében. Tekintettel a , nagy érdeklődésre minden nap nyitva tartanak, viszont kérik az is­kolákat, hogy előre egyeztessenek időpontot - személyesen vagy a 361-411-es illetve a 361-125-ös tele­fonszámon -, hogy minden csoport- nak tárlatvezetést tudjanak biztosí­tani. A zsúfoltság elkeitilése érde­kében az egyéni látogatóknak a szombatot és a vasárnapot javasol­ják, tárlatvezetést - természetesen - ezeken a napokon is lehet kérni. Népfőiskolás út Sárospatak (ÉM) - Tanulmány úton vettek részt a dél-dániai Svendborgban az elmúlt év decem­berében - a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Népfőiskolái Társaság szer- vezésében, a dán Demokrácia Ala­pítvány támogatásával - önkor- mányzati, pedagógiai és népfőisko­lái szakemberek. A 43 fős csoport megismerkedett a dán önkormány­zati, oktatási rendszerrel, látoga­tást tett Dánia legújabb népfőisko­láján, a regionális sajtó szerkesztő­ségeiben, bepillanthatott a szak- szervezeti és egyházi élet minden­napjaiba. Megyénkből Balázsi Zol­tán lelkész, a Sárospataki Népfőis­kola református szekciójának veze­tője, Bárány István, Sárospatak al­polgármestere, és Üveges István, a Magyar Népfőiskolái Társaság lap- szerkesztője. Fiatal fotósok Miskolc (ÉM) - Fiatalok Fotómű­vészeti Stúdiója címmel csoportos fotókiállítást rendeznek Miskolcon az Ifjúsági és Szabadidő Ház Fotó­galériájában (Győri kapu 27.). A tárlatot - január 5-én, pénteken délután 5 órakor - Fejér Ernő fotó­művész nyitja meg. Nagaszaki múzeum Tokió (MTI) - A japán imperialista hadsereg atrocitásait is bemutatják abban a múzeumban, amely április­ban az atombomba sújtotta japán városban, Nagaszakiban nyílik meg. Fotókkal, az áldozatok beszá­molóival illusztrálják a múzeum létrehozói Japán 1930-as évektől kezdődő háborús szerepét, többek között kínaiak lemészárlását a nan- kingi vérengzés során. TELEVÍZIÓ SZABADIDŐ RADIO 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 A viharlovag. 9.50 Játék 10.00 Ezüstkor 10.40 Játék 11.00 Marienhot. 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Welcome to Hungar 12.55 Telepakk 14.55 Fecsegő tipegők. Amerikai rajztilms. 15.20 Repeta. Irodalom 16.05 Virtuális kávézó av­agy barátságos száguldá az Iníosztrádán, XII/1 16.30 Topmodell. 17.00 Kapcsolj be! MOST 17.30 Kormányváró 17.55 A liturgikus év 18.15 Üzlet 18.30 Hogy is van ez? 18.55 Gyereksarok 19.20 Kereskedelmi műsor. 20.01 Telesport 20.20 Szomszédok. 20.55 Louis Malle emlékére. 22.25 Ez történt.. 23.25 Stuttgarti dzsessz es­ték. Német film (ism.) 0.05 BBC-Híradó. 16.10 Repeta. Kereszté- ” nyék. Angol ism.terj. filmsorozat, Xíl/1. A vá­lasztott nép (ism.) 17.00 Családorvos 17.30 Salty, a fóka. Auszt­rál rövidjátékíilm-soro- zat. Miss Betsy 18.00 A körzeti stúdiók műsora 19.05 MacGyver. Amerikai tévéfilmsorozat, I. A ki sérlet 20.00 Körző 21.10 Környezetünk hírei 21.15 Kriminális 21.45 Múzsa 22.30 A skorpió jegyében. Olasz film (1969.) 24.00 RÁADÁS. Fáklyák. Svéd tévéfilmsorozat, 111/3. DUNA TELEVÍZIÓ 8.00 Képes krónika . 14.00 Lapozó 14.15 Emlékképek - régi híradók 14.30 régiók 15.15 A Jávor (magyar film) 16.55 Hejgetés 17.05 Hubertus 17.25 Mese 17.55 Műsorismertetés 18.15 Forsyte Saga (angol játékfilmsorozat) 19.05 A jégbe zárt ember (angol ismeretterjesztő film) 20.00 Váltó 20.54 Esti kérdés 21.15 Számokba fojtva (angol játékfilm) 22.55 Starting Business English 23.20 Vers 16.30 Taz-mánia (am. rajzfilm) 17.00 Alf (am. minisor.) 17.30 Amit szemed,.szád kíván (am. romantikus vígjáték) 19.30 Más, mint a többiek (am. filmdráma) 21.10 Jákob lajtorjája (am. horror) 23.00 Rambo (am. akciófilm) 0.40 Forró kalandok (am. erotikus filmsor.) 5.30 ATV - zenés reggeli magazin 19.00 Műsorismertetés 19.05 Esti mese 19.10 Horváth Rozi ajánlata 19.20 Árnyékkormány 20.00 Szoknyás Faust (já­tékfilm. ism.) SZÍV TV 19.00 Műsorismertetés 19.10 Gyermekmozi 19.30 Príma torna 19.55 Seiko-shop 20.00 Különjárat 20.30 Pénzvilág - gazdasá­gi magazin 21.00 A halál árnyékában (mb. am. film) 22.45 Seiko-shop h jl iái 1- es csatorna 16.0(1-20.00 Helyi képújság 2- es csatorna 8.00-12.00 Szív Tv ism 19.00-23.00 Szív Tv TV-AJÁNLÓ Raymond Queneau regé­nye alapján Louis Malle és Jean-Paul Rappenau ír­tak forgatókönyvet, amelyből elkészült a Za- zie a metrón című film. A történetet ma este 20.55- től láthatják a tévénézők az egyes programon. Edelényi VTV 15.00 Puli TV (Ferencvá­rosi sportadó) 19.00 Szív TV Encs VTV 8.00 Képújság 9.00 Szív TV (ism.) 13.00 Képújság 19.00 Szív TV Kazincbarcika VTV 19.00 Szív TV Szikszói VTV ATV és Szív TV az orszá­gos hálózaton meghir­detett kezdési időpon­tokban. Tiszaújváros (Tisza TV) 9.00 Saját adás ism. 16.00 Szív TV 20.00 ATV I SZÍNHÁZ Nagyszínház Pinokkió Bérletszünet de. 10 óra My fair lady Bérletszünet du. 5 óra Miskolc Béke: Hirtelen halál (amerikai) 15.30, 17.45, 20; Miskolc Béke Kamara: A hálózat csapdájában (amerikai) 18, 20; Miskolc Béke Video: A Végrendelet (magyar) 14, 16, 18, 20; Miskolc Kossuth: Mintamókus (amerikai) 10, 14.30, 16.30, 18.30, 20.30; Miskolc Hevesy: Pigalle (francia) 15, 17, 19; Forrest Gump (amerikai) 20.45; Kazincbarcika Béke: Babe (amerikai) 18; Sárospatak Rákóczi: Dredd bíró (amerikai) 17, 19 óra PROGRAMAJÁNLAT Miskolc, Mini Galéria: Peja Győző, Kossuth-díjas földrajztudós fest­ménykiállításának megnyitója. Délután 5 órától. Állandó hírműsorok Kossuth: 4.30-8.00-ig félóránként, utána éjfélig,óránként Petőfi: 4.30—8.00-íg félóránként, utána 23.00-i^ kétóránként Bartók: 6.00-8.00-ig félóránként, utána 2.00-ig kétóránként TV1: 7.00, 12.00, 16.00, 19.30 TV2: 18.00, 21.45, 22.00 Miskolci Rádió: 6.30—8.30-ig óránként Nonstop Rádió: 10.00-22.00-ig óránként Megjegyzés: hétvégén és ünnepeken változhatnak az időpontok KOSSUTH 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.10 Mű- sorszemie 8.30 Minden­napi tudomány 8.40 Pa­ragrafus - jogálom 8.50 Gyorsfénykép a kultúrá­ról 9.05 Napközben 11.05 A király és én 11.35 Anno... Az elha­gyott hadikórház 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Tör­vénykönyv 12.50 Külpo­litikai figyelő 13.05 Ven­dég a háznál 13.20 Víz­kereszt zenei hagyomá­nya 13.30 Tanúim lesz­tek! 14.05 Klasszikusok mindenkinek 14.55 Első közlés 15.05 Beszéljük meg! 15.55 Cégér 16.10 Mindennapi gazdaság 16.20 Forró drót a rend­őrséghez 16.25 A hét muzsikusa 17.05 „Ma­gyarországról jövök..." 18.30 Ráadás 19.05 Sportvilág 19.30 |ó éj­szakát, gyerekek! 19.40 Téli Könyvvásár '95 20.05 Hagyományápo­lók 20.30 Határok nél­kül 21.05 Felhang 22.30 Adótőszerkesztői szabad sáv 23.05 Egy énekes - több szerep. Mátray Fe­renc felvételeiből URH: 6.55 Körzeti infor­mációs magazinok ' 18.30 Szlovák nyelvű műsor 19.00 Román nyelvű műsor 19.30 Né­met nyelvű műsor 20.00 Horvát nyelvű műsor 20.30 Szerb nyelvű mű­sor 21.00 Az Amerika Hangja magyar műsora 23.00 A BBC késő esti magyar műsora. 6.03 Reggeli csúcs 7.45 Sportreggel 8.10 Helyke­reső 8.25 Rivaldafényben 9.15 Sok hűhó (ism.) 10.00 Zene-szó - Rangos Katalinnal 11.52 Gordiusz plusz 12.00 Válogatás magyarnóta-lemezekről 12.50 Korkérdés 13.15 Örökzöld dallamok 14.00 Kettőtől- ötig - Kabarécsü­törtök 17.15 Mágnes 18.00 Eszkerék 18.30 Helykereső 19.03 „Füst a víz felett..." 19.30 Jazzlis­ta 20.00 A Deep Purple együttes összes lemeze, 14 21.10 Manapság.. 21.15 Minden hangra em­lékezem 22.15 Sok hűhó 23.03 Sporthíradó 23.10 Záróra. BARTÓK 10.05 Rádiószínház - 75 éve született Dürren­matt. Éjszakai párbeszéd 10.46 Kamarazenekarok felvételeiből 11.43 Éne­keltem én: Lázár Mihály- né Keczán johanna 12.05 Hangverseny déli­dőben. Kávékoncertek, 1992 13.25 Fiatalok mi­ni-koncertje 14.05 Ren­dezte: Varga Géza. Há­ború és béke 14.56 Szöktetés a szerájból. 16.05 Brahms: IV. szim­fónia 16.44 Clérambault: Orfeusz - kantáta 17.00 Muzsika - a folyóirat hangzó melléklete 17.50 Népzenekutatók műhe­lyében 18.05 Fiatal Mű­vészek Pódiuma 19.05 Magyar képek 19.45 A Német Szimfonikus Ze­nekar hangversenye 21.33 Maria Chiara ope­raáriákat énekel 22.05 A zene üzenete, 54 22.20 Napjaink zenéje.23.06 Byrd: A csata - szvit 23.30 Ön hogyan taníta­ná? E rrrr A tartalomból: Munka­erő-helyzetkép B.-A.-Z. megyében 1995-ben- Évindító munkásgyűlés a salgótarjáni Acélárugyár­ban - Városaink idei ter­vei. Stúdiónk vendége Szádeczky Zoltán, Mis­kolc város önkormányza­tának jegyzője - Az aranyérmes borász - A szeretetművészet, mint tantárgy. Szerkesztő: Pap Zsolt. 16.00-18.00 A Miskolci Rádió kereskedelmi, in­formációs, zenés műsora a Rádemis Kft. mene­dzse lésében. ________ N ONSTOP RÁDIÓ 10.00 Délelőtti mozaik Orosz Gábor szerkesztésé­ben 13.00 Kemény percek Som Lajos műsora 16.00 Ez itt a vég(h), a mikrofonnál Végh Tamás 19.00-22.00 Telezsák Si­mon Péter vezetésével. - A TNS Zeneszalonok ajánla­ta. - Hypersebesség. Óránként hírek, időjárás, útiníorm 6.30, 7.30, 13.30,15.30 BBC magyar nyelvű hírek Londonból 17.30-kor előzetes az Észak-Magyarország hol­napi számából 6.00 Ébred­jen a Rádió Toppal! 10.00 Zene-bona A műsorok szerkesztője: Kalácska Gá­bor 13.30 Zeneturmix 18.00 Kívánságműsor 19.00 Rádió-aktív hullám­hossz A műsorok szerkesz­tője: Molnár Péter 21.00 Rögzített, zenés adás.

Next

/
Thumbnails
Contents