Észak-Magyarország, 1996. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-18 / 15. szám
4 ÉSZAK^Magyarország Megyei Körkép 1996» Ianuár 18., Csütörtök _NOTES2 Szinikritika Balogh Attila Mi a kedvenc színed? - teszi fel a harmadik bűvös kérdést az öreg varázsló a Halál Hídján áthaladni kívánó Sir Robinnak a Gyalog-galopp című filmben. A barna - adja meg a rossz választ a nem-annyira- bátor lovag, vesztére, a helyes „kék" helyett. A klasszikus jelenet többször jutott eszembe az elmúlt hetekben, amint a városban lófráltam. Az én kedvenc színem ugyan a kék (szerencsére), a sárga viszont korántsem. De akár lehetne az is, akkor is csak méla döbbenettel tudnék nap mint nap az egykor szuperednek (ma ördög tudja minek) nevezett élelmiszerboltok vadonatúj színekben pompázó homlokzataira tekinteni. Ha valaki netán még nem részesült az elképesztő kolorisztikai (?) élményben, most akkor sem próbálom jelzőkbe önteni a leírhatatlan hatást, amit az immár sárga-kék színorgiát képező vasbeton építőkockák kiváltanak - hátha valamely olvasó épp evés közben futja át ezeket a sorokat. Az étvágyra - és egyáltalán a jó ízlésre - nem veszélytelen szavakkal pedig jóformán lehetetlen vállalkozás jellemezni az építészet ezen merőben új korszakának hírnökeit. Úgyhogy hagyjuk. Aki akarja - és aki nem -, mindennap találkozhat velük a várost járva. Apropó, szegény Sir Robin, hiába volt a Kerek Asztal Lovagja, megbűnhődött a varázslónak nem tetsző válaszáért: a hídról lerepülve a feneketlen szakadékban lelte gyászos végét. Mi a helyzet azzal, aki kitalálta a szuperettek átfestését? Nekem nem tetszenek. Roma vezetőket képeznek Budapest (ÉM - FL) - Az Autonómia Alapítvány vezetőképzést indít roma társadalmi szervezetek képviselői számára. A képzés célja, hogy a résztvevők sikeresen tudják irányítani szervezetük programjait A képzés során az alapítvány különleges súlyt kíván helyezni a társadalmi (non-profit) szervezetek vezetéséhez szükséges ismeretek oktatására, továbbá a hatékony érdekképviseletet elősegítő képességek és ismeretek fejlesztésére. Jelentkezési feltételek: felelősséggel járó, választott pozíció roma társadalmi szervezetben, 20 és 38 év közötti életkor, legalább általános iskolai végzettség. Jelentkezni az Autonómia Alapítványnál lehet a következő dokumentumok elküldésével: a jelentkező által irányított program(ok) eddigi eseményeinek leírása (eredmények, kudarcok); a szervezet eddigi és tervezett programjainak bemutatása; a jelentkező önéletrajza. Jelentkezési határidő: idén január 31. További információk az Autonómia Alapítvány titkárságán kérhető a következő telefonszámokon: 1-767-435, 3-930-621, 3-930-937. (Cím: Budapest 114., Pf. 592., 1539). A jelentkezőket az alapítvány február második felében értesíti a további teendőkről. A felvételi várható időpontja március eleje. _TJTRAVALÓ A baleset-megelőzési bizottság tanácsai A közúti balesetek okai között a szabálytalan megállás, várakozás közvetlenül nem szerepel. Ám azt letagadni, hogy bizonyos helyzetekben ezek a szabálytalanságok is jelenthetnek baleseti veszélyt nem lenne helyénvaló. Számos országban (így hazánkban is) a szabálytalan parkolás büntetési tételei már szinte tervezett önkormányzati bevételeket jelentenek. A parkolási lehetőségek korlátozottságát egyes járművezetők a szabályok sajátos értelmezésével igyekeznek áthidalni. Az eljáró hatósági embereknél is előfordul esetenként egyedi értelmezés. A konfliktusokat elkerülendő, jó, ha tudjuk: ahol a várakozás tilos, a megállás még megengedett. „A megállás” járművel a be- és kiszálláshoz vagy folyamatosan fel- és lerakáshoz szükséges ideig, illetőleg - ha a vezető a járművénél marad - egyéb okból legfeljebb 5 percig történő egy helyben tartózkodás. „Vezető” alatt olyan személy értendő, aki az adott járművet képes és jogosult vezetni., A járműnél marad”, aki abban ül, közvetlenül mellette áll, illetve annak közelében marad, úgy, hogy azt szemmel tudja tartani és bármely pillanatban képes a járművet mozgatni. Az ennél hosszabb ideig történő egy helyben tartózkodás már várakozás, (folytatjuk) Az árvizek éve lehet az idei Februárban dől el: gátat erősítenek, vagy gáterősítést gátolnak A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei folyószakaszok nem élveznek elsőbbséget a szaktárca árvízvédelemmel kapcsolatos terveiben Fotó: Antal László Miskolc (ÉM - BAL) - Februárban dől el, lesz-e annyi pénze a kormánynak, hogy a borsod- abaúj-zempléni folyószakaszokon is megerősítsék a gátakat, vagy meggátolják a gátak megerősítését. A szakemberek szerint 1996 az árvizek éve lesz; attól tartanak, hogy idén tavasszal az év elejinél is súlyosabb helyzet alakulhat ki a veszélyeztetett folyószakaszokon. Erre tekintettel az illetékes tárca tervezetet nyújtott be a kormányhoz, melyben nagyarányú rendkívüli fejlesztésekhez kér pénzügyi fedezetet. Horn Gyula a héten tartott sajtótájékoztatóján azt is kijelentette: támogatja, hogy a kabinet elé kerüljön ez a javaslat. Hogyan érinti mindez Borsod megyét? Miután a területi vízügyi igazgatóság vezetői egyelőre nem tudtak semmi konkrét információval szolgálni, a környezetvédelmi tárca vízkárelhárítási osztályvezetőjéhez fordultunk. Várady József elmondta, hogy a megkülönböztetett figyelem a tárca részéről elsősorban a már érintett vidékekre - Felső-Szabolcsra és a Kőrösökre - irányul. Ezek az árvíz- védelem első kategóriáiba tartoznak. Mivel Borsod megyében sem a Sajó, sem a Hernád a prognózis szerint nem fenyeget árvízzel - bár az ilyet sosem zárhatják ki a szakemberek így ez a térség nem élvez fejlesztési elsőbbséget. Amennyiben a kormány a minisztérium, illetve a vízügyi szervek rendelkezésére bocsátja a szükséges összegeket - milliárdokról van szó -, akkor természetesen nagyobb az esélye, hogy a többi terület fejlesztési, árvízvédelmi munkáira is jut - legalább a korábban előirányzott mértékben - pénz. Ha ugyanis a kormány nem tudja a kért összeget előteremteni, csak az a megoldás marad a minisztérium számára, hogy az elengedhetetlenül fontos feladatok ellátását a ma talán kevésbé veszélyeztetettnek tűnő folyók illetve megyék kárára, onnan átcsoportosítva finanszírozza. A tervezet a kormányzati döntésre vár, február elején derül ki: megerősítik a gátakat - avagy meggátolják az erősítéseket. Kutyaszorítóban az önkormányzatok Helyi adó: törvény adta lehetőség és szükség diktálta kényszer Miskolc (ÉM - Sz.K.) - A települési önkormányzatok képviselőtestületei által kivetett helyi adók mértéke - törvény szerint - nem befolyásolhatja az állami támogatás mértékét. Ennek fordítottja nem áll. Mivel a központi források ugyancsak szűkösnek bizonyulnak, az önkormányzatok rákényszerülnek a helyi adók bevezetésére. A tavaly év végén napvilágot látott törvény a helyi adók kivethető legmagasabb mértékét a legtöbb tételnél megemelte. Az építményadó négyzetméterenkénti 300 forintos maximumát 900- ra; a telekadó négyzetméterenkénti 100 forintos adó határát 200 forintra, a korrigált forgalmi értéket alapul vevő számításnál az 1 százalékot 3-ra; a kommunális adónál a telek, építmény, illetve lakásbérleti jog után számított évi 3 ezer forintot 12 ezerre; az idegenforgalmi adónál a személyenkénti 100 forintos napi adót háromszorosára, a négyzetméterre történő számításnál a 300 forintos tarifát 900-ra; s a helyi iparűzési adónál az adóalap 3 ezrelékében meghatározott plafont 1,2 százalékra emelték. Mivel most készülnek a helyi költségvetések, azt még nem tudni, hogy idén mekkora összeget remélnek az ilyen forrásból. Azt azonban tudjuk: mennyi folyt be a borsod- abaúj-zempléni városok kasszájába a helyi adókból. Ez derül ki alábbi táblázatunkból. VAROS ADOFAITA TÉNYLEGES ELŐIRÁNYZAT BEFOLYT ÖSSZEG T1SZAÜJVÁROS szikszó ''I TOKAJ JCAZJSCgARCIKA építményadó ...... v állalkozások kommunális adója, ... . ,, iparűzésiadó 257 908 248 253 936 687 M1Z0KÓVESÖ Sárospatak építményadó: 3 idegenforgalmi adó (épület után) idegenforgalmi adó (tartózkodás után) . idpgcnfotgalmi ,Tdó vállalkozások kommunális adója 24 831 120 24757 306 idegenforgalmi adó (tartózkodás után) iparűzési adó .31.560 01731 791 946 MÜMil Yflpalkozáyik ktxnmunalK ámífa . L H ' 's • , iparűzési adó ..8 065972 4 497 757 ÉDOJÉNY iparűzési átló 11 349 943 9 992 174 fim«« „ ■ magánszemélyek kommunális adó-a vállalkozások kommunális adója (ilÉisilillli iparűzési adó 14 756 519 9 519 583 ENCS ifÍl iparűzés) adó 13 538 048 14 027 828 $AJÓSZENTPÉTJiR épíinv •yuüo iparűzési adó 38 291 740 43 679 036 SAÚjHElY . ., magánszemélyek kommunális adója vállalkozások kommunális adója iparűzési adó idegenforgalmi adó (tartózkodás után) 71 721 723 59 574 462 SZERENCS Ü 1 Á'.V-' ~ V. telekadó magánszemélyek kommunális adója iparűzési adó 99 543 059 86 280 750 vállalkozások kommunális adója idegenforgalmi adó (tartózkodás után) iparűzési adó 119 331 123 53 402 053 vállalkozási kommunális adó iparűzési adó 739 148 234 742 795 051 12 196 766 10 687116 3138 281 ' 2 447158 építményadó (nem lakás célú) idegenforgalmi adó (tartózkodás után) 670 000 000 a tervet teljesítették, de a pontos összeg még nem ismeretes iparűzési adó magánszemélyek kommunális adója Több lelki segélyt is adna az Esély Azért dolgoznak, hogy később ne legyenek majd betegeik Miskolc (ÉM) - A lellri egészséggel foglalkozó szakemberek gyakorlati tapasztalatai azt mutatják, hogy egyes felnőttkori lelki problémák okai egészen a tinédzserkorig vezethetők visz- sza. Az idősebb kori komolyabb mentálhigiénés problémák elkerülésének érdekében ezért jó, ha a megelőzést már a tizenéves korosztálynál megkezdik - állítja a lelkiegészség-védelemmel foglalkozó Esély, mentálhigiénés és lelkisegély-alapítvány kuratóriumának elnöke, Szent- miklóssy Gizella. A Szent Ferenc Kórházhoz tartozó csanyikvölgyi intézet pszichoterápiás osztályának munkatársaira „épülő” alapítvány célja: megelőzéssel próbálják meg kivédeni azt, hogy a most felnövekvő korosztályból minél kevesebben legyenek később betegeik - hallottuk a főorvostól. Anyagi forrásaik azonban jelenleg csak az ideggondozóból hozzájuk A telefonos szolgálatot szeretnék bővíteni Fotó: Bujdos Tibor került fiatalok terápiás foglalkozásaira elegendők Míg egyes országokban az oktatási intézmények saját pszichológust foglalkoztatnak, nálunk az iskolák még vegyes érzelmekkel fogadják ezt a fajta megelőző jellegű munkát, amely 5-600-féle pszichoterápiás eljárás közül választja ki egy-egy helyzetnek megfelelően a foglalkozások metodikáját. Az Esély szeretné, ha egészséges fiataloknak saját, akár iskolai környezetükben szervezhetnének - többek között az önismerethez, párkapcsolati problémákhoz fűződő - csoportokat. Terveik megvalósításához idén a Népjóléti Minisztérium ígért pénzt, de az OTP miskolci 5-ös számú fiókjánál kezelt számlájukra - az 11734004 - 20411024-es számon - a külső támogatók befizetését is szívesen veszik. Mint Szentmiklóssy Gizellától megtudtuk: a Miskolcon évek óta működő telefonos lelkisegély-szol- gálatot - pályázati pénzekből - szintén az Esély alapítvány látja el. Amennyiben anyagi lehetőségeik ezt megengedik, a jelenleg napi nyolc órában (délelőtt 11 és este 7 között a 333-000 telefonszámon) működő szolgálatot huszonnégy órásra szeretnék bővíteni. A mezőcsáti városháza híreiből A mezőcsáti képviselő-testület decemberi ülésén, január elsejei hatállyal módosította bérleti díjait, az iparűzési adót és a kommunális adót, s a szemétszállítási díjak emeléséről is döntöttek. Nőttek a bérleti díjak Az év első napjától kezdődően a Hősök terén lévő - volt Gelka szolgáltató ház - építmény helyiségeinek bérleti díja 50 százalékkal, a Bacsó Béla úti szolgáltató ház helyiségeinek bérleti díja 40 százalékkal emelkedett, s valamennyi garázs bérleti díja egységesen 1000 forint- plusz általános forgalmiadó - lett. Az új iparűzési adó Az iparűzési adó általános évi mértéke 6 ezrelékről, 8 ezrelékre emelkedett. Az itálkiméréssel foglalkozó, illetve a játéktermet üzemeltető vállalkozók esetében pedig a jogszabályban megengedett maximumot, azaz 1,2 százalékot szabtak ki. Ideiglenes tevékenységűéi az adóátalányt naponta 500 forintban állapították meg a városatyák. Mentességek: a hiánytevékenységet végzők - órajavító, kulcsmásoló, férfiszabó — nem fizetnek iparűzési adót. Akinek az éves árbevétele nem haladja meg az évi 150 ezer forintot, arra nem vetnek ki adót. Kivételt képeznek ez alól az italméréssel foglalkozók és a játéktermet üzemeltetők. Az új vállalkozók a törvényben előírtakon kívül még plusz egy évig nem adóznak, s amennyiben munkanélküli volt az az új vállalkozó, még egy év, azaz összességében három év mentességet kap. Mezőgazdasági kistermelők, ha vállalkozói igazolvány kiváltására nem kötelezettek, szintén adómentesek. Méltányossági adóelengedést és mérséklési adófizetést lehet kérni a gazdálkodó tevékenységétől független rendkívüli körülmény miatt (például természeti katasztrófa esetén), a vállalkozó egészségügyi állapota alapján, ha a családban az egy főre eső jövedelem havonta a mindenkori nyugdíjmiiúmum alá csökken, vagy a vállalkozó halála esetén. Plusz 500 A vállalkozók kommunális adóját évente és személyenként 1000 forintról 1500-ra emelték. Egy év mentesség illeti meg a jogszabályban előírtakon kívül a többi között azt a vállalkozót, aki legalább 40 százalékban csökkent munkaképességű alkalmazottat foglalkoztat. A szakmunkásképzés keretében tanulót, vagy munkanélkülit foglalkoztató 1500 forint kedvezményt kap egy főre évenként, s ezt három egymást követő év adóbevallásában érvényesítheti. Új szemétdíj A mezőcsáti szemétszállítási díjakat a lakásban lévő szobák száma, plusz egy helyiség alapján fizeti a lakosság, s ez most havonta 25 forintról 35-re emelték. Az önkormányzati bérlakásoknál és a közcélú lakásoknál is bevezették a szemétszállítási díjat. Magasabb norma Az élelmezési nyersanyagköltségek 10 százalékos emelését határozta el a testület, s ezáltal az óvodák, iskolák, szociális étkeztetési és az öregek otthonának díjtételei is emelkednek majd. A gyermekétkeztetésnél a törvényben előírt kötelező támogatáson felül az óvodások esetében naponta és személyenként 10 forint, a középiskolásoknál pedig 20 forint összegű térítést átvállal az önkormányzat. További önkormányzati lakásokat jelöltek ki elidegenítésre, s itt szociális helyzettől függően kedvezményeket vehetnek igénybe az érintettek.