Észak-Magyarország, 1996. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-13 / 11. szám
II ÍM-hétvécse ÉM-i»terjú Január 13., Ssomfoeet A sírás nélküli emberi életért Szabó Pál halálának huszonötödik évfordulója alkalmából jelent meg M. Takács Lajos A sírás nélküli emberi életért című könyve. A Szabó Pál kisepikáját elemző kötet bemutatóját január 16-án, kedden délután 5 órától az edelényi Városi Könyvtárban tartják. A rendezvényhez kapcsolódva közöljük Rideg István irodalomtörténész, Szabó Pál-kutató könyvrecenzióját. M indjárt a szerzői ajánlásban megdöbbentett a következő mondat: „az eléggé felületes és hiányos Szabó Pál-irodalomban Juhász Béla Szabó Pál elbeszélései című rövidebb munkáján kívül (Alföld, 1976/12.) máig sem készült másik, kizárólag a kisepikával foglalkozó tanulmány.” Miért a megdöbbenés? Mert a felfedező Móricz Zsigmond azt úja a Nyugatban (Új nagy írót küldött a falu, Nyugat, 1931. febr. 1.): „Én most ugyanolyan álmélkodással nézek erre az íróra, mint a szabad természet teremtményére, s füvekre és fákra és csillagokra és felhőkre.” A lelkesedő Móricz Zsigmond, a huszadik század magyar irodalmának legnagyobb realista prózaírója olyan nagyra értékeli a népi írót, hogy 1931-32-ben hét novellát közöl tőle a Nyugatban. Valóban megdöbbentő tehát a kontraszt, illetve az az értelmező késés vagy hiány, amit most, úgy látszik, pótol M. Takács írása. Engem is elkeserített a Szabó Pál-i kisepika tanulmányozásának szomorú aktualitása. Maga a szerző fogalmazza így: „a Szabó Pál-i kisprózában megérzékített sokféle paraszti nyomorúság, szinte hihetetlen módon, de a kilencvenes években megint sajnálatosan időszerű: tízezrek életében tragikusan újraéledni látszik.” Szabó Pál egész életműve a magyarságtudat, a felelősséggel történő munkálkodás példája, még az esetleges hibái ellenére is. K özbevetőleg: létezik olyan, a sajtóban (Magyar Nemzet) már megjelent tervezet, amely szeifnt a jövőben kikerülhető lesz az érettségin a magyar irodalom és a történelem. Kinek az érdeke ez? Égy kis nemzet, egy pusztuló nemzet nem mondhat le a kultúrájáról, irodalmának, történelmének tudásáról, ősei mozdulatairól. A Nemzeti alaptanterv szerint máris mellőzhető lesz a szembesülés Berzsenyi Dániel, Katona József, Madách Imre magyarságtudatával. Nagy értékek mennek tehát a jövőben „veszendőbe”. Többek között Szabó Pál is, aki - Czi- ne Mihály szavaival - „a művészetbe emelte a szegénységnek a kincseit a szépségen keresztül”. Pedig a népi hagyomány is érték: a szép szerelemre szükség van, az éltető jóságra szükség van, mert nélkülük kegyetlenebb az élet. Amikor Kafka és Musil (más történelmi helyzetükben) a polgári világ válságáról szóltak, már nem tudtak felmutatni semmiféle értékeket, de a Trianon után válságba jutott Magyarországon Szabó Pál igen. Móricz Zsigmond írja róla: „Van neki egy talpalatnyi földje! És azon a földön úgy meg tudta vetni a lábát, hogy az övé az egész falu.” M. Takács Lajos sommázata is Móricz Zsigmond éleslátását igazolja: „Igaz, eszmeiségében vannak vonások, amelyek felett már örökre eljárt az idő; s a mai elvontabb jellegű, mélyen intellektuális tartalmú, takarékosan szerkesztett novellák már több szempontból felülmúlják az ő művészetét. De aki kezébe veszi elbeszéléseit, s lelkében hajlik a jóra, szépre, emberségre, az évtizedek múltán is kedves írójának vallja majd Szabó Pált akkor is, ha a mai falunak nem lesz már nyoma sem.” Ezek az 1963-ban leírt szavak mára, 1996-ra sem évültek el. Ezért volt nekem M. Takács okos tanulmánya igazságtevőén jó hír, mert pontosan tudta Szabó Pál jelentőségét! Szabó Pál megörökítette a paraszti élet, a falu hangulatát, megállította az időt, rögzítette a pillanatot. Millió szépségével és tanulságával. Kis könyve arra példa, hogy ha hivatalosan nem teszik, hogyan lehet önkéntesen, ügybuzgalomból, ismeretteijesztő módon, érzékletesen és olvasmányosan menteni és közvetíteni a jövő generációja számára az ősök értékéit. M. Takács kitűnő áttekintést nyújt, értékes mozzanatokra figyel fel a Szabó Pál-i kispróza jellemzői közül. Meggyőző korszakolást végez: különösen értékes az 1935- 1939 közötti időszak bemutatása, amely csoportosítja a témákat, felhívja a figyelmet a műfaji sokszínűségre. Ekkor keletkeztek a Csempészek (1937) és a Só Mihály kalandjai című (1938) tragikus, illetve anekdotikus alaphangú novellák is. Meggyőzően említi a szerzőaz írót ért hatásokat is: Szabó Dezső expresszionizmusát az Őszi szántásban (1931), Móricz Zsigmond novellaépítését a Disznótorban (1935), amely a Tragédiára (1909) emlékeztet. Telitalálat, ahogy a Nőnek a kövek (1936) gondolatiságát elemzi, vagy ahogy a sokatmondó Szegi Anna csókját (1939) meghatározza: „lírai ballada. íratlan törvény volt: szolgalegény nem szerethet módos fiúnak szánt gazdalányt. Ha a fiatalok mégis megszegték a kegyetlen törvényt, annak tragédia lett a vége”. Fontos megállapításokat tesz tanulmánya végén M. Takács Lajos. Ezek a Szabó Pál-művek olvasására inspirálna!?:. Ilyenekre gondolok például: „áradnak belőle a történetek, mesélőkészsége bámulatos”; „általában már kialakult, s nem alakulófélben levő jellemeket rajzol”; „művészetében mindig az' érzelmi anyag dominál”; „a mindennapok nyomorúságán való túlemelkedesének eszköze novelláiban mélyen költői lí- raisága, amely az élet szépségeinek tükrözője”; „a központi helyet elfoglaló szerelemé, a becsületé, tisztességé, a munkáé, vidámságé”; „a szerelmi kapcsolat szükségét a nap mint nap nehéz gondokkal viaskodó szegényember felfokozottan érzi, kell valami, amiben megkapaszkodhat, amiért élni érdemes: s ez a szerető társ”. H abár M. Takács könyve nem tartalmaz részletes műelemzéseket, mégis feltűnően jól minősíti a kisepikái művek helyét és jelentőségét. Gazdag és virtuózán használt szakirodalmi idézetekkel is igazolja álláspontja helyességét. Ez a könyv, egy 1963-as szakdolgozat eredeti, változatlan formájú kiadása, méltó tisztelgés Szabó Pál szellemi nagysaga előtt. Boldog és büszke lehet az a város, ahol ilyen papjai vannak a kultúrának, a népi hagyománynak, Szabó Pál örökségének, értékeinek, mint M. Takács Lajos. De hála illeti meg az „edelényi füzetek” szerkesztőjét, Laki Lukács Lászlót és munkatársait is... Igaz is: Szabó Pált csak az olvassa, „aki lelkében hajlik a jóra, szépre, emberségesre”! Gondolatban összekapaszkodva Nem focimeccs ugyan, de Koltay Gábor rendező szerint legalább olyan jó... Dobos Ki,ara Miskolc (ÉM) - Koltay Gábor film- és színházi rendező nemrégiben Miskolcon járt. Látogatásának apropója, hogy augusztus végén a diósgyőri stadionban láthatja a közönség az István, a király című rockoperát. Erről, meg másról beszélgettünk vele, de ha egyetlen szóval szeretnénk a beszélgetést összefoglalni, akkor az a millecentená- rium lenne. □A diósgyőri „terepszemlén” úgy tűnt, ismeri a stadiont... • Hogyne. Itt vagyok minden Fradi-mecs- csen. Ütoljára a bajnokavatón, amikor a szurkolók lelkesedésből kicsit megrongálták a stadiont. □ Nehéz adaptálni a különböző helyszínekre a rockoperát? 9 Valószínű, nehéz lenne adaptálni, ha az ember először próbálna egy stadion körülményei közé rendezni, ahol több tízezer embernek kell átélhető élményt nyújtani. De én már sok ilyen „stadionnyi” rendezvényen túl vagyok. Es azt hiszem, hogy a focimeccs és egy stadionban megrendezett színházi előadás között sok a hasonlóság. Szerintem a fütballjáték a világ legnagyobb színháza. Annak idején az István, a királyt is a Népstadionban akartam megrendezni. Akkor ez több ok miatt - melyek között voltak politikai félelmek is - nem sikerült, de végül is a ’83-as ősbemutató is elég nagy helyszínen, a városligeti Királydombon volt. Esténként 10-15 ezer ember látta az előadást. Azért szeretem a nagy tereket, mert ha jó az előadás, hajó a mű, hajó az időjárás, tehát ha minden összejön, akkor a rengeteg jelenlévő ember közösséggé válhat. Áhítattal átadja magát a produkciónak, befogadja azt, gondolatban összekapaszkodik, a végén eggyé forr az előadással. Ez ritkán adatik meg. Persze, minden jó színházi előadásnak ez az ismérve, ebben a tekintetben mindegy, hogy kőszínházban vagy szabadtéren zajlik-e. Persze nem minden mű alkalmas arra, hogy stadionban előadjuk, ott inkább koncerteket szokás rendezni. Az István, a király azonban egy népszerű, az érzelmekre gazdagon ható mű, amely stadionban is meg tud élni. Q Egyébként általában mi lehet az oka annak, hogy ez a több mint 12 éves előadás ma is meg tud élni? Ráadásul már szinte az egész ország látta. Nem túl optimista az elvárás, hogy megtelhet a 30 ezer embert befogadó diósgyőri stadion? 6 Hogy mitől népszerű a darab, annak több oka lehet. Az egyik az, hogy egy nagyszerű műről van szó. Ez a Szörényi-Bródy együttműködés csúcspillanata. Ok elérték, hogy már életükben klasszikussá váljon a mű, amit száz év múlva is játszani fognak. Olyan nagy nemzeti opera kerekedett ki belőle, mint a Hunyady László vagy a Bánk bán. Aztán van egy másik jelentős ok: az a problematika, ami István és Koppány személyére van felfűzve, a kétfajta történelmi megközelítés, kétfajta gondolkodásmód a magyarságról, történelmünkről, a haladásról és a maradásról ezerszáz éve kíséri történelmünket. Tehát ez ’83-ban is rendkívül aktuális gondolat volt, amikor Magyarország területén még itt voltak a szovjet harckocsik. De mily’ furcsa a történelem, az 1990-es rendszerváltás óta is aktuális, hisz a magyar értelmiséget kétfelé osztó gondolkodás körülbelül azon kérdések mentén oszlik meg, amely István illetve Koppány alakjában van összesűrítve a darabban. Az a kérdés, kinek van igaza. Az István-típusú gondolkodásnak, amely ugye idegen segítséggel próbálja meg az ország helyzetét megszilárdítani? A NATO-hoz, a nyugati közösséghez való csatlakozás szilárdíthatja meg a jelenlegi Magyarország helyzetét a világban? Vagy pedig a Koppány-gondolkodás a jobb, ameíy mindenfajta idegen beavatkozástól félti a magyar fejlődést, és a saját magunk tehetségére, múltjára építve szeretne egy szebb világot építem? Vagyis azoknak van igazuk, akik féltik az országot a rendkívül sok nyugati befektetőtől, és attól, hogy túlzottan kiszolgáljuk a Nyugatot?... És még egy dolog: a bemutatók eddig elsősorban a fővároshoz kötődtek. Most, az 1100-as évforduló kapcsán gondoltunk arra, hogy kellene egy nagy, az évforduló eszmeköréhez kapcsolódó országos turnét csinálni. Úgy szeretnénk, hogy ez amolyan népünnepély-jellegű előadás legyen, amire hosszú idő keresztül emlékezni fognak az emberek. □ Más terve nincs a millecentenáriumra? • Dehogynem. Két éve tervezem a Honfoglalás című kosztümös történelmi játékfilmet, amit június-július tájékán forgatunk majd, elősorban Magyarországon, kisebbrészt pedig Mongóliában. Franco Nero lesz Árpád, Anthony Quinn pedig Álmos. □ Ok már el is vállalták? • Persze, a szerződést is aláírtuk. Ez egy nagyjátékfilm lesz, remélem, méltó emléket tudunk ezzel állítani a honfoglalásnak. Remélhetőleg idén karácsonykor közönség elé kerül. Iszonyú kínokat éltünk át az elmúlt két évben, ami a feltételek megteremtését illeti, mert hát azért ebben az országban a művelődésre, kultúrára, oktatásra kevés pénz jut. Nem azért mondom, mert ezen a területen dolgozom, de semmi nem lesz ebből az országból néhány évtized múlva, ha az oktatásra és a kultúrára továbbra sem fognak megfelelő összeget fordítani. Majd akkor vesszük észre, amikor az iskolából felkészületlen, a történelmet nem hogy érzelmileg át nem élő, de tárgyszerűen sem ismerő emberek kerülnek ki, válnak felnőtté, szülnek gyerekeket. Ez tragikus folyamatot indíthat el. Talán ezért kell ez a film is, hogy tanítson. Nagyon fontos, hogy olyan nyomokat hagyjunk magunk után, amelyből kiderül, hogy mi akartunk valamit mondani az embereknek 1996-ban, a honfoglalás évfordulója kapcsán. ÜÉs ha, más „nyelven” akarna valamit mondani? Úgy értem, hogy az István után, mellett talán A koncert a legsikeresebb alkotása. Ha az Illés-filmmel a hetvenes évekről beszélt, van-e olyan motívum, amivel a nyolcvanas, kilencvenes éveket ábrázolná? • Abszolút van. Maradjunk a zenénél, mert úgy igazi a párhuzam. Ha az Illés zenekar a ’60-as ’70-es éveket nagyon pontosan leképezte, akkor nekem az elmúlt évtizedről a Beatrice zenekar beszél. Akiket tiltottak, ütöttek, vertek. Ott voltam a koncerteken, tudom, micsoda őrületes rendőri készültség közepette zajlottak. A Nagyvárosi farkas, a Jerikó és hasonló Beatrice-számok fejezik ki számomra a nyolcvanas évek Magyarországát, ami jelzi azt is, hogy a világ eldurvult, bonyolultabbá, agresszívabbá vált... És azt is tudom, hogy a mai világot ebben a műfajban kik fejezik ki. A Tankcsapda zenekar és a hozzá hasonlóak. Ezek a mindenből kiábrándult és sokfajta tehetetlen dühöt, olykor agresszivitást kifejező, kétség kívül tehetséges dalok óriási felkiáltójelek számomra, azt érzem ezekből, mennyire idegennek és talajtalannak érzik magukat a mai fiatalok. Mennyire nem kapcsolódnak például azokhoz a magasztos eszmékhez és gondolatokhoz, amiről itt az István vagy a Honfoglalásfilm kapcsán beszéltünk. Es itt egy tragikus, fóloldhatatlan ellentmondás van. Hiszen az ember szeretné, ha egy ország ráhangolódna az 1100-as évfordulóra, közben érzi ezt a kiábrándultságot. Az derül ki, hogy a mindenkori hatalomnak a reakciója harminc év óta ugyanaz: eltolni magától a problémát, úgy csinálni, mintha ez nem is lenne lényeges. Közben sokezer gyerek van ezeknek a zenekaroknak a koncertjein... □ Az István önmagában nem reprezentálhatná a nyolcvanas éveket? • Ha más ilyen rockoperák is születtek volna abban az időszakban, akkor igennel válaszolnék. De nem születtek. Az István kuriózum volt. Nagyon sokan kapaszkodtak ebbe a rockoperába. Az erejére jellemző, hogy a zene hallgatása miatt Erdélyben börtönbe zártak embereket. Amikor Sütő Andráshoz átmentem, és a filmet átvittem videokazettán, könnybe lábadt a szeme. De milyen a világ?! Erdélybe évek óta szeretnénk elvinni az előadást, de még mindig nem engedik... □ Egyébként hol van az ön filmjeinek helye a mai magyar filmművészetben? • Ez nagyon nehéz, mert mai magyar filmgyártás vagy filmművészet az én megítélésem- szerint nem létezik. Volt ’88-89-ig, a rendszerváltással azonban szinte teljesen, megszűnt. Egy csapásra jelentőségüket vesztették azok a magyar filmek, amelyek esetleg igazán sok emberrel nem találkoztak össze, de mégis olyan problematikát dolgoztak fel, amely mély társadalom-, történelem-kritikai szemlélete miatt fontos volt. A rendszerváltozás után, hogy elvileg bármiről lehet filmet készíteni, ez a varázs elveszett. És van egy másik óriási probléma: a magyar film a rendszerváltozás előtt privilegizált helyzetben volt, a piaci viszonyok teljes mértékben elkerülték, azaz majdnem érdektelen volt, hogy egy filmet mennyien néznek meg. Ez hiba volt. Mert lehetetlen, hogy ne találkozzon össze egy előadás a közönségével. A rendszerváltáskor elkezdtek működni a piaci viszonyok. Kiderült, hogy a magyar film nem kell a közönségnek. A MAFILM szétrohadt, egészen elképesztő, hogy néz ki ma, majdhogynem a gaz veri föl. Ké- szülgetnek magyar filmek, mert még mindig van valamennyi állami támogatás, de hát légüres térben mozognak a filmesek, nem igazán tudják, miről kellene beszélni. Egy másfajta gondolkodásra lenne szükség, ami nehezen alakul ki... Én olyan filmeket és olyan színházi előadásokat szeretnék csinálni, amelyek minél több emberhez jutnak el. Nagyon szomorú vagyok, ha nem megfelelően nagyszámú közönség nézi meg egy rendezésemet. Rögtön keresem is a hibát. Szeretem, ha sok ember gondolatait tudom befolyásolni. Remélem, ahogy az István vagy a Julianus barát, a Honfoglalás is sikeres lesz. Persze, nagyon nagy a felelősség, ezt nem szabad elhibázni. Hosszú évtizedekre ez a film fogja meghatározni az embereknek a honfoglalásról alkotott képét. Akik eljátsszák ezeket a szerepeket, azokkal lesznek azonosak a történelmi személyiségek, illetve amiről ez a film szólni fog, az lesz a honfoglalás. □ Akkor nem furcsa egy kicsit, hogy külföldi színészekkel játszatja a főszerepeket? • Ezen nagyon sokat gondolkodtam, és tudom, hogy ilyen kérdések vagy - szenvedélyesebb megfogalmazásban - vádak el fognak hangzani. Franco Nérót zseniális, sokarcú színésznek tartom, őbenne látom azt a figurát,, akivel szeretném, hogy a magyar nép Árpád személyiségét azonosítsa. Anthony Quinnt pedig, azt hiszem, a jóisten is Álmosnak teremtette. De a többi hat vezér magyar színész lesz. □ Mennyire lesz ez zenés film? • Annyira, amennyire egy nagyjáték- filmben zenei aláfestés van, de esetleg önálló dalként élvezhető zeneszámok is lesznek a filmben. A zeneszerző Szörényi Levente lesz, a betétdalok szövegének megúására pedig Bródy Jánost kértem meg. □ Tehát ismét összehozta a nagy párost... • Ez már nem olyan nagy szó, több közös feladatuk is van. Egyébként készül egy könyvem, amely a 15 éve megjelent kötet folytatásaként Á második 15 év címmel a két zenész munkásságát 1980-tól ’95-ig foglalná össze. Ebben benne van a nagy összeveszés is, ami a magyarokra jellemző nagy baj, hiszen ők együtt voltak nagy tehetségek. Kettőjük története pontosan kifejezi azt az ellentmondásos világot, ami körülöttünk van. Szárnyalnunk lehetne, ehelyett összeveszünk, mert más a politikai véleményünk... A Honfoglalás-könyvet is szeretném megírni, az előkészületek dokumentumait közölni. Az a teljes ideológiai káosz is tanulságos, ami ebben az ügyben érzékelhető. Nagyon sokan próbálták megmondani nekem, miről is szóljon a film. hl Nem lehet, hogy néhány évtized múlva nagyon fogjuk szégyellni ezeket a könyveket? • Lehet. De az is elképzelhető, hogy nagyokat mosolygunk majd azon, milyen is volt Magyarország...
