Észak-Magyarország, 1995. december (51. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-27 / 303. szám
4 ÉSZAK^Magyarország Szólástér 1995. December 27., Szerda „Nem jutott eszükbe Széchenyi István...” Szeretnék a december 15-i lapszámukban, a pedagógussztrájkról közzétett olvasói véleményekre ezúton reagálni. Azért, hogy érthető legyen, elárulom: négy gyermekem van. Közülük egyik fiam 34 éves, 2 nyelvszakos, egyetemen szerzett, felsőfokú nyelvvizsgával rendelkező, középiskolai tanár. Bruttó fizetése 27 ezer forint, két gyermekük van. így hát Zsíros László úrnak javaslom, hogy próbáljon meg az általuk kézhez kapott, „túlfizetett” jövedelemből kijönni. Lukács József ne haragudjék, nincs élettapasztalata, s ha járt iskolába, tudnia kell, hogy a tanári munka nem csak az osztályokban tartott órákból áll. Az órákra ugyanis készülni kell, a dolgozatokat is ki kell javítani, családlátogatást kell tartani, kirándulást kell szervezni a tanulóknak stb. Tóth Béla úr egyetértő,, szavai mögött érezni, hogy bár egyidős Zsíros úrral, neki sokkal több gondja van a megélhetésével. Farkas Ilona egyszerűen fogalmazza meg a lényeget: „tudja, hogy milyen sokat dolgoznak, s mennyire nem becsülik meg őket anyagilag-” Jakabné Pazonyi Éva szavai miatt én szégyellem magam! A saját, könyvtárkezelői munkáját is ilyennek látja: „a munkájuk sem valami fárasztó, 45 percenként tíz perc szünetük van, az egész nyaruk szabad, ha úgy gondolják, hogy kevés a pénzük, különórákat is adhatnak.” Maradva az utolsó kitételnél, a pénznél: Ön szerint a kétgyerekes családanya mikor is adjon általános iskolás és óvodáskorú gyermekei mellett különórát?! És hol? Mert nincs olyan nagy lakása (nem is tudná fenntartani), ahol egy külön helyiség erre a célra rendelkezésre állna. Mindent egybevetve, sajnálatos, hogy a megszólaltatottak egyikének sem jutott eszébe: őket is pedagógusok tanították, amikor iskolába jártak, s a megszerzett tudás kincs, melyet tőlük senki el nem vehet! De nem jutott eszükbe Széchenyi István gondolata a „kiművelt” főkről, melyek nélkül országunk és népünk számottevő felemelkedésére nem számíthatunk. Nagy Józsefné Miskolc Ostor és szimpatizánsok A december 11-i szólástér két írásához szeretnék egyszerre hozzászólni. Aimál is inkább, mert hasonló végkövetkeztetésre jutottak. Az egyik levél utolsó félmondata szerint: „...ez az állam nem demokratikus, hanem kapitalista lesz.” Mindenekelőtt ne tévesszük össze a szezont a fazonnal. A demokrácia és a diktatúra politikai, a kapitalizmus és a szocializmus viszont gazdasági kategória. Előfordult már, hogy a diktatúra és a szocializmus nagyon jól megfértek egymás mellett és arra is van példa, hogy kapitalista berendezkedés mellett is jól működnek a demokratikus intézmények. Egy kiváló angol államférfi — azóta szállóigévé vált — mondása szerint a demokrácia nem a legtökéletesebb politikai rendszer, de még nem találtak ki jobbat. Tehát vannak előnyéi, meg hátrányai. A múlt évi választási hadjárat finisében elhangzott egy televíziós nyilatkozat, miszerint: felháborító, hogy a nyugdíjasoknak fizetni kell a gyógyszerekért. Demokrácia lévén ezt mindenkinek joga volt kortes-fogásként, mély együttérzésnek minősíteni, vagy elengedni a füle mellett. De a szavazófülke magányában is nekünk kellett önállóan dönteni. Nem állt mögöttünk őrangyal, hogy súgjon, vagy fogja a kezünket. A másik íevél írója többek között azért háborog, mert — szerinte - nincs olyan parlamenti párt, amelyik a bérből és fizetésből élők milliói jelentős részét képviselné. Emlékszem, hogy a ’90-es hely- hatósági választások után egyik munkatársam az önkormányzat összetétele miatt hangoskodott. Gyanútlanul megkérdeztem tőle, hogy ő kire szavazott? Én el se mentem! - volt az önérzeti válasz. Sajnos, vagy hál’ Istennek, a demokráciának az is velejárója, hogy az urnát senki után nem viszik a lakására és nem nyomnak a kezébe kitöltött cédulát. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy máris megkezdődött a nagy ígérgetések és fogadkozások szezonja, csak győzzük kapkodni a fejünket. De a mérlegelés joga és a végső szó kimondása a mi privilégiumunk. Rajtunk múlik, hogy élünk-e vele és miként. Ez a demokrácia legnagyobb vívmánya! Kiss József A népszavazáshoz való jogot utasították el a döntéshozók Egy amerikai katona Magyarországon Fotó: AP Távoli a népszavazás a NATO-tagságról. Olvasom, hogy „a parlament külügyi bizottsága elutasította Thürmerék kezdeményezését.” A hatalom gyakorlói nem a népszavazás törvényes kellékeinek hiányát tartották elutasításra érdemesnek, hanem az aktualitásának hiányát, s megemlítették: a kezdeményezés támogatói aláírásukkal a véleményüket nyilvánították ki... A vonatkozó törvény 25. szakasz (1) bekezdése értelmében a népszavazásra feltett kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy annak alapján valamennyi állampolgár egyértelműen tudjon válaszolni. A kérés pedig az volt: .Akarja-e Ön, hogy Magyarország a NATO tagja legyen”? Az e kérdésre adott válaszok véleménynyilvánításnak tekintése az emberek tudatának semmibevétele. Ugye szeretsz? Azt hiszem, senki által nem vitatható: véleménykérés. Akarod-e a melletted állót feleségül vermi? Az anyakönywezető kérdésére adott válasz döntő. Igaz, a törvény szűk körben korlátozza a népszavazásra bocsátható törvények, illetőleg döntések körét - közöttük pl. a nemzetközi szerződéseket kihirdető törvényeket. (6. szak. /l./c) Ä nemzetközi szerződésekre irányuló korlátozó rendelkezés tekintetében van azonban lényeges feloldó szabály, hogy a nemzetközi szerződésekből eredő kötelezettségek jövőbeni vállalása tekintetében a jogi tilalom nem érvényesül. A már megkötött nemzetközi szerződéssel kapcsolatban tehát nincs helye népszavazásnak. A majdani szerződés vonatkozásában van. Ezért sürgetik annyira a NATO hívását, amire egy függetlennek nevezett országnak nincs szüksége, de biztosítani akarják a szerződés aláírásával a népszavazás kizárását. Már eddig több milliárdot fordítottak a tagságuk előkészítésére, de egy beteg gyermek külföldi kezelésére országos gyűjtést kell szervezni. Nem Thürmerék kezdeményezését utasították el, hanem a népszavazáshoz való jogot. Molnár Sándor a Munkáspárt borsodi szóvivője Olvasóink figyelmébe! Kedves olvasóink tájékoztatására közöljük, hogy a Szólástér rovatban megjelent írások nem feltétlenül a szerkesztőség álláspontját tükrözik. Arovatba beküldött leveleiket terjedelmi lehetőségeinkét figyelembe véve esetenként kénytelenek vagyunk szerkeszteni, tömöríteni. A személyeskedő, bántó hangvételű, a jogrendet, az etikai normákat sértő írások e helyütt semjelenhetnek meg. , , Kutya ügy ez a kutyaügy Ezt a „szadista bérgyilkost" senki sem úgy erőltette ránk Az összes elképzelhető média foglalkozott már a szikszói kutyák vértanú halálával, kisebb-nagyobb terjedelemben, némelyik többször is. Szenvedélyektől mentesen szeretnék a témához néhány gondolatot fűzni. Kiinduló álláspontom az, hogy egykét ember - már nem először - Szikszón a polgármester megbuktatása érdekében szeretne a bolhából elefántot csinálni. Miért mérem ezt így leírni? Azért, mert nyugdíjas vagyok és hogy emberekkel találkozzam, beszélgessek, mindennap besétálok a város központjába, ahol napra készen hallom a friss híreket. Erről az ügyiül először az Objektív c. tévéműsorban hallottam. Ez csak azt jelentheti, hogy melegében az embereket hidegen hagyta az egész. (...) Olvastam: valaki azt mondta, hogy a házőrző kutyáját elcsábították, de még időben érkezett a vesztőhelyre és meg tudta menteni. Nem nevetséges? Házőrző kutya ez? Hogy el ne lopják, biztosam éjszakára becsukják és a gazdi ugat. Olvastam, hogy ötven aláírással támogatva kérték a kutyagyilkos polgármester leváltását. Fogadást mernék ajánlani, hogy ha rászánnék 1000 forintot, amiért 25 féldecit adnak a kocsmákban, egy órán belül legalább 100 aláírást tudnék gyűjteni arra az ívre, ami azt tartalmazza, hogy inkognitóban itt járt az USA elnöke és magyarul elmondta, hogy a szikszói libalegelőn 1996-ban titkos rakétabázist fognak létesíteni. Eddig sem viccnek szántam amit leírtam, de még komolyabbra fordítva. A polgármester úrral, azon kívül, hogy fogadjuk egymás köszönését, semmilyen kapcsolatban nem vagyok. Ami tény. Tanácselnökként került Szikszóra vissza. Most a második ciklusban nagyobb fölénnyel győzött, mint az elsőben, annak ellenére, hogy két olyan ellenfele volt, akik szintén alkalmasak lettek volna a választók bizalmára. Azt hiszem, komolytalanság lenne olyat feltételezni, hogy 6-7 év után most tört ki rajta a szadista hajlam. Az is tény, hogy a városban, mint sok más helyen, elszaporodtak az oltatlan, kivert, kóbor kutyák. Az utcai szemétgyűjtőket felborítják, a járókelőket, különösen a gyerekeket riasztgatják. Az igény, hogy ez ellen valamit tenni kell, már régen határozott formában felmerült. Most a polgár- mester intézkedett. A brutalitást, a vérengzést az eljáró dolgozók hivatalosan és nyilvánosan cáfolták. A tényállás tisztázása érdekében az ügyészség a szükséges intézkedést megtette. Az országosan nehéz gazdasági helyzet ellenére városunk talpon van. Szépen fejlődik. „Az ellenség azonban nem alszik”. Ha már a gazdálkodás vonalán, a jelölésnél, a választásnál nem sikerült néhány embernek a polgármestert megbuktatni, vagy lehetetlenné tenni, hát itt a kutya világ. Rágondolni is rossz, micsoda támadás éri a polgármestert és az önkormányzati testületet, ha Szikszón fordul elő az, amit a minap a tévében láttunk: kél; gyermeket a kutyák megtámadtak, és az orvosi vélemény szerint maradandó súlyos sérülést okoztak nekik; vagy a természetes halállal elhunyt embert a kóbor ebek szétmarcangolták. Lehet, hogy az ebek begyűjtése és likvidálása során az eljárók hibát is követtek el, de az alapintézkedés szükséges volt. Végezetül még csak annyit, hogy ez az alapjaiban a rosszindulat és nem az ebek sorsáért való aggódás és felháborodás vezette kampány arra volt jó, hogy lejárassa ország-világ előtt városunkat, hiszen ezt a „szadista bérgyilkost" senki nem erőltette ránk, magunknak választottuk immár másodszor. Révész István ny. főtanácsos Kutya, pórázon. A házőrző ebet nem lehet elcsábítani? Fotó: Végh Csaba
