Észak-Magyarország, 1995. december (51. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-23 / 302. szám
Görömbölyi László Akkor most újra előkeressük a régi díszeket, fenyőillattal lesz teli a szoba, ajándékokat adunk és kapunk, szól majd a Mennyből az angyal (vagy csak ünnepi ének a magnóból), nézzük meghatottan gyermekeinket, és emlékszünk régi karácsonyokra. Egészen régiekre, amikor anyánk, apánk, talán a nagyszülők néztek minket meghatottan a fa körül; kevéssé régiekre, amikor apró gyermekeink botladoztak a játékok között (fantasztikus, hogy mi lett belőlük, fantasztikus, hogy repül az idő!); és emlékszünk szép, fehér karácsonyokra-mert emlékeinkben szépek és fehérek a karácsonyok. Megállunk most a mindennapi rohanásban, kilépünk egy percre a javakért, előnyökért, megélhetésért, pozíciókért folytatott küzdelemből; feledjük törtetéseinket és a törtetőket. Ünnep költözik a lelkűnkbe, bocsánatot remélünk a megbántottaktól, és megbocsátunk a megbántóknak. Szeretet, béke, tisztaság - ünneplőbe öltözik a világ. Ue kopottas, szakadozott az ünnepi ruha, újra meg újra előbukkan a szégyen, a szegénység, a kiszolgáltatottság. Hol van a hajléktalanok karácsonyfája, hol van a nincstelenek ajándékai Hol van a fenyőillat, a gyertyafény azok szobájából, akiknek nem telik fenyőre, talán még gyertyára sémi Hová tűnik a megnyugvás a munka- nélküliek, a létbizonytalanságban élők, a holnapi kenyeret kukák mélyéről előkotrók leikéből? t\ülönös ünnep a karácsony. Változhat rendszer, politika, gazdaság, változhatnak a naptárban a piros betűs napok - a karácsony nem változik. A karácsonyt nem lehet kisajátítani, nem lehet politikai célokra használni - a karácsony magánünnep, mindig meglévő, mindenkinek megmaradó, szent és sérthetetlen. S talán éppen ezért: alkalom az elszámolásra, önmagunk elszámoltatására, a belső mérlegelésre. Tartozik és követel - mit tettünk jól és mit rosszul; tettünk-e eleget mindazért, amiért tenni volt alkalmunk, lehetőségünk és felelősségünk? Voltunk-e elég erősek akkor, amikor erősnek kellett lennünk: következetesek, kitartóak és megértőek, amikor arra volt (lett volna) szükség? Kimondtuk-e a szavakat, amikor ki kellett (volna) mondanunk - azokat mondtuk-e, amiket mondanunk kellett? Megőriztük-e emberi méltóságunkat, amikor sértve éreztük; és óvtuk-e mások méltóságát, ha azt láttuk, mások sértik (vagy éppen mi sértjük) azt? Válaszolni próbálunk magánünnepünk magánelszámolásának magánkérdéseire, és rá kell döbbennünk: nincs magánvilág. Csak egyetlen világ van, amelynek részei vagyunk. A kérdéseink viszonylatokról, kapcsolatokról, szőkébb és tágabb környezetünkről szólnak. Ebben a közegben éltékeljük magunkat, s értékeljük rögtön magát a közeget is. Jók voltunk vajon? Mikor és mihez képest? Ha érdemes kimondani a szót: jó, akkor azért érdemes, mert kiemel, megkülönböztet. De akkor vannak kevésbé jók, talán rosszak is - hol ő, hol te, hol én, de mindig kapcsolatban másokkal, sohasem egyedül. Talán éppen erre való a karácsony? A felismerésre, hogy önmagunk minősége részévé válik környezetünk minőségének is? A felelősségünk felismerésére? A felelősségére, ami elől nem lehet menekülni: összekuszált, rendetlen világunk jobbulását nem várhatjuk másoktól, ha magunk nem tesszük meg, amit megtehetünk, amit meg kell tennünk. /\kkor most újra előkeressük a régi díszeket, fenyőillattal lesz teli a szoba, ajándékokat adunk és kapunk, szól majd a Mennyből az angyal (vagy csak ünnepi ének a magnóból), és emlékszünk szép, fehér, régi karácsonyokra. Megállunk a mindennapi rohanásban, kilépünk egy percre a javakért, előnyökért, megélhetésért, pozíciókért folytatott küzdelemből. Szikraeső hullik a csillagszórókból, gyertyák égnek az ágakon. Égjen egy láng azokért is, akiknek nincs karácsonyfájuk, karácsonyuk sincs talán; égjen egy láng azért a karácsonyért, amelyből mindenkinek jut öröm, amikor majd ünnep költözhet mindenki leikébe. KARÁCSONY Gyertyaláng
