Észak-Magyarország, 1995. december (51. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-02 / 284. szám
ÉM-interjjú Az együttműködés annak idején a kölcsönösség alapján fogalmazódott meg. Az SZDSZ nem ragaszkodik mindenáron a koalíció fenntartásához. II. oldal ÉM-hát*ér ______________ A reklámkorlátok és -tilalmak elsősorban az állampolgárok védelmét szolgálják, ám behatárolják a műsorszolgáltatók gazdasági forrásait is. III. oldal Mflhely_______ Kónya Erzsiké ezeknek a táncházaknak klubszerű keretet adott. Nemcsak táncot tanított benne, mint manapság szokás hanem népi játékokat is. VII. oldal Bábhalom Fotó: Dobos Klára A hét embere Mészáros János ügyvéd, aki karatézik Berecz Csaba Ezen a hétvégén immár negyedik alkalommal rendezik meg Miskolcon a Gyermek és Ifjúsági Karate Világkupát. Az esemény fő szervezője Mészáros János, aki egykoron maga is válogatott versenyző volt. Jelenleg - ha nem a versenyt szervezi akkor ügyvédként keresi a kenyerét. A találkozásunk nem átlagos helyszínen jött létre, hiszen a tősgyökeres miskolci karat ésért egészen Tiszaújvárosig kellett utazni. A magyarázat persze egyszerű, hiszen a nagyszabású rendezvény előtt néhány órával a főszervezőnek már minden Perce foglalt, és csak a tiszaúj- városi karatebemutatón lehetett megzavarni Mészáros Já- uos napirendjét. A kezdetekre így emlékszik vissza: ,Amikor elsős szakközépiskolás lettem, akkor kezdték az emberek felfedezni a karatét. Mivel én is vonzódtam az új és ismeretlen felé, gyorsan beiratkoztam az első csoportok egyikébe, ahol a Miskolcon máig is nagy népszerűségnek örvendő Mati - azaz Katiidé de Jesus Pitti Hernandez - tartotta a foglalkozásokat.” A 14 esztendős fiú számára már akkor sem volt idegen a sport világa, mert korábban atlétaként és cselgáncsozóként mái- megízlelte az edzések néha monoton, ugyanakkor kitartást igénylő pillanatait és persze a sikert is. „Kisiskolás koromban a gyermek és serdülő versenyeken mindkét sportágban értem el érmes helyezéseket, különösen a futás ment jól, de amikor rátaláltam a karatéra, már egyik sport sem érdekelt tovább. Ami vonzott ebben az idegen, általam akkor még ismeretlen sportágban, az a karate misztikus világa volt. Nekem viszonylag rövid időn belül sikerült elérnem azt a szintet, ami után versenyeken indulhattam. Persze a tudást sehol sem adják ingyen, és nekem is keményen kellett dolgoznom két éven keresztül azért, hogy nemzetközi versenyeken rajthoz állhassak. Naponta 6-8 órát edzettem a tanulás mellett. Az edzések után és előtt rengeteget gyakoroltam külön, s később, amikor egyre inkább rátaláltam a karatéra, már egyéni edzéseket is tartott nekem a mesterem, Mati.” Aid valaha is sportolt, az tudja igazán mit jelent az ember életében a szeretett sportága első versenye. Ha valaki az első megmérettetésen sikerélmény nélkül marad, annak nagyon nehéz újra tüzet kapnia választott sportágához. Ám, ha a mérföldkőnek számító első verseny jól sül el, az szárnyakat adhat a sportpalántának. „Az én első nemzetközi versenyem Szolnokon volt, 17 éves koromban. Akkor ifjúsági korúként a felnőttek között indultam, hiszen akkoriban niég nem rendeztek korosztályos bajnokságokat. A negyedik helyen végeztem, de nem estem át a lo túloldalára, hiszen tudtam, hogy innentől kezdve még többet kell tennem azért, hogy előbbre léphessek.” A középiskola elvégzése után jelentkezett a budapesti Műszála Egyetemre ahová felvették, de mégsem iratkozott be az iskolába, mert abban az időben lett magyar válogatott, s a még több edzést igénylő megtiszteltetés mellett nem tudta vállalni a felsőoktatási tanintézménynél elengedhetetlen többórás tanulást. ,A karate volt a mindenem, és az a mai napig is. Nem bántam meg, hogy kihagytam a műszaki pályát, mert három évvel később felvettek a jogi egyetemre, és akkor már csak napi 4-6 órát ’kellett edzenem, így tudtam időt szakítani a tanulásra is.” No, és persze a versenyzésre is. Mészáros János ugyanis 12 évig volt válogatott, s ezalatt 38 versenyen állt rajthoz. A dicsőséglista párját ritkítja, Íriszen válogatottként 36 érmet tehetett a vitrinjébe a kiváló kara- tés. A számtalan első, második és harmadik hely mellett mindössze kétszer kényszertilt idő előttj búcsúra. „Érdekes, hogy mindkét verseny 85-ben volt. Az egyiken térdsérülés miatt estem ki, míg a másik versenyen kick-boxban az olasz Liberate Massimotól, a későbbi többszörös világbajnoktól kaptam ki.” Ritka ember az olyan, akinek rövidebb ideig tart összeszámolni a kudarcait!?), mint a sikereit. Az eredményes versenyzői pályafutás után a sokszoros bajnok sportverseny szervezésben is kimagaslót tudott alkotni. Az 1990-es miskolci Mikulás Kupa hamarosan nemzetközi hírnévre tett szert, és két esztendő után mái' Világkupaként írhatták be naptárukba az országos szövetségek a gyermek és ifjúsági erőpróbát. „Az tény, hogy óriási energiákat emészt fel minden esztendőben a Világkupa megrendezése, hiszen mintegy 600 ember munkáját kell összehangolni, de megéri, mert nincs annál csodálatosabb érzés, mint amikor láthatjuk munkánk gyümölcsét a gyerekeket és a kamaszokat versenyezni.” Jönnek az amerikaiak Bracko István Lin, mint egy önhibáján kívül hátrányos helyzetbe került térség lakója, mindig irigyeltem a dunántúliakat. Kezdetben csak a Balatonért, aztán a magasabb életszínvonalat biztosító életlehetőségekért, s végül is azért a tényért, hogy Kelet- és Nyugat-Európát nem a Lajta, hanem a Duna választja el. Kelet felé lejt az ország: itt magasabb a munkanélküliség, ide kevesebb idegen látogat, ez a rész kevesebb tőkét vonz, itt a keserű is keserűbb... S ráadásul ott van Kaposvár. Jönnek az amerikaiak. Bár hivatalosan még nem jelentették be, de a NATO-csapatok érkezéséről beszámoló sajtótájékoztatót nem véletlenül tartották Somogyország fővárosában. Már szállingóznak a tudósítók, s a világ legnagyobb, legnézettebb „híres" televíziós társasága, a CNN egy egész panziót kibérelt. A város és környéke felértékelődött. Dörzsölhetik a kezüket a szállodások, a vendéglősök, a kereskedők. Készülhetnek a lángossütők, üzletet bővíthetnek a hamburgerárusok. Kátyúzzák az utakat, tavasszal rekordmennyiségű virágot ültetnek a parkokba, csinosítják a házakat, valószínű, hogy karavánnyi hosszúságban tolonganak majd a vállalkozók. Kézre, pénzre, szakértelemre, anyagra szükség lesz, s aki itt labdába rúg, az biztos sikerre számíthat. Nyilván megjelennek majd - a Balatonnál csak szezonális forgalmat bonyolító - széplányok is, abban a biztos tudatban, hogy „szolgálataikért" - az évszaktól függetlenül - dollárral fizetnek majd. Mert bármilyen jól felszerelt az amerikai hadsereg (az ellátmányhoz óvszer is jár), mozgó kuplerájt nem hoznak magukkal... De, gyanítom, a kenyérnek való lisztet is innen szerzik be, s nem „hazai" konzervet esznek, hanem magyar marhából készített steaket. Ha a magyar televízió-gyártóknak egy csöpp eszük van, akkor a laktanya minden szobájába ingyen és bérmentve elhelyeznek egy Made in Hungary felségjelű készüléket. Ez a legjobb és legolcsóbb reklám a világon. De jót kaszálhat mondjuk egy olyan helyi rádió is, amely kifejezetten amerikaiaknak szóló, dögös műsort sugároz. Arathat a posta is, hiszen készíthet különleges képeslapokat, s ugye a bélyeg sem olcsó az USA-ba, s mint hírlik, januártól emelkednek a bérmentesítési költségek is... Szóval, jönnek az amerikaiak. Illetve a szálláscsinálók már meg is érkeztek. Hogy pontosan hányán cserélik föl a németországi garni- zont a kaposvári, illetve taszári állomáshelyért, arról csak kósza számok keringenek. Egy hadosztálynyi katonáról van szó, s ez egyaránt jelenthet 8 ezret, vagy 12 ezret. Az állomány egynegyede tartózkodik, pihen Magyarországon, a többiek békefenntartó feladatokat látnak el a szomszédban. jó ez nekünk? f\z Országgyűlés kimondta a választ: 312 igen, 1 nem és 6 tartózkodás mellett szavazott arról, hogy az ENSZ felhatalmazása alapján a Nyugat-Atlanti Szövetség katonái átvonuljanak, vagy tartózkodjanak hazánkban, használva az utat, a vasutat, a légteret és a repülőteret. Tette ezt a legtöbb törvényhozói testület annak érdekében és reményében, hogy az ötéves háborúzást lezáró daytoni megállapodás után, de még a párizsi aláírás előtt béke legyen a Balkánon, a szomszédban, a véres polgárháborúban szétszakadt Jugoszlávia országaiban, jönnek az amerikaiak, de - elvileg - mások is befuthatnak. Hiszen a keretszerződés nem nevesíti a békeőrök nemzetiségét. De mi őket várjuk, s a kaposvári rendőrök, kereskedők eszeveszettgyorsasággal kezdhetnek tanulni angolul, különös tekintettel az amerikai szlengre. így könnyebben szót érthetnek egymással. Talán elboldogulnak - mert ez is benne van a pakliban - a svédekkel, vagy az ázsiaiakkal is. Ugyanis tucatnyinál több ország ajánlotta fel segítségét, hogy óvja a törékeny békességet az Adria partján. Köztük a csehek is, akik fegyveres katonákat küldenek. Nálunk még folyik a vita arról, hogy a kvártélyon kívül mivel járulhatnánk hozzá a 12 hónapra tervezett, puskapormentes helyzet megteremtéséhez. Ha mennek magyar utászok, vagy hídépítők, akkor vigyenek-e fegyvert? Ha elindul egy magyar kórházvonat, akkor melyik náció egyenruhásai biztosítják a védelmet?S egyáltalán, lépjük- e át a határt, legyűrve a történelmi múltban gyökerező félelmet és előítéletet? A kérdésre az idő, s a bölcs felismerés adja meg a választ. Történelmi pillanat előtt, alatt áll Magyarország. Szabad akaratából először nyit kaput „idegen" katonák előtt. Teszi ezt sokféle okból, s - nemcsak önös - érdekből. Legyen béke már! A harctérré lett falvakban, városokban és a lelkekben is. A szent ügy érdekében tett lépések között másodrangú, de nem elhanyagolandó, hogy Kaposvár és Taszár kulcs is lehet az európai ház kapujához. Mert ezzel a kulccsal könnyebb bejutni az épületbe, mint faltörő kossal. Nekünk ugyan kemény a fejünk, de annyiszor betörtük, betörték már. Most felengedjük a rostélyt, s levesszük a sisakot. Emelt fővel, gondolkodva nézhetünk a világ szemébe.
