Észak-Magyarország, 1995. november (51. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-21 / 274. szám
8 M ítt-Hon 1995. November 21., Kedd _MISKOLCI PORTRÉ A központvezető Miskolc (ÉM - Bi.I.) ) - Balogh Györgyné, Olgika, amit tesz, az a szó szoros értelmében gondozási munka. Az avasi 8-as és 9-es körzetben többed- magával 323 rászorulóról gondoskodik. Az összes létszámból a klubtagok száma 65 fő, a házi gondozottaké 113, az étkezést igénybe nem vevő házigondozottaké 13, a szociális étkeztetést igénylőké 132. Nem kis feladat hárul tehát rájuk, de igyekeznek valamennyiül*: kívánságának a legmesszebbmenőkig eleget tenni. 1992 márciusa óta végzi legjobb tudása szerint ezt a nem mindennapi hivatást. Mert hivatás ez a szó legszorosabb értelmében. Gyerekkora óta erre tette fel az életét. Megyénkben, Kon- dón nevelkedett, érettségi után elvégezte a szegedi védőnőképzőt, majd 1974-ben Nagycserkeszen helyezkedett el. 19 „tanyabokor” tartozott hozzá, egy olyan térség, amelynek nem volt összefüggő lakott területe. A Nyírségben már akkor is voltak emberi és egészségügyi ellátási problémák, s ez nagyon jó iskola volt egy kezdő védőnőnek. Mindenben igyekeztem segíteni - emlékezik vissza. Férjével együtt, aki villanyszerelőként dolgozott és dolgozik jelenleg is, szolgálati lakásban éltek. Nyíregyházán született két idősebbik leányuk, később költöztek Miskolcra a gyerekekkel együtt, a szülők segítségével. A megyeszékhelyen tovább folytatta védőnői és egészségügyi feladatát a Szondi-telepen, de hozzá tartozott a József Attila utca, a Bábo- nyibérc, a Széchenyi utca és a Galagonyás is. Közben emberi és szakmai sikerélmények is érték. 1986-ban a városi Vöröskereszt titkára felkérte, legyen helyettese. Itt tanulta meg a racionális szervezői munkát, hiszen a véradó napok szervezésétől, az egészségügyi felvilágosításig szinte mindent felvállalt, idejét percnyi pontossággal be kellett osztania. Időközben továbbképezte magát. Harmadik leánygyermeke születéséig - a gyed ideje alatt - az Egészségügyi Főiskola védőnői szaka mellett elvégezte az Államigazgatási Főiskola szociálpolitikai szakát. Beszélgetésünk során egy szép Van Gogh idézetet említ, mint hitvallását: „Nincs művészibb magatartás, mint szeretni az embereket. Hiszen minden múlandó életünk során, csak a szeretet az egyetlen maradandó.” Termékenyítés előtt a pisztrángosban Miskolc (ÉM - K.L) - Közeledik az egyik legfontosabb művelet, a mesterséges termékenyítés a garadnai pisztrángos telepen. Hoitsy György a telep gazdája arról tájékoztatott, hogy hozzáfogtak a lehalászáshoz. Külön válogatják a termékenyítésre szánt anyahalakat, az apaállatokat. Ezek ikráját termékenyítik meg a hímek tejével, s a korábban felújított keltetőházban keltetik majd ki az ivadékokat. A lehalászást követően nagyság szerint osztályozzák a tenyésztésre szánt állományt, amelyet 4 tóban helyeznek ki. A mesterséges termékenyítést a sebespisztránggal kezdik. Ezt a kétnemű törzsállományból több mint 200 egyeddel végzik. Alsózsolca (ÉM) - Az idén 31. alkalommal rendezték meg Londonban a Mencap Nemzetközi Képzőművészeti Kiállítást. Bulgáriától az Egyesült Álla- molug a világ számos országának diákjai pályáztaik rajzokkal és más képzőművészeti alkotásokkal. Hazánkat is több iskola képviselte, közöttük az alsózsolcai 3. Számú Általános Iskola 7 pályaművel. A legjobb 144 alkoUgyancsak erre az időszakra esik a kamlops fajta termékenyítése is. Ezt a törzset az előző években francia származású egye- dekkel frissítették fel. Ezzel gyorsabb és erőteljesebb növekedést érnek el. A harmadik pisztrángos fajta, a szivárvá- nyos mesterséges termékenyítése már a jövő év első hónapjára marad. Arról is szólt Hoitsy György, hogy a változékony nyári időjárás miatt még mindig érződik a múlt évi szárazság hatása. A Garadna patak vízhozama nem éri el a kívánatos mennyiséget, ezért négy tavat nem tudtak vízzel feltölteni. így aztán az ivadékokat, amelyek az idén keltek, négy tóban tartják. Az idei kelés olyan jól sikerült, hogy egy tóban már 10-15 dekásak a telepítésre szánt „kishalak”. tást előzsűrizés után kiállították. A zsűri mind a hét, Alsó- zsolcáról beérkezett rajzot bemutatásra jelölte, ebből hat alkotást a látogatók megvásároltak húsz, illetve ötven fontért. A Mencap National Centre az így befolyt összeget átutalta Magyarországra, a pályázó tanulók nevére. Díjazták: Barna István „Bátyám”; Dávid Róbert ■Anyám”; Rontó András Értékesítéssel is foglalkozik a telep. Két tóban mintegy 15 mázsányi piaci pisztrángot tartanak, amely iránt kereslet van. De emellett értékesítenek pontyot valamint harcsát is. Nemcsak vendéglátólétesítmények tartoznak vevőik közzé, de magányosok is. Mert sokan kedvelik az ízletes húsú ragadozót. Ez ugyan nem tartozik az olcsó étkek közé, de ékessége az ünnepi asztalnak. Ez iránt nagyobb az érdeklődés, mint a telepítésre alkalmas ivadékok iránt, pedig például a Miskolc környéki bányatavak vize kiválóan alkalmas lenne ennek a sporthalnak a telepítésére. A Gólem és a Debreceni tóba utoljára öt éve telepítettek szivár- ványos pisztrángot, de még most is fognak ezekből. Alsózsolcai diákok sikere Angliában Gyerekek honi rajzasztala Falusi csendélet. Szilvás Balázs bükkszentlászlói kisfiú rajza. Lorántffy u. óvoda, Miskolc. MISKOLCI MELLÉKLETE • 1995. november 21. • III. évf. 47. szám A miUecentenáriumra készülve Szabadegyetemi előadások a magyarság eredetéről Nagyszámú érdeklődőt vonzott a „történelemidéző" rendezvény Fotók: Dobos Klára Miskolc (ÉM - NZ) - A millecentenáriumra készül az ország. A megyeszékhely az elsők között van a méltó megemlékezésben. A magyar honfoglalásnak emléket állító múzeumi kiállítás országos sikernek örvend. A minap pedig a civil szervezetek közül elsőként a Nyug- díjasklubok és Idősek „Életet az éveknek” és a Társadalmi Egyesülések Szövetségének Megyei Szervezete kezdeményezett szabadegyetemi előadássorozatot a honfoglalás, a magyarság eredete, őstörténete témakörben. Az előadások nyitányára Miskolcon, az Egyesületek Házában került sor, ahol Tóth Árpád, az „Életet az éveknek” Nyugdíjasszövetség megyei elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Gyárfás Ildikó, a B.-Á.-Z. Megyei Közgyűlés elnöke mondott megnyitót. Szólt arról, hogy kezdeményeztek egy alapítványt a kulturális rendezvények, kiadványok támogatására, a hagyományok ápolására a millecentenáriumi ünnepségekre tekintettel. Ebből előreláthatólag 12 millió forint jut a helyi önkormányzatoknak és szervezeteknek, meghatározott feladatokra. Gyárfás Ildikó megnyitóját követően Dolnics Zoltán, a Miskolci Bölcsészegyesület adjunktusa tartott előadást ,A magyar nép eredete, őstörténete, a honfoglalás” címmel. Az előadó részletesen ismertette a különGyárfás Ildikó, a megyei közgyűlés elnöke böző felfogásokat a magyarok őstörténetéről. Van, aki a finnugor, mások a török, ismét mások az iráni népek irányába igyekeznek tájékozódni, de van aki még délebbre is elkalandozik bizonyos sumér rokonságot keresve. Dolnics Zoltán a belső-ázsiai, az Altáj-hegység északi része, az Ob Felső és az Ir- tisz folyó középső folyása által behatárolt területen gondolja a magyarok őshazáját. Erre a következtetésre 26 éves kutatásai eredményeiként jutott. A miskolci előadást követően Hernádnémetiben, Tiszaúj- városban, Szerencsen, Sárospatakon, Mezőkövesden és Or- mosbányán folytatódik a szabadegyetemi előadássorozat. Alsózsolcai diákok sikere Angliában Húsz illetve ötven fontért keltek el a díjazott rajzok (8. oldal) _A TARTALOMBÓL Könyvtár a faluházban Az alsózsolcai faluház megálmodói nagy és igen drága fába vágták a fejszéjüket. Mára ugyanis kiderült: az ön- kormányzat kasszája nem bírja a még hátralévő munkálatok folyamatos fedezését, ezért az épületet szakaszosan hasznosítják majd. A már tető alá került közművelődési intézménybe, amely a falu központjában található, elsőként a könyvtár költözött be. Két hónapos szünet után a könyvtár várja régi és leendő olvasóit, akik mintegy 15 ezres állományából válogathatnak érdeklődésük szerint. (2. oldal) A Bükk gyöngyszeme Kevés olyan helye van kis hazánknak, ahol olyan központi hely kínálkozik üdülésre, mint a Bükk szívében, Répáshután. A külföldi turisták is rájöttek csodálatos adottságaira, ezéi't szívesen pihennek meg a faluban, ahol kiváló és ráadásul olcsó vendéglátásban lehet részük. A faluban remek vezetékes ivóvíz van, kiépült szennyvíz- hálózat, a közeli túrázó helyek pedig megannyi erdei csemegét és látnivalót kínálnak. (3. oldal) Kitiltott ebek Miskolc önkormányzati képviselő-tes- tülete a közelmúltban módosította ebrendeletét. A kutyatartókat az 1996. január 1-jétől hatályos rendelet a korábbinál jóval szigorúbb elvárások elé állította, s bizonyos kutyafajták tartását egyenesen megtiltotta. Bemutatásukra sorozatot indítunk mellékletünkben. (4. oldal) Olimpiai túrán Az ország minden tájáról érkező bükki túrázók összlétszáma megközelítette az ezer főt. A legidősebb induló 82 éves, míg a legfiatalabb 8 hónapos '/olt. (7. oldal) „Testvérem”; Vadász Csaba „Apám”; Juhász Csaba „Disznópásztor”; Vadász Józsel „Kedves állataim” című munkáit. A képzőművészeti tevékenykedéshez szükséges feltételeket Ráki István igazgató maximálisan biztosítja az iskola diákjainak. A tanulók Wagner Géza igazgatóhelyettes vezetésével készítették és juttatták el pályaműveiket Londonba.